Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-08 / 49. szám
1981. DECEMBER 1. Fradi: tizenegy játékos még nem csapat Jó két hónappal ezelőtt vidám társaság beszélgetett. Miről másról, mint a fociról. A „ferencvárosi” többség nagy gáznál oktatta a kisebbségbe szorult „egyebeket”. Okkal, persze, hiszhárom fordulót játszattak le az NB I-sből és az FTC százszázalékos teljesítménnyel, vagyis három győzelemmel állt a táblázat első helyén. Többen már az újjáalakult Fradi bajnoki címére koccantottak, s voltaképpen ez bosszantotta föl az egyik részvevőt, aki barátom. — Fogadást ajánlok — mondta. — Állítom, hogy nem nyertek több meccset az ősszel kiáltotta (tán hozzá se kéne tennem) általános derültség közepette. Hisz oly képtelenségnek tűnt ez a kijelentés, hogy nem is lehetett komolyan venni. Ő azonban csak kötötte az ebet a karóhoz, így aztán elfogadták ajánlatát, így már csak a tétben kellett megállapodni. Természetesen igyekeztek ezt úgy tenni, hogy az megleckéztasse barátomat. Végül is abban maradtak, hogy a következő bajnoki mérkőzés napjától a Fradi-szurkolók fizetik az italszámlát, nap, mint nap , egészen a következő győzelemig. Ha viszont ez bekövetkezik, akkor a barátom fizet — az első vereségig. Nos, tehát ismerősöm azóta iszik. Mert ugye, a tréfából kemény valóság tett, az FTC az első három fordulóban aratott győzelmei után képtelen volt meccset nyerni. Jól tudom, mindez kissé képtelenül hangzik, netán komolytalanul is, de talán jól példázza a Ferencváros csapatának helyzetét. És szurkolóinak hangulatát. Mert bizony nagyon jártasnak kell lenni a statisztikában ahhoz, hogy visszaemlékezzünk ilyen harmatos Fradiszereplésre. Persze felvetődik a kérdés: miért kell ezzel ilyen hangsúlyosan foglalkozni ? Más klub életében is előfordult már ilyesmi, mégsem okozott ennyi fejtörést, gondot Kétségkívül igaza van annak, aki így vélekedik, ám nem árt, ha eltűnődünk rajta, mit is jelent a Ferencváros a magyar labdarúgásban. Azt aligha kell bizonyítanom, hogy az FTC hazánkban a legnépszerűbb csapat. Mérkőzéseit az Üllői úton még most is közel húszezren nézik végig, s ha kimozdul otthonából, akkor is nagy nézősereget vonz. A Fradit legyőzni mindig nagyobb haditettnek számított mint bármi más. Még így, válságos helyzetében is. És pont a történelme, a sportágiban eleddig betöltött szerepe, nagy szurkolótábora okán. És mindezek ismeretében s tudatában fel merem tenni a kérdést: jó-e a magyar focinak, hogy az ország legnépszerűbb gárdája válságban van, hogy a kiesés ellen küzdők sorát bővíti? Nyilvánvalóan nem. Azzal együtt sem, hogy — meggyőződésem — sokan nem értenek egyet a fenti megálapításommal. Már tudniillik azzal, hogy az FTC válságban van. Főként pedig vezetői nem. Átmeneti nehézségekről szólnak, peches szériáról. Ami egyfelől jó, hisz arra utal: nincs kapkodás, nyugodt, kiegyensúlyozott munka folyik tovább az eddigi mederben, másfelől viszont rossz, mert azt is sejteti: hiányzik tevékenységük önkritikus vizsgálata. (Mindazonáltal arról is hallottam már, hogy a nyugalmat árasztó nyilatkozatok mögött nincs igazi fedezet; az egyesület háza táját sokkal inkább jellemzi a pánikhangulat, mint az alkotó légkör...) De miért is hiányolom én az önkritikus vizsgálatot? Pusztán csak azért, mert az elkövetett hibákbóltanulni lehetne, kellene. A Ferencvárosban ugyanis az utóbbi néhány évben nem csapatépítés, sokkal inkább leépítés folyt. Alapvetően, nyilván azért, mert a Ferencvárosban mindig felszínre került néhány saját nevelésű tehetség, olyanok, akik rövid időn belül meghatározóivá lettek a csapatnak. Valószínűnek tartom, hogy most is ebben bíztak a szakosztálynál, amikor oly nagyvonalúan lemondtak kiforrott, érett labdarúgóikról, elindultak a fiatalítás útján. Élénken élhetett még az emlékezetben Dalnoki Jenő hasonló és sikeres törekvése, ami annak idején rövid időn belül bajnoki címhez segítette a Ferencvárost. ♦Emlékszem: annak az időszaknak is Ebedli Zoltán volt a főhőse, csak éppen fordított előjellel. Üstökösként robbant be a csapatba, most viszont szélesre tárták előtte az ajtót. .Nem a bejáratit...) Vincze Géza vezetőedző — élvezve a teljes bizalmat — söpört végig a csapaton, s csupán most, ennyi idő elteltével látszik igazán: rosz■zul takarított. Félreértés ne essék: nem akarom én a fiatalember nyakába varrni a fiaskót. A felelősségiben osztozni kell vezető társainak, azoknak, akik rosszul mérték fel a gárda erőviszonyait, játékosállományát Rosszul, mert lehet ugyan sérüléshullámra, balszerencsére hivatkozni, ám az sem vitatható: ennek az együttesnek most nincsenek igazán meghatározó egyéniségei. Vagy legalább egy. Olyanra gondolok, aki képes lenne ott a pályán irányítani a többieket, meghatározhatná a játékot Állítom: nincs még egy olyan gárdája az NB I-nek, amelyben legalább egy * „agytröszt” ne lenne. Ezzel együtt — egy-két jó igazolással — benne rejlik a jó együttes lehetősége is. Félő azonban, hogy mibe azzá válhatna, végképp önbizalmát veszti mindenki. Még az is, akinek pedig nem szabadna. Mint ismeretes, azóta a vereségsorozat már megszakadt — nem kell innia a barátomnak. De hogy milyen sorozat jön, azt senki nem tudja ... Németh Péter Tollba mondom... Fél kézzel, de nem félvállíl Ha a magyar férfi és különösképp a női kézilabdázás eddigi eredményeit számítógépbe táplálnánk, és a komputerrel elvégeztetnénk a nemzetközi öszszehasonlítás cseppet sem könynyű feladatát, az eredmény valószínűleg hízelgő lenne, mert a gyengébb nem korántsem nyúlszívű képviselői az első három, a teremtés koronái föltehetően az első hat között lennének. De csak papíron, mert a mostani nemzetközi kupaforduló erre arcpirítóan rácáfolt. Mit szépítünk, hogy csupán a Vasas női csapata maradt még versenyben, az minden elképzelésünket alulmúlta. A férfiak sorsolása nem volt éppen szívderítő, de reménytelen sem. Azt tudtuk, hogy a Bp. Honvéd kétségtelenül veszített ütőképességéből Kovács Péter és öry távoztával no és az izlandi bajnokcsapat nem volt lekicsinylendő ellenfél. (A tatabányaiak korábban a saját bőrükön tapasztalhatták mindezt.) Az idegenben elszenvedett négygólos vereség után itthon csak tétgólnyi válaszra futotta a piros-fehérek erejéből, ez persze kevés volt. A Veszprémi Építők Berlinben ugyan csupán egyetlen góllal kaptak ki s ez továbbjutást ígért, már legalábbis pusztán számszerű latolgatást alapul véve. Nem szabad azonban elfeledni, hogy azon a mérkőzésen Bartalos nyolc0 büntetőt hárított, ami őt ugyan feltétlenül dicséri, viszont csapata védekezését elmarasztalóan minősíti. És ez a hazai visszavágón sajnos igazolódott is. A szegediek a sorsolás kegyeként fogadták az IHF Kupában a spanyol Alicante együttesét, s amikor idegenben öt gól hátránnyal fejezték be a mérkőzést, talán nem is alaptalanul bíztak a továbbjutásban, mondván: nem ledolgozhatatlan a hátrány. A visszavágón azonban kiderült, hogy az egyénileg nagyon jól képzett, válogatottat is megjárt játékosok (Szabó, Szabadíts, Léte, Tenke) képtelenek igazi csapatot alkotni. Ez alkalommal a női csapatok sem tudták kedvezőbbé tenni az összképet. A bolgár válogatott a trencséni tornán alaposan megleckéztetett bennünket. Így aztán a CSZKA Szófia a Bakony Vegyész számára nem ígérhetett könnyű uzsonnát. A veszprémiek a hazai pályán szerzett valóban tetemes, tízgólos előny birtokában mégis lefutottnak tekintették a visszavágót. S erre 11 góllal búcsúztak. A Bp. Spartacus is elvérzett s erre az sem mentség, amire egyébként minden csapat szívesen hivatkozik, hogy a romániai mérkőzésen a játékvezető sípja az egyik térfélen jóval többször szólt, mint a másikon ... Horváth László, a szövetség titkára mindenesetre vaskos figyelmeztetésként könyvelte el a történteket, s nem rejtette véka alá, hogy a sportág vezetése megtárgyalja s nem hagyja következmények nélkül a fiaskót. Kézilabdasportunk ennél lényegesen többre képes, a feltételeik is adottak. Egyre bizonyosabb azonban, hogy azt az edzésmennyiséget, amit a válogatott felkészítési programja alapján az egyesületektől is megkövetelnének, egyelőre nagyon hézagosan végzik el. Árunak sem látják értelmét, hogy különböző többé-kevésbé színvonalas külföldi túrákon vegyenek részt a csapatok, aminek szakmai haszna erősen kétséges. Nincs értelme áltatni magunkat azzal, hogy ez elegendő lenne a külföldi vetélytársakkal való lépéstartáshoz. Márpedig nekünk igenis lépést kell tartanunk, ezt nemcsak megkívánja, hanem meg is követeli a magyar kézilabdázás sikerekben gazdag múltja. Végszükség esetén pedig még az sem kizárt, hogy eltekintenek a magyar csapatok nemzetközi kupákban való szerepeltetésétől. Mart kézllalbdázni tehet fel kézzel, sőt jobbára csak így tehet, de félvállról venni sosem. Vass István Zoltán Vasi és zalai győzelem a TÓT Zala Kupában Jó kezdeményezésnek bizonyult a TÓT és a Zala megyei Teszöv újabb tömegsportrendezvénye: teremfoci Dunántúl női és férfi téeszcsapatai részére. A dunántúliak randevújára meghívták a Szabolcs megyei leveleki Dózsa Tsz női labdarúgóit is, ami egyfajta tisztelet is a TÓT Kupa országos döntőjében mutatott kitűnő szereplésükért, de az is lehet, hogy egy kis kedvcsinálás a tiszántúliak számára. Ugyanis a TÓT Zala Kupa — amit november 24—25-én rendeztek — nagyszerű hírverése volt a termelőszövetkezeti fiatalok téli tömegsportoltatásának. Igaz, a lehetőségek korlátozottak, de megteremthetők, amint ezt a vendéglátó zalaegerszegiek is tették. Kár, hogy neon előzte meg nagyobb hírverés a TÓT Zala Kupa rendezvényét, mert a látottak arról szamoskodtak, hogy a labdarúgást kedvelők számára kitűnő szórakozást és kellemes élményt nyújtott a körmérkőzés formájában lebonyolított labdarúgótorna. A hazaiak jó hangulatát fokozta, hogy a férfi labdarúgók nagy csatájából a Zala megyei csesztregi Petőfi Tsz gárdája került ki győztesen. Sőt, a második helyezett is zalai: a Keszthelyi Agrogép, a harmadik: a Faddi Lenin Tsz (Tolna megye). A nők mezőnyéből kimelkedett a jáki Egyetértés Tsz (Vas megye), együttese, amely látványos játékkal biztosan szerezte meg az első helyet. A második Salomvár-Zalaháshágy, harmadik pedig a meghívott Szabolcs megyei leveleki Dózsa Tsz csapata lett. ■.F. Dobogón az első három helyezett (Décsy László felvételei) Sötét mezben a nagy közönségsikert aratott jáki lányok. Poctiumo „Vízilabda-eredménnyel” végződött az első osztályú nemzeti bajnokság utolsó előtti fordulójának két mérkőzése: Bp. Honvéd—Tatabánya 6-3, Vasas—Debreceni MVSC 4-4. A Fáy utcai gólparádé nem a magas színvonalú játék következménye — sokkal inkább a gyenge védőjáték rovására írható. A hajdúsági csapatnál ez persze „bocsánatos”, hiszen a kaput az idegenben debütáló újonc, Tokaji őrizte , nem valami jól sikerült a bemutatkozása. A sikerélmény még így is a debrecenieké, hiszen , a gárda egész ősszel erején felül teljesített, s most úgy szerzett idegenből pontot — igaz, a halványgyenge Vasastól —, hogy a piroskékak kétszer is vezettek két gól különbséggel. A Bp. Honvéd—Tatabánya találkozó viszont jó iramú volt, különösen az első félidőben, amikor a Tatabánya nemcsak tartotta magát, de még vezetett is a fővárosiak ellen. A második félidőben azonban megtáltosodott a katonacsapat: magabiztos játékkal formálta 6-3-ra a 9-3-as állást. Ismét kikapott a Fradi, ismét az üllői úton, s ráadásul most egy nagyon veszélyes ellenféltől, a kiesés elkerüléséért harcoló Békéscsabától. A viharsarki gárda e győzelemmel két ponttal elhagyta a zöld-fehéreket (pontszámban együtt áll az Egerrel és a Vasassal), így a Ferencváros ismét kiesőhelyen áll. A Fradi vereségének fő oka a nagy mellény, a győzelem lehetőségének érzése volt , sajnos az Üllői útiak egy pillanatra azt hitték, hogy legutóbbi győzelmük csakis fordulópontot jelenthetett. A jelek szerint azonban nem volt több, mint fellángolás. A Szeged múltkori győzelme sem volt több fellángolásnál: a Tiszapartiak otthon játszottak, s 3-1-re kikaptak az Újpesti Dózsától. A Játék képe alapján ez a vereség megérdemelt volt, de kétségtelen, hogy a lilákat a szerencse is segítette Hartmann bíró személyében: 1-1-re vezettek, amikor büntetőt kellett volna ítélni ellenük, de ez nem történt meg, ráadásul az ellentámadásból még gólt is sikerült szerezniük. Szintén a játékvezetőnek köszönhetnek sok mindent a győriek, ugyanis Győri bíró Zalaegerszerben, 2-2-es állásnál a hazaiak javára járó büntetőket nem ítélte meg. Bár még egy forduló hátra van, aligha lehet elvenni a tavaszi elsőséget a Videotontól. A fehérvári csapat 1-1 arányban magabiztos játékkal győzte le az Egert. Csepelen a hazaiak 1-0-ás győzelmével végződött a Pécs elleni találkozó, az alacsony színvonalú mérkőzésen valójában egyik csapat sem érdemelt volna pontot. Az MTK-VM 1-1-re végzett a Haladással , az eddigi szereplés után a szurkolók többet vártak Palicskó Tibor csapatától. A közepes sramú mérkőzésen a döntetlen igazságosnak mondható. (emes) SZABAD FÖLD 21 T otótippek (49. HÉT. DECEMBER 9—9.) 1. Mannheim—Leverkusen 1, x JL Frankfurt— Mönchengladbach 1 1. Düsseldorf—Bochum 1 4. 1. FC Köln— Kaiscrslautern 1 I. Schalke 04—Hamburg x, l 6. St. Pauli—Bürstadt 1, x 7. Hertha BSC—Hannover 1, x 9. Oberhausen— Blau-Weiss 90 1 9. Cagliari—Arezzo 1 10. Cesena—Taranto 1, x 11. Empoli—Padova 1* x 12. Geiioa—Catania x 13. Perugia—Bari x PÓTMÉRKÖZÉSEK 1 14. Varese—Monza x 15. Campobasso—Panna 1 16. Léccé—Bologna l