Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-23 / 8. szám

1985. FEBRUÁR 23. SPORT I­­ .íw. ■■.1­­•■h. >, Budapest—vidék: milyen az áramlás? Olvasom Péter Zoltán nyilatkozatát, s már a címnél eltűnődöm: „Sosem megyek el Zalaeger­szegről”. A kétségkívül bombasztikus kijelentés minden bizonnyal megmelengeti a zalai szíveket, lám a mi válogatott labdarúgónk hogy ragaszko­dik hozzánk. Mielőtt bárki azt hinné kötekedni szeretnék az írással gyorsan leszögezem: nincs vele semmi bajom. Pusztán azon gondolkodtam el, miért le­het még ma is szenzációértéke egy ilyen beje­lentésnek? És az jut eszembe, hogy a cikket ol­vasók közül aligha jut bárki arra a következte­tésre: Péter Zoltán sosem lesz — mondjuk — szombathelyi focista. Sokkal inkább arra: nem tudja őt elcsábítani egyik fővárosi csapat sem. Bevallom itt el is akadtam a cikk olvasásakor, gondolataim elkalandoztak, azon töprengtem va­jon létezik-e még a magyar sportban az az év­tizedek óta jellemző vidék—Budapest ellentét, amely sok sportágra oly bénítóan hatott? De léteznie kell — hisz különben nem szerepelt vol­na ez a kijelentés a címben. No, de végül is nem Péterről akartam ép­írni, gondolataim nem körötte, hanem az egykor volt főváros—vidék ellentét körül forogtak. A magyar sportéletben ugyanis mindig jelen volt ez a gond, soha nem sikerült egészséges arányokat kialakí­tani. Erről természetesen a legkevésbé a sport tehet; miért lett volna kivétel épp a sport? A ki­ugrás, az előrelépés lehetőségét az élet majd’ minden területén Budapest kínálta. A tudomá­nyos kutatók, a színészek, de még az ipari mun­kások jelentős része is itt igyekezett megtalálni boldogságát. Nem tudom készült-e valaha is sta­tisztika arról, vajon milyen arányban váltak be a remények? Mégis azt hiszem, hogy a zöm csa­lódott. Ám hiába vallottak oly sokan kudarcot, Budapest a „bukottaknak” is több lehetőséggel kínált a pályamódosításra. De maradjunk csak a sportnál, s azon belül is annál az alapkérdés­nél: létezik-e ma is a vidéki főváros ellentét? Igen, de korántsem úgy és olyan mértékben, mint korábban. Megnőtt volna az emberek öntu­data, fokozódott volna a „lokálpatriotizmus”? Nem mernék erre egyértelmű nemmel válaszolni, de úgy vélem az igazi ok még­sem ebben kere­sendő. Magyarországon ugyanis messze nincse­nek olyan hagyományai a „helyi büszkeségnek”, mint a föld­ legtöbb országában. (Egy hamburgi lakos például semmiképp sem váltaná fel lak­helyét egy münchenivel, vagy egy firenzei egy nápolyival, rómaival.) Nálunk valóban mások­­voltak?) a lehetőségek, Budapest minden terü­leten többet kínált. Valamennyi sportág központi székhelye Buda­pesten van. Itt dolgoznak a szövetségi kapitá­nyok, innen irányítanak mindent. Ahhoz, hogy valakit állandóan szemmel lehessen tartani ki kell mozdulni, utazni kell. Márpedig ez kényel­metlenségekkel jár, sokszor szervezési gondokat is okoz. Így aztán sokkal előbb kerül­ t) a válo­gatottak sorába egy közepes képességű pesti ver­senyző, mint egy nagy tehetséggel megáldott vi­déki. Ha pedig nem jutott el a válogatottba, a külföldi, nemzetközi szerepeltetése is esetleges­sé vált, s természetesen az anyagiakban is keve­sebb jutott neki. Mit tehetett hát, elindult Buda­pest felé, hogy versenyben lehessen. Az utóbbi évek — bár nem minden sportág­ban — kétségkívül változásokat hoztak. Alapo­san lelassult a felfelé áramlási folyamat. (Lám én is „felfelé” áramlásról írok, pedig elképzel­hető, hogy éppenséggel — földrajzilag — „lefelé­­ről” van szó. De mit tegyek: így él a tudatunk­ban ...) Lelassult tehát a folyamat,­­ félek ez összefüggésben van a magyar sport általános visszaesésével is. Ma tudniillik nem olyan nagy büszkeség bekerülni a nemzeti válogatottba (gon­doljunk csak a rengeteg lemondásra), vagyis: nem muszáj szem előtt lenni. A másik ok, s ezt eddig voltaképpen csak kerülgettem: a pénz. Adott esetben ugyanis sokkal jobb egzisztenciá­lis feltételeket tud biztosítani egy-egy vidéki vá­ros, mint bármely budapesti klub. A tehető­sebb bázisvállalatokkal a hátuk mögött lényege­sen magasabb fizetést, prémiumot tud adni a legtöbb vidéki nagy sportklub. Adott esetben te­hát érdemesebb maradni,­esetleg a szürkeségben játszadozni, mert az a kifizetődőbb. És mivel ez a jelenség nem új, rendelkezik már néhány éves múlttal, hatásának is jelentkeznie kellett a spor­tolók mozgásában. Abban például, hogy nem tű­nik meglepetésnek, ha egy Budapesten befutott játékos vidéki egyesületet keres (az újpesti Kar­dos, ha jól emlékszem, Győrbe készült...), s könnyedén odahagy akár budapesti lakást is. Félreértés ne essék: mindezt nem nehezmé­nyezem. Sőt kifejezetten egészségesnek tartom, ha tehetném még föl is gyorsítanám a folyamatot. Hosszú távon ugyanis a rivalizálás újbóli erősö­dését, végső soron pedig a magyar sport megiz­mosodását hozná magával. No és még egyet: a lokálpatriotizmus igazi jelenlétét. És ez igazán nem kevés. Németh Péter Tollba mondom... Útravaló hetekre, hónapokra Éppen elég résztvevője volt ahhoz a Hungária Kupa nem­zetközi kardversenynek, hogy minden különösebb mellékiz­és kétkedés nélkül örülhessünk a magyar házidöntőnek, amit az aranyéremért Gedővári Imre és Csongrádi László vívott s melyben győzött a tapasztal­tabb. A felfedezés örömét még­is Csongrádi döntőbe jutása­kor érezhettük, aki nem csu­pán küzdött, hanem kockázato­san merészen és látványosan vívott is. Meggyőződésem, hogy ez ugyan az első komoly, kül­földön is visszhangot kiváltó si­kere, ám korántsem az utolsó. Érdekesség, hogy mindkette­jüknek ugyanaz a mester ad­ja a tanácsokat: Zarándi Csa­ba. S ezzel még nincs lezárva a vívók egyetlen hétvégén szü­letett eredménylistája, hiszen Göppingenben Stefanek Gert­­rúd ötödik lett. Kovács Edit is a döntőig jutott. Párizsban a nemzetközi párbarytőrverse­­nyen Takács a harmadik he­lyen végzett, tehát nem csupán egyetlen fegyvernemben ér­tünk el sikert Érdemes külön­ben megfigyelni, hogy az utób­bi években már Világ Kupa­pontversenyt is nyilvántarta­nak, így téve érdekeltté a vív­­ókat, hogy ne csupán egyetlen viadalra összpontosítsanak. S talán igazságosabb is valame­lyest ez a versenyeztetési nyil­vántartás, melyben több nagy viadal sorrendjét figyelembe véve rangsorolják a vívókat Hiszen a világbajnokságon vagy akár az olimpián is ele­gendő egyetlen délelőttnyi rossz idegállapot s máris búcsúzhat a vívó, pocsékká téve hónapok lelkiismeretes felkészülését Ez a sportág éppen eléggé idegőr­lő ahhoz, hogy több bizonyítási alkalmat is kaphassanak azok, akik egyszer erre tették fel fia­tal éveiket★ A Tungsram SC női röplab­­dacsapata bronzérmes lett a Bajnokcsapatok Európa Kupá­jában. Vallják be őszintén ked­ves olvasók, nagyon sokan azt sem tudták, hogy egyáltalán magyar csapat eljutott a né­gyes döntőig. Hiába no, a röp­labdázás az utóbbi években háttérbe szorult, pedig a játék épp ez idő alatt vált igazán látványossá. S ezt a közönség is méltányolja. Máshol! Most például az olaszországi Forli­­ban hatezer nézője volt a né­gyes döntőnek — igaz a Ra­­venna is érdekelt volt a hazai színek képviseletében —, de csak azért ennyi, mert többen már nem fértek volna a jókora csarnokba. Nálunk a bajnoki, sőt a kupamérkőzések is csak­nem teljes érdektelenség köze­pette múlnak el. Pedig elég lenne talán egyetlen jó mér­kőzést látni ahhoz, hogy aztán a kóstoló meghozza az étvágyat Ez a játék, ha valóban magas színvonalon játsszák (s erre még mindig jó a hazai me­zőny) roppant változatos, gyors, olykor akrobatikus jellegű is lehet. Ugyanakkor a sérülésve­szély lényegesen kisebb, mint a többi úgynevezett játéksport­ban, hiszen a test test elleni harc szinte teljességgel hiány­zik, a háló ugyanis elválasztja a két csapat térfelét, ütközés, esetleg a sáncolásnál fordulhat elő, akkor is véletlenül. A lá­nyoknak kifejezetten előnyös, s ezzel nem a többi játéksportról akarom lebeszélni őket. . . Hegedűs Csaba, a birkózóvá­­logatott szövetségi kapitánya valószínűleg nosztalgikus han­gulatban lehetett a Matúra Mi­­hály-emlékversenyen, hiszen olyan kitűnőségek búcsúztak el a válogatottól, mint Kocsis, Nö­vényi és Tóth. Három markáns egyéniség, egyenértékű siker­ember még akkor is, ha az ér­mek színe és száma tesz is köztük némi különbséget. A szurkolók többsége talán csak sejti, milyen sok lemondás és embernyűvő munka árán érték el sikereiket. Igazán nem te­het nekik senki szemrehányást, ha most már úgy érzik: elég volt... Nagyon remélem, sike­rül beépülniük abba a jól mű­ködő gépezetbe, melyhez ha­sonlóan a magyar birkózósport működik. Nem állítom, hogy ebben a sportágban mindig fe­­nékig tejföl, hogy nincs nézet­­eltérés, olykor veszekedés is, de az eredmények gyógyírt je­lentenek. S ezek a Matura-em­­lékversenyen sem maradtak el, négy számban győztünk. Immár valamennyi sportágra általánosítva: egy-egy ilyen si­keres hétvége, mint amilyen most, február első harmadában volt, becsülnivalóan jó útrava­ló a következő hetekre, hóna­pokra. Ne ebből éljünk, de él­jünk vele. Vass István Zoltán 4 SAKK SZABAD FÖLD KUPA Győztes: a Dunakeszi SE Minden várakozást felülmúlt az 1985. évi — öt héten át tar­tó — sakkfeladvány-versenyünk. Már az első hét után kellemes meglepetésként hatott, hogy a közel húsz éve folyó verseny­­sorozatunkban ennyi új névvel még nem találkoztunk. Hamaro­san kiderült, hogy Flórián Ti­bor nemzetközi mester a sakk­­feladványok mellett a kapcsoló­dó irodalmi kérdésekkel is ala­posan felkeltette a sakkbarátok érdeklődését. Amint írták ver­senyzőink , rengeteget kellett búvárkodniuk a könyvtárakban, de megérte, mert miközben a feladatokra keresték a választ, más értékes irodalmi alkotások­ra is bukkantak. Kétezernél több levelet hozott­­ a posta, ezért is kellett ilyen sokat várni az eredményhirde­tésre. Örömünkre szolgált, hogy a helyesen megfejtők száma meghaladta a kétszázat. Sok kis­dobos, úttörő és KISZ-sakkba­­ráti kör tagjai mellett találkoz­hatunk sebtében alakult mű­velődési házak és lakótömbök sakkcsapataival is. Velük együtt termelőszövetkezetek, üzemek, hivatalok és gyárak sakkozói küldték hétről hétre a két­ségtelenül nagy kutatómunkát igénylő megfejtéseket. A zsűri feladatát nehezítette a sok helyes megfejtés. Ám meg­könnyítette a kiírásban említett felhívás: minden új ötletet, ja­vaslatot köszönettel fogadunk. Nos, ezek az ötletek, javasla­tok meghatározták a díjak oda­ítélését és a díjazottak sorrend­jét egyaránt. Tekintettel a min­den eddiginél több helyes meg­fejtésre, jelentősen megnöveke­dett a díjak száma. A kiírás­ban felsorolt díjakon kívül még öt versenyző kapott vásárlási utalványt, öten Hajtun Klára művésznő sakkot ábrázoló met­szetét vehetik át, tizenkét részt­vevőnek pedig okleveleket kéz­besít a posta. Az 1985. évi Sakk Szabad Föld Kupa csapatgyőztese: Du­nakeszi SE, Dunakeszi 2120, Sz. István út 48. A serleget és az oklevelet Sakk szimultán­ játék­kal összekötött ünnepség jegyé­ben adjuk át, a 2000 Ft-os vá­sárlási utalványt pedig postán küldjük el. 2. Egyetértés Sakk­kör, Kaba, 4183 Cukorgyár, ugyancsak postán kapja az 1600 Ft-os vásárlási utalványt. 3. Rákóczi Tsz SE, Kardoskut 5945 Pf. 8. Az 1400 Ft-os vásár­lási utalványt nyerte el. Alig szorult le a képzeletbeli dobo­góról a Móricz Zsigmond Műve­lődési Központ csapata (Fehér­­gyarmat, 4900, Kossuth tér 17), a Madarasi Tsz SE (Madaras 6456) és a hévízi Klubkönyvtár Sakk-köre (Hévíz, 8380 Szabad­ság u. 80.). Mindhárom csapat 600-600 forintos vásárlási utal­ványt nyert. Egyéni versenyzőink ezúttal is igazolták, hogy a nagyobb feladatok megoldására is képe­sek. A korábbi gyakorlattól el­térően ugyanis, ugyanolyan ku­tató munkát kellett elvégezniük, amit a 4-5 fős csapatoknak. El­ismerés illeti őket, hogy hétről hétre megbirkóztak a cseppet sem könnyű kérdések megvála­szolásával. A mindvégig szoros küzdelmet vívó egyéni ver­senyzők közül végül is Sterc­­zel János (Györköny 7045 Bocs­kai u. 222.) került az élre és nyerte el a serleget és a vele járó 1500 forintos vásárlási utalványt. 2. Balogh Sándor (Debrecen 4031 István u. 129. III/9.) 1200 forintos, a 3. helye­zett Solymosi László (Dunake­szi 2120 Hunyadi u. 20.) 1008 forintos vásárlási utalványt nyert. Tizenöt sakkozó nyert egyen­ként 400 forintos vásárlási utal­ványt, amit postán küldünk el Ezek a következők: Nagy Ervin, Nak, Fő út 204., 7215; Láng Iván, Békéscsaba, Urszényi Dezsőné u. 24., 5600; Terner Ágnes, Dunaföldvár, Puskás u. 28., 7020; Vadász József, Kőszeg, Kőszegfalvi út 46., 9730; Molnár Lázadó, Földes, Dobó u. 2., 4177; Paksa Rudolf, Aj­ka, Kossuth u. 14. X/2., 8400; Tompa Pál, Orosháza, Katona J. u. 8., 5900; Szilágyi Sándor, Sáránd, Radaháza 4., 4272; Babusa Sándorné, Jászbe­rény, Városi Kórház., 5100; Ráca István, Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 6100; Gulyás Ferenc, Fehérgyar­mat, Szolnoki út 39., 4900; Gelencsér Rózsa, Gamás, Fő u. 26., 8685; Ko­­roghy Gyula, Budapest, Szalmarózsa tér 9., 1161; Lajdi István, Madaras,­­ István u. 90., 6456; Novák Zoltán, Karancskeszi, Petőfi út 9., 3183. Metszetekkel díjazzuk a kö­vetkező sakkozókat: Aranyos Sándor, Nádudvar, Ady E. u. 108., 4181; Dornyák Józsefné, Maglód-Nyaraló, Bata F. u. 16., 2234; Kovács János, Őriszentpéter, Alszer 33., 9941; Rajnai István, Madaras,­­ István k. u. 20., 6456; Szlobodnyik Adrien, Ludányhalászi, Rákóczi út 44., 3183. Okleveleket kapnak: MEC Szoc. Brigád Főmterv sakk­csapata, Budapest 1250, Pf.: 12; Pe­tőfi Lakótelep Baráti Sakk-köre, Kiskunfélegyháza 6100; Darvasi Isko­la Úttörő Sakk-kör, Kiskunfélegyhá­za, 6100; Lehel SC, Jászberény 5100, Hűtőgépgyár PL. 64; Lenin Tsz SE, Csabacsüd 5551; Borzi Géza, Kisúj­szállás, Széchenyi út 78., 5310; Farkas József, Fehérgyarmat, Május M. tér 15., 4900; Héja András, Kar­­doskút, Arany J. u. 7., 5945; Szabó Krisztina, Budapest, Szabolcs u. 14. fsz. 2., 1134; Szilágyi Lajos, Páp, Petőfi u. 2., 4176; Himinec György, Kárpát-Ukrajna Berehovó, Sztefani­­ka út 58., 295 510; Trepák Sándor, Abony, Nyári P. u. 30., 2740. A metszeteket és az oklevele­ket postán küldjük. A Sakk Szabad Föld Kupában valójában most csak egy sza­kasz zárult le. Máricus 30—31-én ugyanis ismét találkozhatnak a feladványversenyek győztesei. Györkönyben kerül sor az im­már hagyományos Kupagyőzte­sek Felszabadulási Sakkverse­nyére, amelyre minden eddigi győztes csapatot — Dunakeszit is — szeretettel vár a rendező­ség. Az érdeklődők a következő címhez fordulhatnak: Sterczel János, Györköny 7045 Bocskai u. 222. Természetesen nem feledkez­tünk meg a Sakk Szabad Föld Kupa országos bajnokságáról sem. Változatlanul szervezhetik a helyi sportvezetők a selejtező mérkőzéseket, mert a szabályok nem változtak. A pontosabb le­írást a Magyar Sakkszövetség a közeli napokban küldi meg a megyei szövetségekhez, s innen kaphatnak részletesebb tájékoz­tatást az érdeklődők. Hamaro­san olvashatnak lapunk hasábja­in is az 1985. évi kiírásról és ar­ról is, hogy hol rendezzük az országos döntőt. Sárdi Ferenc SZABAD FÖLD 21 (8. HÉT, FEBRUÁR 83—84.) fotőtippck L Ascoli—Avellino 1 2. Crcmonese—Atalanta 1 x . 3. Fioreutina—Sampdoria 1 4. Internazionale—Torino 1 x 5. Juvcntus—Verona 1 x 6. Udincse—Como 1 7. Parma—Taranto 1 x 8. Pescara—Perugia x 2 9. Arczzo—Triestina 1 10. Cagliari—Empoli 1 11. Campobasso—Varese 1 x 12. Léccé—Bari 1 13. Monza—Pisa x 2 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Catania—Cesena 1 15. Napoli—Lazio x 16. Roma—Milán x

Next