Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-10 / 19. szám
1986. MÁJUS 10. MŰSZAKI-TUDOMÁNYOS FEJLŐDÉS A laboratóriumból a termelésbe Beszélgetés Márta Ferenccel, az MTA alelnökével * • A magyar—szovjet műszaki-tudományos együttműködésről és a 2000-ig szóló KGST-programról beszélgettünk Márta Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökével, a Központi Kémiai Kutatóintézet igazgatójával. • Mostanában zajlottak a szocialista országok pártkongresszusai, ahol központi kérdésként a műszaki fejlődés meggyorsítása szerepelt. A mi kongreszszusunkon ugyancsak nagy hangsúlyt kapott e téma. Miért vált ez ennyire időszerűvé? A nemzetközi piacokon azok a termékek a legkeresettebbek, amelyekben a szellemileg hozzáadott érték a legmagasabb. Az ipari forradalom korábbi szakaszában a mesteremberek tevékenysége volt a döntő, ám az azóta bekövetkezett fejlődés egyre inkább azt igazolja, hogy új tulajdonságokkal rendelkező és speciális követelményeket kielégítő anyagok, ezekből az anyagokból készülő berendezések, készülékek a laboratóriumokban születnek meg. S a tulajdonképpeni probléma az, miként lehetséges gyorsabban a termelésbe léptetni a laboratóriumokban előállított újdonságokat. Véleményem szerint ez csak akkor lehetséges, ha a gazdaság teljes egészében megvan a műszaki bázis, a technikai-technológiai, konstruktőri háttér. • És ez a szocialista országokban sok esetben nincs így? Én inkább úgy mondanám: a tudományos potenciál lényegesen nagyobb, mint ami ebből hasznosításra kerül. • Sokan azt mondják, célszerűbb lenne saját fejlesztés helyett több korszerű technológiát vásárolni a fejlett tőkés országokból. Bizonyos százalékban indokolt és ésszerű, de csak abban az esetben, ha tudjuk, mit akarunk vele elérni, meg akarjuk-e tervezni az iparunk továbbfejlesztését, vagy csak azért vásároljuk, hogy azzal a géppel, technológiával termeljünk, s az így létrehozott terméket a világpiacon eladjuk. Ez utóbbi csak nagyon ritkán előnyös. Ugyanis egyetlen tőkés cég sem adja el a legmodernebb gépeket, munkafolyamat-leírásokat. Ezt csak akkor teszi, amikor az már a maga számára elavult, s ő már rendelkezik a korszerű, magasabb eredményeket produkáló újjal. Az elmúlt 20 év tapasztalata egyértelműen bizonyítja, hogy az ilyen vásárlások által előállított termék csak nagyon rövid ideig állta a versenyt a világpiacon. Ráfizetéssel adtuk el, nem kaptuk meg a ráfordított energia értékét. Egyebek között ez is kényszerített bennünket a műszaki-tudományos fejlesztés meggyorsítására. Másrészt egyetlen ország sem mondhat le arról, hogy saját kutatási eredményeire támaszkodva maga állítson elő legalább néhány újdonságot hordozó terméket. Mivel ez hatalmas nagyságrendű munkát igényel, egyedül elvégezni senki sem képes, ezért a legésszerűbb a különböző országok közötti együttműködés. Most a kérdések kérdése: mennyi idő alatt tudunk felzárkózni a csúcstechnikához? • Múlt év decemberében a KGST rendkívüli ülésszakán a tagországok 2000-ig szóló tudományos-műszaki programot fogadtak el. E programok célja a lendületes fejlődés. Melyek a kiemelt területek? — Az öt fő terület: az elektronizálás, a termelés automatizálása, az atomenergetika fejlesztése, az új anyagok és technológiák felkutatása, illetve termelésbe állítása, a biotechnológia alkalmazása. Mi saját lehetőségeinket számba véve elsősorban az elektronizálási feladatok megvalósításában veszünk részt, így a mikroszámítógépek, orvosi műszerek gyártásába, a mezőgazdaság fejlesztésébe, a robottechnika elterjesztésébe kapcsolódunk be. Hangsúlyozott feladat az egyes üzemeket automata szállítósorokkal, automata műszerekkel ellátni. Hadd jegyezzem meg, nagyon örültem, hogy az SZKP kongresszusa elítélte a KGST-n belüli bürokratizmust, s kiemelte, hogy egyik legfontosabb követelmény az adminisztráció, a mindenféle bizottsági és albizottsági munka, a véget nem érő értekezletek számának csökkentése. • Nálunk is napirendre került az úgynevezett húzóágazat kifejlesztése. Az ön véleménye szerint, melyek lehetnének ezek a húzóágazatok? Szerintem egy ország gazdaságpolitikáját az határozza meg, milyen nyersanyagforrásokkal rendelkezik, milyen szellemi és egyéb felkészültsége van, milyenek a tradíciói? Azt hiszem, a mi legnagyobb kincsünk a mezőgazdaság. Tehát ésszerűnek látszik mindent megtenni a magyar termőföld lehető legjobb hasznosításáért. Mivel járna ez a feladat? Hogy csak a legfontosabbat mondjam. Tudjuk, termőföldjeink jelentős része katasztrofális helyzetben van. Ezért a legnagyobb tudományos odafigyelést kell tanúsítani a talajművelésben, a talajerő megtartásában, fokozásában. Idetartozik az egész ipari háttér megteremtése. Korszerűsíteni kell a mezőgazdasági gépeket, az élelmiszeripart, a csomagolóipart, az állattenyésztést, a húsipart és fokozni kell az állattenyésztéshez nélkülözhetetlen gyógyszerféleségek, különböző vitaminok gyártását. A KGST-országokkal jó szerződésünk van a mezőgazdasági exportra, de ezt tovább kellene szélesíteni. Nekünk, magyaroknak van egy nagy hibánk, sok mindenről beszélünk, s úgy véljük, a dolog ezzel már el is van intézve. Pedig ahhoz, hogy mostani feladatainkat végrehajthassuk, teljesen egyértelmű elhatározásokra, és szinte aszkétikus munkafegyelemre van szükség. • Csakhogy kiderült: a mezőgazdaság, az élelmiszer ma már nem olyan jó üzlet, mint korábban volt. A Közös Piac például 1990-ig 30 százalékkal fogja növelni a mezőgazdasági termelést. Már most is jelentős élelmiszer-felesleggel rendelkeznek. Ezenkívül olyan országok, amelyek évszázadokon át importáltak, ma exportálnak. Vagyis: némiképp változóban van a mi mezőgazdasági termékeink iránti kereslet. — Sajnos, ez igaz. S hogy miért? Talán, mert csak csekély mértékben tudtunk olyan terméket kifejleszteni, amelyek az igényes tőkés piacokon is versenyképesek. Világszínvonalú termék kifejlesztéséhez nagy volumenű biztonságos piac szükséges. Ez egy nagyon egyszerű ábra. Gondoljunk csak vissza az Ikarus autóbuszra. Sok évtizeddel ezelőtt a Szovjetunió megrendelte az évi több ezer autóbuszt, mi szépen leszállítottuk, a haszonból felfejlesztettük az üzemet, kinőttek a tehetséges konstruktőrök, s végül megszületett az a világszínvonalú termék, amely ma szinte mindenhol értékesíthető. Ha hasonló módon oldanánk meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek piacát, akkor a többirányú kereskedelem könynyebb lenne és ritkábban kényszerülnénk a termékszerkezet sokszor nagyon is sokba kerülő átállítására. • Milyen tapasztalatokra támaszkodhatunk a műszaki-tudományos együttműködésben? Hosszabb idő óta sokoldalú közös kutatómunkát végzünk szovjet és más szocialista országok intézeteivel. Hogy csak néhányat említsek, az atomkutatások fejlesztésében előnyös feltételek mellett jutottunk hozzá a szükséges eszközökhöz. Vagy beszélhetnék az izotóptermelésről. Szakembereinket a Szovjetunióban képezték ki, az első berendezések szovjet gyártmányúak, hazai számítástechnikai és automatizálási kutatásainkat a szovjet és magyar tudományos-műszaki együttműködés alapján dolgoztuk ki. Jelentős a talajtani és az agrokémiai kutatóintézettel való több évtizedes együttműködés. A vizsgálatok egyebek között a szikesedési folyamat előrejelzésére és megelőzésére irányulnak. Ez az intézet a legújabb eredmények felhasználására épült, s az itt folyó munka a magyar talajtan fejlődése szempontjából döntő jelentőségűnek ígérkezik. • Az együttműködés kapcsán beszélni kell hazánk pénzügyi egyensúlyáról. Adósságainkat csak úgy tudjuk törleszteni, ha fejlesztjük tőkésexportunkat. • Sajnos kényszerpályán vagyunk, de a Szovjetunióval és a KGST-vel való együttműködés nélkül nemhogy nemzetgazdaságunk fejlesztése, de reformfolyamataink is lehetetlenné válnak. Ezért számunkra az adósság csökkentése is — legalábbis az én véleményem szerint — csak a testvérországokkal történő együttműködéssel lehetséges. Számunkra ez parancsoló szükségszerűség. • Köszönöm az interjút. Rapai Piroska Az apa nyomában... Szitás Ágostont tavaly március 23-án választották meg a szeged-dorozsmai József Attila Tsz elnökének. Nem akárkitől vette át az elnöki teendőket, hanem saját édesapjától, aki csaknem három évtizedig vezette a közös gazdaságot úgy, hogy nem ismerték a mérleghiányt, a súlyos gazdasági megrázkódtatásokat. Mi is jellemző erre a nagyváros határában boldoguló kis kollektívára? — A téesz 2800 hektáron gazdálkodik, s ebből 1670 hektár a közös szántó. A háztáji 200 hektárra rúg, az idén a táj jellegzetességét, a fűszerpaprikát teljes egészében a háztáji területen termesztjük — mondja az 1955-ös születésű elnök. Miközben szemüvegét igazgatja, rájövök, miért hangzott el ez a kijelentés. A téeszben ugyanis mindeddig közös művelésben díszlett a fűszernövény. — Változtattak a termelési szerkezeten ? — A jövedelemtermelő képességet javítottuk. Megszoktuk, hogy tisztes eredménynyel zárunk, a keményebb esztendőkben is sikerült ez, tavaly például 8 százalékkal növeltük a tagság bérét, az egy főre jutó évi átlagos jövedelem 65 ezer 600 forintra javult. Ez szegedi viszonylatban jó közepes átlag. Csakhogy a téesz nyeresége csökkent valamicskét, elsősorban azért, mert az állattenyésztésre 5 millió forintot fizettünk rá. A gabonatermésünket pedig a fuzárium károsította. Ezért úgy döntöttünk, jól készítjük elő az idei évet, ez sikerült, tartalékoltunk is, és változtattunk a termelési szerkezeten. Persze nagy lehetőség itt nem volt a változtatásra, hiszen megbízható, általában 4—12 millió forintos eredményt produkál a gazdaság. Mivel a tehénállomány létszáma túlméretezettnek tűnt az egy hektárra jutó számosállat alapján 20 százalékos csökkentést hajtottunk végre, de a tejtermelés menynyisége és minősége nem csökkent. A felszabadult 150 hektár területen — korábban takarmányféléket termesztettünk rajta — pénzes növényeket termelünk. A gazdaságban korábban is divatozott a hibrid kukorica, a durumbúza, a lóbab és a napraforgó, ám nem ilyen arányban, mint most. Ebben az esztendőben ugyanis 200 hektárról takaríthatják be a durumbúzát, 150 hektárról a lóbabot és 350 hektárról a napraforgót. Ez utóbbi növény területe például a duplájára nőtt. A vetőmagelőállításra rendezkedtek be, s ez nagy szakmai hozzáértést és figyelmet igényel, de jóval több haszonnal is jár. Dorozsmán 11 ezer ember lakik, s a József Attila Tsz-hez csupán a lakosság 6 százaléka kötődik. Az aktív dolgozó tagok száma 290. A hajdani kubikosok, téglavetők és cselédek unokái ma a szövetkezetben megtalálják a számításukat. (A fiatal elnök nagyapja és apja is cselédkedett a Dunántúlon.) — Sajnos területünk egyharmada szikes, egyharmada homok, csupán egyharmada mondható jó földnek, de a legjobb tábláinkon is csak 35 centiméter a termőréteg — folytatja. — A szikes, olajfás legelőkön vagy azért nincs fű, mert nem esik az eső, vagy pedig azért, mert esik. Viszont előnyös az ágazati rendszerünk, amely rugalmasan alkalmazkodik a követelményekhez... A tagokat a közös érdekeltségen túl a háztájiban is nagyobb felelősségre és nagyobb jövedelem elérésére ösztönözzük, ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl csak háztájiban termesztünk fűszerpaprikát. Ennek húzó hatása van a nagyüzemi teljesítményre, mert mindenki igyekszik jobban dolgozni, hogy a háztáji föld juttatásából rá ne zárja magát. — A KISZ Csongrád megyei küldöttértekezletén kongresszusi küldöttnek választották. Miért? Ha szót kapna a kongresszuson, mit mondana el a fiatal agrárszakemberek helyzetéről ? — A téeszünkben 18 felsőfokú végzettségű szakember dolgozik, magam a hódmezővásárhelyi főiskolán állattenyésztési és vadgazdálkodási szakon szereztem üzemmérnöki diplomát. A szövetkezetben 1973-tól dolgozom, először fizikai munkán, aztán állattenyésztési brigádvezetőként, szóval végigjártam a különböző munkaterületeket. KISZ- tag 1969-től vagyok, már a középiskolában osztálytitkárként dolgoztam. 1977—’78-ban — a MÉM szervezésében — 25-en fiatal agrár szakemberek az USA-ban töltöttünk csaknem egy esztendőt, a Dolgozva tanulj! mozgalom keretében, vagyis különböző farmokon keményen dolgoztunk és nyitva tartottuk a szemünket. Itthon a helyi pártalapszervezet vezetőségi tagja vagyok, a városi KISZ-bizottság mellett működő fiatal agrárszakemberek városi elnökségének tagjaként tevékenykedem. — Miről beszélnék a KISZ- kongresszuson? Leginkább arról, hogy a szövetkezeti mozgalom számára nincsen szervezett technikus- és brigádvezető-képzés. A mérnök pedig nem akar brigádvezető lenni, úgy érzi, nem a tudása és a felkészültsége alapján foglalkoztatják a munkahelyén, előbb-utóbb megkeseredik, mert anyagi és erkölcsi megbecsülése is elmarad. Viszont nagyon hiányzanak a gyakorlati szakemberek, azok a középvezetők, akik szakmailag is értik a dolgukat. A szövetkezeti gazdálkodás jövője a szakembereken, a szakképzésen múlik, olyan téesztagokra van szükség, akik két-három szakmával rendelkeznek, ha kell, traktort, kombájnt vezetnek, vagy a műhelyekben szerelnek, javítanak. Őket viszont meg is kell fizetni. Az agrárolló szétnyílt, a termelés költségei növekedtek a mezőgazdaságban, és azt nincs kire hárítani, így sok üzem a teljesítőképessége határán mozog, pedig mint köztudott, igen kemény feladatok várnak a mezőgazdaságra. Ezt a KISZ is segíti, hiszen alapvető érdeke, hogy a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok jól érezzék magukat hasznos állampolgárok legyenek. ... Úgy tűnik, az apa nyomában járva: az öröklés jól sikerült. Sz. Lukács Imre KISZ KONGRESSZUS 1986 SZABAD FÖLD 5