Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 1. szám
A Reil Lajos biatorbágyi vállalkozó egy különleges autót tudhat magáénak. Ebből a járműből még csak egyetlenegy található Magyarországon. A kontinenseken keresztül-kasul árut szállító kamionokat az országutak királyának nevezik. A Reil Trans Kft. járművére - robosztusság ide vagy oda - inkább illik a királynői jelző. - Először engem is a szépsége ragadott meg - emlékezik az „első találkozásra” Reil Lajos. - Láttam már előzőleg prospektusban, de a valóságban sokkal k szebb volt. Az Industria ’94 kiállításon láttam meg - akkor még csak bemutatódarabként, hiszen júniustól kezdődött a sorozatgyártása a DAF eindhovei gyárában. Meglátni és meg. Amikor a mutatósságáta miszaki adatait is alapabban kezdtük tanulmányozni, a kol sem okozott csalódást. A kamion a DAF 95-ös szériájának a legújabb darabja. A motor 430 lóerős és környezetbarát, azaz a kipufogógázok összetétele eleget tesz a Nyugat-Európában kötelező normáknak. Negyvennyolc tonna összgördülősúly mozgatására alkalmas. A hosszú távú fuvarozás során fellépő valamennyi igényt képes kielégíteni, és mindezt megbízhatóan és alacsony üzemelési költségen. Mondjon valamit a vállalkozásról! - 1989 óta vagyok magánfuvarozó. Öreg Rábával kezdtük az ipart, aztán fokozatosan bővítettük a járműparkot. A Reil Trans nemzetközi árufuvarozó és szállítmányozó Kft. jelenleg négy kamionnal dolgozik. Az első DAF-ot hatévesen használtan vettem, a másodikat háromévesen szintén használtan lízingelhettem. Van egy Volvónk, és egy MAN helyett lett ez az új DAF. Ha már az ember cserére adja a fejét, jót válasszon. Az egységes járműpark sok szempontból - például a javítás miatt is - előnyös. A kft-ben heten dolgozunk - a feleségem és a fiam is -, négyen gépkocsivezetők. Árut mindenfelé szállítunk.Ki is próbálták már az új szerzeményt? Jártunk már vele Ausztriában. Mit ne mondjak, akadt néhány csodálónk. Ez az autó még Nyugat-Európában is ritkaság. Ezt azért nem lehet akárhova fuvarba küldeni, igaz, nagy távolságokra, de inkább jó minőségű utakra találták ki. A kényelméről azonban csak felsőfokon lehet beszélni. A gépkocsivezetőnek a fülke a munkahelye és az otthona is egyben. Nem hiába nevezik ezt a kialakítást space cabnek, vagyis űrfülkének. Ez a vezetőfülke a legnagyobb légterű a ma Európában gyártott haszonjárművek között. Maximális komfortot nyújt vezetés közben és az állásidő alatt is. Apropó, állás. Ebben a fülkében akár egy kétméteres ember is felállhat. A tervezők alakítottak ki helyet rádió, televízió, videó, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény számára. Légkondicionált. Szóval maximális a kényelem. Ez nemcsak környezet-, hanem ember- (gépkocsivezető-) barát is. • Úgy hírlik, a fiának vette ezt a csodaautót... A hír igaz. Ennek a kocsinak ő lesz a vezetője. • Igazán fejedelmi ajándék egy fiatalembernek... - Itt valami nagy tévedés van - tiltakozik élénken a kft-t vezető apa. - Ajándékról ugyanis szó sincs! Ezt nem csak úgy furikázni, felvágni kapta a fiam. Ezzel nem a diszkóba menet és onnan jövet fog hencegni a haverok vagy a lányok előtt. Neki ez munkaeszköz. Egyébként is szorgalmas gyerek, és ő ezzel keményen fog dolgozni. Tisztában vagyok azzal, hogy sok irigyünk van. Lesz is. Ők csak egy óriás, sárga autót látnak. Tudnám ajánlani nekik, csináljanak végig egy-két utat. Álljanak, várjanak hosszú órákat, esetleg napokat a határokon. Ügyeljenek arra, hogy minden papír rendben legyen. És úgy mellesleg közlekedjenek egy ekkora járműszerelvénnyel milliókat érő rakománnyal a hátuk mögött. Egy teljesített fuvar után ott a következő. De ha a megbízó nem elégedett, akkor nézhetem, mikor jutok legközelebb szállítmányhoz. Márpedig a lízingdíjat - ami nem csekély összeg - havonta elő kell teremteni. Ehhez pedig a kocsinak forognia muszáj. Hát ilyen ajándék ez! P. E. 1995. JANUÁR 3. Kovács Lajos a Magyar Agrárkamara születéséről 2S0oo0[Kf)0 Ds®s(a}GmD- as éppCnsségű Többórás szavazás után az alapszabály elfogadásával megalakult a Magyar Agrárkamara. (Erről előző számunkban már hírt adtunk.) A jelenleg 40 ezer tagot számláló országos szervezet elnökévé Csikai Miklóst választották, a főtitkár Mészáros Gyula lett. Az alakuló küldöttgyűlés kemény vitái is előrevetítik: nem lesz felhőtlen a szervezet első néhány éve, a legnagyobb gondot a kamara finanszírozása fogja okozni. A Csongrád Megyei Agrárkamara 1994. október 29-én alakult meg, elnökének Kovács Lajost választva. Tőle kértünk tájékoztatást személyes kérdéssel kezdve: „Hogy kerül a csizma az asztalra?” Önről a gazdakörök szervezésében, az új földtulajdonosok védelmében folytatott ténykedése kapcsán hallani. Most pedig a köztestületi agrárkamara Csongrád megyei elnökévé választották. - Erre elég egyszerű a magyarázat: a munkám és az életem. Harminchat évet töltöttem a mezőgazdaságban, végigjártam a szamárlétrát, dolgoztam több megyében, állami gazdaságokban, szövetkezetekben, gépállomáson, kutatóintézetben segédagronómustól a főagronómusi, növénytermesztési főágazatvezető beosztásig. Kiszombori parasztcsaládból származom, Hódmezővásárhelyre nősültem, s itt élek immár huszonhat éve. A családi „örökség” a földhöz, a parasztsághoz való vonzódás, a magántulajdon tisztelete és a keresztény-nemzeti gondolkodás. 1988-ban országos felmérés kezdődött a falvakban a parasztság helyzetéről. Részt vettem ebben a munkában, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy milyen problémák vannak, sőt a falvak lakói még nyilatkozni se nagyon mernek. Ekkor erősödött meg az ötlet, érdekképviseletet kellene létrehozni. Visszanyúltunk az 1800-as évekig, a gróf Károlyi Sándor által megalakított gazdakörökig. 1989-ben az első gazdakört Csólyospáloson alakítottuk, mára ezernél több gazdakör 40 000 taggal működik az országban. Csongrád megyében 35 gazdaközösség tevékenykedik. Jártam a vidéket, így váltam ismertté, a Gazdakörök Országos Elnökségének tagja vagyok, sőt alelnöke is. Csakhogy más az eddigi és más az új, köztestületi agrárkamara... — Igaz. A volt agrárkamara az egyesülési törvény alapján működött, s nem látott el igazi érdek-képviseleti feladatot. Sokat segített a gazdakörök szervezésében is. Amikor a törvény értelmében (hogy 1994. október 31-ig megalakuljanak a regionális agrárkamarák) itt Csongrád megyében 12 tagú ideiglenes szervezőbizottságot választottunk, pénz nélkül, bizonyos feszültséggel láttunk munkához. Mint az ideiglenes bizottság elnöke, tapasztaltam, hogy a régi nagyüzemek vezetői bizalmatlanok velünk szemben, részben, mert saját érdek-képviseleti szervük van (a MOSZ), és működik agrárkamarájuk is, másrészt pedig amiatt, mert úgy gondolták, hogy a létrejövő új, köztestületi agrárkamara a nagyüzemek ellen tevékenykedik. Ez nem így van. A bizottság öt hónap alatt bizonyította, fő célja, hogy a magántulajdonú mezőgazdaságot szolgálja, de nem ellenséges a nagyüzemekkel. - Milyen konkrét munkáról számolhatott be a bizottság a megyei küldöttgyűlésen? - Megalakítottunk 11 osztályt, 44 mezőgazdasági bizottságot a falvakban, vagyis a szervezetet kiépítettük. Ezeknek terem kellett, tájékoztatás, s mindez pénz nélkül. Az információkat úgy „koldultuk össze”, adatokat csak a jegyzők szolgáltattak. Az egész munkára kétmillió forintot kaptunk. Úgy állapítottuk meg a küldöttek arányát, hogy minden gazdasági szereplő helyt kapjon, így aztán az országban elsőként alakultunk meg. Az alapszabály elfogadása után megválasztottuk a vezetőséget, s ez megint csak úgy történt, hogy a nagyüzemek, a gazdaszövetkezetek és magángazdálkodók egyaránt helyet kapjanak benne. Elnökké engem választottak, két alelnökké a Hód Rt. vezérigazgatóját s a makói Kossuth Szövetkezet elnökét, ügyvezető alelnökké pedig a szegedi falugazdászt. Ennél nem is lehetne jobb összetételű a vezetés. - Milyen jogosítványokat kap majd ez az új szervezet? Mit várnak az agrártárcától? - Még egyszer hangsúlyozom, nincs ma hazánkban más rendezőelv, csak a magántulajdon. Mindegy, hogy milyen formában üzemel, szövetkezeti vagy családi birtok, egy a lényeg: magántulajdon van, ez az alapja a piacgazdaság kiépítésének. Ebben pedig a köztestületi agrárkamara nélkülözhetetlen. Miért? A hatósági, oktatási, szakmunkásképzési, közigazgatási, szaktanácsadási feladatok jó részét átvesszük a minisztériumoktól. Azaz: az állam mindinkább kivonul a gazdaságból, a gazdálkodásból, és korábbi szerepét - részben - átvállalják az agrárkamarák. Itt a megyében már tervezzük, szervezzük az információs hálózatunkat, hogy a legkisebb önkormányzathoz is időben eljussanak a legfontosabb, a parasztember számára nélkülözhetetlen adatok, hírek, rendeletek. Nevezetesen: mit termeljen, mennyiért tudja áruit eladni, mikor és hol. Tíz iroda felállítását tervezzük, számítógépes hálózattal a nagyobb városokban, községekben, hogy közvetlen környezetüket elláthassák az említett információkkal. Eddig erre nem volt szervezete a magyar mezőgazdaságnak. Sz. Lukács Imre SZABAD FÖLD 5 Kemence: nem „égették”a polgármestert Él a Börzsöny túloldalán, arasznyira a mai Szlovákia határától egy ember, aki tréfásan úgy reklámozza faluját, hogy az ország legnagyobb kemencéje. Mert hát Kemence az örökölt neve annak a majdnem kétezer lakosú kis településnek. A történelmi Hont vármegye egykori székhelyének, ahol ő meglátta a napvilágot. Ismeri mindenki, ismer mindenkit gyermekkora óta. Az emberek többségének ő nem a polgármester úr, hanem a vele nagyjából egykorúaknak a Jani, a fiatalabbjainak meg János bácsi. Pongrácz Jánosról van szó, aki már az előző választási ciklus idején is élvezhette volna kis nyugdíját, ha nem megy érte a falu. Azt mondták neki: jó volt eddig tanácselnöknek, legyen most már jó polgármesternek is. Meg is kapta kilencvenben a szavazatok hetvenöt százalékát. Azt ismételgette akkor az újságírónak is, mackósan dörmögő hangján, hogy jól van, ha így akarták, akkor végigcsinálja még ezt a négy évet. Aztán segít a családnak, vezetni a vállalkozást. Merthogy alkalmazkodva az új idők szavához, megnyitották és nagyon népszerűvé lett a Kőrózsa panzió. Abban a szép völgyben, ahol a nemrég privatizált Bence szálló, a sípálya meg a hegyi strand építéséhez is nagyon sok, azt mondhatnám, hogy a legtöbb köze volt. Talán gyermekkori kalandos útjai is errefelé vezettek. Őzek, szarvasok, vaddisznók járta erdők sűrűje felé, favágók visszhangzó fejszecsapásaiból tájékozódva, az emberek közé. Csakhogy Pongrácz Jánost megint nem hagyta nyugodni a falu. Most azok keresték meg, akik féltették a község jövőjét, amely az eddig elmúltakra alapozható. Kemencének van egészséges ivóvize, krosszbár telefonja, ha nem is sok vonala. Számtalan egyéb olyan dolog teljesült ebben a még sok fejlesztésre szoruló régióban, amibe Pongrácz János beledörmögött, hogy azt is meg lehet csinálni, emberek. Csak álljunk neki együtt, így lett a vidéknek sajátos idegenforgalmi alközpontja Kemence, így alakultak jól a szomszéd kapcsolatok az Ipolyon túli Ipolyság, más néven Lady városával. Nemcsak a kulturális, hanem a gazdasági kapcsolatok fejlesztésén is együtt dol-Pongrácz János (A szerző felvétele) gozik Pongrácz az odaáll, szintén újonnan megválasztott dr. Zsolnai Ernő polgármesterrel. Kemencének és Bernecebarátinak egy ideig közös tanácsa volt. A parlamenti választások idejében akadtak, akik el akarták feledtetni a berneceiekkel, hogy mennyit segített falujuk fejlődésén, velük küszködve. De hát ki-ki leadta voksát a maga választottjára, a négy polgármesterjelölt egyikére. Pongrácz János ötödszörre is a falu első embere lett. Igaz, csak negyvenhat szavazattöbbséggel. (Képletesen szólva: nem „égették” tehát Kemencén a polgármestert.) Ám ez elég lesz ahhoz, hogy felépíttesse a falusi iskola tornatermét, mert ezt várják tőle. Ezerkilencszázkilencvenkettőben az történt, hogy ebből is politikát csináltak az ellenakciót szervező aláírásgyűjtők. Nagy érzésű ember Pongrácz János, akivel a testvértelepülési szerződést kötő farkaslakai küldöttség társaságában jártak ősszel a kemencei temetőt. Rég elhunyt eleinek sírjánál még akkor is elérzékenyült. Kovács T. István