Szabad Föld, 1995. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

1995-11-14 / 46. szám

ZO SZABAD FÖLD ------------------------------------------------------------------------------- A sényői csoda Minden bizonnyal a magyar futball történetének rendhagyó esetét jelenti a - kissé nagyvonalú­an számolva is - ezernégyszáz la­kosú Sényő futballcsapatának má­sodosztályba kerülése. Csak az arányok érzékeltetése kedvéért: Szegednek nincs másodosztályú csapata, jóllehet egyetlen kerülete jóval több lakost számlál, mint az egész község. S a feljutás is! Való­sággal vágtában tudták maguk mö­gött a harmadik ligát, és hipp­­hopp, rájuk figyelt a fél ország. - Ez valóban szenzáció, márpe­dig az emberek szeretik a csodákat! - így a polgármester, Lajsz Miklós, aki egyben az egyesület alelnöke.­­ A nagy menetelés hátterében pedig tizenöt-húsz helybeli futballőrült vállalkozó - építő, fuvarozó, kiske­reskedő - áll, aki úgy vélte: ennél jobb reklámot ez a kisközösség nem kaphat. Még az sem feltétlenül tra­gédia, ha a bajnokság végére kies­nénk, hiszen az eddigi teljesítmény­re is nyugodtan lehetünk büszkék. Felkerülésünk idején az öröm­től alig tudtunk magunkhoz térni. Több volt a tudatosság a csapat fel­készítése körül, amikor már lehig­gadtunk, és naivan, rutintalanul nekivágtunk a bajnokságnak. Itt volt például a szomszédvár Nyír­egyháza elleni mérkőzésünk, amit háromezren néztek végig. Igen, háromezren, azaz kétannyi­­an, mint a község lakossága! Itt volt az egész környék, annyi autó volt az utcán, hogy alig lehetett parkolni. No, visszatérve a mér­kőzésre: a 87. percben kaptuk az egyetlen gólt, amivel veszítet­tünk is. A történeti hűség kedvé­ért jegyzem meg: egyik játéko­sunkat már korábban kiállította a játékvezető, a másikat éppen ápolták, azaz nyolc mezőnyjáté­kosunk volt a pályán. Ez a gárda nagyobb tapasztalattal a háta mö­gött feltétlenül kihúzta volna gól nélkül a hátralevő perceket... Látni kellene, milyen módon lé­legzik, él együtt a csapattal a falu meg az egész környék. Remélem, senki nem veszi dicsekvésnek, de a dolgok jelenlegi állása szerint több támogatónk van szerte a megyében, mint a nagyobb múltat maga mögött tudó Nyíregyházának. Mert az em­berek egyszerűen a csodával határos­nak találják e település országos megjelenését. De igazában a már em­lített helybeli vállalkozók éltetik a csapatot, akik hetente találkoznak, megbeszélendő a szükséges tenniva­lókat és kiadásokat. Ők ebből a fut­­ballbefektetésből eddig egy fillér hasznot sem láttak. Ennek (is) kö­szönhetően a sényői kastély parkjá­ban eszményi környezetben meghú­zódó pályára büszke lehetne na­gyobb csapat is. Kétszintes öltöző­­épületet emeltek, a lelátón pedig már ezer embernek jut ülőhely. Kell is, mert az eddigi, diadalútnak nem ne­vezhető szereplés ellenére a nézők mindig többen vannak ezernél. Ugyanakkor úgy érezzük, nem iga­zán fogadtak el bennünket a hazai labdarúgó-társadalom felsőbb körei. Valahogy úgy vannak velünk, mit keres­ménye a másodosztályban? Szóval, sportdiplomáciai tevékeny­ségünk, ahogyan mondani szokták, hagy némi kívánnivalót maga után... Ugyanakkor a játékosok köré­ben már jól cseng az egyesület ne­ve. Sorra jelentkeztek nálunk a kü­lönböző posztokra messzebbről is. Külföldiek is keresték az esetleges játéklehetőséget. Természetesen a szerződtetési lehetőségeinket alapo­san korlátozzák az anyagiak. Mi kis egyesület vagyunk, csak magunkra, valamint a helyi erőkre számítha­tunk teljes biztonsággal. Játékosa­ink kivétel nélkül dolgoznak, más­ként itt nem képzelhető el a szerződ­tetés. A munkaidő-kedvezmény az egyetlen előny, amit futballistaként élveznek. S bár zömmel nem hely­beliek, született fényőiek, mégis erősen kötődnek ehhez a település­hez. Itt mindenki ismer mindenkit, így aztán a fél falu portuban van a középcsatárral éppúgy, mint az egyesületi elnökkel. Vass István Zoltán ^TOTÓTIPPEK Részletes tájékoztató (útmutató, statisztika, táblázat) a Sportfogadás című hetilapban található! 46. HÉT 1995. november 18-19. 1. MTK-Stadler FC1 2. Újpest—Gyó'r1 3. Freiburg-Rostock X,2 4. Bayern München-Bremen 1, X 5. Frankfurt-1. FC Köln 1,X 6. Atalanta-Sampdoria X,2 7. Internazionale—Udinese1 8. Juventus—FiorentinaU 9. Lazio-Cremonese1 10. Napoli-Vicenza1 11. Padova-Bari 1, X 12. Pamia-Milan X,2 13. Piacenza-Roma +1 MÉRKŐZÉS:X 14. BVSC-Zalaegerszeg1 A 44. heti helyes tippek:2, 2,1. X, X, 2, 2, 1, 1, X, X, 1,X, X. Tisztelt Hirdetőink! Figyelmükbe ajánljuk, hogy lapunkba apróhirdetéseiket a következőképpen adhatják fel:­­a Szabad Föld Lapkiadó Rt. hirdetési csoportjánál hétköznap 8-16 (pénteken 8-14) óráig (Budapest Vill., Könyves Kálmán krt. 76.; fax: 133-6794; postacím: 1428 Budapest 8., Pf. 52); felvilágosítás a 269-9017-es telefonszámon; -a Primus Népszabadság Közönségszolgálatánál (Budapest VIll., Blaha Lujza tér 3.; telefon: 138-2369); -a Hírlapkiadó Kiadási és Hirdetési Rt. Alap Reklámügynökségénél (telefon: 138-2399/ 2588-as mellék). Az apróhirdetések tarifája november 1-jétől magánszemélyeknek szavanként 65, közüle­ti hirdetőknek 125 forint. A közlemények díja szavanként 125 forint. Ezek az árak az áfát is tartalmazzák. A kiskeretes hirdetéseké hasábmilliméterenként 240 forint (áfa nélkül). Személyes jelentkezésük alkalmával a hirdetések ellenértékét készpénzben fizetik; le­vélben történő megrendelésnél a postai befizetés után jelenik meg a kívánt szöveg. Amennyiben írásban tudatják velünk az apróhirdetésük szövegét, azt mi letisztázzuk, az árát kiszámoljuk; a hirdetést és a fizetendő összegről kiállított átutalási postautalványt, vala­mint a megjelenés várható időpontját levélben juttatjuk el megrendelőinkhez. Ugyancsak figyelmükbe ajánljuk, hogy lapunkba keretes hirdetéseiket feladhatják:­­a Szabad Föld Lapkiadó Rt. hirdetési csoportjánál hétköznap 8-16 (pénteken 8-14) óráig (Budapest VIll., Könyves Kálmán krt. 76.; fax: 133-6794.; postacím: 1428 Budapest 8., Pf.: 52); felvilágosítással a 269-9017-es telefonszámon szolgálnak;­­a Primus Népszabadság hirdetési csoportjánál (Budapest III., Bécsi út 122-124.; tele­fon: 250-1680/148-as mellék, fax: 188-9567) és Közönségszolgálatánál (Budapest VIll., Blaha Lujza tér 3.; telefon: 138-2369);­­a Hírlapkiadó Kiadási és Hirdetési Rt. Alap Reklámügynökségénél (telefon: 138-2399/ 2590-es mellék). A Szabad Föld Lapkiadó Rt. hirdetési csoportja felajánlja a közreműködését a hirdetni szándékozó gazdasági társaságok részére, hogy legalább egynyolcad oldalas méretű hir­detésük szövegének, illusztrációjának elkészítéséhez segítséget nyújt. Ha tisztelt hirdetőnk a reklámját­­ működési területének megfelelően - vagy csak a du­nántúli, vagy csupán az alföldi településeken élőkhöz kívánja eljuttatni, a terjesztőkkel és a nyomdával való megegyezésünk értelmében ez esetben készen állunk az egyedi megálla­podásra. Várjuk hirdetéseiket! HIRDETÉSI TARIFÁK 7-ről 7-re műsorfüzet Hátsó borítóoldal 183x243 mm 360 000 Ft Első 1/2 oldal 183x120 mm 200 000 Ft Szalag 125x­40 mm 40 000 Ft Százoldalas Szabad Föld Hátsó borító (színes) 200 000 Ft Belső borítók 150 000 Ft 1/1 szövegoldal 100 000 Ft Kisebb hirdetés oldalarányos áron. A szövegoldali elhelyezés és a kísérőszín használatának felára 20%. A fenti árakat + 25% áfa terheli. Szabad Föld 1/1 oldal 282x420 mm 600 000 Ft Fekvő 1/2 oldal 282x208 mm 340 000 Ft Álló 1/2 oldal 140x420 mm 340 000 Ft 1/4 oldal 139x208 mm 192 000 Ft 1/8 oldal 139x100 mm 96 000 Ft Hasábmilliméterenkénti ár: 1/1 mm 43x 1 mm 320 Ft 2/150 mm 91x150 mm 96 000 Ft 2/100 mm 91x100 mm 64 000 Ft 1/100 mm 43x100 mm 32 000 Ft 1/50 mm 43x 49 mm 16 000 Ft VAN MÁR PROGRAMJA? Rendezvények vidéken Cegléd, Városi Kossuth MK: A Vadró­zsa Citera Kör programja (17-én du. 5). Debrecen, Kölcsey MK: Amíg a gyer­mekorvos megérkezik - dr. Ádám Borbá­la gyermekgyógyász előa. (20-án du. 6). Eger, Ifjúsági Ház: Nosztalgia pop­rock zeneklub (18-án du. 5). Fót, Vörösmarty MH: A Fóti Asszony­kórus programja (17-én du. 5). Gödöllő, Városi Múzeum: Óceánia vi­lága (idősz. kiáll.). Gyöngyös, Mátra MK: A Fotókör talál­kozója (20-án du. 6). Győr, Petőfi Sándor Városi MK: Élet­módi Klub - sejttáplálkozási program (16- án du. 5). Fotóklub (20-án du. 6). Kapuvár, MK: Weöres Sándor: Csaló­ka Péter - zenés mesejáték, a Veszprémi Petőfi Színház előa. (16-án du. 1 és 3). Kecskemét, Erdei Ferenc MK (Szín­házterem): Őszi Filmklub - a Libidó c. ja­pán film vetítése (16-án este 7). Táncsics Mihály MH: Kurázsi Táncműhely (18-án du. 1). Kiskörös, Városi MK: Néptánc gyer­mekeknek (20-án du. 5). Kisújszállás, Alkotóház: Bangócs Gábor festőműv. kiáll. (20-án zárul). Komló, MK: A veszprémi színház gyermekelőadásai (20-án du. 1, és 3). Miskolc, Jósa András Múzeum: A Miskolci Képtár kincsei; 70 éves a Ma­gyar Rádió műsorszórása: Magyar orvo­sok érmei (idősz. kiáll.). Nagykőrös, Arany János MK: Barta Szabolcs fotókiáll. megnyitója (20-án du. 4); Kerttervezés, vetésforgó - előa. (20- án du. 6). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum: Rádiótörténeti bemutató (idősz. kiáll.). Városi MK: az Igrice Táncegy. progr. (16., 20-án du. fél 6).­Oroszlány, Városi MK: Szakmai ta­nácsadás vállalkozóknak (21-én de. 12). Ócsa, Egressy Gábor Szabadidőköz­pont: Népdalkor - citerazenével (16-án du. 5). Paks, Városi MK: Csillagász szakkör - A csillagos égbolt (16-án este fél 7). Pápa, Jókai Mór MK: Pápa város tör­ténete - Az őskortól a honfoglalásig (15- én du. 5). Pécs, DOZSO MK: A Madarak Tánc­színház előa. (16-án du. 6). Pécs-Somo­­gyi Kossuth MH: Kertbarátok Klubja (16- án du. 6). P. Kisgaléria: Lahti képzőmű­vészek kiáll. (19-én zárul). Polgár, Ady Endre MK: Dallamos rock - a Milk Bird zenekar műsora (18-án de. 10). Pomáz, MH és Könyvtár: A Színjátszó Klub progr. (18-án de. 9). Püspökladány, Városi MK: Nosztal­giaest (17-én este 8). Sárospatak, A Művelődés Háza: A Miskolci Szimf. Zenekar és a Miskolci Bartók Kórus hangversenye (15-én este fél 8). Sopron, Liszt Ferenc MH: A Művész mozi filmvetítése (20-án este 7). Szeged, Juhász Gyula MK: Rock and roll tánc (16-án este 7). Kass Galéria: A Kass múltja, jelene és jövője (idősz. kiáll.). Szekszárd, Babits MH: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - a Veszpré­mi Petőfi Színház vendégjátéka (15-én este 7). Szentes, Galéria: Bokor Tibor festőműv. tárl. (idősz. kiáll.). Szerencs, Városi Kult. Központ: A Vi­zuális Stúdió foglalkozása (21-én du. 5). Szolnok, Szandai Gyermekszínház: Plüm-plum és Plus kalandjai - a kecske­méti Ciróka Bábszínház előa. (20-án du. 2). Vasutas MH: Eszperantista találkozó (20-án du. 4). Szombathely, Megyei MK: Egészség­­javító és -megőrző program nyugdíjasok­nak (20-án de. 11). Tatabánya, KPVDSZ MH: Dzsesszbalett (20-án du. 3). Vác, Madách Imre MK: A Dunakanyar Fotóklub Baráti Körének összejöv. (20- án du. 5). Várpalota, Jó szerencsét! MK: Unofirm System Klub (17-én du. 5), a Bá­nyász Kórus progr. (17-én du. fél 6). Hirtelen ragyogó lehetősége adó­dik régóta dédelgetett tervének megvalósítására. Hivatásában most jön az alkalom az előnyös változta­tásra. Fennáll a veszélye, hogy egy megbeszélésen nem a legjobban si­kerül hozzászólnia az ügyéhez. A magánélete a legfontosabb, partne­rével jól együttműködik. Engedje magát befolyásolni, vagy legyen en­gedékenyebb. BIKA (IV. 21-V. 20.) Lehet, hogy néhány kritikus mon­dat az első pillanatban megdöbben­ti, de másképp látja a helyzetet, ha alszik rá néhányat. Megindulhat egy olyan úton, amelyen magabiztosabb és határozottabb lehet, mint eddig. Valahol a lelke mélyén szereti, ha irányítják, s ezzel a felelősséget el­háríthatja magától. De ha eléggé fel­nőtté válik a saját életének elrende­zésében, akkor érezni fogja, hogy ennek vége. Ez persze sok vitát je­lent a családon belül, de megéri. IKREK (V. 21—VI. 20.) Hangulata mostanában változó. Nehezen tudja magát függetleníteni környezete befolyásától. Hamar fel­dobottnak érzi magát, ha jó hírt hall, de gyorsan elmegy a kedve, ha ne­hézségekkel találkozik. Az lenne a legfontosabb, hogy eldöntse, mit is akar igazán. Apróbb testi panaszok­ra oda kellene figyelnie, mert egész­sége veszélybe kerülhet. Forduljon orvoshoz, ne kísérletezzen házi módszerekkel. RÁK (VI. 21—VII. 22.) Anyagi szempontból bajba kerül­ne a családi pénztárca, ha nem len­ne egy kis vésztartaléka. Vesztesé­ge nem valószínű, hogy megtérül. Van olyan családtagja vagy barátja, akitől a saját érdekében búcsút kel­lene vennie. Ha egy új szerelem kez­deténél tart, akkor most ragadjon meg minden lehetőséget saját biz­tonsága érdekében. Zárkózott ter­mészetén kicsit változtatva, fogadja bizalmába kedvesét. Lehet, hogy nem látja előre a ve­szélyt, amikor barátai belekeverik egy kétes üzletbe. A szerencsejáté­kot és hasonlókat próbálja meg el­kerülni. A hiúsága okozhatja legin­kább a vesztét. A családi perpatvart nehéz lehet leállítani, egy váratlan vendég is inkább kellemetlenséget okoz. Viszont a gyerekeire számít­hat. Idősebb emberek valószínűleg nem fogadják el az ön szempontjait. Az érzelmi kiszolgáltatottságot egyáltalán nem képes elviselni olyasvalakitől, akit nem becsül, de kötelezettségei miatt nem utasíthat­ja el. Bármennyire is rafinált, nem tudja felvenni vele a versenyt. Ha partnerével a szakítást fontolgatja, akkor ne habozzon tovább. Nagyon hamar új szerelem tűnhet fel a lát­határon, gyors összeköltözés vár­ható. Szép és boldog időszak kellős kö­zepén áll. Csak önön múlik, mer-e a kínálkozó lehetőségek közül válasz­tani. Megriadhat, mert az önbizalma nem eléggé erős, de próbálja meg félretenni a félelmét. Szerelmi kap­csolata sokkal több örömet tartogat, mint azt valaha gondolta volna. Igyekezzék minél többet pihenni, s határozza meg távolabbi céljait. Vá­ratlanul kedves segítőtársakra talál­hat. SKORPIÓ (X. 23-XI. 22.) Annyi rengeteg feladattal kell mindennap szembenéznie, hogy érdemes volna egy estét fontossá­gi sorrend kialakítására szánnia. Ha nem képes elrendezni önmagát, akkor elforgácsolódhat minden ereje, vagy a legtöbb vállalása fél­bemarad. Nem szükséges siettetni a dolgokat, mert máskor is adód­nak jó lehetőségek. Partnerét ne hanyagolja el. ^ A, NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Mintha láthatatlan kezek is segí­tenék tervei megvalósításában. Ha sikerült jó munkakapcsolatot kiala­kítani azokkal, akikre leginkább szüksége van, akkor megérett a helyzet az önállósodáshoz. Ez ma­gánéletére vonatkoztatva azt jelen­ti: merjen elválni a szüleitől. Szó sincs arról, hogy ne szeretné őket, de a saját életét csak akkor tudja kialakítani, ha egyedül dönt. Párjá­val csak akkor beszélje meg a rész­leteket, ha már tudja, hogy mit is akar. BAK (XII. 22­ 4. 20.) Idén annyi minden történt az éle­tében, hogy ne csodálkozzék, ha azt veszi észre: baráti köre teljesen át­alakult. Szerelmi kérdésekben ne­hezen ismeri ki magát. Óvakodjon a felületes vagy elhamarkodott ítélet­től. Ha vár egy kicsit, olyan dolgok derülnek ki, amelynek következté­ben megváltoztatja a véleményét. Kedvese hamarosan visszatér. Újra találkozik a családi gondok­kal, amelyekről azt hitte, hogy meg­oldotta. Gondolja át újra az egészet, és kérdezze meg önmagától: ez tényleg az ön problémája-e? Ha nem, akkor ne engedje magát visszarángatni abba a helyzetbe, amelyből egyszer már kilépett. Az­­ érintettek nem sértődnek meg­­annyira, mint gondolja, de ha igen,­­ akkor járhat a legjobban. NOVEMBER 17-TŐL 23-IG KOS MÉRLEG (III. 21-IV. 20.) (IX. 23-X. 22.) OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 22.) (I. 21-11. 18.) Sokat foglalkozik a hivatásával, nagyon szeretne másképp csinálni bizonyos dolgokat. Naivitás, ha azt hiszi, hogy képes megváltoztatni azt, aki miatt a legtöbb gondja adó­dik. Sokkal közelebb kerülne a meg­oldáshoz, ha az ő szemszögéből ér­tékelné a helyzetet. Egy baráti kap­csolatból könnyen lehet szerelem, ha meri vállalni a saját érzelmeit, családi segítséget kap, ha elfogad­ja­szűz (Viki. 23-IX. 22.) HALAK VÍZÖNTŐ (II. 19-411. 20.) A budapesti kínálatból Almássy Téri Szabadidőközpont: Délszláv, bolgár, görög táncház (20-án du. 6). Art-X Galéria: Mozdulatlan elkötele­zettség - Takáts Márton rézkarctárs. (idősz. kiáll.) Belvárosi Ifjúsági Ház: Székelyföldi táncok (15-én este 7); gyimesi táncok (16-án este 7). Békásmegyeri Közösségi Ház: A számítógépes baráti kör találkozója (18- án du. 3). Budafok-Tétény MH: A Blaha Lujza Zenebarát Kör progr. (17-én du. 5). Budapesti MK: A Korona Tánc-Sport Klub progr. (21-én du. 6). Ferencvárosi MK: Nosztalgia társke­reső klub (17-én du. 6). Fiatal Művészek Klubja: Memphis Train-koncert (16-án este fél 10). Gutenberg Műv. Otthon: Bélyeggyűj­tők klubestje (17-én du. 5). Kosztolányi Kult. Központ: Benkó Di­xieland Band Klub (15-én du. 5). Rolling Stones Klub (21-én du. 6). Marczibányi Téri MK: Jankovich Mar­cell bibliatört. előa. (17-én du. 6); Indiai Zeneklub a Calcutta trióval (20-án este 7). Posta- és Távközlési Múzeum: Marconi fotókiáll., a rádió feltalálásának 100. évfordulója alkalmából (15-én zárul). Parti Nagy Lajos Mauzóleum című színműve ősbemutatójának színhelye volt a Katona József Színház kamaraszínháza, a Kamra. A magyar jelen félmúltjában játszódó budapesti történet karaktereit Új­laki Dénes, Lengyel Ferenc, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tóth Jó­zsef, Kiss Eszter, Horváth József, Végvári Tamás, Benedek Miklós, Bodnár Erika, Szirtes Ági és Máthé Erzsi formálja meg. Az előadást Máthé Gábor rendezte. Ödön von Horváth Figaro válik című komédiáját a Thália Szín­ház tűzte műsorra. A népszerű francia szerző, Beaumarchais Figaro házasságának történetét írta újjá. Az önmagát tipikusan osztrák-ma­gyar „keveréknek” tartó Horváth szerint a cselekmény az eredeti 1781- es Figaro után játszódik, és mégis a XX. században, napjainkban. A címszerepet Hirtling István, a feleségét Ráckevei Anna játssza. Almaviva grófként Bubik István lép színpadra, a grófnét Bánsági Ildi­kó, Cherubint Mertz Tibor kelti életre. A kétrészes komédiát Iglódi István állította színpadra. • Németh László Villámfénynél című drámáját mutatják be a Vár­színházban. Az előadást Kállai Ferenc rendezte. Nagy Imre körorvost Csendes László, feleségét Császár Angéla játssza. A további szerepek­ben Csurka Lászlót, Moór Mariannát, Nagyváradi Erzsébetet, Szatmá­ri Attilát és Szinai Esztert láthatja a közönség. A Villámfénynél című drámának ötvenhét esztendővel ezelőtt, 1938 tavaszán volt az ősbemutatója az akkori Nemzeti Színház kama­raszínházában. Németh László pedig ezzel a darabbal mutatkozott be színpadi szerzőként a nagyközönség előtt. (merly) 1995. NOVEMBER 14.

Next