Szabad Föld, 2018. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-12 / 2. szám

Kultúra Győzelem az agyembólia felett B­al kezében is elfér a világ címmel nyílt kiállítás Ferenczy Béni munkásságának utolsó korszakából a fővárosi Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. A tárlat a kétszeres Kos­­suth-díjas művész utolsó, 1956 és 1967 közé eső, rendkívüli alkotókorszakát mutatja be. Történt ugyanis, hogy 1956 novemberében, a szovjet csapatok bevonulásának másnapján az otthonába hazatérő Ferenczy Bénit telefon­­hívás fogadta. Beszélgetés közben a szobrász­­művész rosszul lett és összeesett - agyembólia érte. Jobb oldala lebénult, elvesztette beszédké­pességét. Alkotó barátai rendszeresen látogat­ták, például az egy évvel később meghalt Szabó Lőrinc betűkártyákkal próbálta tanítani, de nem sok sikert ért el, a szobrász mindössze néhány szóval kommunikált. Egy darabig fran­k MŰVÉSZCSALÁD. Az ikrek, Ferenczy Béni és Noémi szentendrei művészcsaládban jöttek a világra: Ferenczy Károly, a XX. századi magyar festészet egyik meghatározó alakja és Fialka Olga festőművész gyermekeiként. Szinte a Nagybányai Művésztelepen nőttek fel. Bátyjuk, Valér apjuk hivatását követve ugyancsak festőművész lett, míg Noémi a legismertebb magyar gobelinművész. d­ául olvasott, később ezt a képességét is elve­szítette. Bár a tragikus esemény következményei végigkísérték hátralevő életét, nem jelentették művészi pályájának végét. Kiderült, hogy vi­zuális nyelven ki tudja fejezni magát: a jobb­kezes művész nagy erőfeszítések árán rajzolni kezdett, akvarelleket alkotott, végül szobrokat PÉLDAKÉP. Ferenczy Béni hihetetlen akarat­erejével és tenni akarásával kortársait is megih­lette, győzelme a betegség fölött példát adott az ‘56-ot megélt, meggyötört, válságba került írók­nak, költőknek: Illyés Gyula, Nagy László, Somlyó György és Weöres Sánd­or tollából születtek írá­sok hozzá. Pilinszky János így írt: „...élete omladé­kán, érzékeinek romjain újra jelentkezett bizalmas angyala, gyanútlan ihlete. Pillanatra megtorpan­hatott. Aztán elegendőnek találta azt, ami meg­maradt: az árva, tanulatlan bal kezet­" készített­­ bal kézzel. Korábban a Képzőművé­szeti Főiskola tanáraként (a sztálini diktatúra miatt távolították el állásából) klasszikus mes­terek műveinek másolását javasolta diákjainak, bénult állapotában maga is a számára kedves művészek munkáinak reprodukálásával kezdte újratanulni a rajzolást; például Rembrandt után született a Menekülés Egyiptomba című mun­kája. Több száz grafika és néhány szobormű ma­radt fenn ebből az alkotói korszakból, ezek PONTOSAN. A tárlat június 3-ig tekinthető meg csütörtöktől szombatig, 10 és 18 óra között a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban, a XI. kerület, Ménesi út 65. szám alatt, esszenciáit tárja közönség elé az MCP Műterem- Múzeum kiállítása. Míg szobrai szinte tökéletes folytatásai a korábbi időnek, rajzai nemcsak a reszketeg, bizonytalanná vált vonalak miatt térnek el az egészséges időszakától, de színvi­lágukban is merészebb kísérletezést hoznak az életműbe. Az 1959-es Aranykor az első plasz­tika, amelyet a művész már elfogadott: a moz­gásban lévő kisfiú képe akár lehetne a beteg­séget leküzdő alkotó felszabadulásának szim­bóluma. (szg) Ferenczy Béni Bartók Béla portréjának mintázása közben FERENCZY BÉNI: LANTOS (1961), A FERENCZY CSALÁD MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY TULAJDONA A király a spanom S­hakespeare nyelvezetébe beletö­rik a mai színészek nyelve, a publikum pedig követni sem tudja a cikornyás szöveget - ettől tartottam, amikor beültem a Lóvá tett lovagok vígjátékra a Pesti Színházba. Félel­mem alaptalan volt: Rudolf Péter rendezése mozgalmasan és játéko­san tálalta a komédiát. Jól tűri Shakespeare mester, ha kissé lepo­rolják: Závada Péter a rendezővel aktuális poénokat és az angol drá­maíró más műveiből vett idézeteket is csempészett a szövegbe. A Lóvá tett lovagok nem a jellemábrázolá­sáról híres darab, de ezúttal ezt se bántuk. Igazi színészi csapatmunkát láthattunk, a jelenetek ötletparádé­ban tobzódtak, s így segítettek a nézőnek, hogy megbirkózzon a szö­veg régies fordulataival. A szerelemittas navarrai legények - a király és valóban lóvá tett lovag­jai, akiket Telekes Péter, Wunderlich József, Medveczky Balázs és Csiby Gergely alakít, rengeteg energiát pumpálva az előadásba - felesküdnek arra, hogy a testi örömök helyett az aszkézist és a tanulást választják. Ám úgy járnak, mint a vizsgaidőszakban senyvedő egyetemisták, akiket végül elragad a bulizás meg a szerelem. Bebizonyosodott a tétel, ahogy a ren­dező is nyilatkozta: „Az emberi ter­mészettel ellentétes életet nem lehet élni.” Shakespeare komédiája tükröt és görbetükröt mutat a szerelmes em­bernek. Nem véletlen, hogy a Navarra királyához gurulós bőrönddel érkező négy hölgy szelfibotba illesztett tü­körben illegeti magát. Bár a nők attól se riadnak vissza, hogy bugyit húzza­nak a fejükre, végül mégis ők győz­nek a nemek csatájában. A lányok - hogy finoman fogal­mazzunk - az orruknál fogva vezetik e vígjátékban a férfiakat. E mezőny­be jól illik Don Armando, a hóbortos spanyol: e figurát Seress Zoltán játssza, s muszáj odafigyelni minden mozdulatára, szavára. „A király a spanom” - mondja lazán „barátom” helyett, és felismerjük benne a hata­lomhoz törleszkedő örök alattvalót. Máskor Don Quijote alakját hozza kattogó ízületekkel, szerelmi hevüle­tében már-már hősiesen. Ámor is feltűnik a komédiában - Tóth And­rás e szerepben mindenkit szíven talál. Végül mi is kaphattunk egy nyílvesszőt, mert megszerettük a sodró lendületű előadást. P. E. Jobbra Don Armando (Seress Zoltán), mögötte a Tóth András megformálta Ámor 2018. január 12. ♦ A vidék családi hetilapja Desdemona is fellélegezhet A­z operameséket is átírják immár arra hivatkozva, hogy színpadon tűrhetetlen a nők elleni erőszak - olvassuk a hírekben. Meghökken­nek majd a komolyzene világában jártas nézők, akik jegyet váltanak Bizet Carmen című operájának új feldolgozására Firenzében. A história vége ugyanis szokatlanul alakul. A címszereplő buja cigánylány története Bizet operájának 1875-ös párizsi bemutatója óta mindig ugyanúgy ért véget: Don José, a megunt, ám féltékeny szerető kioltotta a kikapós leány életét. A mostani producerek azonban úgy gondolták, mégsem tapsolhat­nak a nézők a családon belüli erőszak ilyen vérlázító példájának. A mai felfogás szerint ezért a késsel támadó megvadult tisztet nemes egyszerű­séggel lelövi Carmen, persze pusztán önvédelemből. A sevillai dohány­gyári munkásnő így megmutatja, milyen egy modern mese vége. Érdemes eljátszani a gondolattal, mi történne, ha az új szelek végig­söpörnének az operák világán! Puccini Pillangókisasszonyában például lenne mit „retusálni”! Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a naiv és ártatlan japán leányzót előbb elcsábítja, majd ejti Pinkerton, a könnyelmű ameri­kai hadnagy. A reménykedő Csocsoszán egy egész felvonáson át várja a „férjét”, aki végül megérkezik ugyan a tengeren, de abban sincs köszönet. Pinkerton csak azért jön, hogy magával vigye a fiukat, aki Pillangókis­asszony életének egyetlen vigasza. Egy mai felvilágosult nő joggal meg­sértődik azon, hogy ezek után az átejtett Pillangókisasszonynak kell ha­rakirit elkövetnie. Csocsoszán kapjon végül egy jó ügyvédet, aki tartásdíj fejében az egyenruhát is leperli Pinkertonról! Verdi 130 éve bemutatott Otellójának librettóját is illene korrektre pofozgatni. Felháborító, hogy a velencei már előbb áriában bosszút eskü­szik, majd - ahogy Shakespeare drámájában is teszi - előbb bántalmaz­za, szidalmazza, aztán meg is fojtja a nejét egy vacak kis kendő miatt. Szegény Desdemona ráadásul félre sem lépett. Megoldás lehetne, hogy az ártatlanul megvádolt asszony visszavág, és lepuffantja a féltékenységében tomboló mórt. De még korszerűbb lenne, ha egy időre felhagynának az énekléssel, és párterápiára vonulnának - annak eredményét pedig türel­mesen megvárhatná az operaházak nézőközönsége. Palágyi Edit

Next