Szabad Föld, 2019. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2019-09-06 / 36. szám

12 Portré 2019. szeptember 6. ♦ A vidék családi hetilapja Határon innen és túl KEVESEN ISMERIK úgy hazánkat, valamint a Kárpát-medence és Európa tájait, mint a negyvennél több albumot fotográfusként, jó néhányat pedig íróként is jegyző Kaiser Ottó. A Határtalan irodalom című kötetekben arra vállalkozott, hogy elkészítse az emigrációban és a trianoni határokon túl élő magyar művészek portréit. Munkásságával kiérdemelte a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Magyar Művészetért és a Magyar Örökség díjakat. Budai várbéli otthonában beszélgettünk.­ ­ É­vtizedek óta ismerjük egymást, kollégák is voltunk, és némi túl­zással elmondhatom, hogy „köz­reműködtem” a kastélyokról ké­szült könyvében. Csodáltam a látásmód­ját, alázatát és munkabírását. Minden Pápán és környékén, portréfotózással kezdődött.­­ Évtizedekre meghatározta a szemlé­letmódomat, hogy tanulóéveim alatt jár­tuk a vidéket, és végtelen mennyiségű portrét készítettünk az emberekről. Akkor jöttem rá, hogy az egyik embert mindig a másik ember érdekli a legjobban. A sta­tisztikák szerint is így van, csak ezután jön az állatokat, a tájakat, végül a tárgyakat megörökítő képek kedveltsége. Alkotó em­berként kacskaringós utat jártam be, ke­restem a sajátomat. Kezdetben becsava­rogtam a világot, kívül kerestem a választ arra, hogy kit, mit és hogyan akarok megmutatni. Már tudom, belül van a titok. Pályafutásom során azonban engem sem kerültek el az elvárások, volt időszak, ami­kor nem csak a fotózásra koncentráltam. Dolgoztam fotóriporterként, képszerkesz­tőként, és alapító főszerkesztőként jegyez­tem a Könyvjelző, valamint a Hungáriáim című kulturális magazinokat. Több évti­zednek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkezd­hessem azt, amit teljes szívvel és lélekkel tudok végezni. Saját környezetünk és kultúránk kiállításokon, valamint köny­vekben való felmutatását. Hálás vagyok a sorsnak, hogy részem lehet ebben a gaz­dag és rendkívül izgalmas munkában. A hazai és kárpát-medencei tájakat és embereket megörökítő könyvek iránt mind a mai napig nagy az érdeklődés. Az elsőként kiadott, magyar kastélyokat és várakat bemutató kötet nyolcvanezer pél­dányban fogyott el, a Magyarország 1000 csodája című, ötszáz oldalas albumot már negyedszer nyomják újra, de népszerű a magyar ízeket, magyar tájakat bemutató kötet is. A fotográfus és a munkáját ma­ximálisan támogató felesége azonban sosem fogy ki az ötletekből, autóik sok százezer kilométert futottak már.­­ Ezt nem lehet másképp csinálni. Olyan a könyv, mint egy gyerek: állandó törődést igényel, az ember ezzel kel és ezzel fekszik. Ha nem vagyunk úton, akkor is úton vagyunk, hiszen fejben már a következő utat szervezzük. Ahhoz, hogy jó képek szülessenek, néha több­ször is vissza kell menni egy-egy hely­színre. Nem számít idő, pénz és fáradság, ezt csak szerelemből lehet csinálni. A magyar kultúra titka és egzotikuma magával ragadja az embert, nincs megál­lás. Párhuzamosan több könyv is van a fejemben: népművészet, épített örökség, gasztronómia és persze az emberek. Most éppen a Gyimesekben élő csángók vilá­gáról próbálok képeket készíteni. A nemzetközi hírű fotóművész sosem riadt vissza az emberpróbáló feladatoktól. Több mint kétszáz alkotót örökített meg Londontól Amszterdamig, Rómától Ma­rosvásárhelyig a Határtalan irodalom három kötetében. Ennek megalkotása során a logisztikán kívül komoly rábeszé­lő képességre is szükség volt, hiszen a hosszú évek óta - más és más okokból - külföldre szakadt művészeket a saját szel­lemi műhelyükben, otthonukban örökítet­te meg, ahova nem volt mindig könnyű bebocsátást nyerni.­­ Általában az első percekben eldől, hogy mit tud kezdeni egymással a foto­gráfus és alanya. Nem mindig könnyű a művészekkel. Különösen az írókkal, akik többnyire szemérmesek, és gyakran tarta­nak a kamerától is. A feleségem szeren­csére rutinos partner, megosztja kicsit a figyelmet, ha kell, így könnyebben oldó­dik a hangulat, jobban kibontakozik a személyiségük. Az életünk részévé vált ez a munka, nagyon sokat kaptunk ezektől a találkozásoktól. Érdekes volt hallgatni a véleményüket, figyelni azt, hányfélekép­pen szeletelik a világot, hogy művészi esszencia jöjjön ki belőle. Láttam, hogy kíváncsiak egymásra, és mennyire frissek szellemileg. A Hollandiában otthonra lelt magyar fotóművész, a 94 éves Ata Kandó például a Hungáriáim című folyóiratot lapozgatva lelkesen megkérdezte tőlem: „Tudna nekem adni egy állandó rovatot?” Egy album készítése során nem min­dig könnyű a szerzőtárs megtalálása és az elképzelések összehangolása. A nép­­művészeti könyv szerkesztésekor úgy hozta a sors, hogy szerzőtárs híján a szövegeket is a fotográfusnak kellett megalkotnia. - Présben voltunk a könyvleadás miatt, úgyhogy napi tizenkét órát ültem a gép mellett, a zokogás határán. Hatalmas tudásanyagból kellett meríteni, amelyben izgalmas lett volna jobban elmerülni, de megtanultam, a határidő nagy úr. Kaiser Ottóék folyamatosan versenyt futnak az idővel. Idén tíz országban tizen­nyolc kiállítás megnyitójára kerül sor, miközben készülnek az újabb könyvek, és nem mellesleg fotóalapú ajándéktárgyak­kal foglalkozó saját vállalkozásukat is üzemeltetni kell. - Nem is tudok mindegyik kiállítás megnyitóján részt venni. De vannak olyan megbízások, amelyekre nem lehet nemet mondani, mint például az iráni munkánkra. Mintha az ezeregyéjszaka meséibe csöppentünk volna. Sok ezer éves emlékeket csodálhattuk meg, és olyan vendégszeretetben részesültünk, amit sohasem feledünk. Érzékeny, nyílt­szívű embereket ismertünk meg, azóta is visszavágyunk. Ajánlom bárkinek, aki élményzuhatagra vágyik. Ilyen tempó mellett nem lehet egy­szerű egy művésznek a töltekezés, de szerencsés ember az, akinek a munkája egyben a hobbija. Budapestet és a Budai Várat is nagy előszeretettel örökíti meg, számára ez is kimeríthetetlen fotótéma. - A hajnal a kedvenc napszakom. Fél négykor felkelek, és rovom az utcákat. A napfelkelte előtti utolsó percekben a legizgalmasabb az élet. A napsugarak megjelenésével minden egyes kontúr a cinkosommá válik. Nincs két egyforma ébredés, ahány napkelte, annyi Buda­pest. Olyan kegyelmi állapot, amelyhez nem kellenek szavak. Puskás Kati MAGYARORSZÁG 365 - ezzel a címmel hirdet fotópályázatot a kormány hazánk értékeinek bemu­tatására. A neves szakemberekből álló zsűri elnöke Kaiser Ottó. A pályázatra olyan képeket várnak (profiktól és amatőröktől egyaránt, akár mobilon készülteket is), amelyeknek a fotográfus szerint lendületük és pozitív kisugárzásuk van. Október közepéig adhatók be a pályaművek három kategó­riában: táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek. Hollandiában talált otthonra a fotóművész Ata Kandó A fotográfus várbeli otthonából csak egy kis séta a Halászbástya Sejtelmes Szabadság híd Kaiser Ottó kedvenc napszaka a hajnal

Next