Szabad Föld, 2021. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-08 / 1. szám
2 Külvilág Vírus és diplomácia A koronavírus-járvány nem ért véget 2020. december 31-én. Az új évben is velünk marad. A világban 85,1 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1,84 millióra a halálos áldozatok száma. Az osztrák kormány terveivel ellentétben január 24-ig tart majd Ausztriában a koronavírusjárvány miatt elrendelt teljes zárlat, mivel a parlament felsőháza (Bundesrat) hétfőn nem szavazta meg a kormánykoalíció javaslatát a január 18-i nyitásról. A kormány eredeti terve az volt, hogy aki tesztelteti magát a január 16-17-i hétvégén, negatív teszteredménnyel a kezében már 18-tól látogathatja az addigra újra megnyitott kereskedelmi és vendéglátóegységeket, a kulturális és sportlétesítményeket. Aki a tesztelésnek nem vetette volna alá magát, annak még egy héttel tovább, január 24-ig tartott volna a karantén. Mivel azonban a parlament tartományi küldöttekből álló, kisebb létszámú felsőháza, amelyben az ellenzék van szűk többségben, nem szavazta meg a tervezetet, a kormány kénytelen volt a teljes zárlatot egy héttel meghosszabbítani. Az iskolák nyitása nem tartozott a leszavazott rendelet körébe, ezért az oktatási minisztérium nyilatkozata szerint az iskolák január 7-én távoktatással kezdik a második félévet, majd január 18-tól a gyerekek visszatérhetnek az iskolákba Felbukkant Dél-Afrikában a koronavírus legújabb mutációja. A britek már döntöttek is: a Dél- Afrikából érkező gépeket nem engedik leszállni az országban. Matt Hancock egészségügyi miniszter úgy látja, hogy az afrikai mutáció sokkal több veszélyt hordoz magában, mint a brit. A decemberben a szigetországból induló új, sokkal gyorsabban terjedő mutációját a koronavírusnak először Kentben, Délkelet-Angliában azonosították, de azóta a variáns számos más országban is felütötte fejét. Ennek hatására Boris Johnson miniszterelnök újfent országos lezárást hirdetett, arra kérte a briteket, hogy maradjanak otthon. Többek között elrendelte, hogy az általános és középiskolák távoktatásra térjenek át, ez alól kivételt képeznek a nehéz sorsú gyerekek és a kulcsfontosságú munkát betöltő felnőttek gyermekei. A londonihoz hasonlóan járt el a skót kormány is, ott egy hónapos zárlat vár az országra. Az új mutáns vírus a szakértők szerint sokkal gyorsabban terjed, de arra egyelőre nincs semmilyen bizonyíték, hogy halálosabb is lenne. Az utóbbi napokban azonban a briteknél jelentősen megugrott az új esetek száma. A dél-afrikai variáns felbukkanása után sokakban felmerült a kérdés, hogy a kifejlesztett vakcinák mennyire lesznek hatásosak az új variánsokkal szemben. Az egészségügyi szakértők bizakodók, hogy a vakcinák az új mutációkkal szemben is védettséget adnak. John Bell, az Oxfordi Egyetem egyik orvosprofesszora már nem ennyire derűlátó, szerinte a brit és dél-afrikai variáns több mutációt is tartalmaz, ráadásul a dél-afrikainál a vírus fehérjeszerkezete is jelentős eltéréseket mutat a korábbi változathoz képest. Szerinte a brit mutáció ellen még védettséget nyújthatnak a mostani vakcinák, de a dél-afrikaival szemben már nem merné ezt állítani. Ukrajnában hétfőre tovább csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma, alig több mint négyezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, amely az elmúlt három hónap legalacsonyabb napi növekménye. A hivatalosan közölt adatok alapján vasárnap 4158 új esettel 1 078 251-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 73 áldozattal 18 927-re. Eddig 733 558-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 4700- an, az aktív betegek száma így több mint 600-zal 325 766-ra csökkent. Nem enyhül a koronavírus-járvány terjedése a nyugat-balkáni országokban, és bár némelyikben csökkent az újonnan azonosított fertőzéses esetek száma, kevesebb tesztet is végeztek az ünnepek alatt, mint a hétköznapokon. A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 20 636 663-an fertőződtek meg, és 351 580-an haltak meg a kórban. Indiában 10 323 965 fertőzöttet, 149 649 halálos áldozatot és 9 946 867 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 7 733 746 fertőzöttről, 196 018 halálos áldozatról és 6 904 172 gyógyultról tudni. Védőmaszk és őrangyal Moszkva belvárosában 2021. január 8. ♦ A vidék családi hetilapja Takarítással töltötték az új év első napját Bali lakói. Indonézia híres strandján, a Kuta Beachen mintegy 30 tonna szemetet gyűjtöttek össze a szorgos helyiek. „A tengeri törmelék mintegy 70 százaléka műanyag hulladék, melyet egy hulladéklerakóba szállítottak" - nyilatkozta az Antara hírügynökségnek Made Mahaparta ezredes az Udayana regionális katonai parancsnokságtól. A műanyagszennyezés a turizmust is veszélyeztető probléma Indonéziában. A foghíjas indonéz hulladékgazdálkodás „szövődménye", hogy monszunkor a strandokat ellepi a szemét. 2018 novemberében a Wakatobi Nemzeti Park területén található Kapotasziget közelében talált döglött bálna gyomrából 6 kg műanyag került elő. Az indonéz kormány 2020 áprilisában indította el a hulladékcsökkentést célzó proektjét, amelytől azt remélik, 2040-re teljesen megtisztítják az óceánt. SZÁZ SZÓ S ■ ALFÁTÓL A LEBUKÁSIG Olyan hangfelvételek és anyagok kerültek nyilvánosságra, amelyek arról tanúskodnak, hogy a belarusz titkosszolgálatok Aljakszandr Lukasenka elnök közvetlen utasítására tervelték ki a merényletet Pavel Seremet minszki születésű, orosz állampolgárságú újságíró ellen, akit négy évvel az autójába rejtett pokolgéppel öltek meg Kijevben. A hangfelvételek egyikén, hangja alapján Vagyim Zajcev, a belarusz KGB volt főnöke eligazítást tart az Alfa terrorellenes különleges egység két emberének 2012. április 11-én. Arról beszélnek, hogy az akkor Oroszországban élő és dolgozó Seremetet látványos módon fel kell robbantani úgy, hogy a halála nagy visszhangot váltson ki. Az elnök is (Lukasenka) várja ezeket a műveleteket - hallható a felvételen. A 2008-2012 között rejtett eszközzel készített felvételeken több, a Németországban tartózkodó belarusz ellenzéki méreggel, robbantással, illetve autójuk megrongálásával való „likvidálásáról" is szó esik Lukasenka belarusz elnök utasítására, és a gyilkosságok finanszírozására az államfő állítólag 1,5 millió dollárt különített el - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. EGY CSAPÁS, KÉT ELLENFÉL? Egy hónap alatt négy robbantásos támadást követtek el lengyel árucikkeket forgalmazó üzletek ellen a hollandiai Tilburgban. Korábban hasonló robbanószerkezetek léptek működésbe az észak-hollandiai Beverwijk és Aalsmeer városában, illetve a délkelet-hollandiai Hertogenboschban három, ugyancsak lengyel boltnál. A robbanások súlyos anyagi károkat okoztak az üzletekben, amelyek ugyanazon család tulajdonában vannak. A tulajdonos, az iraki kurd származású Taha Mahmoed azt nyilatkozta a helyi rádiócsatornának, nem tud arról, hogy családjának ellenségei lennének, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a támadásokat egy üzleti vetélytársa követte el. Mahmoed a rendőrséget - amely továbbra sem talált se gyanúsítottat, se indítékot - lustasággal vádolta. o_ < oo