Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-07-01 / 26. szám

2 Földműves A brigádvezető szabadsága A tavaszi munkák gondjától-bajá­­tól elfáradt brigádvezetőt szabadság­ra küldték. Más traktorosbrigádon ilyenk­o van a legtöbb munka, de a vezekényin a legkevesebb. A szö­vetkezet okoskodó vezetői a tagság egy részétől bíztatva úgy határoztak, hogy kézi kapával végzik el a négy­zet e vetett kukorica kapálását. Mi­ért is fizetnének fölöslegesen a gép­állomásnak, hiszen a tervezett hek­tárhozamot így is elérik ? (Elérik, sőt többet is, de nem kukoricából, hanem a­ nyomból. Az alsó határ már olyan tőle, mint az őserdő.) Bezzeg már jó lenne a gép, de azt az elgyo­mosodott földet az sem tudja úgy megművelni, meg ne sértse, hogy a kultúrnövényt A szövetkezetesek bánkódnak, hogy előbb nem hívták a traktorosokat, de eső után késő a köpönyeg. Radványi János brigádvezető a tét­lenségre ítélt brigádjától ilyen körül­mények közöt­t ment haza szabadság­ra. Otthon cipelte a téglát, keverte a maltert, szabta a deszkát, hogy a kis családi ház minél előbb elkészül­jön. Feleségével együtt dolgoztak, együtt szőtték a tervet. Gondolatban a kis ház már felépült, megtelt bú­torral, a padlót szőnyeg borította. De a valóságban kissé lemaradt az épít­kezés. Egy ideig minden úgy ment mint a karikacsapás, de egy boron­­gós nap valami megzavarta a mun­kát. — Anyjuk, én visszamegyek a bri­gádra! — szólt a feleségének. — Miért mennél, hiszen a szabad­ságnak csak a fele telt el és a ház is jélen van ? A brigádvezetőt nem lehetett se szép szóval, se erőszakkal megaka­dályozni. Visszament a brigádra. Horváth Ferenc, Vörös Antal, Karika Ferenc traktorosok és Nagy László mechanikus már várt­a, ők is azon bosszankodtak, ami a brigádvezető szabadságát megzavarta. Az egyik traktoros még egyszer elővette a villámújságot és mormogva olvasta. — Sereghajtók lettünk. Utolsók vagyunk. — De megmutatjuk, hogy — vá­gott közbe a brigádvezető. Tovább nem mondta, mégis mindenki meg­értette, hogy mit kell megmutatni. A vezekényi brigád más szövetke­zetbe ment dolgozni. A brigádvezető is, traktorra­­lt­ kora reggeltől,, késő estig kaszálta a hús herét. A trakto­rosok is jobban iparkodtak mint máskor. Úgy dolgoztak, mint a han­gyák. Négy nap múlva újabb villámújsá­got küldött a brigádra a gépállomás. Abban a vezekényi brigád már nem az utolsó, hanem a 12. helyet foglal­ta el. Két brigádot megelőzött. Az élenjáró brigádok is felfigyeltek rá Már úgy látszott, hogy elsőségüket veszélyezteti Vezekény. De nem ez történt. Egy váratlan látogatás meg­zavarta munkájukat. Szakemberek jöttek a járásról és Bratislaváról a galántai gépállomásra. És hamar el­árulták jövetelük célját. — Miden brigádra elmegyünk és megállapítjuk, hogy készültek fel az aratásra. — Gépellenőrzés! Gépellenőrzés! — terjedt a hír villámgyorsan a brigá­dok között. A telefonok egész nap csörögtek, továbbították a hírt, s ta­lán ennek köszönhető, hogy a gép­ellenőrök olyan nagy „rendet" talál­tak mindenütt. A félig kijavított és az üzemképtelen gépek is úgy csil­logtak a naftától, mint az új, ami tegnap jött ki a gyárból. Minden brigádon rend volt, de a vezekényieket most is elkerülte a szerencse. A szorgos munkát nem akarták abbahagyni azért, hogy gépeket megtisztogassák. A trakto­­­rok, kaszálógépeket húzva egyenesen a mezőről futottak be a nagy vizit­re porosan, melegtől gőzölögve. Az otthoniakat a fű csak félig nőtte be, így hát az ellenőrzők szeme elé ke­rült minden. A hitvány külső és a sok lim-lom felhívta a „főorvosok" figyelmét és a beteg gépeket tüzete­sebben megvizsgálták. Hosszas ta­nácskozás után megállapították, hogy a vezekényi traktoros­ brigád udvara nem is kórház, hanem géptemető. A brigádvezető hiába mentegetőzött az­zal, hogy nekik nincs szakemberük és szerszámuk, a gépeket Galántán javítják. Kimondták az ítéletet: „A vezekényi traktorosbrigád nem ké­szült fel az aratásra". Ez a kegyet­len szó úgy felbosszantotta a trakto­rosokat, hogy másnap még a mezőre se mentek, hanem egész nap irtották a gyomot, kenték a gépeket, s rej­tegették a lomot, de sajnos ezzel a kapkodással már nem érhettek célt. Ha két nappal korábban csinálták volna, talán még dicsérő oklevelet is nyernek, de így ott vannak, ahol a part szakad. A szövetkezetesek azt beszélik, hogy a brigádvezetőt leváltják. Hogy­­is gondolhatnának egyebet, hiszen ők is így cselekednek. Minden évben más elnököt választanak és egész éven át a múlt hibáján rágódnak, ahelyett, hogy a jelen bajait kiküszöbölnék és jó munkaszervezéssel megalapoznák a szebb holnapot." Az időszakos gépellenőröknek is jó lenne már alaposabb munkát végezni, mert nemcsak Vezekényen vannak hibák, hanem több brigádon is. A se­lejt és rosszul kijavított gépek még akkor sem használhatók, ha azok naf­tától csillognak. De az igazi lemaradást még­sem az ellenőrzés okozta, hanem a szö­vetkezet és a brigád között uralko­dó megnem értés és rossz munkaszer­vezés. Bármennyire is „érdekes" az, hogy a brigádvezető traktort nyergel, de nem hasznos. Ha ő a más mun­káját végzi, akkor az övét is másnak kellene végezni. És ha ez megtörtén­ne, az lenne még csak csodálni való. Képzeljük el, ha a brigádvezető he­lyett minden traktoros­­ bemenne Ga­­lántára a gyűlésre. A brigádvezető pedig helyettük hat géppel kaszálna. Egyedül dolgozna, de hatan ellen­őriznék,­ és hatan írnák alá a mun­kalapját. Az érdekesség szempontjá­ból a gépállomás is hasonlóképpen­­ gondoskodna róluk. Adna műhelyt, de szerszám és szakember nélkül. — Ez így is van, — mondták a traktorosok egyszerre. Akkor itt is lopjunk el egy keve­set az érdekességből, hogy a rend helyreálljon. A műhely továbbra is műhely legyen, de szerszám és szak­ember is legyen hozzá. Hogy az új összetett gépekkel ne akármelyik traktoros tudjon bánni, meg lehet oldani úgy, hogy a gépeket elküldik a brigádra, de a szerkeze­tükről és működésükről kiadott ké­zikönyvet nem, hanem becsukják a gépállomás irodájának egy olyan szekrényébe, amit még kíváncsiság­ból se nyithat ki senki, mert kulcsa elveszett. — A gépek itt vannak, de a kézi­könyv talán nem is az irodában, ha­nem a nyomdában hever. — jegyez­te meg Nagy László körzeti mecha­nikus. A silókombájnra ne tegyenek 2250- es ékszíjat, mert a beszerzése időbe kerül, hanem szereljenek fel a kom­bájnra még egy kereket, ez újítást jelent és hosszabb szíj is használha­tó. Hogy a tapadása kisebb és ezál­tal a gép kevesebb erőt fejt ki, az nem baj, hisz ez is az érdekesség­hez tartozik. Olyan kultivátort kell használniuk, amit a Skoda egyes sebességgel is csak prüsszkölve vonszol, de a DT úgy megven vele, mint hintóval a parádés ló. Ha a felsorolt és az azonkívül lé­tező érdekességeket, amit másutt hibáknak neveznek, jobb szervezés­sel, lelkiismeretes munkával, gyakorl o­-ellenőrzéssel és szorgalmas tanu­lással kiküszöbölik, nem lesz sereg­hajtó a vezekényi brigád. A brigád­vezető is nyugodtan eltöltheti sza­badságát és hamarább felépül a csa­ládi ház. Csurilla József 1956. július 1. Az aratás küszöbén (Folytatás az 1. oldalról.) Sok olyan szövetkezet nélküli köz­ség van, ahol a helyi nemzeti bizott­ság tagjai még nem értékelik kellő­képpen a közös munkát és nem tu­lajdonítanak neki kellő fontosságot. Ennek következtében nem is igye­keznek azokat megszervezni. Azt tartják, hogy a termelők csoportok nélkül is learatják a gabonáját és nem szükséges semmiféle szervezés. Az ilyenek címére azt üzenjük, hogy nem csupán arról van szó, hogy a föld­műves csak learassa termését, hanem főleg arról, hogy időben és veszteség nélkül végezze az aratást, hogy mi­nél alacsonyabb legyen a szemvesz­teség. Ezt így kívánja a termelő és egész nemzetgazdaságunk érdeke. Rohamosan közeleg az aratás meg­kezdésének ideje. Az őszi árpák helyén már lassan csírába szökken a máso­dik termés. Pár nap múlva sorra ke­rül a rozs, az árpa és a búza. Csata­sorba, a termés veszteség nélküli be­gyűjtésért folyó harc mezejére kell állítani minden épkézláb embert és minden gépet. Mozgóműhelyeket kell küldeni a határba, kéznél legyenek, ahol szükség van rájuk. Ez is előse­gíti az aratási munkák teljes sikerét. A gépállomások és a nemzeti bizott­ságok dolgozói pedig legyenek tuda­tában, hogy ez az első aratás a má­sodik ötéves tervben. Ennek sikeres megvalósításától is függ az, hogy mi­lyen arányban tudjuk emelni 1960-ig a mezőgazdasági termelést. Ez pedig mindannyiunk közös érdeke, hogy érvényre juthasson a CSKP országos konferenciájának legfőbb célja: né­pünk életszínvonalának további eme­lése. „ARANYHALACSKA“ Nemrég jelent meg­­ a Szlovákiai Színházi ás Irodalmi Képviselet kia­dásában Gejza Dusik szlovák zene­szerző operettjének, az „Aranyha­­lacská“-nak magyar fordítása, melyet elsőnek a szégyéni CSEMADOK mű­kedvelő együttese mutatott be. Ez feltétlenül úttörő érdeme marad az együttesnek még akkor is, ha a pár­kányi LUT irányítását meg is kell rónunk, amennyiben elmulasztotta az együttes olyan értelmű támogatását, hogy az operettet ne harmonika, ha­nem zenekar kísérettel adja elő. A darab bemutatóján a CSEMADOK nyitrai kerületi és párkányi járási titkársága virágcsokorral köszöntötte az úttörő együttest. Azóta a szőgyé­niek már nagy utat tettek meg, és mint azt a darab egyik főszereplője Csák László közölte, az Aranyhalacs­kát a szőgyéni együttes már tízszer adta elő.­­ Az együttes a darabbal most Zselízre és Csúzra készül, darab úttörő jellegű előadása jó fok­ú mérője volt a magyar falusi dolgo­zók érdeklődésének a szlovák operett iránt, mely eljutott a magyar falu dolgozói közé. Az első bemutató vá­ratlan sikere azt igazolja, hogy a magyar dolgozók valóban érdeklőd­nek a szlovák szerzők művei iránt, és ezen a téren, a szlovák-magyar kultúrközeledés terén, a szőgyéniek valóban derék munkát végeztek. (gyi) Maradéktalanul terjesszü­k az I. fél­év beadását A második ötéves terv első fél évé­nek végéhez érkeztünk. Országunk mezőgazdasági üzemei az idén az elmúlt év hasonló időszakával szem­ben jóval nagyobb méretben járultak a közélelmezés megjavításához. 1956. január 20-i beadási mérleg szerint 20 ezer 455 mázsa marhahússal, 1Q3 780 mázsa sertéshússal, 17 millió darab tojással és 25 millió liter tejjel több élelmiszert juttattak dolgozóink asz­talára. Az eddigi beadási eredmények jogosan arra engednek következtetni, hogy fél évi mérlegünk kedvezően alakul. A június 20-i jelentés szerint a marhahús beadásának időtervét 92,6 százalékra, sertéshúsét 113, tojásét 81,5, a tejét pedig 92,3 százalékra teljesítettük. Kellemes meglepetés Idősebb korom arra késztetett, hogy most már kisebb méhállományt tart­sak, így a múlt ősz folyamán csak tíz családot hagytam meg­felelőre. Április közepe táján azt tapasztaltam, hogy a mérleges kaptár súlya emel­kedik olyannyira, hogy a gyümölcs­virágzásból kilenc és fél kiló emel­kedést mutatott E szokatlan ered­mény meglepetést okozott, mert a­­mióta méhészkedem gyümölcsvirág­­zásból ilyen eredményt nem láttam. A méhcsaládok rohamosan felfejlődtek annyira,­ hogy mézkamrát kellett fel­raknom, hogy a méheknek helyet biztosítsak. A művelet alkalmával megállapítottam, hogy a tíz család közül hét családnak hatalmas, érett anyabölcsője van. A bő tavaszi hor­dás miatt fellépett náluk a rajzási ösztön Ez nagy probléma elé állí­tott, mert ha otthagyom a bölcsőket, rövidesen rajzásnak indulnak, ez pe­dig a mézhozam rovására megy, mi­vel a főhordás még csak ezután kö­vetkezik. Úgy döntöttem, nem szedem ki az anyabölcsőket annál is inkább, mert néhány méhészkedői akaró ba­rátom már rég ostromol rajokért, és ezek a korai rajok kiválóan alkalma­sak lesznek a kezdő méhészeknek. A rajzás megindult, a hét család 15 rajt adott. Május közepére már az utóra­jok is kijöttek és az akácból alapo­san meghordták fészküket. Ki tudja mennyire mentek volna, ha a hársra is kedvező az idő. Mivel azonban az esőzések miatt lehűlt a levegő, a hárs nem mézel. A kaptár-mérleg eddig 27 kiló gyarapodást mutat. Nagy Bertalan, Persőe. ■ »MMIHHIinai A személyi kultusz egyik kísérő je­lensége az is, ha a funkcionárius az alulról jövő kritikát figyelmen kívül hagyja, ha nem válaszol a dolgozók jogos kérdéseire és panaszaira. Aki a személyi kultusz árjába úszik, az rendszerint nagyon felülről nézi a dol­gokat és nem tudja magát beleélni a kisemberek apró, mindennapi problé­máiba. Mert ő kicsiségekkel nem ér rá törődni, ő nagyvonalú. És ha mégis megpróbálja valaki kritizálni, akkor ezt rendszerint tekintélyrombolásnak veszik. Így volt ez legalább­is addig, amíg a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XX. kongresszusa gyökeréig fel nem tárta a személyi kultuszból szár­mazó hibákat és hiányosságokat. Mi­lyen hiányosságok származnak az ilyen helytelen nézetekből? Vegyünk egy példát. A párkányi járásban lévő sárkányi EFSZ egyes tagjai 1952-ben levélben figyel­meztették a kerületi nemzeti bizottság szerveit, hogy az egységes földműves­­szövetkezetben egy Riadi nevezetű kulák és társai, rendszeresen szétlop­kodják a szövetkezet vagyonát és hogy az az ember esküdt ellensége a szövetkezeti mozgalomnak. A szövet­kezeti dolgozók figyelmeztettek és mit tett a­ járási nemzeti bizottság? Meg­mondhatjuk, hogy semmit. Azt tette, hogy kategorikusan kijelentette, hogy ez az egész nem igaz, de viszont lop­tak tovább. Loptak egészen 1955-ig, amikor is bebizonysodott az a jó ma­gyar közmondás, hogy „addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik”. És Rindi társaival együtt az igazságszol­gáltatás kezére került. Azonban fel­merült a kérdés, miért kellett tétle­nül nézni 1952-től azt, hogy a sárká­nyi EFSZ vagyonát lopkodják. Egysze­rűen azért, mert semmibe se vették a nép hangját és azok a járási funk­cionáriusok, akiknek feladatuk az lett volna, hogy ezt figyelembe vegyék és aprólékosan kivizsgálják, nem tették meg ezt, hanem bürokratikus úton in­kább tagadták a tényeket. Ez azonban még nem minden. Amikor a nyitrai kerület lap­ja a Hlas ľudu név szerint kritizálta azokat a járási funkcioná­riusokat, akik ezért felelősek voltak, akkor akadtak a párkányi járásban olyan funkcionáriusok, akik tekintély­rombolásról beszéltek. Rindi és társai ez év márciusában megkapták a bíróságtól azt, ami nekik jár. Ez a példa világosan bizonyítja, hogy a dolgozók észrevételei, kritikai megjegyzései, építésünk problémáival kapcsolatban sokszor döntőek lehet­nek, s ezt a kritikát elhallgatni nem­csak bűn, de egyenesen pártellenes és népellenes is. Minden funkcionárius számára világos kell, hogy legyen az, hogy nem elég, ha csak ő figyeli építésünk problé­máit, szükséges, hogy a vezetők fi­gyelését összekapcsoljuk a tömegek figyelésével, a tömegek ellenőrzésével, akik a mindennapi életben saját bő­rükön érzik azokat a hiányosságokat, amelyek építésünknél felmerülnek. Ezért nagy baj az, ha a funkcionárius megelégszik azzal, amit ő lát és­­ ta­pasztal, nem támaszkodik a dolgozók­ra. Ez­ már a funkcionáriusnál az első jele az önteltségnek, mely végső fokon súlyos hibákhoz vezethet mint ahogy azt a párkányi példa is mutatja. Hi­szen nem egyedül­álló eset az, hogy dolgozóink figyelmeztetnek a hiányos­ságokra, és ezeket a funkcionáriusok elhallgatják. Éljük bele magunkat azoknak az embereknek a helyzetébe, akik üzemeinkből, vagy EFSZ-einkből levelet írnak a kerületi vagy járási nemzeti bizottságra és teljes bizalom­mal fordulnak hozzánk abban a hit­ben, hogy ügyük orvoslásra talál. Mi történik olyankor, ha mi véleményü­ket, megjegyzéseiket figyelmen kívül hagyjuk? Rendszerint az, hogy a dol­gozó elveszti belénk helyezett bizal­mát, és úgy gondolja, minek kritizál­ni, ha egyszer kritikám nyomán úgy­sem történik semmi. Az ilyen viszony a dolgozó kritikájához azzal jár, hogy csökken a dolgozók ébersége, és felü­letesek lesznek a hiányosságokkal szemben. De helyes ez így? Persze hogy nem! Mit kell látnunk mindig a dolgozók kritikájában? Elsősorban azt, hogy a dolgozók együtt élnek építé­sünk problémáival és hogy ez szív­ügyük. A mi feladatunk az, hogy ezt a kritikai érzéket és ezzel együtt a szocializmus építéséhez való jó viszonyt fejlesszük dolgozóinkban, mert a kri­tika annak bizonyítéka, hogy dolgo­zóink öntudattal látnak munkához, látják társadalmi hatását is. A kom­munizmus ott kezdődik, — mondja Lenin elvtárs, — amikor a dolgozók öntudattal lépnek a munkához. Az alulról jövő kritika tehát mindig en­nek a növekvő öntudatnak a megnyil­vánulása. A másik kérdés az, vajon a kritika tekintélyrontást jelent-e, vagy sem? Le kell szögezni, hogy az a kritika, amely építésünk problémáival kapcso­latos, sohasem lehet tekintély­rombo­ló. Mivel alapozza meg a funkcionárius a tekintélyét? Elsősorban azzal, hogy funkcióját jól tölti be, úgy ahogy azt a dolgozó nép érdeke megkívánja. Az­zal, hogy kellő szakértelemmel irá­nyítja a reábízott munkaszakaszt. Ezt pedig csak úgy tudja jól végezni, ha hallgat a tömegek szavára és tanul tőlük._ A tömegekre nem lehet rá­kényszeríteni a tekintélyt, a tekintélyt munkával kell kiharcolni minden funk­cionáriusnak Micsoda tekintély az, amelyet egy kritika megrendíthet, bi­zony arra nem a fenti alapon áll tekintély, hanem a személyi kultusz a kierőszakolt tekintélye ez. Tekintélyes funkcionárius éppen az, aki megszív­lelve a kritikát, felhasználja azt saját munkája megjavítására. Némely funkcionárius, mint ezt párkányi példa is mutatja, ha szemé­­­lyét éri a kritika, úgy gondolja, hogy az ilyen dolgokra vigyázni kell, mert könnyen a reakció malmára hajthatja a vizet. De gondolkozzunk egy kicsit. Nem gondol-e rá a funkcionárius, hogy éppen az ő hibáit használhatja fel a reakció? Mint ahogy azt a sár­kányi példa is mutatja, ahol a kulák éppen a funkcionáriusok gyengeségét és határozatlanságát használta fel ar­ra, hogy megkárosítsa az EFSZ-t. Azt hisszük ezen el lehet gondolkozni egy kicsit, és be kell látnunk, hogy az ilyen nézetek csakis egy célt szolgál­nak, azt, hogy elnyomjuk a kritikát. Ez pedig helytelen, mert a kritika mozgatórugója szocialista építésünk­nek. Hogy milyen súlyos következmé­nyekkel jár a tömegek kritikai érzé­kének tompítása, azt mutatja a tma­­vai Kovosmalt példája. Ez az üzem mindig úgy vonult be a statisztikába, mint amely teljesítette vagy túltelje­sítette a tervét. Csak a XX. kongres­­­szus utáni időben jött napvilágra, hogy a tervteljesítésbe beleszámítot­ták a félig kész árukat és olyan áru­kat is, amelyek gyártása meg sem kezdődött. Miért történhetett ez? Nem látták a dolgozók ? Dehogyis nem, látták, de nem szóltak. És mi­ért? Azért, mert az üzem igazgatója a körül kifejlődött személyi kultusz és talpnyalók csoportja lehetetlenné tette azt, hogy egészséges kritika fej­lődjék ki mind a pártszervezetben, mind a pártonkívüli dolgozók között. Csak a XX. kongresszus után és an­nak szellemében vált lehetségessé, hogy ezeket a hibákat leleplezzék és kiküszöbölésükhöz hozzálássanak. Ezekből láthatjuk, hogy a személyi kultusz kérdése szorosan összefügg az alulról jövő kritika elhallgatásával és elnyomásával, mely csökkenti a dolgo­zók alkotókezdeményezésének kibon­takozását. Ezért üzemeinkben és EFSZ-einkben a központi kérdés ma az, hogy mindig a szocializmusból, a nép érdekeiből kiindulva kritikailag tárjuk fel a hibákat, harcoljunk elle­nük és azok ellen is, akik ezeket a hibákat takargatni próbálják. A kerü­leti és járási funkcionáriusok feladata pedig az, hogy ezt a kritikát fejles­­­szék, helyes irányba tereljék és hasz­nálják fel munkájuk megjavítása ér­dekében, hogy biztosabban tudják ve­zetni előre dolgozó népünket a szocia­lizmus győzelmes útján. Varga J. A személyi kultusz néhány kérdéséről: Az alulról jövő bírálat nem tekintély rombolás

Next