Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-04-22 / 16. szám

Egy kiállítás margójára Az apa iparosember, olyan ezermester-féle. Gyalul, farag, esztergályoz, mázol. Kell a ke­nyér a családnak, vállalni kell mindent. A gyerek még nem érte el az elemista kort, min­dig az apja körül cselleng a műhelyben, gyönyörködik székekben, szekrényekben, amit a apja formált és mindenek fe­lett a legjobban érdeklik a szí­nes festékek, a lakk csillogása. Be-bemártja ujjacskáját az el­hullott cseppekbe, foltokat ken a hulladék deszkára, fehéret, pirosat, kéket, majd a foltokat körülkontúrozza valamilyen sö­tét színnel. Az apja tekintete oda-odatéved, mit is művelhet ez a gyerek. Világosan felis­merhető a ház, a kerítés, az udvar. „Csak csináld, Misi, de a ruhádra vigyázz!“ Most hatvan éves Staudt Mi­hály, a komáromi asztalos fes­­tékes ujjú kisfia, ebből az alka­lomból a Szlovák Múzeumban kiállította legutóbbi alkotói sza­kának válogatott műveit és mintegy 40 restaurációs munká­jának fényképeit. Kár, hogy e summázásból hiányzik az elő­ző alkotási korszak, mikor a művész az impesszionista kísér­letek után a szocialista realiz­mus áramlatának hatása alatt szerintünk nem is sikertelenül a társadalmi problémák felé fordult. Az ember élete, küz­dése az emberek között, a mun­ka, a szerelem, az anyaság problémáinak elmélyült ábrázo­lása határozott eredményeket hozott. Figurális ebben az időszakban kompozíciói duzzadó erőről tanúskodtak. Azt hiszem, ez az alkotási időszak is egyéni műveket ho­zott létre, sok szempontból ta­lán még kiforrottabbakat, mint a mai, leegyszerűsített lényeg­keresés és a színhatásokra épült alkotó módszer. Kiállított képein Staudt erős­sége a táj. Az embert körülvevő természet ígézte meg. Ezt azon­ban különlegesen és máskép­pen érzékelik mint a látásmód­ban hozzá közelálló festők. Tájképei expesszionista indítá­sú látomások és ma már nem maradt bennük semmi a rea­lista hasonlóság keresésből. Az alakok szimbolikusak, sokszor csak jelzettek. De ahol a táj­ban, ritkán, felbukkan az ember .Az aratás, a cél mélyen szo­ciális vonatkozású, a nehéz fizikai munkára utal. Egyszerű formákkal és élénk, meleg szí­nekkel keresi a téma lényegét, belső törvényeit. Afrikai tájain rikító vörösen izzik a sivatag homokja, a dombok felett má­zsás terhű, lila tónusú felhők úsznak. Az alapvetőt és a lé­nyeget jellemző formákat ke­resi a kutató szenvedélyével. Ha van nálunk egyáltalában rokona (ami a legutóbbi alkotó korszakát illeti), akkor főleg Gwerk Ödönre lehet gondolni, aki a szlovák tájat dinamiku­san, hullámzó hegyeiben látta dombjaiban és különbözik tőle, meg. Amiben azok az izzó színek, a lángvörös, az élénk kék, a sárga, amelyekkel meg­­kísérli a természet művészi át­költését. Nem iskolában sajátította el a kompozíció klasszikus szaba­­dályait, alkotásainak nagy több­sége mégis teljes térbeli és formai összhangot nyújt, az alak és az azt körülvevő leve­gő elhelyezése mindig indokolt és színei harmonikusan szolgál­ják a mű egységét. Érdekesek és azt hiszem ná­lunk egyedülállóak zenei téma­­ábrázolásai, a Trubadúr, a Tra­­viata és a Pastorale, melyek­ben a zene hatását igyekszik formákba és színekben felol­dani. A művészi kifejezés több év­tizedes lázas keresése, a kité­rők nem voltak hiábavalók, új munkáiban sajátosan egyéni életmű áll előttünk, mely egy érzékeny látású művészt mutat be, akit rangos hely illet meg hazai művészetünkben. Meg kell emlékeznünk a res­taurátor Staudtról is. Az elmúlt korok szépségeit, szigorú igé­nyességgel és művészi alázat­tal mentette át a jelennek. Ál­dozatos, nagy szakértelmet, tü­relmet és kitartást igénylő és nem eléggé értékelt munka ez, de a szépség keresőjének, mű­vészi élményt nyújt és haszná­ra van saját alkotásának fej­lesztésében. Staudt Mihály nagyon mély­ről indult. Nem volt olyan sze­rencséje, hogy főiskolai fokon tanulja a mesterség alapele­meit. Harmosnál, a kitűnő ko­máromi illusztrátornál tanult rajzolni, a tájábrázolásban Gwerk Ödöntől kapott segítsé­get, de legtöbbet teljesen auto­didakta módon, a tehetség és az akarat segítségével a témá­val és az anyaggal folytatott lázas birkózásban szerezte meg. A kiállítás megtekintése után az az érzésünk, hogy a nagyon tehetséges művész kora ellené­re, alkotó erejének teljében, tovább folytatja küzdelmét a kifejezés tökéletesítése felé és a mai szintézis egy közbeeső állomása a kiteljesedésnek. P. B. . A Kassai Állami Színházban bemutatták Szokolay Sándor Kossuth-díjas magyar zene­szerző „Vérnász“ című, modern hangszerelésű operáját, melynek csehszlovákiai ősbemutató­ján maga a szerző is megjelent. 0 Kiril Spirovski jugoszláv karmester ve­zénylésével a Kassai Rádió zenekara nyitja meg a XII. Kassai Zenei Tavaszt, amelynek so­rán április 26 — június 5-e között élenjáró hazai és külföldi művészek lépnek fel a Művé­szetek Házában. • Eperjesen a Városi Képtárban kiállítást rendeztek Dezider Milly érdemes művész fest­ményeiből; Kassán a Kelet-szlovákiai­ban a terezíni gyermekek fennmaradt képtár­rajzai­nak gyűjteményes tárlatát láthatja a közönség. 0 Löffler Béla kassai szobrászművész két kisebb méretű szobrát helyezték el Bártfa­­fürdőn, az újonnan létesített rózsalugasok kö­zött. 0 Agatha Christine világhírű angol regény­írónő „Egérfogó" című krimijét viszi színre országos bemutatóként a Jónás Záborsky Szín­ház prózai társulata PreSovon. 0 Alfr Linder svéd orgonaművész J. S. Bach és C. Franck műveket ad elő a XII. Kassai Ze­nei Tavasz hangverseny-ciklusa keretében. 0 Tízéves a Tátrai múzeum. A múzeum leg­értékesebb exponátuma Cyprián apát — 100 különféle gyógynövényt és 38 oldalnyi recep­­­­tet tartalmazó — világviszonylatban is egye­dülálló herbáriuma. (tö) 0 Július 25—29-e között tartják meg a ko­­peri folklórfesztivált. A hírek szerint a látvá­nyos műsor záróelőadását az Eurovízió is köz­vetítetni fogja.­­ Teljes egészében restaurálták Vavrinec­ Reiner (1689—1743), a legnagyobb cseh ba­rokk festőművész freskóit a prágai Szent Ta­más templomban. Négy évig tartott, míg a 800 négyzetméter területű faliképeket megtisztítot­ták és megjavították. A világhírű Mózes szobor és a milói Vénusz Mexikóban ? A jövő évi mexikói olimpiai játékok idején az ország fővárosában nemzetközi képzőművé­szeti kiállítást is rendeznek. Számos rendkívüli alkotást mutatnak be majd, például Michelan­gelo Mózes szobrát. Hírek szerint VI. Pál pápa már engedélyt adott arra, hogy a vatikáni múzeum birtokában levő szobrot Mexikóba szállítsák. Valószínűleg a franciák is hozzá­járulnak a nemzetközi kiállítás sikeréhez. Pá­rizsból előreláthatólag a milói Vénusz és még néhány értékes műalkotás utazik majd az 1968. évi olimpiász városába. PÁLYÁZAT A CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vezető­sége pályázatot hirdet kórustagok fel­vételére, szoprán és basszus szólamra. Pedagógusok jelentkezzenek írásban vagy személyesen a CSEMADOK köz­ponti titkárságán, Bratislava, Mierové nám. 3—4. alatt. Él együtteseink Gombaszög előtt CSALLÓKÖZI DAL- ÉS TÁNCEGYÜTTES Az a hatalmas embertömeg, amely a múlt évi Gombaszögi Országos Dal­os Táncü­nnepélyen látta az együttes műsorát, bizonyára még ma is őrzi emlékezetében a CIGÁNYTÁNC vad, fergeteges tempóját, gátakat nem is­merő temperamentumát, kirobbanó humorát. De hasonlóan él bizonyára a LEGÉNYVÁSÁR s a SZÁLKÁS MULATSÁG is. Ugyanígy az emlékeinkben maradtak az énekkar legsikerültebb számai, a GOMORI NÓTÁK és a LAKO­DALMAS. Ezek azonban az eredmények, a kész műsor, amely azt bizonyítja, hogy az együttes tervszerű, céltudatos munkát végez, meghatározott irányban halad. De arról már kevesebbet mond, hogy hogyan dolgoznak, kik állnak az eredmények mögött, s milyen az együttes benső, szervezeti összetéte­le, tevékenysége mire épül. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes 1960 óta működik Dunaszerdahelyen Ágh Tibor művészeti vezetővel az élen. A koreográfus Quinttner János. Karnagyok Ágh Tibor és Jaráben Imre, zenekarvezető Banyák István. Ebből a felsorolásból egyben az is kitűnik, hogy a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes három részből áll: tánckar, énekkar, zenekar, s összesen 80—85 állandó tagja van. Mindebből azt hihetnénk, hogy az együtes ideális körülmények között dolgozik. Hát ez nincs egészen így. Az énekkar Nagy­­megyeren van, a zenekar Pozsonypüspökin, s a tánccsoport tagjai az egész járásból toborzódnak. Alig akad falu a dunaszerdahelyi járásban, ahonnan ne utazna egy-két, néha több ember is a próbákra. Szövetkezeti tagok, munkások, s értelmiségi dolgozók közössége az együttes. A tánccsoport hetente kétszer próbál Dunaszerdahelyen; az énekkar, a zenekar heti egy próbát tart. Az egyes különálló részlegek — szükség szerint — összpontosításokon vesznek részt, ahol a tulajdonképpeni műsor születik, szerveződik egy egésszé. Nagyon vázlatosan érintettük csupán az együttes benső munkastílusát és struktúráját; úgy hisszük, azonban ezekből a tényekből tevődik össze a végső kép, az, amit már a közönség is ismer. Persze, nem volna helyén­való az ilyen leegyszerűsítés. Tudni kell azt is, hogy rendszeres munka, lelkesedés és kitartás nélkül aligha beszélhetnénk színvonalról és ered­ményekről. De mivel az eredmények önmaguk helyett beszélnek, az előbb felsorolt tényezők jelenléte kétségtelen. Mivel készülnek az idén? Az új műsor bemutatóját április végére terve­zik. A tavalyi számokból azokat, amelyek a legnagyobb sikert aratták, tehát a Cigánytáncot, a Szálkás mulatságot, a SZLOVÁK LEÁNYTÁNCOT megtartják. Ezek mellett új kompozíciókkal is készülnek. Ágh Tibor zené­jére CSATA ELŐTT címen a kuruc kort elevenítik fel. Cseh polkával és egy tréfás szlovák tánccal bővül az idei repertoár, amelyet egy kísérlet, a MADÁRIJESZTŐ című kompozíció egészít ki. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját külön műsorral ünneplik, amelynek zömét orosz népi táncok adják. Ezenkívül az énekkar Németh-Samorinsky új kórusművének ősbemutatójára készül. Nem volna teljes ez a beszámoló, ha nem említenénk meg az együttes néhány jelentősebb szereplését. Itthon G­o­m­b­a­s­z­ö­g áll az első helyen, ezenkívül felléptek a Bihari Napokon, Kolozsnémán a Járási Dal- és Táncünnepélyen, különböző rendezvényeken, s végül két alkalom­mal Magyarországon Győr és Sopron környékén. Színes, gazdag, változatos a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes műsora. A közönséggel együtt kíváncsian várjuk a közeli bemutatót és a további sze­replést. —gs— Egy könyv második kiadásához A Budapesti Zeneműkiadó Vállalat nemrégiben adta ki másodszor Bókay János regényét Egy rózsszal szeb­ben beszél címmel. A címből is látjuk, a regény témája az, miként szüle­tett meg a magyar daljáték-irodalom remeke: a János vitéz. A bohém Beöthy László új színházat alapított egy kis utcában, melybe több embernek jóformán behatolni sem lehetett. Ellenfelei rögtön el is nevezték „Halál­színháznak“. Ez Huszka Jenő és Martos Ferenc új ope­rettjével, az Aranyvirággal indult, amely huszonöt elő­adást ért meg. Beöthy lázasan keresett új darabot. Ek­kor jött hozzá Bakonyi Károly Petőfi János vitézének librettójával. A elfoglalt Beöthy titkárának­, Lázás Ödönnek adta a darabot, hogy olvassa át és ez így nyi­latkozott: „Gyermekeknek való dajkamese, ami jó ben­ne, az Petőfi“. Bakonyi kissé megsértődött, ő lelkesedett ezért a népi témáért, hiszen azért is írta meg külön! Társai, Huszka és Martos, akikkel együtt írták a hatal­mas sikerű Bob herceg­et —• az Aranyvirágból már ki­hagyták, csak ketten csinálták. A beregszászi vadóc, Fedák Sári figyelmét hívta fel a darabra, azét, akiről Ady ezt a verset írta: Ez a leány a nagy mindennek Remekbe sikerült kicsi mása. A hódító tüzes pogányvér Gyönyörű és szent lázadása. Fedák Sárinak nagyon megtetszett a librettó és már látta is magát Kukorica János szerepében, árvalányhajas kalapban, parasztgatyában, később piros bugyogóban. A darabot megmutatta Rákosi Szidinek, egykori tanító­­mesterének. A tapasztalt Szidi véleménye más volt. — Jó is, meg rossz is — mondotta. — Tele kellene hinteni humorral és hangulattal. Egyetlen egy ember tudná ezt megcsinálni, ha kedvvel csinálja és vállalkozik rá — Heltai Jenő. S Heltai vállalta a verseket. Egyik szebben kerekedett ki szakavatott tolla alól, mint a másik. így született meg az a dal, melynél ma is könny gördül a magyarul érző szeméből. így kezdődik: „Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél.“ No most még zene kell hozzá, persze, ki más lehetne, mint Huszka, a Bob herceg egetverő sikere után?! De Huszka nem ért rá, már A Gülbabán dolgozott. Mást ajánlott Kern Auréllal, maga helyett­­ egy pesti ismeretlen matematikus és fizikatanárt, akit dr. Kacsóh Pongrácnak hívnak. Székely ember, szívében van a ma­gyar muzsika, ha eddig nem is szerepelt a magyar nagy­nyilvánosság előtt. A Magyar Színház titkára dühöngött: „Hát ide jutottunk, hogy dilettáns szerzőkkel kísérletez­zünk?! Akiről a kutya sem tud semmit! Ám Beöthy meg­­halgatta a muzsikát, magával ragadták a melódiák. Fedák Sári, aki kijelentette, hogy ismeretlen zene­szerző darabjában nem játszik, arcon csókolta a kissé szögletes, furcsa tanárembert, így indult el a siker! Hi­szen az új daljátékot csak a Király-színház 639-szer játszotta egymás után. A Nemzeti Bókay könyvének első kiadásáig 41-szer, az Opera — persze kellő átdolgozás után — csak a második világháborúig 132-szer játszotta. Ma már a János vitéz világviszonylatban is remekmű! Ezt írja meg a könyv könnyed, lebilincselő formában. Bókay László írta végszavában: Két rendkívüli ember írta ezt a dalművet, Kacsóh Pongrác és Heltai Jenő. Ba­rátom volt mindkettő. Kedves, lebilincselő ez a könyv! Mit tegyünk még hozzá szlovákiai szemmel? A sok kedves, ismerős nevet, mely sokszor szlovákiai vonatko­­­­zás is. Hiszen Fedák Sári még Kassa előtt a pozsonyi színpad dobogóján érte el első sikereit, mint azt a könyv is kiemeli. A Magyar színház és a darab előadá­sát anyagilag nagyrészt Rákosi Ida támogatta, aki a szálkás származású színműíró Csepreghy Ferenc özvegye volt, no és a „baloldali“ színigazgató, Bródy Sándor ke­belbarátja — Beöthy László komáromi gyökér volt, in­nen származott apja, a híres Beöthy Zsolt, akinek elvált felesége volt Rákosi Szidi! Mindketten élvezetessé teszik a könyvet — a szlovákiai magyar olvasó számára is! Mártonvölgyi László Most jelent meg OZSVALD ÁRPÁD: LATERNA MAGICA Egy könyv, amit gyorsan elolvasok, vagy nagyon ér­dekes, vagy nagyon fontos számomra, vagy nagyon rövid ... Ozsvald Árpád új verseinek gyűjteménye a La­terna Magica is ilyen félórás olvasmány. Az ember bele­lapoz, s észre sem veszi, elolvasta az egészet. Mert rö­vid. A fontosságát és az érdekességét persze ez nem zárja ki, mégis a rövidsége az, ami legelébb tudatosul. De úgy hiszem nem ez a lényeg. Mert a kicsiben is ben­ne van a nagyság, hát nem a terjedelem konkrét való­sága a fontos. Egy vers olvasva három perces mű, de egy vers élménye egész életre szólhat. Ha igazán vers, Ozsvald Árpád már írt néhány ilyen verset. Az új kö­tetében egy rövid költői korszakot fog össze. Ha a lé­nyegét kellene összefoglalnom, akkor valami ilyen meg­határozásra jutnék, egy lépéssel a világ után. Ozsvald ebben a kötetében nem felfedező költő, hanem a felfe­dezett világ jelenségeit figyelő és értékelő ember. Hogy ez a költő szempontjából mennyire előnyös vagy előny­telen, azt most nem tartom célszerűnek részletezni. A kötet a Tátrán Könyvkiadó Magyar Szerkesztőségében jelent meg, ára 5,— Kis. Az alábbi verse is ebből a kö­tetből való. —gs— OZSVALD ÁRPÁD: A hold­ ­, Hold, te sápadt istenasszonya az égnek, már nem vagy elérhetetlen messzi világ! Gőgös arcodat, ki tudja, hány ezer éve rejtetted titkon babonák ködébe. Csillagok hű pásztora, szerelmesek mécse voltál, s istenként imádott a tudatlan, hiába jöttél mindig más-más alakban, a földi ember fátylod letépte, s szűzi homlokodra karcolta győztes jelét!

Next