Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)
1954-05-13 / 112. szám
1954 május 13. EMBERI MÓDON Krikinás napirendet tárgyalt nemrégiben a XXI. kerületi DISZ-bizottság, Epres elvtársnő, a kerület úttörő titkárának lemondását. — Mit szóltak hozzá, elvtársak? — kérdezte Mihály István DISZ-titkár. — Elfogadjuk? A bizottság tagjai lehajtott fejjel ültek az asztal körül, mintha semmi mondanivalójuk sem volna. — Nincs hozzászólás? Akkor elfogadtuk Epres elvtársnő lemondását — állapítja meg a titkár. Véletlenül jelen voltam ezen a megbeszélésen és értetlenül néztem hol az egyikre, hol a másikra. Régi munkatársa vagyok a DISZ-nek. Csak a legritkább esetben tapasztaltam, hogy egy függetlenített ifjúsági vezető el akarja hagyni a mozgalmat. Arra pedig, azt hiszem, még sohasem volt példa, hogy szó nélkül belenyugodtunk volna egy munkatárs távozásába. Talán nem jól dolgozott Epres elvtársnő? Erről szó sincs. Munkájával a kerületben is és a DISZ budapesti bizottságánál is meg vannak elégedve. Vezetése alatt fejlődött a kerületi úttörőmunka. Tehát értékes ember. Beszélgetni kezdek vele. Megtudom, hogy pedagógus. Régi katonája a mozgalomnak. Szinte első naptól kezdve velünk dolgozik. Legutóbb Miskolcon volt városi úttörő-titkár. Budapesti munkáshoz ment feleségül és akkor kérte, helyezzék át a fővárosba dolgozni. S néhány hét múlva már ott ült a DISZ budapesti bizottságának úttörő osztályán, Baticz elvtárssal szemben, aki közölte vele, hogy a XXI. kerületbe megy dolgozni. Ilyenkor természetesen meg szokás kérdezni az új munkatárstól, nincs-e valami problémája? Baticz elvtárs is megkérdezte ezt. De ez csak olyan udvariasságféle volt, hiszen Baticz elvtárs is elfoglalt ember, s néhány nap múlva már el is feledkezett az új munkatársról. Ebben az időben Kiss Ernő elvtárs volt a XXI. kerület DISZ- titkára. Aki ismeri, annak nem kell mondani, hogy ő is azok közé az ifjúsági vezetők közé tartozik, akik végtelenül elfoglaltak és soha nincs idejük társalgásra. Most is csak futtában üdvözölte az új munkatársat, aztán el is feledkezett róla. Elmúlt egy hét, azután egy hónap is. Az úttörő titkárt már senki sem tekintette többé új embernek. A bizottságban mindenki tudta, hogy Epres elvtársnő Rákosszentmihályon lakik és naponként két órát utazik Csepelre, kettőt vissza, ő maga is említette ezt Kiss elvtársnak, de valami olyasféle választ kapott, hogy „csak nem akarja a DISZ protekcióját fölhasználni lakásszerzésre, amikor Csepelen is sok az igénylő. Ez is öntudat kérdése”. Epres elvtársnőnek ez a válasz elég is volt. Többet nem szólt problémáiról. Igen ám, csakhogy a bajok nem enyhültek. Elég elhanyagolt területet kapott. Minden erejét meg kellett feszítenie, hogy eredményt tudjon felmutatni. Még így is mindig találtak valami hibást, ha meglátogatták a budapesti bizottságból és ellenőrizték a munkáját. Megdicsérni pedig legtöbbször elfelejtették. A napi munka és a négy óra utazás kimerítette. Esténként, amikor hazament, már nem volt kedve foglalkozni a kisgyermekével. Ideges lett. A férje is kezdte sokalni a dolgot. Dehát mit csináljon! Kihez forduljon? Senki sem törődik vele! Végül megformálódott benne a terv. Visszamegy az iskolába tanítani. Titokban írta meg a kérvényét. Mihály elvtárs, aki a közben elhelyezett Kiss elvtársat helyettesíti, csak véletlenül vette észre, milyen tervet szövöget az úttörőtitkár. — Mit szólsz hozzá? — kérdeztem tőle a bizottsági ülés után. — Helyesnek tartod, hogy elmegy? Miért nem igyekszel meggyőzni, segíteni? Hiszen tudod, hogy a DISZ-nek milyen nagy szüksége van képzett pedagógus úttörővezetőkre. Nem válaszol. — Jól dolgozott eddig? — Meg voltunk vele elégedve — mondja elgondolkozva. — Szorgalmas, becsületes. Megértem, hogy elkeseredett. Senki sem törődik vele. Azt hiszem a férje nem hagyja tovább itt dolgozni. — Hát menjünk el a lakásukra — javaslom. — Beszéljünk a férjével. Az ötletem nem talál valami nagy tetszésre. Mihály elvtárs lemondóan legyint: — Nincs értelme. Mi történt ezzel a fiúval? — gondolom csodálkozva. — Mintha nem is az volna, akit én évekkel ezelőtt megismertem. Akkor a MÁVAG-ban dolgozott, elég magas fizetése volt és mégis szívesen jött, amikor hívta az ifjúsági szövetség, lemondott magasabb fizetésről is, mert minden vágya az volt, hogy ifjúsági vezető lehessen. S most itt látom kedvetlenül, elfásultan. — Te is meguntad a Díszmunkát? — szegezem neki a kérdést. Kitérő választ kapok. — Nem, a DISZ-munkát nem untam meg, de neked elmondhatom, hogy az üzemben valahogy jobban megbecsültek. Ismered az egész életemet — mondja. — Most is itt vagyok másfél hónapja, vezetem a bizottságot, megbízásból, de még mindig nem tudom, én leszek-e a titkár. Nem jó ez a bizonytalanság. Én nem félek a munkától, az üzemben is megálltam a helyem. Az embernek szívébe markol a fájdalom. Mi történik itt, hát ennyire nem törődnek a parancsnoki gárdával? S valóban a DISZ budapesti bizottságának apparátusában gyakran találkozik az ember ilyen elkeseredett ifjúsági vezetőkkel. Nem arról van szó, hogy megelégelték a mozgalmi munkát. Nem. Mihály elvtárs és Epres elvtársnő ma éppen úgy szeretik az ifjúsági szervezetet, mint évekkel ezelőtt, amikor ezt az áldozatos, szép munkát vállalták. — Ha visszamegyek az iskolába tanítani, ott is úttörővezető leszek — fogadkozik .Epresné. — Nem is tudnak élni az úttörőmozgalom nélkül. De itt kissé elvették a kedvemet. Amikor például Völgyi elvtársnak, a budapesti úttörőosztály vezetőjének panaszkodtam, azt mondta egy kérésemre, hogy ugródeszkának akarom felhasználni a DISZ-t. Hát én inkább elmegyek. — Mért mondtál ilyent? — kérdeztem Völgyi István elvtárstól, amikor felkerestem. — Nem tudtam, hogy milyen problémái vannak az elvtársnőnek — szól most már leánya tettét. Éppen azért nem kellett volna elhamarkodnia a véleménynyilvánítást, mert nem ismerte az elvtársnő életét. Komáromi elvtárs, a XXI. kerület felelős szervezője csak hallgat és néz rám csodálkozva, amikor mesélem, hogy mi újság Csepelen, ő gyakran kijár, de annyi baj van a kerülettel, hogy ezeket az egyéni problémákat nem is nagyon vette észre. Nem mondja, de látom rajta, hogy neki is elkelne a segítség, a jótanács. Hiszen ő is kezdő, tapasztalatok nélküli. Megértem őt. A DISZ budapesti bizottságánál azonban vannak képzettebb, tapasztaltabb elvtársak is. Olyanok, mint Kovács Antal elvtárs, a titkár, aki pártfőiskolát vagy Fábri Tibor elvtárs, aki Komszomol-iskolát végzett, még mások is, Tarbai Margit t elvtársnő, Deák Imre elvtárs akik ugyancsak pártfőiskolát végeztek, képzettebbek, tapasztaltabbak, nekik észre kellene venni ezeket az emberi problémákat. Hiszen a párt, a Komszámos arra tanította őket, hogy törődjenek, nagyon sokat törődjenek az emberekkel, mert nincsenek a mozgalomnak nagyobb kincsei, mint a káderek. Azok az emberek, akik a munka nehezét végzik, tanítják, nevelik, lelkesítik az ifjúsági tömegeket. De hogyan lelkesítsen az olyan ifjúsági vezető, aki maga sem lelkesedik. Azt hiszem, a DISZ budapesti vezetői is lehetnének kissé lelkesebbek, fiatalosabbak. Belőlük is hiányzik a kellő optimizmusaz ifjú szíveket lángra lobbantó szikra. Pedig nincs okuk az elkeseredésre- A budapesti ifjúság nagy tettekre képes- ha vezetik és irányítják. A kongresszusi verseny eseményei egymagukban is számot adnak erről. Nézzenek hát körül sürgősen saját portájukon kint a szervezetekben, a vezetők között. S ne csak a munkát kérjék tőlük számon, hanem szeretettel, megbecsüléssel és segítséggel gyújtsanak új tüzet Mihály Istvánék és társaik az ifjúsági szövetség vezetőinek szívében. Fontos és nagy dolog ez. Mert egy pillanatig sem szabad azt hinni, hogy a vezetők elkedvetlenedése csak szűkkörűen, a DISZ apparátuséának belső ügye. Ettől az egész ifjúsági mozgalom jó vagy rossz munkája függ. A parancsnoki gárda megbecsülésének hiánya az ifjúsági tömegek megbecsülésének hiányát is magában rejti, hiszen azokkal nem törődnek, akiknek új tettekre kell mozgósítani akiknek nevelniük kell az ifjúság százezreit. Gondolkozzanak ezen a DISZ budapesti bizottságának vezetői, ha új harcokra és új győzelmekre akarják buzdítani a budapesti ifjúságot. Gerencséri Jenő A Román Népköztársaság magyarországi nagykövetének látogatása a külügyminiszternél Stefan Cleja, a Román Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete megbízólevelének a közeljövőben történő átadásával kapcsolatban május 12-én látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél Mendelejev-emlékest Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem természettudományi karainak békebizottsága szerdán emlékestet rendezett Mendelejev születésének 120. évfordulója alkalmából. Az egyetem Ságvári termében Kossuth-díjas akadémikusok, professzorok, valamint egyetemi hallgatók előtt Bruckner Győző Kossuth-díjas akadémikus nyitotta meg az emlékestet, majd Erdey-Grúz Tibor Kossuth-díjas akadémikus, oktatásügyi miniszter mondott emlékbeszédet. Kinevezés A minisztertanács dr. Bacsó Nándort, az Agrártudományi Egyetem agrometeorológiai tanszékére tanszékvezető egyetemi tanárrá, dr. Penyigei Dénest az Agrártudományi Egyetem növénytermelési tanszékére egyetemi tanárrá kinevezte. Dvorzsák emlékest Szerdán ünnepi esten emlékezett meg Antonin Dvorzsákról a testvéri cseh nép nagy zeneszerzőjéről halálának 50. évfordulóján az Országos Béketanács kulturális bizottsága és a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában a magyar politikai és kulturális élet számos vezető személyisége és a budapesti diplomáciai testület több tagja jelenlétében Szabó Ferenc kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző nyitotta meg az ünnepi estet, majd Ujfalussy József tartott előadást Antonin Dvorzsákról— Dvorzsák már a maga korában világszerte ismert és ünnepelt zeneszerző volt — mondotta — annyira, hogy külföldön hosszú ideig elsősorban őt tekintették a cseh zene reprezentánsának. Hangversenykörutakon dirigálta saját műveit, korának legnagyobb zeneszerzőivel volt személyes barátságban. Pétervártól Londonig ünnepelték, Bécstől New Yorkig játszották műveit. A newyorki zenekonzervatóriumnak volt első igazgatója két tanéven keresztül s a Cambridge egyetem díszdoktori címét nyerte el ötven éves korában. — Mégis, a mi számunkra mást, többet jelent Dvorzsák életműve, a korában, divatos szerzők sokat játszott műveinél. Olyan ember szól belőle mindannyiunkhoz, aki nagyon szerette elnyomott hazáját és népét, azért tudott nagyon szeretni és nagyrabecsülni más elnyomott népeket is. Ezért ünnepli őt most az egész békeszerető emberiség és ezért tartjuk példamutatónak alkotói morálját és magatartását. Azt példázza számunkra, hogy egy kultúra nemzeti és nemzetközi jelentősége éppen nem ellentétes, hanem egymásnak megfelelő, el nem választható vonásai az igazán humánus tartalomnak és formának. — Dvorzsák néhány világszerte népszerű műve ,a magyar közönség körében is régóta ismert és kedvelt. De Dvorzsák zenéje csak most válhat igazán közkinccsé nálunk is, amint kulturális testvéri kapcsolataink sorompóit is a felszabadulás rombolta le. — A mostani évforduló megünneplése újból szorosan fűz össze bennünket a baráti Csehszlovákia népével, de ia béketábor százmilliós tömegeivel is — fejezte be beszédét Ujfalussy József. Az est második részében Milos Sadlo professzor, a Csehszlovák Köztársaság állami-díjas gordonkaművésze, Mátyás Mária Kossuth díjas operaénekes, Garai György érdemes művész és Palotai Erzsi előadóművésznő nagysikerű műsortadtak Dvorzsák műveiből. Nagyjelentőségű felfedezés a fiatalok gyárában“ Hogyan lesz a gombából a szalonna? Az egész ügy azzal kezdődött, hogy több mint egy évvel ezelőtt aktatáskás férfi állított be a Hajdúsági Gyógyszergyárba. Sietős léptekkel haladt végig szinte kórházi tisztaságú folyosókon, majd egy kis szobába nyitva üdvözölte azokat, akik láthatólag reá vártak. — Rövid leszek — mondotta majd elővett egy kis üveget, amelyben finom por volt. Ezt a tápszert külföldön használják, főleg sertéshizlalásnál. Az eredmények meglepően jók. A tápszer neve Aureophag. Egyetlen baja, hogy rendkívül drágán importáljuk ... Megmondta, hogy mennyibe kerül, s a jelenlévők bizony megvakarták a fejüket. Némi túlzás ugyan, de ilyen költséggel akár ezüstvályúból is etethetnék a malacokat. — Nekünk erre a tápszerre feltétlenül szükségünk van. Azt hiszem, nem kell sokat beszélnem önöknek arról, mit jelent az nekünk, ha évente több százezer kilogramm sertéshússal több kerül a dolgozók asztalára. Az önök feladata, hogy ezt a tápszert, vagy ehhez hasonlót állítsanak elő nagy mennyiségben, olcsó áron, úgy, hogy kibírja a raktározást is, így kezdődött... Az aktatáskás minisztériumi küldött szavai alaposan felbolygatták a kedélyeket. S ha igaz, hogy a fiatal emberek egy fokkal hamarabb lelkesednek, úgy ez igaz egy gyár méreteiben is. A Hajdúsági Gyógyszergyárban ugyanis nemcsak az épületek fiatalok, hanem az emberek is. Hogy mennyire új ez a gyár, talán az mutatja legjobban, hogy a debreceni Nagyerdő fácánjai még mindig nem hajlandók tudomásul venni, hogy bokros tanyáik helyén már üzem van (Szentes Nándor üzemmérnök, aki szenvedélyes vadász, 15 fácánt lőtt tavaly — az üzem falain belül). Az emberek életkorára viszont az jellemző, hogy a legidősebb dolgozó Badicz Imre — 39 éves. A többiek, a műszaki és fizikai dőlgőzök életkora 18—30 év között van■ S ők kapják ezt a feladatot! A „fiatalok gyára"! A választás nem véletlenül esett rájuk. Amióta penicillint gyártanak hazánkban (bár ez nem hosszú idő) azóta megfigyelték, hogy a csatornákba, szemétbe kerülő gyártási hulladékot különös célokra használják az üzem és a környék dolgozói Mycéliumnak nevezik a penicillingomba testéből álló vizes masszát, amelyből kivonták már azt, amire a penicillingyártáshoz szükség volt — s így egyszerűen kidobták. Ez a nem éppen kellemes illatú, olajos, sáros massza addig-addig furdalta néhány disznóhízlaló oldalát, amíg olyan következtetésre jutott, ami — joggal mondhatjuk — korszakalkotó a disznócsaládok történetében. „Úgyis kevés a takarmány, rossz volt a termés — itt meg olajos massza van. Kárba megy, mi lenne, ha a disznónak adnánk— így gondolkoztak az emberek. A szavakat tett követte, s a gyárból műszakváltáskor különös menetek indultak el: ki vödörben, ki öreg lábasban vitte haza a malacnak, kocának a mycéliumot. Az eredmény meglepő volt. Azok a malacok, amelyek mycééliummal kevert táplálékot kaptak, úgy elkezdtek gömbölyödni, hogy gazdáik lélegzete is elállt a gyönyörűségtől. Szakemberek számára ez nem okozott nagy meglepetést. Külföldön is kísérleteztek ilyesmivel, de abbahagyták, mert a sáros massza napokon belül megromlott s még a legéhesebb malacnak sem kellett. — Ahol mások megálltak, ott még mi továbbmehetünk — ez volt a szakemberek véleménye s ezért kapta a Hajdúsági Gyógyszergyár is a megbízatást. Fiatal mérnökök: Buzna Árpád, Sárdi Lóránt s még néhányan kezdték lebontani ennek a zsákutcának a falát. Megvizsgálták a mycéliumot s megállapították, hogy igen sok benne a Ba vitamin. A B,1-ből egyetlen gramm is óriási mennyiség, ugyanis 3—4 ezredrésze (!!) már tökéletesen gyógyítja például a vérszegénységet. Nem volt könnyű dolog, amíg a kis mérnök-kollektíva megoldotta, hogyan lehet ,,raktárképessé” tenni a mycéliumot. De sikerült. Egészen olcsó technikai eljárással két kis szobanagyságú helyiségben ,,dönthetnek” évente sokszázezer malac gyorsabb gömbölyödése felett — jóformán filléres költséggel. Ez azonban csak az első lépés volt... „nem érdemes itt megállni” — gondolta Buzna Árpád, miközben egyre gyakrabban forgatott az ujja között egy kis kémcsövet. A kémcsőben az úgynevezett „sárga penicillin” volt, amely az emberek gyógyítására használatos G-penicillin másik mellékterméke. Ezt se nagyon használják fel, pedig sok értékes anyag van benne. „Mi lenne, ha ... ?" Megfelelő adagolásban összekeverték a sárga penicillint a mycéliummal. Ha már különleges tápszert adnak a malacnak, miért ne védjék meg egyúttal a betegségek ellen is? Amikor Buzna Árpád és társai, az egyetem elvégzése után kezükbe vették az oklevelet, aligha gondolták, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba kerülnek a SERNEVAL-lal. Pedig így történt. Kádár Tibor, a debreceni SERNEVAL főállatorvosa habozás nélkül felajánlott 3 falkát (1 falkában 50 malac volt) a kísérlet céljaira. Micsoda izgalmas napok, hetek, hónapok következtek ezután! Az egyik falkát a külföldi méregdrága tápszerrel kevert takarmánnyal etették, a másikat a Vitacillinnel (így nevezték el ideiglenesen az új hazai tápszert), a harmadik falkát pedig ellenőrzés céljából csak rendes takarmánnyal táplálták. Hol Buzna Árpád kereste fel a sertéstelepet, hol Kádár Tibor száguldozott motorkerékpárjával a Hajdúsági Gyógyszergyárba. S amikor a kísérletek végén összeültek, és összehasonlították az eredményeket — nehezen lehetett náluk boldogabb embereket találni Debrecenben. A Vitacillin nemhogy megközelítette a külföldi tápszer minőségét, de néhány tizedszázalékkal jobb is volt! Minden két hónapig táplált malac átlag 6 kilogrammal nehezebb volt, mint a rendes takarmánynyal etetett. Az ilyen malacot hamarabb lehet hízásra fogni, megbetegedés egyáltalán nincs! S ami a legfontosabb: a takarmánynak nem 30—33, hanem 48 százalékát hasznosítja! S amikor többszázezer malacról van szó, ez bizony nem megvetendő dolog! Kádár Tibor főállatorvos kiszámította: ha a Hajdúsági Gyógyszergyár üzemszerűen gyártja a Vitacillint (ez már csak nanok kérdése) ekkor ez évente sok tonna sertéshústöbbletet jelent az országnak. A Vitacillin diadalmas útja csak most, a sikeres kísérletek után kezdődik igazán. Most már azon is kísérleteznek Debrecenben, hogy baromfinak is adnak ebből a tápszerből. Az eredmény eddig kitűnő — még ha ezek a kísérletek csak gyerekcipőben járnak is — a baromfi két hónap alatt megkétszerezi a súlyát. Nem kételkedünk abban, hogy a kísérletek befejeztével, a disznókhoz hasonlóan „szegény” libák és kacsák életkora is megrövidül. Hiszen, ha az ügyes fiatal vegyészek jóvoltából a gombából szalonna, disznóhús lehet, miért ne lehetne kövér kacsacomb és libazsír?... Németi Gyula I esztergomi tanító 1948 óta dolgozik az úttörőmozgalomban. Két év óta az esztergomi úttörőház igazgatója, ahol kiemelkedő munkát végez. Az úttörőházban több mint kétezer gyereket foglalkoztat. Sok segítséget nyújt a csapatvezetők munkájához is. Szülők és gyerekek egyaránt nagyon szeretik. A Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki, hajdúszoboszlói tanító évek óta kiváló munkát végez az úttörőmozgalomban. Csapata kétszer nyerte el a Rákosi zászlót. A Micsurin-állomás munkája, amelyet jelenleg vezet, legjobb az országban. Kísérleti kertjük példamutató, valamennyi úttörőcsapat és állomás számára. A Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki. tamási-martincapusztai tanító kiválóan irányítja a DISZ-szervezet és az úttörő csapat munkáját. Az úttörők példamutatók a tanulásban, a DISZ-fiatalok pedig a mezőgazdasági munkában. A DISZ-szervezetet az ő segítségével szervezték meg a községben és meg is választották titkárának. A Munka Érdeméremmel tüntették ki. A szamossályi tanár mindenkor szívesen segíti a község DISZ- szervezetének munkáját. Nagy része van abban, hogy szervezetük a járásban a legjobb. Jó közösségi szellemet alakított ki a fiatalok között. A vezetőségválasztáskor egyhangúlag választották meg titkárnak, azóta munkáját még lelkesebben és eredményesebben végzi. A Munka Érdeméremmel tüntették ki. Nagy Antal Nagy Ferdinand Kovács János Takács Ernő