Szabad Ifjuság, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-78. szám)
1956-03-31 / 78. szám
ÁPRILIS 1-TŐL május köze■ j éig kerületi döntőkön vesznek részt a Kilián György kulturális seregszemlébe benevezett budapesti üzemi és iskolai művészeti csoportok. Ez idő alatt mintegy 60 000 fiatal részvételével 300 kerületi bemutató lesz a fővárosban. A kiváló eredményt elérő művészeti csoportok részt vesznek majd a seregszemle budapesti döntőjén. Éjjel is szántanak a Csongrád megyei traktorosok. 800 traktor közel négyezer holdat szántott és háromezer holdat fogasolt meg a mai napig. A Börzsöny és a Mátra turista útjainak áttekintő térképe, amely elsősorban a kirándulók számára fontos adatokat: a jelzett utakat, menedékházakat, településeket tünteti fel, rövidesen megjelenik. Árvízi tolvajt tartóztatott le a paksi ügyészség, Kerer János bölcskei lakos személyében, aki 2000 forint értékű élelmiszert és mást lopott az árvíz idején. Felkészültek a fagylaltszezonra a Fővárosi Vendéglátóipari VSladatok. A vendéglátóipari szakemberek az idén két millió kiló Sanylam árusítására számítanak. Úgy tervezik, hogy már április 1-től kerületenként egy-két cukrászdában megkezdik a fagylalt árusítását. Meghalt Honti Rezső, a kiváló műfordító. A Párttörténeti Intézet Múzeumát április 4-én, szerdán zárva tartják. A budapesti Fővárosi Nagycirkusz meghívására kiváló szovjet artisták nagy csoportja indult el csütörtökön Magyarországra. A szovjet cirkusz április első napjaiban kezdi meg budapesti vendégszereplését. NAGYSZABÁSÚ IFJÚSÁGI kulturális bemutatót tartottak az elmúlt napokban az ácsteszéri Táncsics Mihály kultúrotthonban, ahol a sári, a csatkai, a rédei és az ácsteszéri úttörők és diszisták léptek fel A szilikózis elleni küzdelemre) szervezet létesül, a Szénbányászati Minisztérium egész napos ankétjának tapasztalatai nyomán. IDŐJÁRÁS. Várható időjárás: szombaton több felhő, legfeljebb néhány helyen záporeső, egy-két helyen hajnali köd. Mérsékelt, helyenként kissé élénkebb szél. Az éjszakai lehűlés tovább gyengül. Nappal enyheség. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel 0—plusz 3 fok között, egykét helyen gyenge fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14—17 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet szombaton 7—10 fok között SZÍNHÁZMŰSOR Március 31. szombat. Operaház: Bohémélet. NI-bérlet 6. előadás (7). — Erkel Színház: Tannhäuser (7). — Nemzeti Színház: Othello (17). — Katona József Színház: Ezer év. Bajzabérlet 7. előadás (7). — Madách Színház: Szeptember. MK VI. bérlet (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Vannak még kísértetek (7). — Magyar Néphadsereg Színháza: Szent Johanna (7). — József Attila Színház: Fanny első színdarabja (7). — József Attila Színház előadása a Kossuth Akadémia színháztermében: Nagymama (7), a Központi Tiszti Házban: Zsuzsi (7). — Fővárosi Operettszínház: Valahol délen (7). — Blaha Lujza Színház: Tékozló fiatalok (7). — Petőfi Színház: Három szegény szabólegény (7). — Jókai Színház: Törvényen kívül (7) — Déryné Színház: Szerelem komédiája (7). — Vidám Színpad: Csak egy evőkanállal (7). — Kis Színpad: Bukfenc (18). — Állami Bábszínház: Andersen mesék (5), Szerelmes istenek (f8). — Bartók-terem: Négerek muzsikálnék (f6). — Egressy Gábor Színpad: Vidám tarka műsor (7). — Kamara Varieté: Mindent egy helyen (f4, f6, f9). — Budapest Varieté: Humor expressz (f6, f9). Magyarország—Anglia 4:2 (3:1} A magyar együttes összeállítása két helyen változott péntek délután Tatabányán. A szerdán gyengélkedő csatársorban két friss erő, Kökény és Pázmándi kapott helyet. A több mint 10 000 tatabányai szurkoló lelkesen fogadta és buzdította a magyar fiatalokat. Az angol fiatalok is igyekeztek, hiszen ők is javítani akartak a bolgároktól elszenvedett vereség után. A magyar csapat azonban (Várhidi — Lipták, Nemes, Kovács — Makai, Hanek — Kökény, Szálai, Sztáni, Povázsai, pázmándi összeállításban) már az első percekben heves rohamokkal kezdte a játékot. A magyar csatársor ezúttal sokkal jobban játszott, mint szerdán. Keresztes és Kaszner pihentetése helyesnek bizonyult. Povázsai otthonosabban mozgott a balösszekötő posztján és már a 7. percben Szalai pompás góljával 11:0-ás vezetést szerzett a magyar csapat. A 12. percben Povázsai 2:0-ra növelte a magyar fiúk előnyét. — Így kellett volna a németek ellen is! — bíztatták a nézők a magyar fiúkat és nemsokára Sztáni fejese után már a harmadik gól is bent táncolt az angol kapuban. A magyar fiatalok most ötletes, sokmozgásos csatárjátékkal sok örömet szereztek a tatabányai közönségnek. De nagy tapsot kapott az angol jobbszélső Rowe is, aki Matthews ördöngős testcseleire emlékeztette a magyar nézőket és Kovács, a magyar csapat balhátvédje is. Az angol fiú 3:1-re szépített az eredményen. A második félidőben Sztáni helyén Matesz szerepelt. A magyar csapat már nem játszott teljes erőbedobással, láthatóan tartogatta erejét a vasárnapi mérkőzésre. Még mindkét oldalon egy-egy gól esett. Povázsai előbb 4:1-re növelte az előnyt, majd Bumwell szépített 4:2-re. A magyar csapat pénteken délután javuló játékkal, jó teljesítménnyel, biztosan győzött az ugyancsak szépen játszó angol fiatalok ellen. A magyarok játékukkal részben feledtették szerdai gyengébb teljesítményüket. Joggal remélhetjük, hogy vasárnap a csoportelsőség kérdését eldöntő Bulgária elleni találkozón, Kecskeméten, ugyanilyen jól és eredményesen szerepelnek majd a magyar fiatalok. A többi eredmény Az I. csoport második mérkőzését Székesfehérvárott játszották le. Itt nagy, küzdelem után a Német Szövetségi Köztársaság együttese szerezte meg a győzelmet 1:0 (0:0) arányban Bulgária ellen. A német csapatban — akárcsak szerdán a magyarok ellen — ismét a védelem játszott jól. A mérkőzés egyetlen gólját a jobbösszekötő Meyer rúgta. A harmadik csoport mérkőzései közül Franciaország— Belgium találkozóra 2000 néző előtt Csepelen került sor. A mérkőzés végig jóiramú játékot hozott. Az első félidőben a franciák, a második félidőben a belgák támadtak többet. A győzelmet a francia csapat szerezte meg, 3:2 (3:1) arányban. Góllövők: Laeme, Heutte (2), illetve Smeyers, Van de Vijver Dijk. Sztálinvárosban ötezer néző nézte végig az Olaszország— Saar-vidék mérkőzést. Az olasz együttesnek meglehetősen könnyű dolga volt, és 3:2 (2:0) arányban győzött. Az olasz csapat góljait Dell’Omerdame, Fogli és Moschino rúgta. SZEMELEM „Spirítik" egy a középiskolában Izgalmas ifjúsági történet Vasárnapi számunkban kezdjük közölni SZILVÁSI LAJOS: LÁNYOK című folytatásos regényét Magyarország, NSZK és Bulgária egyformán esélyes Povázsai a magyar csapat második gólját rúgja Ez a helyzet A pénteken lejátszott mérkőzések után az I. és III. csoport állása a következő: I. csoport: 1. Német Szövetségi Köztársaság 3 pont (1:0 gólarány), 2. Magyarország 3 (4:2), 3. Bulgária 2, 4. Anglia 0 pont. III. csoport: 1. Olaszország 4 pont, 2. Franciaország 2 (3:3), 3. Saar-vidék 2 (1:3), 4. Belgium 0 pont. A mai műsor ra a II. és IV. csoportban lesznek mérkőzések: II. csoport: Jugoszlávia— Ausztria, Hungária út, 15.30. Lengyelország—Románia, Salgótarján, 15.30. IV. csoport: Csehszlovákia— NDK, Kecskemét, 15.30. ■k A FIFA ifjúsági labdarúgó tornájának mára — a Hungária úti sporttelepre — kisorsolt sörös— török mérkőzése elmarad. Helyette a két ország ifjúsági válogatott csapata vidéken vendégszerepel. Műsoruk a következő lesz: Diósgyőr, 15.30 óra: Görögország—Borsod megye ifj. vál., Hatvan, 16 óra: Törökország—Heves megye ifj. vál. Beszélgetések vendégeinkkel Török sportvezetők a ..magyar fogások"-ról // Az emlékezetes isztanbuli 3:1-es vereség óta megnőtt Magyarországon a török labdarúgás híre. Ezért érdeklődéssel vártuk a török fiatalokat, hogy megtudjuk, milyen a játékrendszerük, hogy készülnek a találkozókra? — Két hónapig készültünk a találkozásra — mondja Haki Yeten. Először 22 tagú keretet válogattunk ki. Bejártuk az egész országot, megfigyeltük azokat a játékosokat, akikről a tartományok sportvezetői jó véleménnyel voltak, s így alakult ki mostani együttesünk. Milyen a török ifjúsági labdarúgás szervezése? Erről így beszélt Latif Atasoy: — Nálunk minden tartománynak van ifjúsági válogatottja, s rendszeresen játszanak egymással. Komoly találkozókat láthat a közönség, mert nagy dicsőség Törökországban kiharcolni a legjobb ifjúsági együttes büszke címét. Egyébként hazánkban az a szabály, hogy a nagy válogatottba csak azok a játékosok kerülhetnek be, akik a tartományi mérkőzéseken jól szerepeltek, így egészséges versengési szellem alakul ki a tartományok között azért, hogy melyikük küldi a legtöbb játékost a török ifjúsági, illetve a nagy válogatottba. Ezt az utat járta végig a tavaly még ifjúsági Metin, aki kitűnően szerepelt a magyarok ellen. Csapatunknak még az a hibája, hogy sokszor csak erőből játszik, technikai képzettsége még alacsony. Mi eddig is sokat tanultunk a magyaroktól és ezután is még számos „magyar fogást” szeretnénk elsajátítani. Végül az isztanbuli mérkőzésről beszélgettünk. Sedat Taylan, aki látta a mérkőzést, így beszél: — Büszkék vagyunk arra, hogy legyőztük a magyarokat, de nem dicsekszünk vele. Technikailag és taktikailag még nagy a különbség a magyar csapat javára. Azon a mérkőzésen olyan hallatlan energiával küzdött a török együttes, hogy azt hiszem, egyetlen csapat sem tudta volna legyőzni. A második félidő közepére azonban teljesen kifulladtunk, s ha ekkor a magyarok kihasználják gólhelyzeteiket, kiegyenlíthettek volna. Tudjuk azt, hogy a magyar együttes idényeleji formában volt és a játékosok fáradtan mozogtak. Ez a vereség semmit nem von le a magyar csapat értékéből, mi továbbra is követendő példának tekintjük az önök labdarúgását, s hacsak lehet, tanulunk a magyaroktól. Megérkezett Bécsbe a Bp. Honvéd és a Bp. Kinizsi labdarúgó csapata után már meg is érkezett az osztrák fővárosba. A Bécsben szombaton sorrakerülő kettős mérkőzés műsora és a csapatok végleges összeállítása a következő: Austria — Bp. Kinizsi, Jv. Pósa, 13.45 ó. A Bp. Honvéd és a Bp. Kinizsi labdarúgó csapata 15, illetve 13 játékossal pénteken délelőtt társasgépkocsin elutazott Bécsbe, a húsvéti torna mérkőzéseire. Marosi Károly, a Bp. Honvéd szakosztályvezetője így nyilatkozott: " Jó,előjelnek számít, hogy sérültjeink, Dudás és Czifpor már teljesen rendbe jöttek és így legtöbb összeállításunkban szerepelhetünk a Rapid ellen. BJ" Az elmúlt évben nagy küzde- -- - - - - - - - -lem után gólaránnyal a Kinizsi mögött a második helyre szorultunk a húsvéti tornán és a fiúk most nagyon szeretnének javítani. Én is remélem, hogy ezúttal megelőzzük a két osztrák csapatot és a Kinizsit is. Szép, sportszerű mérkőzéseket várok valamennyi találkozótól. A Kinizsinél Szabó és Dékány sérülése nagy hátrányt jelent, de így is szeretnének jól szerepelni a tornán. A két csapat pénteken dél- Austria: Ondreiska — Fischer. Stolz. Swoboda — Ocwirk. Kowianz — Schleger. Tamandl, II., Mátrai, Dalnoki — Szojka, Ombódi — Kérdve, Csabai, Láng, VlleaSál. Fenyvesi. Rapid — Bp. Honvéd, Jv. Kankó. 14.30 ó. Rapid: Gartner — Halte, Giesser. Holl — Riegler, Linzinger — Körner I., Hanappl, Dienst, Probst. Körner II. Honvéd Faragó — Dudás, Palicstea, Solti — Bozsik, Kotász — Budai, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor. Vasárnap — mint ismeretes — Budapesten a Népstadionban játszik a négy csapat. A magyar sakkozás nemzetközi erőpróbái A közelmúltban fejeződött be, illetve most kezdődött néhány olyan nemzetközi sakkverseny, amelyen hazánk képviselői is részt vettek vagy részt vesznek. Nemrégiben ért véget A PRÁGAI NEMZETKÖZI VERSENY, amelynek éppen legfiatalabb részvevője volt magyar, Forintos Győző mester személyében Forintos ezúttal első ízben szerepelt nemzetközi egyéni versenyen. Bemutatkozása kitűnően sikerült. A versenyen, amelyben Pachman, Filip és Sefc kivételével a legjobb cseh mesterek, valamint Grägger osztrák, Ziinglebl német mesterek és Gromek lengyel bajnok is játszottak. Forintos a csehszlovák Fichtl mögött a második helyen végzett, megelőzve többek között Lajtar és Zita nemzetközi mestereket is. A győztes Fichtl egyetlen vereségét ugyancsak Forintostól szenvedte el. A fiatal, 21 éves Forintos Győző — egyébként a Marx Károly közgazdasági egyetem hallgatója — prágai sikere biztosíték arra, hogy mint tavaly Lyonban, az idén Upsalában is egyik oszlopa lesz főiskolai válogatottunknak. Az idei FŐISKOLAI CSAPATVILÁGBAJNOKSÁG a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Sakk Szövetség közös rendezésében április 5-15 között a svédországi Upsalában kerül megrendezésre. Eddig 14 nemzet nevezéséről érkezett jelentés, de lehet, hogy a versenyen még több részvevő indul. Az alig néhány év óta megrendezett újszerű verseny egyre népszerűbb a sakkozók között, amit mutat az is, hogy a tavalyi versenyen már egy sor nagymester, országos bajnok és más ismert mester is szerepelt a különböző országok csapatában. Az idei versenynek is a Szovjetunió válogatottja a favoritja, azonban erősen reménykedünk abban, hogy a magyar válogatott, amely előreláthatólag Forintos, Portisch, Földi, Lengyel, Navarovszky, Bilek öszszeállításban vesz részt a versenyen, megismétli tavalyi sikerét, vagy esetleg meg is javítja azt és ismét a 2 — 3 hely körül végez. Egyik régebbi cikkünknek a „Hol maradnak a fiatal sakkozók?” alcímet adtunk. E kérdésbe adott választ részben a nemrég zárult ALJECHIN EMLÉKVERSENY, amely Benkő Pál nemzetközi mester és a 18 éves Portisch Lajos közös győzelmével végződött. Portisch csak tavaly nyerte el a mesteri címet, majd kitűnően szerepelt az antwerpeni ifjúsági világbajnokságon és a XI. magyar bajnokság döntőjében is. Az Aljechin-emlékversenyen is végig az élen haladt és Benkőrnek csak az utolsó fordulóban sikerült őt beérnie. Komolyan, higgadtan, körültekintően játszik, de nem kerüli a „Jól kiszámított kockázatot” sem. Jól szerepelt e versenyen Lengyel Levente fiatal mester is, aki 1948-ban a kezdők részére kiírt „népi bajnokság” győzteseként tűnt fel, mint középiskolás diák. Ha mindezekhez hozzávesszük Bilek mester kielégítőnek mondható drezdai 6 — 7. helyezését és — reméljük — Szabó László nemzetközi nagymester sikeres szereplését, AZ AMSZTERDAMI VILÁGBAJNOKJELÖLTEK VERSENYÉN, .élkor megállapíthatjuk, hogy a magyar sakkozás fejlődőben van. Ha ez a fejlődés megfelelő gondos előkészülettel párosul, reméljük, hogy a siker az év legnagyobb versenyén, a moszkvai „sakk-olimpiáin** (négyes csapatverseny a Nemzetközi Sakkszövetség rendezésében) sem marad el FLÓRIÁN TIBOR nemzetközi mester Több mint 200 000 szelvény érkezett a DÍVSZ sportpályázatára • Ki lesz a négy csoportgyőztes a IX. ifjúsági labdarúgó tornán? Ezt a kérdést tette fel néhány hete a külföldi és magyar sportrajongóknak, a labdarúgás híveinek a Demokratikus Ifjúság Világszövetsége rádiója. Alig telt el néhány nap és máris megérkeztek az első tippek a német Schlachtendummlerektől, a csehszlovák szurkolóktól, a magyar futballrajongóktól. Hazánkban különösen nagy sikere volt a Szabad Ifjúságban közölt tippszelvényeknek, s rövid idő alatt több tízezer pályázat érkezett be a DIVSZ-hez. A pályázat határideje e hét elején járt le s a szelvények összeszámlálása után kiderült, hogy 200 ezernél több pályázat érkezett a DIVSZ-hez. A pályázók közül legtöbben az I. csoportban a magyar együttesre esküdtek. Nem kevesebb, mint a pályázók 70 százaléka a magyar csapatot tippelte csoportelsőnek. Az „óvatosabbak’, számos szelvényen a Német Szövetségi Köztársaság fiataljait jelölték meg győztesként. Néhány meglepetésre számító az angolokat jósolta. A pályázók öt százaléka bolgár győzelmet vár. Egy szó, mint száz: jó lesz vigyázni, magyar ifjúságiak• Jugoszlávia a favorit a II. csoportban — legalább is a pályázók 80 százaléka szerint. Hogy valóban így lesz-e, az még a jövő titka, hiszen még két forduló hátra van, s a jugoszlávok ma délután és még hétfőn is szerepelnek. A jugoszláv fiatalok után a legtöbb szavazatot a román labdarúgók kapták. Rá is szolgáltak az előlegezett bizalomra, mert döntetlenül játszottak a jugoszlávokkal. A pályázók egyenlő esélyt adtak az olasz és francia együttesnek a III. csoportban, míg a IV-ben a csehszlovákok tartják a rekordot az NDK-fiatalok előtt, a szavazatoknak mintegy 40 százalékát kapták. Hogy kik találják el a négy csoportgyőztest? Erre még várni kell hétfő estig. Addig is kellemes szurkolást Prágában és Győrben, Münchenben és Szegeden, Berlinben és Cegléden, hiszen aki letippelt, esélyes arra, hogy gazdag ajándékot nyerjen... A mai sportműsorból Atlétika: A felszabadulásváltó ünnepélyes rajtja. Szabadság tér: 13.30 óra. Birkózás: A Bp. Honvéd I. oszt. szabadfogású birkózó versenye, Tüzér utcai Honvéd sportcsarnok: 18 cm. — A Haladás SE ifj. és felnőtt cselgáncs-bajnoksága, Műszaki Egyetem: 16 óra. Jégkorong: Bp. Vörös Meteor— Bp Kinizsi, Millenáris Kupa jég- Vorong mérközési Millenáris pálya: 18.30 óra. Kosárlabda: Országos bajnoki mérkőzések a Sportos áraokban: 14.15 óra. Labdarúgás: Ifj. labdarúgó torna 4. fordulója: II. csoport: Jugoszlávia—Ausztria, Hungária út: 16 óra. — Lengyelország— Románia, Salgótarján: 15.30 óra. — IV. csoport: Csehszlovákia— NDK, Kecskemét: 15.30 óra — Nemzetközi mérkőzések: Borsod megye ifj. vál. — Görög ifj. vál. Diósgyőr: 15.30 óra. Heves megye ifj. vál.—Török ifj vál. Hatvan: 16 óra. Pécsi Dózsa—Bratislava Slovan, Pécs: 15.30 óra. ökölvívás: ökölvívó csapatbajnoki mérkőzések a Sportcsarnokban: Bp. Vasas — Bp. Kinizsi: 19 óra. Bp. Vörös Lobogó—Kaposvári Dózsa: 20.30 óra. Bp., Honvéd—Cs. Vasas: 22 óra. Sporthícek Amszterdamban a sakk-világbajnokjelöltek versenyén legutóbb a következő eredmények születtek: Szpasszkij—Kérész döntetlen, Geller—Petroszjan 1:0, Pilnik—Panno 0:1, Kérész— Bronstein döntetlen, Pilnik—Filip döntetlen, Geller—Szmiszlov 0:1. U világcsúcsot ért el az 1500 méteres gyorsúszásban George Breen, 20 éves amerikai versenyző. Ideje 18:05.9 perc. A régi világrekordot a japán Furuhashi tartotta 18:19 perces eredménnyel A Bp. Vasas labdarúgó csapata pénteken elutazott Jugoszláviába. SZABAD IFJÚSÁG a DISZ Központi Vezetőségének tagja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség Bpest Rökk Szilárd utca 6 Telefon: 130—460 Kiadta: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Bpest, XII Gaál utca 9 szám Telefon: 159—290 359—780 Terjesztik: Budapesten 9 Főposta Hírlapterjesztő üzeme, vidéken a helyi hirlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalok Előfizetés Budapesten e kerületi kézbesítő hivataloknál, vidéken a postahivataloknál és kézbesítők nél Havi előfizetési dH: 8.50 Ft. Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Kulcsár Mihály