Szabad Magyarság, 1943 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
nagyon szép munkát végeztek e téren, azonban mi, Közép- és Délamerikában lévők erről édeskeveset tudunk s így nem is volt alkalmunk ennek előmozdítására, hasonló természetű törekvéseink koordinálására. Semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy egy Szabad Magyar Tanács, amelyben valamennyi külföldi szervezet képviselve van, nagymértékben elő tudná mozdítani ezt a nagy körültekintést és rengeteg aprólékos munka elvégzését igényelő feladat megoldását. A mai magyar kormányzat kontinensi hívei ellen folytatandó harc még mindig egyik igen fontos feladata a magyar szabad mozgalmaknak, mert ez a réteg az, amely ma is konokul ellenséges a magyar megújhodással szemben és változatlanul Hitler győzelméért drukkol. Ez a réteg rejti az esetleges magyar ötödik hadoszloposokat és ahol csak lehet gáncsot vet a szabad magyar mozgalmak kifejlődésének, s az ellenük folytatandó küzdelem elsősorban az Egyesült Államok és Argentína szabad magyar csoportjaira vár, amely államokban még mindig jelentős befolyással és tagadhatatlan erővel rendelkeznek. Természetes azonban, hogy ez a harc nem csak az éppen azt folytató csoportok magánügye. Kimenetele és sikere valamennyi demokratikus magyar szervezetnek szívügye, mégha ezer és ezer kilométernyire is van tőle. Ugyanakkor az egész kontinensi szabad magyar mozgalomra viszszahat az eredmény, amelyet a magyar tömegek megnyerésében és a horthysta befolyás visszaverésében bármely országban felmutathatunk. Nem lehet közömbös tehát egyik ország magyar szervezete számára sem az az álláspont, amelyet egy másik ország szervezete ebben a rendkívül fontos kérdésben elfoglal. A közelgő délamerikai kongresszus minden bizonnyal hatalmas lépéssel fogja előrevinni e kérdés megoldását is, de végleges feleletet csak valamennyi demokratikus magyar szervezet szoros, folytatólagos együttműködése fog adni. Tehát ismét önmagától felmerül ennek az együttműködésnek a formája, akcióinak végrehajtója, a kontinensi Szabad Magyar Tanács problémája. A Szabad Magyarság második évfolyamát avval a szilárd meggyőződéssel kezdi meg, hogy a magyar szervezetek ilyen szoros és gyümölcsöző együttműködésének tulajdonképpen semmi akadálya sincsen. Le kell tehát rontanunk azokat a gátakat, amelyek ezt mégis akadályozzák. Ha előítéletek ellen küzdünk, elsősorban saját magunkban kell megsemmisítenünk az előítéleteket. Mint ahogyan Magyarország őszinte együttműködése a környező államokkal csak úgy jöhet létre, ha legmélyebb meggyőződéséből fakadóan lemond az évtizedeken át nagyra nevelt "vezetőszerepéről", a primus interi pares elvéről; úgy nem lehet eredményes együttműködés a szabad magyar szervezetek között, amíg hasonló elvek fűtik az egyes csoportokat. Bármelyiké lehet az elsőség: munkában, önfeláldozásban, eredményben, — csak meg kell valósítania. De mindez még nem jogosíthat fel vezetőszerepre vagy előjogokra. Annál kevésbé, mert ugyan melyik szervezet lehet önmegelégedett, ha visszatekint elért eredményeire. A Szabad Magyarság második évfolyamának küszöbén bizalommal fordulunk a kontinens magyarságához a fent vázolt együttműködés megteremtése érdekében. A történelem órája már elverte a tizenkettőt is, pillanatnyi veszítenivalónk sincs. Fogjunk össze valamennyien a cselekvésre, mert holnap már késő lehet. Tamás Aladár