Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)
1958-03-30 / 1. szám
P. O. Box 27. Hév, Brunswick,m FlffHUNGARIANS AMERICAN-HUNGARIAN &ZctDa€l ppaper MAGYARSÁG Vol. 3 ÉVF.—No. 1 SZÁM NEW YORK, N. Y., 1958 március 30 vasárnap ÁRA: 20c. A krisztusi életfelfogás szerint minden embernek meg van a maga rendeltetése és a nemzeteknek is be kell tölteni hivatásukat. A magyar nemzetet elhivatása a Kárpátok övezte Dunamedencéhez köti, rendeltetését ott töltheti be. Ezer év változatos történelme bizonyítja, hogy a magyarság hivatása az volt, hogy e területen államot alkosson más ott élő népek bevonásával, és a nyugati civilizációnak legyen hordozója, és ha kell, védelmezője Európa e legkeletibb bástyáján. Nem adatott meg a magyarságnak megpróbáltatásokkal teljes története folyamán, hogy a Kárpátok alkotta tökéletes földrajzi egység egész területét maga népesítse be, és ezért országát több nép együttélésére kellett alapoznia. Szt. István útmutatása az államszervezés helyes megvalósítására a többnyelvű nemzet fogalmát alkotta meg, amelyre az állam alkotmánya a Kárpátmedencében időtállóan volt felépíthető. Nagy nemzeti ünnepek alkalmil szolgálnak arra, hogy a történelmi múltba visszanézve, új erőt gyűjtsön a nemzet hivatásának szolgálatára, és a nemzeti múlt tükrében lássa a rája váró feladatokat. Márciusban a 48-as szabadságharcnak emlékező hetében nem lehet az emigrációban élő magyaroknak más életparancsa, mint minden erőnk megfeszítésével a rabságban sínylődő otthoni magyarság felszabadítását munkálni. A magyar Felszabadító Bizottság ezt a feladatot alakulása alkalmával úgy jelölte meg, hogy minden magyar felszabadítására törekszik mindennemű elnyomás alól. A magyar nemzet történelmi hivatását szem előtt tartva ez a Kárpátmedence felszabadítását jelenti nemcsak a kommunizmus alól, hanem a trianoni országfosztás rendelkezései alól is. Ebből a felfogásból az következik, hogy csak azt az emigrációs tevékenységet látjuk a nemzet egyetemes érdekeivel megegyezőnek, amely a Kárpátmedence politikai egységének újból való megteremtését , szolgálja a Szent István-i országrend szellemének megfelelően. Az emigráció politikai munkájának tengelyébe a többnyelvű nemzet fogalmát kell állítani. A mostani nagyon bonyolult nemzetközi helyzetben, midőn a világot kormányzó hatalmak a világűr meghódítását, és az egymás fékentartására a nagytávú röppentyűk esélyeit mérlegelik, a magyarság felszabadításának kérdése háttérbe szorul, míg az év folyamán tervezett államfői összejövetel alkalmával a kibontakozás útjai tisztázódnak, de ez se maradhat el. Biztató, hogy a nyugati hatalmak, és elsősorban az U.S.A. az utóbbi évek engedékenységi irányától eltérve, szilárdabb álláspontot foglalnak el az oroszok „ békés” szándékok álarca alatt vezetett offenzív magatartásával szemben. Az amerikai elnöknek Bulgarin leveleire adott válaszirataiban a szovjet törekvéseit a valóságnak megfelelő színben tünteti fel, és Magyarország kegyetlen lerohanását éles bírálatban részesíti. Ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a nyugati közvélemény hatása alatt maga a kormányzat is igyekszik jóvátenni a magyar forradalom idején tanúsított passzivitását, és a magyarságnak igazságot akar szolgáltatni. A magyar hősiesség megbecsülése nem maradt alkalmi fellángolás, hanem maradandó értékűnek bizonyul, melyre a magyar jövő előkészítésénél számolhatunk, és törekvéseink megértő méltánylását remélhetjük tőle. A magyar emigráció feladata tehát az, hogy a magyarság jogos kívánságait bátran tárja fel a nyugati közvélemény előtt és nyíltan követelje a Trianonban és utóbb az 1947 évi párisi békeszerződésben Magyarország kárára elkövetett területi csonkítások jóvátételét az ezeréves országhatárok helyreállítása által. A Kárpátmedencegazdasági egységét külön bizonyítani nem kell, egy pillantás a térképre igazolja a nemzetiségi határok tarthatatlan voltát, melyek az egészséges gazdasági (folytatás a 2. oldalon ). A nyugati világ nem tud róla, hogy a szovjet a párisi békediktátumban végrehajtott második országcsonkítás után “határkiigazítás” címén további ősi magyar területeket rabolt el még a vérző országcsonkból is. Erről eddig a magyar közvéleménynek sem volt konkrét tudomása. Nem lehetett, mert a szovjet manőverét elrejtették egy pár soros szerény “határkiigazítási” hírbe. A szovjet —saját érdekében — nem volt hajlandó részletes közlést tenni a Nyugat számára. Magyar részről a “határkiigazító” bizottságba delegált tagok, mint szemtanúk, megfélemlített helyzetükben hallgattak, s még kevésbbé törhetett fel vádló hangjuk a börtönök mélyéből, ahova legtöbben kerültek. Egy részük azóta nincs is az élők sorában. Minderről gonkodtak a szovjet budapesti bábjai, bűntársai. Azt mondhatnák erre: mit számít további pár száz négyzetkilométernyi terület elrablása, mikor egész Csonka-Magyarországot is markában, rabságában tartja? Pillanatnyilag tán nem sokat, de számít a történelmi igazságszolgáltatás számára, amelynek eljöveteléért küzdünk, s amelyben bízunk. Számít azért is, hogy mi, amerikai és általában a szülőhazán kívül élő magyarok a Nyugat elé tárjuk: íme az ezredik bizonylat, így tartja be a nemzetközi megállapodásokat, általa aláírt okmányok kötelezettségeit szovjet. Ne higgjetek neki. Ahogy nem tett eleget a békeparancs aláírása után kötelező katonai kivonulási rendelkezésnek, éppúgy nem tartotta meg területi rendelkezéseit és nyugati szövetségesei tudta nélkül további magyar területeket kebelezett be a csonkaország északi határán. Emlékezetes, hogy a szovjetet repülőbázis címén Európa szívébe becsempésző Benes a párisi „békekonferencia” bevárása előtt átadta a szovjetnek a Magyarország testéről újból leszakított Kárpátalját. A Nyugat hallgatott, szemet húnyt s a szovjet simán bekebelezte behemót birodalmába ezt az ősi magyar területet, majd mint most kiderült, 1948-ban “határkiigazítás” címén további gazdaságilag és hadászatilag értékes magyar területeket foglalt el. Mindezt titok fedte. A szabadságharc által a politikai foglyok számára megnyílt börtönök mélyéről azonban előkerült néhány szemtanú, s közülük azok, akiknek sikerült külföldre jutniok, a Szabad Magyarság részére elmondták a területrablás részleteit és élményeiket a szovjet-“magyar” közös bizottság munkájában, küzdelmüket a rablásra kiszemelt magyar területekért. Minderről néhány érdekes cikkben számolunk be lapunk következő számaiban. Március parancsa írta: Szilassy Béla dr. a Felszabadító Bizottság elnökeA MAGYAR ÜGY FORDULÓPONTON Leleplezzük a tíz éves titkot A szovjet további magyar területeket vett el Let us remember Page 3 Gondolatok a “vihar” után Irta: Dr. Barkóczy Ferenc Az igazság mindig szélsőségesnek tűnik azok szemében, akik azt hallani nem akarják. Tulajdonképen szélsőséges is, mert a huszadik század átlagpolgára elfordult tőle. Ma divatos hazugságok korát éljük. Az egyéni és társadalmi ideálok kihalóban vannak. Helyüket utópisztikus anyagi elméletekből kinőtt jelszavak foglalják el. Át nem gondolt lelkesedések, melyekből hiányzik a lélek. “Dialektikus” érvek, melyekből hiányzik az igazság. Szabadság és népi teóriák, melyek gyakorlatban a mosolygós, vagy véres kizsákmányolásba és terrorba torkollanak. A hatalomhoz jutott úgynevezett “nép” büszkébb, mint a német-római császárok voltak. Nem ismeri el a múltat, — a múlt fókuszában legkönnyebben feltalálható Alkotót, — Istent sem. Tehát azt a szellemi stafétát sem, mely az Alkotót, a történelem ködén áthatolva, a különböző korok emberén és kultúráján keresztül, a huszadik század oltáráig hozta. A német-római császárok térdre borulva imádták Istent. Az úgynevezett “nép” csak az anyagot imádja, melyet a modern eszmék számára egyedül üdvözítővé tettek. A tömegtermelés nemcsak az árura, de az emberre is rányomta bélyegét. Az Isten nevével született, azután meghalt kiváltságos osztályok helyét, Istent semmibe vevő kollektív gőg váltotta fel. A rágógumira és sztalingitárra alapított szabadságjogok kiváltságosai azonban lassan bizáncibbak már Bizáncnál. Azzal a különbséggel, hogy az Isten kegyelméből való császárok bíborát, kokottokra, tőzsérekre és párttitkárokra aggatják. A társadalmi igazságtalanságok, a szépen hangzó népi jelszavak mögött, a fékrtelenségig nőnek. Az irigységre és bosszúra alapított forradalmak mai győztesei, ugyanazt a vad és részeges táncot járják, mint a Konvent hóhérai. A nyaktiló csak Keleten működik ugyan, de Nyugaton is gondoskodtak annak humánusabb pótlásáról. (folytatás a 2. oldalon)