Szabad Szó, 1948. március (5. évfolyam, 50-74. szám)
1948-03-15 / 62. szám
Petőfi és Kossuth írta A küzdelmes magyarságnak, az egész magyar létnek ezt a két ciméra..." nevét látja legjobb a a művei világ. Mikor népünk ezer éve ismeri tinénelmében , a legrokonszenvesebb volt, mikor a világszabadságért szinte egyedül állt ki a császári és cári önkény ellen, akkor e két ko szaka ko a név meleg éber virágzott ki lényege. Naiv nyíltsága és számítás néküli aufeáldozása ragadta magával a környező népek legjobbjait, akik szintén a hűbéri szolgaság megszüntetését akarták és a szabadságot érezték a népi nagykorúság és az emberi fejlődés első feltételének. K4S—19-ben olyan volt a magyar nép, mint halálos veszélyben az elszánt férfi; akkor élt legélesebben és legtudatosabban! És akkor állt legközelebb a fölismeréshez is, amelyet ma a szovjet hirdet teljes sikerrel: nem lehet szabad egy nép, ha szomszédai, vagy a vele együttélő, másfajtájú néptársas rabok! E negyvennyolcas magatartás igazság, melyet azóta felelőtlenségnek bélyegzett a reakció, a lelkekben közlekedve nőtt világgá és diplomáciállanul is hatott, mint a minap a szerbeké, akik szintén a látszólag lehetetlent majdnem egyedül próbálták ,hogy erkölcsi tőkét szerezzenek a holnapi szabad élethez. A ma, március tizenötödikének százéves évfordulóján, világszerte ünnepelt Petőfi ezt a végső helytállást költötte meg a demokrácia szent vágyában, hősii harcában, majd akkori reménytelen önvédelmében. Dózsa György és Rákóczi óta ez volt a harmadik nagy magyar lépés előre s ennek hevületét robbantotta ki Petőfi versben, amikor a fegyelmezett Aranynak is „süvegén ragyogott a nemzetiszin rózsa“. Petőfi a többetet fejtte ki, amit 1848— 49 jelentett az újkori parasztlázadásokhoz képest: a megújhodó demokrácia, a köztársaság szókincsét teremtette elő lázával a középeurópai népeknek, sőt az eső proletár, Táncsics közelében a munkás-paraszt szabadság első jakobinus ritmusait is kottába szedte. Petőfiben a világszabadság társadalma forradalmat is kezdett már, a marxizmus akkori fölsustergése szerint. Nemcsak a dinasztia korhadt épületének megreccsentését, hanem osztjaforradalmat is. Petőfi a szegénység indulója is volt már a feudalista és tőkés elnyomók kaszárnyái ellen. Volt is visszhangja a francia forradalom hazájában, azután alegnagyobb német szellemek részéről, valamint a dunatáji kortárs költők, románok, bolgárok, szerbek, horvátok, aztán szlovék, ,cseh, osztrák és lengyel énekesek hasonló képforradalomi izgalmában. Ez az egész közép európai tavasz a francia forradalomból nyert ihletet, de a magja Petőfi volt, a népjagra esküvői mozdulata volt a példa egész Középeurópa megmozdításán. S a negyvenkilences bukás urna, lappangó és lassú erjedés van, a kapitalizmus álszabadelvűségében eljutott Petőfi népek 1918-as kísérletéig, amikor megint egyedül próbálta meg Ady szárnyai alatt — kicsinységében is a lehetetlent. 3 csak napjainkban, mikor egész Eurázsiával együtt, majdnem egységes le krsedéssi( és tudományi) rendszerben való ráneveléssel leszikedik a szabadság államformájába, a népköztársaság demokráciájába, — most értheti meg a magyar minden szomszédja március idusát igazán, a vehemens és uráig csullagfényű Petőfiben, ennek eszmei törvényhozójában, Kossuthban, a börtön után még merészebb Táncsicsban, aztán a román Bilcescuban, Ghicában és Muguban, akiknek hajnali kezdése nyomán kél napjaink rohamosan fejlődő népuralmi világa ... Kossuth Dunatáját harmincnegyven éve szajkózzuk, a XX. század fölvilágosultabb gyermekei, akiket szobatudósoknak csúfolt a tegnapi kispolgári színvonal és gyakorlatilag küzdenek érte ez öntudatos dolgozórétegek. Pedig a tegnapi ,,nemzet“ általa is magasztalt Petőfi és Kossuthot fejeztük ki jól-rosszul, próbáltuk a gyakorlathoz közelíteni, és amit kifogásoltak rajtunk, azt mind e két név dicsőségének fényében bírtuk el. Tőlem azt kérdezte például egy azóta hozzánk hajolt, komoly magyar szellem: tudom-e, hogy a Kossuth emigrációs Dunaszövetségének leggyöngébb pillére éppen a bécsi, prágai, pesti, bukaresti és belgrádi parlamentek békés összeműködése? — S íme, ez a romantika volt a reálisabb, mert még Szófia is felkerült, Varsó is a Mocsáry és Irányi „szobatudományá“-ba! Vagy félszázadig apostoli munkának érezték élenjáró szellemeink, amit Petőfitől és Kossuthtól tanultak, pedig alig érthetek, mi most szemünk előtt a gyakorlatban történik... Nem érthettük és nem láthattuk el a módját a nagy eszme megvalósulásának, amely pedig ott rejlett két negyvennyolcas zsenink hagyatékában. Petőfi volt a láng, Kossuth az ész,a hogy összetételükben a lángész munkálja annyi nép holnapját. De ma már tudjuk, hogy a láng látszott messzebbre, mint a viharálló ész. Kossuth esze eljutott a Danaszövetségig, de Petőfi az egész emberiség munkájának népközi felszabadulásáig. Petőfi egyetemes és nemzetközi tudott lenni, népe legnagyobb veszélyében is, moutaja az osztálykorlátokat is áttörte, míg az emigrációs Kossuth csak a középeurópai népi béke tervéhez juthatott el Kossuth Londonban, Washingtonban s Komlóban csak Danzigól Várnáig, Bécstő, Konstanzáig építkezett volna, Petőft azonban az óceánig futó lelki tűz. Az újkori tőkés rabszolgaság egyik elhatyvasztója... Az ellnyomott szegénység mi is melegszik mellette. S egy évszázad történelmével e társadalmi tünemény femnragyogása már érthető előttünk, hogy a dualizmus tegnapi vezetői miért felejtették őt és Kossuthot, vagy próbálták feledtetni. Hiszen Petőfi és Kossuth neve ma fotinkösebb, mint a letűnt százév bármeyik „béketiopján“! E két kemény jelem most is a cselekvés lendületét adja nekünk máskor ,„a dunai kaloda“-ból szocialista népek szövetsége készül. A forradalmi közvéleménynek ők is sugalják a tempót az új társadalmi eszmék megvalósítására. Petőfi a revolució indulata, Kossuth meg a legalább egyszázadnyi előrelátás ebben a Petőfi-diktálta népiramban Még abból is tanúskatunk, hogy Petőfit Segesvárt hulott el, az erdélyi népek közös munkaiényimén, vagy abból is, amiben Kossuth hibázott s arait szántkivetése után korrigált, hogy hazájában, míg hatalmon volt, sürgetnie kellett volna a társadalmi és nemzettségi megegyezést, osztályok és nyelvek egyenlőségét. Odáig kellett volna lelátnia, ahol Táncsics sürgött-forgott s ahol ma — Petőfi, Ady és József Attila álma szerint — munkás, paraszt és java-értelműségi forradalomban lendíti előre a haladást. Ám akármekkorát haladtunk is a szovjet győzelme óta, mégis szédülhet a kicsinyhitű, ha tennivalóinkra tekint előre. S aki munkája sűrűjéből e legnagyobb szabadságünnepünkön Petőfire és Kossuhra gondol, még az is és , hogy szüksége van e nagyjaink tiszta kultuszára. Csak egy pillantás a pjfclgári nyugatra, szívós ellenállására a dolgozók népsogcsatájában, fondorlatos, vagy nyer® támadásaira, szellemének öreges kétségeire és hitetlenségére, vagy könyüjelen zsákmánykedvére, — bizony csak erős kistél, és szakadatlan munkával, folytonos újrakezdésben és minden pillanatban önfeláldozásrakészen bírhatjuk le a Népköztársaság demokráciájának megújra elénk tornyosuló nehézségeit. Csak úgy haladhatunk, a föld egyik felének elnyomói ellenére is, a szocializmus volt, hogy emlékezünk. Petőfi és Kossuth és a környező népek forradalmárai sokkal túlnyomtóbb etlenséggal szemben *g előbbre juttatták az emberiséget ! S ilyenkor jó, hogy a szerv* mjelvilág szomszédságában májc tszenülüdike a mi legnagyobb napunk, az emberi újjászületés munkásünnepe, Petőfi és Kossuth eszméinek kikeléste, hogy e napon két a népok békevágyának örök szövege lett, ma száz éve, a szigárdtiak bilincséből a szabadság kardja, slogy ekkor változott az árianáciusság, a hűbériség és kapitalizmus politikájából rendszeres népjóléti tevékenység, az anyagi ételbáré gyakorlati, sőt új tanú megkönnyítése és az emberiesség megvalósításának rohammunkája, — akárhány hadszenet hangzott is el azóta unperialistáink érdekeiért. Petőfi és Kossuth máig és a jövőben is a haladó lelkek fegyvere, géniuszuk hatalma közlelkünk fenntartója és a népek boldogsága felé fordult egész módorn műveltségünk a ránik hagyott negyvennyolcas forradalmi örökség. És ők az európai újjáépítkezésben is olyan magyar engaeszái, hóink, mint egyetemes emberi viszonylatban Marcus Engels, vagy később Lenin és Sztálin, Petőfinek és Kossuthnak engedelmeskedünk, mint ahogy parancsukra cselekedtünk a minap is, amikor .Jármunkat megunva síkra léptünk“ a népek szabadságáért. ___ nwwnwi BpODl If3' A I*. letiki Irta Petőfi Sándor Respublica, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője» Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a távolól előre. Most hódolok, midőn még messze vagy, Midőn még rémes átkozott neved van, Midőn még, a ki megfeszíteni Kész tégedet, azt becsülik legjobban-Most hódolok, most üdvözöllek én, Hisz akkor hódolód úgyis elég lesz, ha a magasból ellenidre majd A véres pózba diadallal nézesz. * Mert győzni fogsz, dicső respublica, Bár vessen ég és föld eléd be gátot, Miként egy uj, de szentNapoleon, Elfoglalod majd a kerek világok Kit meg nem térít szép szelíd szemed, Hol a szeretet oltárlángja csillog, Majd megséríti azt szilaj kezed, Melyben halálos vésznek kardja villog. Te lessz a győző, a diadalív Ha elkészül, a te számodra lészen, Akár virágos tarka pázsiton, Akár a vérnek vörös tengerében. Szeretném tudni, ott leszek-e én A gyözedelmi lényes ünnepélyen ? Vagy akkorára már tán elvisz az Enyészet és ott lenn tart a sóba mélyen? Ha meg nem érem e nagy ünnepet. Barátim emlékezzetek meg rólam... Respublicanus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban! Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok Síromnál eljent a respublicára, Meg a lomen azt, s akkor béke senll az üldözöttbe fájó szív porára. 1948 március 11. A Bostán Népköztársaság a dolgozó nép államai