Szabad Szó, 1945. január-március (2. évfolyam, 1-74. szám)

1945-01-01 / 1. szám

Hétfő: 1945 január 13 A magyar nép igaz történeten.) A bábolnai felkelés A középkori Magyarország körülbelül 4 -5 millió lakosából csupán 11.259 a birtokos nemes. Enewinek is a nagy több­­sége egytelkes, vagy egészen szerényen élő törpebirtokos. Az ország termőföld­­­jének oroszlánrésze néhány óriásbirto­kos család későn halmozódott fel. A nép túlnyomó részét a parasztság teszi ki, amelynek helyzete fokozatosan rom­lik. A terhek a jobbágyföldek jövedel­mének közel kétharmadát nyelik el , a rendes terheken kívül töméntelen vám­mal, sarc­lással, nyomorgatják a dol­gozó népet. Erdélyben nem voltak olyan nagybír­­toku főnemesi családok, mint a tulaj­­donképek­ Magyarországon, s a népi ön­tudatu székely székek és román közsé­gek so­kan ellen­e szegülnek a nyakukba ültetett főuraknak. Az erdélyi vajda és püspök -ónban a vármegyei nemesség, a székely’Főemberek és a gazdag szász polgáré’- - ‘gltségével ugyanazokat az erőszak '»okat követik el, mint a tu­­­lajdori' ■>- t! Magyarország kiskirályai. A berdéhn parasztság a XV. század elején kezd­ ébredezni. Addig csupán alá­zatosan könyörgött, de akkor már öntu­datosan követeli jogainak elismerését, ébredésének előnézője a Csehországból indult­ huszita mozgalom, amely az em­beri egyenlőség gondolatát ültette a tö­megek lelkébe. A XIV században a dúsgazdag fő­papság kezdett elvilágiasodni és a krisz­tusi tanokkal ellenkező módon, a világi örömök minél teljesebb kiélvezését ke­reste. Ezek az áldatlan állapotok a sze­gény alsóbb papság nem egy tagjában megérlelték azt a szándékot, hogy esen változtassanak. E törekvéseknek a Ma­gyarországgal szomszédos Csehország­ban Husz János lett a­ vezére. Az elnyo­mott néposztályok, amelyek rendszerint saját tiprü­kön érezték a főpapok meg­gazdagodását, melléje álltak. A húszi­­ták, Husz János követői, Isten előtt való egyenlőségre hivatkozva, a négy jöve­delmek megszüntetését és a vagyon egyenletesebb megosztását követelték. A huszitizmus szabadságmozgalmá­nak hullámai Magyarországra is eljutot­­­ta­k. Különösen Erdélyben fogadták szí­vesen. Terjesztői Csehországban gyak­ran megforduló kereskedők, a prágai egyetemen tanuló magyar papnövendé­­kek, diákok voltak. Zsigmond király Marsiai Jakab szerzetest bízta meg, hogy királyi katonasággal hajtóvadá­­szatot indítson az uj hit követői ellen. Jakab páter Lépes György püspök hívá­sára Erdélybe is lejön s Kolozsvár piacán nemsokára lobognak a máglyák az uj tanítást követő papok alatt és mel­lettük a karóba húzott parasztok üvöl­tése hallatszott Nincs kegyelem, nincs irgalom. Mindez azonban nem félemlíti meg a népét, sőt lángba borítja a parazsat, amely már hosszú ideje ott lappang a lelkekben. A székely köznép már csak impiron volt régi szabadsága birtoká­ban, a magyar és román jobbágyság pa­píron sem. A papi tized, földesúri kilen­­ced, a királyi pénzadó s a kénye-kedvére eljáró bíráskodás véd- és dacszövetséget vált ki az erdélyi paraszttömegeikben s az 1437-es fel­kelés­ben a magyar és ro­mán földművesek, kisnemesek, szegény­papok egy sorban küzdöttek a jogtalan­ságok ellen. A felkelés kitörésére közvetlenül Le­pes György erdélyi püspöknek az a ren­delkezése adott okot, hogy ezentúl len­gény helyett pénzben kell fizetni a dézr­r­mát (tizedet.) A jobbágyok és lesneme­­sek (akiknek szintén kellett dézsmát fi­zetniök) talán nem is tiltakoznak ellene, ha Zsigmond király jó pénzt veret De nem veretett! Zavaros pénzügyeit úgy akarta rendezni, hogy egyik évben rossz, a másik évben jó pénzt veretett. Lépes György a rosszpénzes években nem szede­tt be a dézsmát, a jópénzes évben ellen­trén több évre kérlelhetetlen szigorral be­­hajtotta az egyházi adót A nemfizetőket egyházi átokkal sújtotta és halottaikat s temető árkába temettette. A fölkelést a székelyek kezdték, és Kardos Jákob román jobbágyai foly­­tatták. Il­ikre állt egy kalotaszegi kis­­nemes, Budai Nagy Antal, aki hadviselt eanber volt s Zsigmond csehországi had­járataiban a huszita tanokkal is m­eg­­ismerkedett. A paraszthadak bámulatos gyorsasággal felfegyverkeztek és a ko­­lozsmegyei Bábolnahegyen gyülekeznek Szekérvár mögött táboroztak és várták az urakat A főnemesi sereg megérsz­tekor békét és kiegyezést ajánlottak, öt jobbágy ment követségbe a f­őurakhoz é s ereg jött vissza, hátán bőr­zsákban négy társa fejével. A tárgyalás meghiúsult. 1437 nyarán az elszánt parasztok ha­talmas lendülettel verték szét a neme­­sek seregét. A békét a­­kolozsmonostori kolostor előtt kötötték meg. „Az, erdélyi részekben bárkinek a fár­tokán lakó magyarok és románok ... ezek miatt gyűltek tehát Itt tesz», az Alparéthez , tartozó Bábolnashegyen, hogy visszaszerezzék, helyreállítsák sza­badságát ezen haza valamennyi lakosá­nak ...” — szól az egyezmény szövege. A fölkelők sérelmeik orvoslására ígé­retet nyerve, békésari hazatértek­. Előbb azonban kikötötték, hogy „évenként ez­­után folytonosan, mindig Urunk menny­bemenetelének ünnepe előtt, minden egyes tanyából, uradalomból és község­ből két-két értelmes és szavahihető em­ber az előbb említett kapitányokkal, vagy közülük legalább némelyekkel, vagy más ez alkalomra kinevezendő!­kel a nevezett Babolna*hegyen megjelenje­nek és ott ugyanazok a kapitányok, vagy I közülük valamelyik, azoktól az öregek- t től megkérdezzék és kitudakolják, vaj* ! jón a® ő uraik őket saját szabadalmaik-­­­ba­n meghagyták«« vagy nem? És ha­­ úgy találnák, hogy a nemesek közül­­ valaki az előre bocsájtott rendeletit megsértette volt, vagy azokkal ellen­kezően cselekedett, esküszegőnek tar­tassák.” " Amilyen fejlett politikai érték n nyil­­vánul meg ezen határozatban, olyan fej­tetlen harci taktikáról tettek tanúságot a fel­kelők, mikor megelégedve a neme­sek írásbeli kötelezettségével, szép­ számú és jól begyakorolt hadukat szél­nek eresztették. Egyéb sem kellett a nemességnek s rögtön seregük megerősítéséhez foglalt. A kolozsmonostori szerződés július 3- én kelt s szeptember 10-én, Kápolnán már egyezséget kötnek a szászok és szék helyek főem­bereivel, hogy egymást ezen­túl közös bajukban megsegítsék, ki had­­dal, ki pénzzel. A kisnemeseket azzal az ígérettel, hogy tőlük nem fognak dézs­mát szeletei, a püspök és a vajda elcsábí­tották a parasztoktól, s a kol­orem-nos­­tori szerződést semmisnek mondják ki. A sebtiben újra összegyűlő jobbágy, hadat me­gtámadják s megverik. Uj szer­ződés készül, amelyben a jobbágyság szabad költözködési jogát megszorítják. ?. földesur szabad bíráskodását vissza­kapja, s a bábolnai évi gyorsftékr­t, erdélyi népképviselet terve semmivé foszlik. ft „BIJUTERIE vl­sz: Fiad Értékel! Mindenféle ékszert Arad, Regina Maria­ körút, 17., K. 7. lakrész, délután 2—5-ig. Távbeszélő 13-54. Demokrata érzésű magyar tisztiselőnő mitkári­sílásra pályázhatik. Gyors- és gépírást, román, magyar önáilló fogalmazást megkövete­lünk. Ajánlatokat „Elsőre min­ munka­erő” jeligére kérünk a temesvári kiadóba- ­,• A költő- Szabadság madarát Kik rabságba estek El már nem engedték Tömlöcbe vetették. Könnyűmmel könnyűt ejt, időst akid az ki magyar, Az lőnek lelke ég És tépi zivatar. Áldja közös emlék Népeink harcának Szomorú, das földjét Eszméink szülőjét. Testünk fogadóját Vétkeink áldozóját Harcaink bölcsőjét Bábolnát, Kolozsvárt. Áldja a havast fő, Erdők zugó mélyét, Rengeteg bozótját Vad patak hűs vizét! Budai Nagy Antal, Vajdaházi Nagy Pál, Kardos Joán, Márton Emléketek dajkák 0937) Emelem nevetek Népetek hitével. Románok, magyarok Testvériségével. Románok, magyarok Ekék vérével Itatták meg Erdélyt, Véres verejtékk­eL őbelőlük lettél Dózsa és Hóna Nagy Varga Katalin Szivem ma csupa kin ! Szerzem ez éneket Nagy veszedelemben Egyezer kUgneszát És harminchét évben. Hirdetvén, hogy közéig A népek ünnepe Végső győzedelme Az élet kezdtet«. Szabadság madara Tollászkodj csak titkon Bős börtönöd rácsát Feltörjük mi bizton! FÜR ISTVÁN •­ A fenti kőkemény férfiverse egy kis eposznak, melynek tárgya a bábolnai M-kelés. A hősköltemény a fasiszta cenzura viszonyok miatt nem jelenhetett meg­ S­zabai S­mm Bábolna: Az első közös román-magyar népképviselet Az erdélyi néptömegek emlékezetes 1437-beli bábolnai, kolozs megyei felke­lése sorainban magyar és román földmű­vesek, szegénypapok egy sorban küz­döttek a kurtanemes Budai Nagy Atilll vezénylete alatt a kiváltságos jóm­ főpapi rendek túlkapásai ellen. Aró ok­irat, amelyben a kolozsmonostori káp­talannak tollba mondták ügyüket, meg­­renditően érzékelte­ti elnyomatásuk ter­mészetét : „Az erdélyi részekben bárkinek a bir­tokain lakó magÿarok és románok egy­részt azért, mert a Krisztusban tiszte­lendő atya, Lépes György pü­spök ur, * magyar lakosság részéről neki járó ti­zedeket a silány értékű folyó dénárok-­­ ban beszedni nem akarván, azokat fló­rom éven át felhalmozódni hagyta , újabban nagy és súlyos pénzben akarta volna megfizettetni; majd nyilvánosan és méltatlanul a tizedek be nem fizetése ■miatt egyházi átok alá vetette őket, amely tilalom alatt az illetőknek az ol­tár­iszentság felvétele nélkül kimúlt hoz­zátartozóit nem engedte a temetési szer­tartásban részeltetni, azokat az egyhá­­­zon s a temetőn kivül temették el meg­szomorodott szívvel s a legmélyebb fáj­dalommal. . .­­ másrészt pedig azért, mivel földesuraik által, akárcsak vásá­rolt rabszolgák, nehéz szolgaságra váró­nak vetve... ezek miatt gyűltek itt össze a bábolnai hegyen, hogy ezen oó­­szág minden lakásának terheiket levee­­s­sék. . . A fölkelők, magyarok is romának, « a náluk hadban gyöngébb rendektől sérel­meik orvoslására ígéretet nyerve, béké­sen hazatértek, illőbb azonban kikötöt­ték, hogy „évenként ezután mindig Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt minden egyes tanyából és k­özség­­ből két-két érzelmes és szavahihető em­ber, az említett kapitányokkal vagy más ez alkalomra kinevezendőkkel, a neve­zett tráborna-hegyen megjelenjenek és ott ugyanazok a kapitányok vagy közü­lük valamelyik azoktól az prepiktort megkérdezze és kitudakolja, vájjon a* és uraik őket saját szabadalmaikban meg­hagyták-e vagy nem­ ...” Az itt élő magyar és román tömegek közös népképviseletének eme első kez­deményezését a felfegyverkezett erdé­lyi főrendek nemsokára kegyetlenül megtorolták. A bábolnai felkelők vért hullása azonban egyszers mindenkorra, megpecsételte e népek összetartozását és közös szabadságakaratát. ......—— /f% 1431 att felkelét ' ttOUtíiUéM Az 1437-es erdélyi paraatfi^kelésröl a hivatalos magyar történet írásban rom*, találunk anyagot. A felkelés társadalmi jelentőségét Szabó Ervin, a nagy magyar szociológus fedezte fel és orrot a Marx­­is Engels válogatott műveihez irőtt m* gyarázataiban ír részletesen „A Mizépy kori parasztforradalmaak és az 5137. mi felkelés” címen. Gombor Ferenc Alt­in magyar történész 1437-nek egész köny­vet szentelt (Az 14374 parasztlázsás története, különös tekintettel a jobbágyi viszonyokra s a huszitizmusnak hazánk­ban való elterjedésére. Kolozsvár ISIS.) Foglalkoztak a felkeléssel Márki Sándor, Nagy Benjámin, Acsády Ignác történé­­szek. A régebbi román történészek közül Nicolae pensusianu írt a felkelésről Ste­r M. a szocializmus története a m­ai mun­kájába a magyar fordító beékelte a pa­ras­­ztf­orra­dalom anyagát. Az új magyar írók közül Kovács Imre a „Néma forra­’ dalomban” elemzi az eseményeket. A KORUNK 1937 júliusi számát a főik«’«« 300 éves évforduló­já­nak szentelte. Az anyagot román, magyar és cseh írók dol­gozták fel. ..Budai Nagy Antal” című drámájában. Kós Károly­ka eseményei i­i

Next