Szabad Szó, 1952. október-december (9. évfolyam, 231-306. szám)

1952-12-17 / 296. szám

Ubornyi Mihály új házat épített Három esztendővel ezelőtt történt. Ubornyi Mihály végvári középparaszt megállt a háza előtt Szomorúan néz­te a vedlett falakat, a csatornátlan, rozoga tetőt, amely már lassan lefe­lé ereszkedett. Azután a hátulsó falat vizsgálta, amelyen megpuffadt a va­kolat. — Omladozik, — gondolta magá­ban. — Újat kellene építeni. De mi­ből? Sok év telt már el azóta, hogy az Ubornyi-család elhatározta, ti. jó lesz az esztendő, házat építenek. Ez azon­ban csak elhatározás maradt. Dolgozó parasztnak akkor jó az esztendő, ha a hombár megtelik gabo­nával és ha az ólban hízó röfög. Vol­tak ilyen esztendők, mert az Ubornyi­­család a 17 holdon fáradságot nem kí­mélve dolgozott. Házat azonban még­sem tudtak építeni Arra nem telt. Ha került is eladásra a terményből, ki tudná megmondani, hány helye volt a pénznek. Mert alig volt olyan esz­tendő, hogy valamilyen csapás ne ér­te volna őket. Egyszer a fogatos ló dőlt ki, máskor más baj ütötte fel a fejét. De elég volt már az is, hogy a ló elpusztult, mert nem volt mivel megművelni a földet. Két-három esz­tendeig nem kerestek akkor másra, csak arra, hogy az elpusztult ló helyebe másikat vásároljanak és a szántás di­jat megfizessék Alighogy ebből ki­kecmeregtek s megvásárolták a lovat, kitört a háború. A kulákok lova meg­maradt, de Ubornyi Mihály keserve­sen vásárolt lovát elvitték. Kezdhet­ték elölről az egészet Ubornyi Mihálynak nem telt arra, hogy düledező háza helyére újat emel­jen. Ungár Kálmán zsirosparaszt azonban a burzsoá­ földesuri rendszer idején egyre-másra építette a háza­kat Az első uj házat hamar megunta őkelme. Akkor lebontotta s újra épít­tette. De „úri" ízlését a ház uj formá­ja sem elégítette ki, ezért „villasze­rűvé" alakította át. .A kuláknak volt pénze az ilyenféle dzsentri-szenve­délyre, azoknak a dolgozóknak vereté­­kes munkájából, akik 96 hold földjét megművelték. * Ubornyi Mihály középparaszt az el­sők között lépett be 1950 tavaszán a Végváron megalakult kollektív gazda­ságba. Csak a felesége zsörtölődött. — Legalább addig vártál volna, míg felépítjük az uj házat, — azután lép­tünk volna be. Úgy mondta ezeket a szavakat, hogy kiérződött az a gondolata, mintha semmi remény sem volna ahhoz, hogy a kollektív gazdaságban dolgozva, új házat építhessenek. Férje ezt ér­tette szavaiból és kissé ingerülten vá­laszolta: — Hány évig várják még? A régi gazdálkodási módszer jövedelméből húsz év alatt nem tudtunk új házat építeni, akkor ezután tudunk majd? De a közös gazdálkodás jövedelmé­ből biztosan építhetünk! — Úgy mond­ta már akkor is e szavakat, mintha tud­ta volna, milyen nagy jövedelmük lesz már az első esztendőben is. Ubornyiné azonban kételkedett eb­ben. Valahogy nem tetszett neki, hogy férje beiratkozott. Férje testvérét, Istvánt okolta, aki egyik kezdeménye­zője volt a kollektív gazdaság meg­szervezésének. Amikor pedig meg­tudta, hogy férje megjavította a szeke­ret, akkor haragudott csak nagyon. — Ha tudtad, hogy beviszed a sze­keret, minek csináltad meg az alját? Jó lett volna oda amúgy is — mond­ta. De férje nem hallgatott rá, tudta: ott, a közösben is fontos a jó szekér. Övék lesz az azután is. Zúgolódott Ubornyiné azért is, hogy beviszi a mezőgazdasági gépeket, amelyeket hosszú évek során, nélkülözések kö­zepette vásároltak. Arra gondolt olyan­kor, hogy hányan vannak olyanok, akik csak a földjüket viszik be, mert egyebük nincs. Csak az első esztendő után győző­dött meg valóban Ubornyiné is, hogy jó uton jár a férje. A párt mutatta után, a boldogulás utján haladnak előre. Már az első esztendőben meg­telt a kotárka kukoricával. S a feles­leg eladásából, régi értékben 60.000 lejt kaptak. Örültek a sok pénznek, s az asszony belátta, hogy igaza volt férjének, amikor azt mondta: — Majd a kollektív gazdálkodás jö­­vedelméből mi is új házat építhetünk. Valóban építhettek. És építettek is! Szén kétszobás­ konyhás, kamrás uj házat. Ametlé új istállót a háztáji gazdaságban levő fejőstehénnek. Most, ha megkérdezik Ubornyi Mihálynétól: miből építették az új házat? — büsz­kén mondja: — A kollektív gazdaságban kapott részesedésből. Most már nem sajnálja, hogy meg­csináltatták szekerüket, mielőtt bevit­ték a kollektív gazdaságba. Tudja és mondja is: — Örölt­k, hogy beléptünk: ha kí­vül maradtunk volna, nem volna új házunk. Szép az uj ház, melyet vízlefolyó csatornával is elláttak. Szép az uj bútor, amelyet az idén vásároltak. A kollektív gazdaság kőmüvesbrigádja építette fel az uj házat. Persze, nem ingyen, hanem fizetség ellenében. De nagy előny az, hogy részletekben tör­­lesztgetik. A jövedelemelosztáskor is adtak a munkadíj fejében, a többit pedig az évvégi elszámoláskor fizetik ki. Lesz miből, mert az Ubornyi-csa­lád az idén is sok munkanapegységet teljesített, s így sok terményre szá­míthat. Nemcsak az öreg Ubornyi és leányának férje, Baricsa, hanem a fia­talasszony is eddig még minden esz­tendőben alaposan kivette részét a munkából. Három esztendeje, a kollek­tív gazdaság megalakulása óta, min­dig első az asszonyok között. Tavaly és az idén is neki volt a legtöbb mun­kanapegysége. Jóval felül van a 200-on. Kedvvel is megy a munkába. Olykor, ha valami fontos dolog akad a ház körül, csak nehezen tudják ott­hon tartani Sőt, megtörtént az is, hogy Baricsáné otthoni munkáját dél­re elvégezte, s délután késő estig olyan lendülettel dolgozott, hogy egész napi normáját teljesítette. Ősz­­szel 11 holdnyi te­rületen egyedül törte le a kukoricát. Annyit még egy esz­tendőben sem végzett. És soha sem válogat a munkában. Ha azt mondják: — „Mariska, ma oda kell menned, ott van szükség a munkádra" — ami­kor örömest megy. Sok ilyen öntuda­tos munkást nevelt a közösség a végvári kollektív gazdaságnak És az eredmények? Nem egyedüliek. Nemcsak Ubornyi Mihályéknak épített házat a kőművesbrigád. Kívülük Cs. Nagy Mihály, Tályai István, Tóth György, G. Tóth Gábor, Román Ist­ván kollektivista parasztoknak is új házat építettek. Boldogulnak a kol­lektivisták Végváron is a párt mulatta után haladva, mert maguknak dol­goznak, övék a közös munkájuk gyü­mölcse. 1 B. JAKAB MÁRIA A zagujeni GTA a fejlődés útján A zagujeni GTA nemrég létesült. Most, a hideg beálltával is serényen folyik az építkezés. Harambaşa Petru elvtárs, az üzemi bizottság elnöke elmondta, hogy itt valamikor egészen más élet folyt, mint ma. Haragra lobban, amikor azokat a rosszemlékű időket emlegeti, s előadja, amiket saját maga is átélt.­­ Húsz évvel ezelőtt minden nyá­ron Juhos Béla bécsi nagykereskedő lelátogatott a világvárosból, hogy bir­tokán vadásszon és kipihenje az „üz­leti ügyek“ fáradalmait. A falu lako­sai nem léphették át a kastély küszö­bét, csak hogyha szolgának akartak szegődni a „kegyelmes úrhoz“. De a dolgozó parasztok hallották a poharak csengését, a víg mulatozást, amit a dőzsölő urak csaptak a legnagyobb do­logidőben. Sok idő telt el azóta, hogy ezek a semmirekellők itt voltak, akik a dolgozó nép verejtékes munkájának a gyümölcsét lelkiismeretlenül elher­dálták. A Párt vezette munkásosztály 1947 december 30-án örökre elűzte a nagytőkések, földesurak utolsó táma­szát — a monarchiát. — A büszke kastély — mondotta Harambasa elvtárs — azoknak a jo­gos tulajdona lett, akik verejtékük hul­lásával felépítették. Az egyik, több mint 50 méteres szín­ben a tárcsásboronák, különféle gépek tömege látható. Hátul, az udvar hosz­­szában pedig folyik a nagy építkezés. — Itt egy 45 méter hosszú színt épí­tünk — veszi át a szót Moldoveanu Nicolae, a politikai osztály felelőse. — Ott, a­hol most a mezőgazdasági gépek vannak, még ebben az évben javítóműhelyt rendezünk be. Az amott álló két épület egyikében —­ mutat Moldoveanu elvtárs a napokban elké­szült gépszínre — helyeztük el­­ ösz­­szes cséplőgépeket A másik gépszín pedig a traktorok befogadására ké­szül Az összes építkezéseket decem­ber 30-ra befejezzük. — Am­ikor idejöttünk, csak a nagy rendetlenség fogadott. Íme, mind ami látható, az építkezések, az egész gép­állomás újjárendezése azt bizonyítja, hogy Vodă Elena elvtársnő milyen hozzáértéssel és lelkiismeretesen ve­zeti a gépállomás ügyeit. Tudjuk, hogy mint a Nagy Nemzetgyűlés képviselő­je, a jövőben is ugyanolyan odaadás­sal gondoskodik majd mindenről, mint eddig. Egy kisebb épületben frissen öntött betonalapra szerelt villanymotor, va­lamint egy nyersolaj-robbanómotor vonja magára a szemlélő figyelmét. Moldoveanu elvtárs megmagyaráz­za, milyen célt szolgálnak ezek a gé­pek. — Itt lesz villanytelepünk központ­ja Deember­ 21-ét, Sztálin elvtárs szü­letésének 73-i­k évfordulóját ragyogó villanyfényben akarjuk megünnepelni. A villanytelep annyi áramot fejleszt majd, hogy nemcsak a gépállomás, hanem a község szükségletét is ellát­ja majd. A gépállomás területén lüktet a munka, az élet. Az újonnan berende­zett étkezőteremből evőeszközök csen­gése hallatszik. Ebédelnek a gépállo­más dolgozói. Ebben az évben a trak­torbrigádok jó munkát végeztek a dol­gozó parasztok földjein. A gépállomás jövőre még több traktorral és­ mező­­gazdasági géppel felszerelve indul harcba a tavaszi kampány sikeréért, a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság közötti szövetség megerősítéséért. ! (Folytatás a második oldalról.) — Mivel bíztak meg téged, fiacs­kám? — kérdi csendesen. —­ Hogy vigyázzak rád és akkor hamar meggyógyulsz. — Úgy... Segítened kell, hogy meggyógyuljak... Én pedig akkor le­szek jobban, ha kimehetek a napra. Kísérj ki a mezőre, mert ezzel telje­sítheted a feladatokat. — És nem haragszik meg érte a ne­vem? — ■ kérdi Nima óvatosan. Lát­szik, hogy meggyőzte az öreg. Min­denesetre van másik érve is, ha majd védekeznie kell: „Az öregebbnek min­dig szót kell fogadni.“ Reggeli után útnak indulnak. Nyo­mukban lohol kis fekete kutyájuk. A falu kihalt. Csak a szélső házakból hallatszik gyermekzsivaj. Ott a böl­csőde, a napközi otthon. — A mocsáron olyan nagy a ter­més, hogy a kombájn alig győzi arat­ni, — mondja Nima. — Ha megnövök, Micsurin leszek és túlteszek a néné­men! Az öreg helyesel és meggyorsítja lépteit. Most már az árpaföld szélén haladnak, az ösvényen. Az utón teher­autók, a földeken kombájnok. A múlt évben a kombájnt még traktorral vontatták, az idén már magától megy. A kutya egy csapat fürjet riasztott fel, hajkurássza őket a tarlón. Az öreg megáll, észreveszi, hogy egy nyaláb kalász hever ott. Kiabál a kombájn után: „Hé ... ki van ott?...“ De azok nem hallják. Szól az unokájá­nak: — Szaladj csak oda és mondd meg nekik, hogy elhullatják a gabonát. Magas domb zárja el a kilátást. Azon túl van a Zajanin-Namag. Ott kezdődik a mocsár, s az öreg lassan kapaszkodik a dombra. Alig várja, hogy meglássa a barnás-zöld ingo­­ványt. Végre felér a tetőre, lenéz és látja a ringó búzatáblát. A mező szé­lén, ahová nem jut el a kombájn, ka­szások csapata halad, széles láncban. Ott van közöttük és mindenkit meg­előz a lánya. Gyűlnek a kévék, egyre­­másra. Az öreg csak áll és szomjas szemekkel nézi ezt az aranyló búza­­tengert. Nem tudni, miért könnyes most a szeme. Talán azért, mert so­káig nézte a naptól szikrázó messze­séget, de az is lehet, hogy a szembe­­fuvó szél az oka ... Az unokája kérdi tőle: — No, apó, meggyógyított a na­pocska? Most már megéred a kommu­nizmust, ugye? — Meg, fiam. Biztos, hogy meg­érem. És meglátom, mit csinálsz majd te, ha nagy leszel... Leülnek a fűre és Aha mesél unoká­­j­­ának a régi Zajanin-Namr­gról. Ő­­ hallja először az arany tenger legen­dáját ... A szellő fújja, lengeti a hajladozó kalászokat. A mező tényleg olyan, mzint egy hullámzó, arany tenger. Tá­­virti partján emelkedik az Ara-Hohjur- Sin ködbevesző csúcsa... A Román Népköztársaságban meg­jelenő összes újságokra, folyóiratok­ra előfizetést 1953-ra felvesznek a városi és falusi postahivataloknál, a levélhordóknál és a rajoni sajtó­­terjesztő osztálynál. Az újságok és folyóiratok zavar­talan szétküldését szavatolják. A szövetkezeti mozgalom kiszélesítéséért A szocializmus építésében rendkívül fontos a szövetkezeti mozgalom ál­landó fejlesztése, hiszen ez a mozga­lom egyik fontos tényezője a munkás­paraszt szövetség megszilárdításának, a város és falu közötti árucsere foko­zásának. Bár az utóbbi években a szövetkezeti mozgalom számos szép eredményt és megvalósítást mutathat fel — mégsem fejlődött a kívánt mértékben. Vasile Luca párt- és államellenes tevékeny­sége lehetővé tette, hogy a szövetke­zetekbe számos ellenséges elem fészkel­je be magát, akik különböző mester­kedésekkel visszatartották a szövetke­zeti mozgalom fejlődését, kifejlesztve az egészségtelen, egyoldalú árucserét. Ennek következtében a város sokkal nagyobb értékben küldött ipari cikke­ket falura, mint amennyi értékű mező­­gazdasági termény onnan a munkás­központokba került. A Temesvár-tartományi szövetkeze­tekre is jellemző ez a helyzet, sőt ezt a káros szellemet még a mai napig sem sikerült teljesen felszámolni. Ves­sünk csak egy pillantást az 1952. év első félévi mérlegére és máris kiütkö­zik az óriási aránytalanság. Temesvár vajon falusi szövetkezetei például a fent említett időben több mint 24.000.000­ lej értékben kaptak ipari cikkeket­, míg a cserébe kapott mezőgazdasági ter­mékek értéke ennek az összegnek csu­pán 32 százalékát tették ki. A többi ra­­jonban még szembetűnőbb az arány­talanság. Mehádia rajonban például a mezőgazdasági termékek értéke csak 28, Karán­sebes rajonban 24 százalé­kát teszi ki a szállított ipari cikkek ér­tékének. Temesvár rajon falusi szövetkezetei közül a harmadik évnegyedben a leg­jobb eredményt az óteleki 80, a csenei 76, az orczyfalvi 73 százalékos tervtel­­jesítéssel érték el. Ezek a szövetkezetek szállították aránylag a legtöbb mező­­gazdasági terményt, a gyiroki, újszen­­tesi szövetkezetek azonban az utolsó helyen kullognak, attért, mert sokan nem tartják tiszteletben a szövetkeze­tekkel kötött szerződéseket. A szövetkezeti munka megjavításáért, a Szövetkezeti Szövetség tartományi vezetősége —, a tartományi pártkon­ferencián hozott határozat alapján — december 31-ig bezárólag, a meglévő munkaterven kívül, egy külön tevé­kenységi tervet készített. Eszerint az év végéig 15.530 új taggal növelik a szövetkezeti tagok számát és visszafizetik az államtól ka­pott kölcsön 50 százalékát. Itt a „Vörös Lobogó“-szövetkezet mutatott jó példát: a kapott kölcsönt teljes egé­szében visszatérítette. Ezt a példát követték a szakálházi, sági, bukoveci és más szövetkezetek is. A tevékenységi terv másik jelentős pontja, — a tartományi pártkonferen­cia határozata alapon —, hogy a nő­ket sokkal nagyobb arányban vonják be a szövetkezeti munkába, mint eddig, azaz az év végéig a szövetkezeti bolt­kezelők 50 százaléka női munkaerő lesz. Tartományunkban a határozatnak ezt a pontját már részben teljesítet­ték. Bevezetik a rendszeres közgyűlése­ket és honpolgári üléseket is. Az utób­bin a szövetkezeti tagok és nemtagok is részt vesznek, hogy megvilágítsák a szövetkezeti aktivisták tevékenységét, a szövetkezeti elárusítók munkáját. E gyűléseknek legfőbb célja, hogy felfed­jék az ellenséges elemeket, a tagok so­raiban megbúvó osztályellenséget. Ilyen honpolgári ülés keretében leplez­ték le a múlt hónapban Parácon és Románszentmihályon a szövetkezeti tagként szereplő 31, illetve 6 kulákot, akiknek különböző ravaszsággal mind­eddig sikerült a szövetkezetben ma­­radniok. Ez a szövetkezeti aktivisták, valamint a rajoni és tartományi szö­vetkezeti vezetőség éberséghiányát is tükrözi. Ez csak két példa, de számos hason­ló esetet találunk még a tartomány­ban és nagyrészben ez a magyarázata a szövetkezeti tervek gyenge teljesíté­sének. A kul­ákoknak nem érdeke a vá­ros és falu közötti árucsere kiszélesíté­se, a munkásosztály és a dolgozó pa­rasztság szövetségének megszilárdí­tása és ezért mindenképpen akadályoz­ni próbálják a szövetkezet fejődését. Temesvár vajon a harmadik évne­gyedben mindössze 34,33 százalékban teljesítette felvásárlási tervét. Novem­berben a fokozott felvilágosító munka eredményeképpen egyes terményeknél azonban sikerült túlhaladniuk az elő­irányzatot, mint például a baromfinál 9,85, az ólajnál 120, a tejnél 70 és a juhoknál 205 százalékkal. Ezenkívül terven felül felvásároltak 14 szarvas­­marhát is, elősegít­­ve ezzel a dolgozók húsellátását. A fenti adatok bizonyítják, hogy fa­lusi szövetkezeteink különböző élelmi­eikkel, szárnyasok és más állatok fel­vásárlásával, biztosíthatják a városi dolgozók ellátását és globális tervük teljesítését. Ezért ilyen irányban ala­pos felvilágosító munkát kell kifejte­­niök a szövetkezeti aktivistáknak és alkal­ma­zo­tt­a­knak. A Szövetkezeti Szövetség a jövőben sokkal nagyobb súlyt helyez arra is, hogy falun a szövetkezeteket a meg­választott szövetkezeti tanácsok irá­nyítsák. Eddig rendszerint a főköny­velő vezette a szövetkezetet, aki sok­szor még az elnök utasításait sem vette figyelembe. Természetesen ez a szektális vezetés nem vált a szövetke­zeti mozgalom népszerűsítése és ki­­szélesítése javára, sem arra hogy a szövetkezet kitűzött célját elérje. Tartományunk szövetkezeti mozgal­mában még erősen kiütköző hiányos­ságok tapasztalhatók, melyeket a leg­sürgősebben fel kell számolni. A tar­tományi és rajoni szövetkezeti aktivis­táknak a jövőben sokkal konkrétabb segítséget kell adniuk a falusi szövet­kezeteknek. Fokozniuk kell a szövetke­zeti alkalmazottak politikai oktatását is, amely elengedhetetlen tényezője a rájuk háruló feladatok minél tökélete­sebb megértésének. Minden szövetke­zeti dolgozónak jól felkészült agitá­tornak kell lennie, aki meggyőző felvi­lágosító munkával népszerűsíti és megszeretteti a dolgozó földművesek­kel a szövetkezeti mozgalmat, amely a leghatározottabb lépés a város és falu közötti kapcsolat, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megszilárdításához. A szövetkezeti mozgalom legyen az a láncszem, amely a szocializmus építésében még szorosabban összekapcsolja a két szö­vetségest, a városi és a falusi dolgo­zót, a szebb és jobb élet mielőbbi megteremtésében. * H­ÍREK Ma, szerdán, december 17-én. ÁLLAMI OPERA (19 órakor): Sza­bad szél. ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZ (10 órakor): Chilimov az erdőbe megy.­­ MOZIK. Maxim Gorkij (3, 5, 7, 9): A művészet mestereinek koncertje (szí­nes, szovjet film); Alexandru Sahia (4, 6, 8): Sonnenbruck-család (német film); Arta (3, 5, 7, 9): „A győzelmes szocializmus országának Alkotmánya“ — filmfesztivál keretében: Távol Moszkvától (szovjet film) ; Victoria (4, 6, 8): Sport és barátság Poiana- Sztálin­ban (román film); Új Idők (15—22): Az iparosítás; Az állatok színháza (szovjet filmek); VI. kerületi Munkásmozi (5, 7) : A bicklitolvaj (olasz film); Szabadfalusi­­Munkásmo­­zi (5, 7): A boxbajnok (szovjet film); Vasile Roaită (4, 6, 8): A bátor Gates (szovjet film).­ ­ AZ ORVOSTUDOMÁNYI TÁR­SASÁG temesvári fiókja a temesvári Román-Szovjet Tanulmányi Intézet­tel, az Orvostani Intézettel és az Egészségügyi Szakszervezettel karölt­ve szerdán, 1952 december 17-én, 19 órakor az Orvostani Intézet nagy­termében az egészségügyi személyzet­tel plenáris ülést tart, amelynek napi­rendje a következő: 1. Az agykéreg élettana. 2. Az ápolónő szerepe és ma­gatartása a kórházban. — HASZNOS és olcsó ajándékok a télif?,-ünnepre nagy választékban ta­lálhatók az „O.C.L. Produse Industria­le“ alábbi eladási helyein: 24-es számú fiók: 1., Biv. 30 Decembrie No. 6. 14-es szánni fiók: I., Str. Engels 5 sz. 6-os számú fiók: I., Str. Anton Pan No. 1. 40-es számú fiók: IV., Pia­ţa Tolbuchin II sz. (529) — LOTTO. A heti lottó 1952 decem­ber 15-iki húzásán a következő 10 számot húzták ki: 25, 27, 66, 84, 32, 65, 64, 22, 46, 62. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK. I. kerület: a 2. számú, állandó ügye­letes (Libertátis-tér) és az 1. számú (Unirii-tér); II. kerület: az 5. számú (Dacilori-utca); III. kerület: a 7. szá­mú (Balcescu-tér); IV. kerület: a 11. számú (Preyer-utca); V. kerület: a 12. számú; VI. kerület: a 13. számú és Szabadfalun: a 29. számú gyógyszer­ ELVESZETT: — PIERDUT bilete de vite, eliberate în Pâncota, pentru un bou alb și unul gri, de 9 ani. De­clar nule. Oláh Josif, Timișoara. (524) — PIERDUT permis de bicicletă No. 4656 Lgj, seria No. 1112161 marca Mifa, pe numele RAFILA IONATAN, Lugoj. Declar nul. (530) — PIERDUT permis de bicicletă No. 4279 Lgj, seria No. 992986 marca MIFA, pe numele Iliaș Constantin, Ohaba-Forgaci, raio­nul Lugoj. Declar nul. (531) — PIER­DUT permis de bicicletă No. 6469 Lgj, seria No. 1833242, marca Brenabor, pe numele Brancu Roman, Ohaba-For­ gaci, raionul Lugoj. Declar nul. (532) — PIERDUT certificat de naștere se­ria Ha 670226 Timișoara, pe numele Friedmann Petru. Se declară nulă. (533) — PIERDUT bon bidon ara­ gaz Competrol No. 28888, Weiss Josif. Declar nul. (534)

Next