Szabad Szó, 1953. május (10. évfolyam, 103-127. szám)
1953-05-03 / 103. szám
2 SZABAD SZÓ Felvonulnak a dolgozók tízezrei (Folytatás az első oldalról.) Az Állami Opera előtti térség is ünnepi díszbe öltözött. Két hatalmas díszemelvény épült a meghívottak számára, zászlóerdő övezi a teret, amelyen az ünnepi felvonuló menet halad végig. Kilenc óra negyven perc az idő, amikor zúgó taps és lelkes éljenzéstől kisérve, a tartományi pártbizottság tagjai s a többi meghívottak elfoglalják helyeiket az emelvényen. Zúg a taps s a tömeg ütemesen kiáltja .„Éljen a Román Munkáspárt, országunk vezetőereje, győzelmeink szervezőjét .. A zenekar pattogó indulójának ütemére indul meg az ünnepi menet, az élen sztahanovistákkal, élmunkásokkal, a munkában elért nagyszerű eredmények dicsőségétől övezett dolgozókkal. Sztahanovistáink tartják a proletárnemzetköziséget jelképesítő, földgömböt és összefogó karokat ábrázoló nagyméretű plakátot s utánuk száz és száz vöröszászlós dolgozó vonul. A szabadságszerető népek különböző viseleteibe öltözött munkások haladnak az élen s a nézők ajkáról lelkes éljen köszönti őket. Újabb csoport jön, Lenin és Sztálin, a bölcs tanitók párhuzamos arcképével. Pionírok közelednek. Messziről hallatszik a dobpergés és trombitaszó, feltűnnek a pirosnyakkendős fiatalok. Az első csoportok, míg a dobpergés és trombita megszakítás nélkül szól, a két diszemelvényhez sietnek s virágot nyújtanak fel a pártbizottság tagjainak, sztahanovistáknak, álmunkásoknak. Léggömbök tucatjai emelkednek a közben teljesen kitisztult kék ég felé, sokáig látszik rajtuk a felirás: „Éljen május 1!“ Száz és száz pionír vonul, kisfiúk, leánykák, az új generáció, amely szabadságban született és nő fel, amely előtt nem áll bizonytalan jövő, mint az Ezrek és ezrek vonulnak fel, románok, magyarok, szerbek és németek, egyéb nemzetiségűek, akik valamenynyien ünnepelnek s büszkeség tölti el őket, a vállvetve folytatott küzdelemben elért közös eredmények és győzelmek fölötti hazafias büszkeség. — Es lebe der erste Mai! — kiáltják a németajkú dolgozók. — Zsiveo prvi Maj! kiáltják a szerb nemzetiségűek. S a tér visszhangzik a különböző nyelvű kiáltásoktól. A Vasúti Főműhelyek dolgozóinak csoportjai jönnek s újabb kiáltások töltik be a térséget. — Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja, Lenin és Sztálin Pártja!... Megbonthatatlan egységben imperialista és leigázott országokban élő gyermekek előtt. Örömmel és boldogsággal néznek le gyermekeikre az emelvényeken álló dolgozók, akiknek nem kell félniök munkanélküliségtől, nem kell aggódniuk gyermekeik jövője miatt. Elől pioní-tánccsoport halad, a 4. számú magyartannyelvű iskola tanulói. Utánuk újabb és újabb pionírcsoportok s végeszakadatlanul szólnak a dobok, a trombiták. A pionírok után a vasúti sütőház dolgozóinak menete tűnik fel, elől hozzák a munkájuk dicsőségét hirdető Országos Vörös Zászlót. A termelésben elért eredményeiket grafikon hirdeti s a nézők tenyere ismét lelkesen verődik össze, amikor a felfelé ívelő vonalak láthatókká válnak. A vasutasok jelszavas táblákon hirdetik: osztályuk élenjáró az egész országban. S a felvonulók ajkán ismét felcsendül a kiáltás: — Avantgarda noastra e PMR!... „Élcsapatunk a Román Munkáspárt!“ — kiáltják s a felvonuláson részvevők, menetelők és nézők forró lelkesedéssel kiáltják velük. Egymásután tűnnek fel és vonulnak el az emelvények előtt az. üzemfenntartó részleg, amelynek dolgozói egy több kocsit vontató autóra egész műhelyt szereltek, működő gépekkel, az „L“-osztály dolgozói, vasúti tisztviselők, stb. És zeng a kiáltás ezer és ezer alakról: Gheorghiu-Dej! ... Gheorghiu-Dej!... Gheorghiu-Dej!... Izzó lelkesedéssel éltetik a dolgozók Pártunk szeretett főtitkárát, kormányunk minisztertanácsának elnökét. Az ő neve egyet jelent a párttal, amelyben mélységesen hisznek s amelynek szavára, tanítására és útmutatására az egész ország boldog tulajdonosaivá váltak... — Éljen a Román Munkáspárt Központi Vezetősége, élén Gheorghiu- Dej elvtárssal!... — Gheorghiu-Dej!... Gheorghiu- Dej!... Gheorghiu-Dej!... És újból felharsan a szeretett vezető neve: — Es lebe der Genosse Gheorghiu- Dej! ... — Träiascä tovarä lui Gheorghiu- Dej! ... — Zsiveo... A Tehnometal tánccsoportja lendületes csárdást táncol az emelvények előtt, mögöttük a gyár dolgozóiból alakult önkéntes tűzoltóegység vonul, nők, férfiak, majd szépen feldíszített A Poligráfiai Vállalat dolgozóinak táblája büszkén hirdeti. Másodszor nyerték el a Munka Országos Vörös Zászlaját. Fennen hirdetik: „Több könyv, több fény a békéért és szocializmusért vívott harcban!“ Az Electromotor dolgozói vörös zászlók és Népköztársaságunk zászlajával az élen vonulnak az emelvények előtt. Autójukra szerelt plakát fogadalmukat hirdeti: „Három év alatt az ötéves tervet!“ Ennek a gyárnak dolgozója Kovács István sztahanovista esztergályos is, aki az ötéves terv előirányzatát befejezve, már 1998-ra dolgozik. Az ő nevét ismerik nemcsak Temesváron, hanem a tartomány valamennyi fémfeldolgozó üzemében, sőt az ország számos gyárában is, hiszen egyike azoknak az esztergályosoknak, akik a Koleszov-féle gyorsfémvágási módszer bevezetését kezdeményezték sikerrel hazánkban. Zárt sorokban, a szeretett vezetők arcképeivel, zászlókkal és jelszavas táblákkal vonulnak a tartományi néptanács, városi néptanács, a D.C.A. dolgozói. A Sovomtransport dolgozóinak táblája büszkén hirdeti eredményeiket. Ők a május tiszteletére szervezett szocialista versenyekben 11 százalékkal teljesítették túl havi tervüket. Jönnek az Autotransport, Sovramconstructie dolgozói s hirdetik, hogy „Hazánkban építjük a szocializmust, a Szovjetunió segítségével!“ Táncosaik román, magyar, német, szerb és orosz népviseletben táncolnak összefogózva, ezzel is a népek testvéri barátságát és nemzetközi összefogását jelképezik. Az Electrobanat dolgozóinak grafikonja büszkén hirdeti, hogy már 1954 februárjára dolgoznak. A Gyapjúipar dolgozói zászlódíszben vonulnak , az élen viszik a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárainak arcképét. Majd újabb sor dolgozó következik a Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodája tagjainak arcképeivel. Autójukon a gyár termékeiből rendezett kiállítás, amely a nézők viharos tetszését váltotta ki. „Míg a Gyapjúból szövet lesz“-jelképpel. Fának támaszkodó furulyázó juhászt látunk, melette élő bárányok , egy méterrel odébb finom szövetek bő választéka. A felvonuló dolgozók számos táblán a szatíra fegyverével leplezik le az osztályellenséget s éberségre hívják a tömegeket, tárjuk a szabotáló Mákot, ötletes rajzokkal ábrázolva, a határainktól nem messze vicsorgó Tito gyűlöletes vonásait, az ellenséget, amely mindent megkísérel, hogy dolgozó népünknek ártson, autójuk a gyár évről-évre való fejlődését mutatja. Ma a vállalat 532 százalékkal haladja túl az 1949. évi termelés összegét. Jönnek a vasútépítők, a tartományi vasútigazgatóság dolgozói, a Bánsági Fémipar munkásai, technikusai, mérnökei és tisztviselői. Látjuk a gyár termékeit, csilléket, tűzoltófelszerelést, stb . a nézőket büszkeség tölti el, hogy népi demokráciánk ilyen üzemet hívott életre ott, ahol néhány év előtt még a háborúra emlékeztető kormos kőhalmaz meredezett. Jönnek a húskonzervgyár dolgozói, az iskolák, az egyesített gyermekkórház alkalmazottai, az állami színház és opera művészei, a bürokrácia elleni harcot hirdető allegórikus kocsijukkal. A „Március 8“vállalat dolgozói, a száz és száz zászlóval vonuló ITAS dolgozói, a 2. számú fiúliceum, a gyarmatai „Új Idők“ állami gazdaság dolgozói. Újabb pionírcsoport galambokat enged el s a kis madarak, a béke jelképei, szabadon szállnak a magasban és sokáig keringenek a térség fölött. — Éljen a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége! — zúg végig a kiáltás a nézők sorain s öszszeverődnek a tenyerek. Az emelvények előtt kollektivista parasztok sorai vonulnak, táblájuk mesziről hirdeti: „Vörös Csilllag“ kollektív gazdaság. Utánuk jönnek a bibédi „Március 8“ kollektív gazdaság tagjai, majd a bibédi téglagyár, gyertyámosi „Vörös Grivica“ kollektív gazdaság. Újból temesvári dolgozók következnek, a Kalapgyár, a tánccsoporttal haladó „Firul Roșu“textilgyár, a Dohánygyár, amelynek dolgozói a nemzetközi munkásmozgalom vezetőinek képeit viszik. Feltűnik Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkárának arcképe, Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt, Dolores Ibárruzi, a spanyol, Zahariadisz, görög, stb. kommunista pártok főtitkárainak és vezetőinek arcképei. Jönnek a kereskedelmi technikai leány-középiskola növendékei, a munkaerőtartalékok iskolája, a Szeszgyár dolgozói, pénzügyi szakiskola, pedagógiai leányiskola, mezőgazdasági középiskola, vegyes klasszikus líceum, szerb vegyes líceum tanulói, majd a Bumbacul-textilgyár dolgozói következnek és hirdetik, hogy túlteljesítették az első negyedév tervelőirányzatát. Jönnek aDecember 13.-textilgyár, a „Bega- Temes-Maros" hidraulikai munkaközösség, az orczyfalvi, rékási, irvini, gyarmatai szőlők, girodai, újbessenyői, csernegyházi, sági kollektivisták és dolgozó parasztok, állami gazdaságok küldöttségei, a „December 21“ bútor- és faipari szövetkezet dolgozói, a Temesvári Textilüzemek, Tehnolemn dolgozói, újabb kollektív gazdaságok küldöttségei. Jönnek a zsadányi Horia, Clossca és Crisan, a piskiai „Békeharcosok“, az óteleki „Grünberg Lázár“, újmosnicai „Encsel Mór“, a szakálházi „Nikosz Belojánnisz“ kollektív gazdaságok küldöttségei, vidáman, lelkesen, zeneszóval, a jövőbe vetett biztos hittel Ezer és ezer kollektivista és dolgozó paraszt vonul el az emelvények előtt, majd újból, a temesvári gyárak dolgozói jönnek. Zárt sorokban, énekelve vonulnak a „Kandia“, Arta Textila, Ciocanul, Ada Marinescu, „Március 6“, Fructus, „Május 8“, „Fónagy János“ üzemek és gyárak dolgozói, az Élelmezési Szakiskola, „Nikosz Belojánnisz“-cipőgyár dolgozói stb A „Nikosz Belojánnisz“-cipőgyár dolgozói allegorikus képben mutatják be, milyen volt „régen" és milyen „ma“ a dolgozó sorsa országunkban Újabb kollektivisták vonulnak, majd az „Ocskó Teréz“-kötöttárugyár dolgozói, a Cukorgyár, amelynek dolgozói élőképen mutatják a dolgozók nemzetközi öszszefogását, a béke és szabadság védelmében. Végeláthatatlan sorokban jönnek az iskolások, a tanulóifjúság, amely előtt megnyílt a tanulás, fejlődés és társadalmi haladás minden útja. Boldogak, vidámak s bennük a jövő csodálatos ígérete Jönnek a magyar vegyes liceum tanulói, tánccsoportjuk kalotaszegi táncot mutat be az emelvények előtt, aztán a ,,Stefan Pia ■ vat“-cipőgyár dolgozói, a „Dózsa György“-vegyigyár dolgozói, akik az új normákat átlagosan 48 százalékkal teljesítették túl, az Ambalajul Metalic dolgozói, Electromontaj, Pedagógiai fiúiskola tanulói, a Dinamó-szövetkezet, gyiroki dolgozó földművesek, a Teba-textilgyár, IRET, Román Bőripar, „Vörös Csillag“-kefegyár, „November 7“-szövetkezet, Bánát Bancagyár, Kesztyűgyár, Sörgyár, a „Banatin“-kenderfeldolgozógyár, amely dolgozóinak 98 százaléka folytat szocialista versenyt, az „Imbracamintea“szövetkezet, Élelmezési szövetkezet, „Higiéna“szövetkezet, Orvos- és gyógyszertani Intézet, PTT, Centrofarm. Újabb iskolák növendékei vonulnak, majd a Fructexport, Mezőgazdasági Intézet fiataljai, élen a táncosokkal, Állami Bank, Sovromasigurare, Népi igazságszolgáltatás dolgozói, a Műegyetem hallgatói, a munkásfakultás hallgatói, képzőművészeti középiskola. Zászlók és táblák között tucatnyi fehér galamb emelkedik a levegőbe s a mikrofonból érces hang hirdeti: „A béke fennmarad és megszilárdul, ha a népek saját kezükbe veszik és mindvégig megvédik a béke megőrzésének ügyét“. A nagy Sztálin szavai ezek, a drága vezetőé, a bölcs tanítóé, aki örökbe hagyta ránk, hogy őrizzük és védjük meg a béke ügyét. A felvonulás végefelé közeledik. Pillanatnyi szünet következik, míg a sportolók számára kellő hely keletkezik s megjelennek az első sorok Lenin és Sztálin hatalmas képével, majd mögöttük Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs arcképét tartják magasra. Száz és száz zászló leng a magasban a szivárvány összes színeiben, a sportegyesületek zászlai. Fehérmezes fiatalok zárt sorai között emelkedik a magasba a Munkára Védelemre Kész Sportmozgalom jelvénye és szüntelenül zug a kiáltás: Gheorghiu-Dej!... Gheorghiu-Dej!... A munkaerőtartalékok, az ifjú sportrepülők, sportejtőernyősök, fiúk és lányok menetközben tornászó fiatalok, az Avântul, Constructorul és Piacára sportegyesületek tagjai vonulnak, majd a pedagógiai lányiskola növendékei karikával mutatnak menetközben tornagyakorlatokat. Jönnek a Lokomotiva és Metalul sportolói, köztük élmunkások, sztahanovisták, majd a Flamura Ro$ie és a Spartac, $tiinta sportközösségek tagjai. A sportiskola növendékei nagyszerű gúlát alkotnak s körötte, keringő dallamára, leányok táncot lejtenek. A nézők hatalmas tapsa köszönti a fiatal sportolókat. Jönnek a Progresul, Voinja egyesületek tagjai, majd kerékpározók és motorosok fejezik be a felvonulást. Több mint kilencvenezer dolgozó vonult fel ezen a május elsején Temesváron, a béke és szocializmus erejéről téve hitet, csaknem százezer ember hirdette városunkban is a dolgozók nagy nemzetközi ünnepén, hogy a béke és szocializmus erői legyőzhetetlenek. (Folytatás a 3-ik oldalon) A termelésben példamutató Poligráfiai Vállalat dolgozói jönnek Az Electromotor-gyár dolgozóinak jelképes kocsija A magyar tannyelvű Vegyes Lyceum tanulóinak menete A szerb tannyelvű Vegyes Lyceum népviseletbe öltözött tanulói Vasárnap, 1993 május 3