Szabad Szó, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)
1953-08-01 / 180. szám
2 SZABAD SZÓ A beszerző és értékesítő szövetkezetek a párt- és kormányhatározat valóraváltásáért A párt és a kormány határozata a beszerző és értékesítő szövetkezetek tevékenységéről megállapítja, hogy ezek a népi demokratikus rendszer megteremtése óta számos megvalósítást könyvelhettek el. Ugyanakkor kielemzi, hogy az elért sikerek melllett hiányosságok is mutatkoztak, melyeket, — tekintve a beszerző és értékesítő szövetkezetek fontos szerepét a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában, — a szövetkezeti mozgalomból ki kell küszöbölni. A beszerző és értékesítő szövetkezetek működésében mutatkozó hiányosságok kiküszöbölésére a határozat számos útmutatást ad. A határozatot a szövetkezeti tagok előtt, valamint a szövetkezeti alkalmazottak aktíváival mind a tartományi és rajoni szerveknél, mind a helyi szövetkezetekben, pontos munkaterv alapján dolgozták fel. Ezek a feldolgozások felszínre hozták a szövetkezetek munkájában mutatkozó hiányos ágakat és az alkalmazottak egész ómegát a határozat útmutatásairik ingysiósítására mozgósították, így a tartományi szövetkezeti szövetségnél a határozat feldolgozása alkalmával Catana Joan, az oravicai URCAD elnöke rámutatott arra, hogy szövetkezeteinkbe ellenséges elemek furakodtak be, akik lökéstípusú kereskedelmi szellemeit honosítottak meg. Ennek az lett a következménye, hogy nem vették figyelembe a szövetkezeti tagok véleményét, a szövetkezet nem válhatott a dolgozó parasztság iskolájává, nem tartották tiszteletben az alapszabályzatot és a belső demokráciát. Egyes szervek egyoldalúan és nem olyan megvilágításban látták a szövetkezetek feladatát, mint azt az 1949 március 3—5-i határozat kijelölte, hogy ki kell építeni a gazdasági kapcsolatot a város és falu között és előkészíteni az utat a dolgozó parasztságnak a kollektív gazdálkodásra való áttérésre. Tartományunkban a vezető szervek előtt első és legfontosabb feladatként a szövetkezeti tagok tömegeivel való kapcsolat szorosabbra fűzése állt, mint a tervter,jelzés és az alapszabályzat elvei tiszteletben tartásának lényeges feltétele. Tartományunkban június 7-től július 5-ig 424 gyűlést szerveztek, hogy megválasszák azokat a megbízottakat, akik részt vesznek a beszerző és értékesítő szövetkezetek vezetőtanácsait megválasztó közgyűléseken. Ezeken a gyűléseken a szövetkezetek vezetőtanácsai beszámolót tartottak, a bírálat és önbírálat szellemében felfedték a hiányosságokat és rámutattak arra, hogy minden egyes szövetkezeti tag mivel járult hozzá a tervfeladatok teljesítéséhez. A különböző egységeknél megtartott gyűléseken 107.259 szövetkezeti tag vett részt. E gyűléseknek jelentős nevelő hatásuk volt, a szövetkezeti tagok ez alkalommal is hozzájárulhattak a szövetkezet ügyeinek vezetéséhez, a tervfeladatokra való mozgósításhoz, a határozatban kijelölt útmutatások gyakorlati megvalósításához. E gyűléseken, ahol a bírálat és önbírálat szellemében fontos problémákat vitattak meg, több mint 3.000 szövetkezeti tag jelentkezett felszólalásra. A Mehádia-rajoni Prigor község szövetkezeti közgyűlésén a tagok keményen megbírálták a vezetőtanácsot, mert nemtörődömsége miatt többször hiányoztak egyes árucikkek a szövetkezeti boltban. Fora Nicolae, a kabánisebesi „Május“-szövetkezet tagja, Dolinești faluból megbírálta a vezetőtanácsot, mert ezt a munkásközpontot nem látta el eléggé áruval és ebben a községben nem szervezte meg a terményfeleslegek felvásárlását. Kaszai Pál a Lugos-rajoni Vucovából megbírálta a vezetőtanácsot, mert nem tartotta be az 1951. évi közgyűléshatározatát és ezzel megsértette a szövetkezet belső demokráciáját. A viták során kitűnt a tagok gondoskodása a szövetkezet javainak megvédése, a szövetkezet jó menete, fejlődése iránt. A viták általában a párt- és kormányhatározatnak a szövetkezetek feladataira vonatkozó pontjai, valamint a vezetőtanácsaik, a felügyelőbizottságaik, a bolti bizottságok és különösképpen az alkalmazottak, üzletilelősök, elárusítók munkájában mutatkozó hiányosságok körül folytak. A tagok számos esetben kérték, hogy vonják felelősségre azokat az alkalmazottakat, akik nem alkalmazzák a korszerű kereskedelem módszereit. Egyes helyeken szép eredményt értek el a szövetkezeti tagok mozgósításában és a megbízottakat választó gyűléseken is. Így Karánsebes rajonbam, ahol az URCAD vezetősége kellő fontosságot tulajdonított ennek a kérdésnek, az összes gyűlések sikeresen folytak le, úgyszintén Almás-Mehadia rajonban. Ezzel szemben Temesvár, de különösen Detta-rajonban több tervbe vett gyűlést nem tartottak meg, a lefolyt gyűlések pedig csak formálisak voltak. A kormány és a párthatározat világosan rámutatva arra, hogy a szövetkezeti egységek nem foglalkoztak kielégítően a felvásárlási terv feladatainak teljesítésével, azt ajánlja: folytassanak kitartó politikai felvilágosító és meggyőző munkát, hogy a szövetkezeti tagok és a szövetkezetbe be nem iratkozott dolgozó parasztok termékeiket a szövetkezeten keresztül értékesítsék. A határozat megjelenése óta értünk el bizonyos eredményeket, így a tartományban a felvásárlások mennyisége — áprilishoz viszonyítva — 69,2 százalékkal növekedett, a tervet azonban eddig még nem teljesítettük. Ennek az az oka, hogy a rajoni szövetkezeti szövetségek alelnökei nem tartják tiszteletben a helyi szövetkezeteik alelnökei kéthetenkénti kiképzésére vonatkozó utasításokat, pedig az alelnökök, felelnek a felvásárlási terv teljesítéséért. Ranga Jstefan, az új moldovai URCAD alelnöke elhanyagolja ezt az igen fontos kérdést és a kiképzést alacsony színvonalon végzi. Ahol a rajoni szervek a szövetkezeti tagok és nemi tagok tömegeivel való kapcsolatot kellően szervezték meg és a megbízottaikat választó gyűléseket is a felvásárlási terv teljesítéséinek feladataival kapcsolták össze, szép sikereket értek el. Az Újmoldova-rajoni szövetségnek sikerült júniusban a felvásárlások mennyiségét, áprilishoz viszonyítva, 387,5 százalékkal növelni, sőt a júniusi tervet 7 százalékkal túlszárnyalni. Hasonlóképpen Temesvár rajon is, áprilishoz viszonyítva 334,5 százalékkal növelte a felvásárlások mennyiségét. De nem ez a helyzet Facsád rajonban, ahol a szövetkezeti szövetség és az AGEVACOOP vezetőségei, bár minden fióknál és szövetkezetnél előadást tartottak, nem foglalkoztak eléggé a felvásárlási tervfeladatok teljesítésének kérdésével, így júniusiban, noha sokkal előnyösebb feltételeik voltak, mint áprilisban, 46,9 százalékkal csökkent a felvásárlások mennyisége. Hasonló a helyzet Detta raijonban is. E rajonok szövetkezeti vezetőségei igen hanyagul és csak formálisan hajtották végre a határozatot, nemtörődöm magatartást tanúsítva a kijelölt feladatok iránt. Ahol a szövetkezetek vezetőségei és a rajoni szervek lelkiismeretesen igyekeztek a határozatot végrehajtani, szép eredményeket értek el; jó példaként megemlítjük a Temesvár- és a Karánsebes-rajoni szerveket. Azonban a Lugos-rajoni szövetkezeti szövetségnél Teleuta Mária, a vezetőtanács elnöke és Kocsis Ferenc alelnök önkényes módszereket használtak, durvánelfojtották a bírálatot, elszakadtak a tömegektől, szocialista egység vezetőjéhez méltatlan magatartást tanúsítottak egyáltalán nem törődtek a párt és a kormány határozatának végrehajtásával. Ezért felelősségre vonták, majd munkakörükből eltávolították őket. Elítélendő magatartást tanúsított a szövetkezeti kérdések iránt Mihailcea Petra, a Detta-rarom pártbizottság titkára, aki, amikor Munteanu Joachim, a tartományi szövetkezeti szövetség instruktora segítségét kérte, a szövetkezeti tagoknak,a megbízottakat választó gyűlésekre való mozgósításához, azt mondta: „most más dolgom van, nem érek rá azzal a kérdéssel foglalkozni". E nemtörődömség következtében a legutóbb tervbe vett 24 szövetkezeti közgyűlésnek csak igen kis hányada járt sikerrel. Hasonlóképpen egyes néptanácsok úgy vélték, hogy a beszerző és értékesítő szövetkezetek tevékenységének megjavítására hozott május 9-i határozat reájuk nem ró feladatokat. Így Orflavicán a néptanács titkára nem segítette a honpolgárok mozgósítását a gyűlésre, amelyen ő maga sem vett részt. A beszerző és értékesítő szövetkezetek tartományi szervei nem irányították és ellenőrizték kellően a rajoni szerveket és a falusi szövetkezeteket, aminek az lett a következménye, hogy hiányosságok és eltérések mutatkoztak a határozat végrehajtásánál. A párt- és kormányhatározat végrehajtásában eddig megállapított hiányosságokon okulva, tartományunk szövetkezeti szervei a jövőben tanúsítsanak nagyobb felelősségérzetet a határozat végrehajtása iránt. A megbízottakat választó újabb gyűlések, valamint a közgyűlések egybehívásánál pedig hatékonyabb tevékenységet kell kifejteniök és hassanak oda, hogy ezek a gyűlések elősegítsék az összes feladatok teljesítését. Tartományunk beszerző és értékesítő szövetkezetei legyenek valóban a dolgozó parasztság szocialista nevelésének iskolái. Járuljanak hozzá hatékonyabban a munkások, a szocialista ipar és a dolgozó parasztok ellátásához, megerősítve ezáltal a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét, népi demokratikus államunk alapját. Pop Coriolan, a Temesvár tartományi Beszerző és Értékesítő Szövetkezetek Szövetségének elnöke Fesztivál-sportműsor A Világifjúsági Találkozó ünnepségeivel egyidőben a temesvári sportalakulatok Fesztivál-műsort tartanak Az ünnepi sportműsor beosztása a következő: Augusztus 1 és 2-án: Tartományi falusi Szpartakiáda. Atlétika, torna, valamintorna-mérkőzések a Lokomotiv-stadionban. Augusztus 1 és 2-án: Tartományi falusi Szpartakiáda. Röplabdamérkőzések a Haladás-röplabdapályán. Augusztus 2-án: Az átalakított Haladás-stadion megnyitója. Délután 14 órától: torna, ökölvívás. 18 órakor: Nagyváradi Haladás ICO—Temesvári Haladás barátságos labdarúgómérkőzés. Augusztus 3-án, hétfőn 16 órai kezdettel, egyéni teke-bajnokság férfi- és SPORT női résztvevők számára. Lokomotiv-, Haladás-, Electromotor-, Tehnometal-, valamint Ambalajul Metalic-pályán. Augusztus 4-én, kedd: Sakk-szimultán. Eminescu-terrasz, Szpartak, Tehnometal, Gyapjúipar, „Május 8“szövetkezet klubtermében, valamint az Arlus-teremben. Kezdete 17.30 órakor. Augusztus 5, szerda: Röplabda-bajnokság a Vasas- és Haladás-röplabdapályán. Augusztus 6, csütörtök: A röplabdabajnokság folytatása a Lokomotiv- és a Haladás-röplabdapályán, 16 órakor. Augusztus 7. és 8-án, pénteken, illetve szombaton, 16 órától kezdve: rajonköziornamérkőzések a Fesztiválkupáért a Lokomotiv-, valamint az Augusztus 23-stadionban. Augusztus 9-én, vasárnap: sportkollektívák közötti atlétikai verseny a Fesztivál-kupáért a Lokomotív-, illetve az „Augusztus 23“-stadionban, 9 órai kezdettel. Augusztus 9-én, vasárnap 9 órakor: céllövészet. Minősítő verseny férfi-, illetve női versenyzők részére. LABDARÚGÁS. Tartományi bajnokság. Vasárnap, augusztus 2-i forduló: Akarat—UTT, előbbi pályáján, 18 órakor. Dinamó—Újpécsi Traktor, Belojánnisz-pálya, 10.30 órakor. Vörös Csillag—Gátaljai Berzava, Lokomotiv-stadion, 18 órakor. Ifjúsági tartományi bajnokság: Akarat—UTT, Akarat-pálya, 16.15 óra. Tudomány— Újpécsi Traktor, Belojánnisz-pálya, 9 órakor. Lokomotiv—Gátaljai Berzava, előbbi pályáján, 16 órakor. Vasas— Facsádi Szpartak, Gyapjúipar-pálya, 16 órakor. Szombat, 1953 augusztus 1 Végezzük lendülettel a csáplést és taró bántást, teljesítsük maradéktalanul a begyűjtési tervet! A néptanácsok minden erővel harcoljanak a begyűjtés sikeréért Temesvár rajon dolgozó parasztjai igyekeznek minél előbb teljesíteni beszolgáltatási kötelezettségüket, mert tudják: minden mázsa beszolgáltatott gabona a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét erősíti, a dolgozó nép életszínvonalát emeli. Ahol idejében arattak, jól szervezték meg a behordást és gyorsan végzik a cséplést, ott a begyűjtés is halad. Július 29-ig a szentandrási dolgozó parasztok 86 százalékban, a dinnyésiek 81, a nagyjécsaiak 67,7 százalékban teljesítették búzakvótabeszolgáltatási tervüket. Gyertyánoson és Dinnyésen valamennyi dolgozó paraszt átadta rozskvótáját a begyűjtőközpontnak. Az árpakvóta beszolgáltatási tervének teljesítésében 100 százalékkal Szakálháza jár az élen, utána Nagyjécsa következik 97,9 és Gyertyámos 91,8 százalékkal. Egyes néptanácsok azonban nem tesznek eleget kötelességüknek, nem szervezik meg jól a begyűjtési munkát. Beregszó például a házakvóta beszolgáltatási tervét csak, 1,7 százalékban, a rozsét 21,2 százalékban teljesítette. Nem különb a helyzet Orczyfalván, Románszentmihályon és Mercyfalván, ahol mind a behordás, mind a cséplés vontatottan halad és a néptanácsok nem jelöltek ki felelőst a szekérkaravánokhoz, késleltetve a dolgozó parasztokat hazafias kötelességük teljesítésében. E néptanácsok haladéktalanul úgy szervezzék meg a munkát, hogy meggyorsuljon a szérvrehordás és a cséplés és azonnal jelöljék ki a felelősöket a szekérkaravánokhoz. Ne feledjék el, a gyors terménybeszolgáltatás több élelem a városi dolgozóknak, több és olcsóbb ipari termék a falunak. Eredményes munka az óteleki kollektív gazdaságban Az óteleki „Grünberg Lázár" kollektív gazdaság az élenjáró kollektivistáik kongresszusa alkalmából megfogadták, hogy 2000 kiló őszi árpatermést fognak elérni hektáronként, a tarlóharitást a GTA gépeivel fogják elvégezni, a kalászosok begyűjtését szemveszteség nélkül végzik majd és 26 hektár területen kertészetet létesítenek. A munkavállalások teljesítése érdekében a 3 mezei brigád szocialista munkavresenyre hívta ki egymást. Az aratásban kitűnt a Magda Mihály brigádos vezette második brigád, amelynek tagjai nem hiányoztak a munkából. A kollektív gazdaság már befejezte az árpa, búza és zab, aratását, ezzel párhuzamosan végzi a tarlóhántást is. Az első brigád Unghi János brigádos vezetésével elsőnek kezdte meg a cséplést. 3010 kiló ősziárpatermést ért el hektáronként. A második brigád eredménye hektáronként 2800 kiló volt. A kollektív gazdaság ezzel túlszárnyalta munkavállalását, tervét pedig 66 százalékkal túlteljesítette. Berta György, levelező Pótolják a mulasztást a tarlóhántásban Dentán A néptanács jó mozgósításának, valamint a dolgozó földművesek szorgalmának eredménye, hogy Denta határában elvégezték a zab aratását is és közel állnak a szérvrehordás befejezéséhez. Július 28-ig 96 százalékot értek el a gabonák szérüreszállításában és ugyanaddig 403 tonna búzát, 243 tonna árpát és 20 tonna zabot csépeltek ki a köszeg magánszérüin. A cséplés ösztönzésére a néptanács versenyt kezdeményezett a cséplőgépek között, amely lendületesebb munkára serkenti a cséplőcsoportok tagjait. A verseny győztesemindig az, amely aznap a legtöbbet végezte. Július 25-én például az 1. szérűn dolgozó Bloanca Petru csoportjáé volt az elsőbbség, míg 27-én a 2. szérűn dolgozó Szektor István csoportja vívta ki a győzelmet azzal, hogy az előirányzott 12.000 kiló helyett 21.126 kiló búzát csépelt. Hanyagság azonban a néptanács részéről, hogy még mindig nem készítette el a megígért versenyzászlót és így semmi sem hirdeti a győztes csoport érdemiét. A község Nagyomorral áll hazafias versenyben, jelenleg élenjáró Denta község, a községek között folyó hazafias verseny zászlójának büszke tulajdonosa. A néptanács és a dolgozó földművesek most arra törekszenek, hogy megőrizzék a versenyzászlót. A néptanács tiszteleti táblán és a vasárnapi népgyűléseken ismerteti a község élenjáróit, mint legutóbb Pirosici Nicolae, Bloanca Petru, Capajana Nicolae, Pál-Kovács József és Ravu Vasilica egyénileg dolgozó földműveseket, ők fejezték be elsőknek az aratást és szérvrehordást. Moncov Petru, Pasid Tata, Marta Aurel és Parvan Anton viszont azért érdemeltek dicséretet, mert elsők voltak az állam iránti kötelesség, a kvótabeadás teljesítésében. Pavel Toma középparaszt is a fentiekhez tartozik. Neki, a kvótabeadás után, még mindig maradt 40 méter mázsa búzája. Ezt annak köszönheti, hogy földje gondozását valamint az összes mezőgazdasági teendőket az agraminimuim szigorú betartásával végezte, most is már végzi a tarlóhántást. Az eredmények mellett azonban kiütköző hiányosság a községben, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a tarlóhántásra, általában nem mozgósítják a dolgozó földműveseket e munka elvégzésére. A tarlóhántás eredménye mindössze 17 hektár. Mivel a szérvrehordás már befejezés előtt áll, a néptanács azzal sem mentegetheti magát, hogy a dolgozó földművesek ezzel vannak elfoglalva. A mulasztás pótlására a néptanács a legsürgősebben hívja össze a körzetfelelősöket, az alapszervezet pedig az agitátorokat és hívja fel őiket, hogy meggyőző felvilágosító munkát végezzenek a lakosság körében a tarlóhántással kapcsolatban, mozgósítsanak minden dolgozó földművest a munka elvégzésére. HÍREK Mai műsor: MOZIK: Maxim Gorkij (3, 5, 7, 9). Az apród és a Hamupipőke; Alexandra Sahia (4, 6, 8): Kelet felé megy a vonat; Arta (este 9 órakor, a kertben): Váratlan vendég; Victoria (5, 7, 9): A legyőzhetetlen város; Új Idők (3—11): A Bombay- kiállítás; Önműködő fékek; VI. kerületi Munkásmozi (5, 7, 9): Szádikó; Szabadfalusi Munkásmozi (6, 8): Szerelmi bájital; Vörös Csillag, Mchala (5, 7): Szevasztopol 4 km; Vasile Roaita (4, 6, 8) ; Iván Szuszányin. Ügyeletes gyógyszertárak: I. kerület: a 2. számú, állandó ügyeletes (Libertátus-tér); II. kerület: a 6. számú (Petru Maior-tér); III. és IV. kerület: a 8. számú (Miron Costin-utca sarkán); VI. kerület: a 13 számú és Szabadfalun, ; 29. számú gyógyszertárak. A „GH. DIMA“ ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA, Kolozsvár, Mátyás-utca 4 számú közli, hogy a felvételi vizsgára a beiratkozások megkezdődtek. Az összes iratokat augusztus 14-ig be kell nyújtani. Az előkészítő tanfolyam és a felvételi vizsga időtartama alatt élelmiszerjegy és készpénz ellenében lakást és ellátást biztosítunk. Bővebb felvilágosítások a titkárságnál 8—15 óra között (telefon 30-45).“ - A „FRUCTEXPORT“-vállalat idénymunkára felvesz X. és XI. osztályú tanulókat. Cím: Temesvár, Augusztus 23-körut 7. szám. (184) - A TEJTERMÉKEK SZAKISKOLÁJÁBAN megkezdődtek a beiratkozások az 1953—54. tanévre. Beiratkozhatnak 4 elemi iskolát végzett fiuk és leányok. A tanulók egész idő alatt ellátást kapnak. Részletes felvilágosítást az iskola titkársága ad. Temesvár, 3 August utca 27 sz. (186)