Szabad Szó, 1953. december (10. évfolyam, 282-308. szám)

1953-12-02 / 283. szám

2 A munkanapegység pontos nyilvántartásáért a kécsai kollektív gazdaságban A kécsai „Párizsi Kommün“ kol­lektív gazdaságban megkezdték az évvégi zárszámadás előkészítését. A kollektivisták is számítgatják ottho­naikban: ha minden munkanapegy­ségre 8 kiló búza, 6 kiló kukorica, 1,25 kiló árpa és 5 lej esik, mennyi lesz az évi jövedelmük. Ez alkalommal azon­ban nemcsak a részesedésüket számít­­gatják, hanem azt is megvizsgálják, hogyan gyarapodott a közösség va­gyona egyes tagok mivel járultak hozzá a kollektív gazdaság fejleszté­séhez? Hogyan dolgozott a vezető­tanács? Az ellenőrzőbizottság eleget tett-e feladatának? A számadók, a bri­­gádosok pontosan és igazságosan ve­zették-e be minden tagnak a teljesí­tett munkanapegységét? A tagok általában részt vettek a munkában Ennek eredménye a gaz­daság idei bő termése. A szorgalmas tagok lelki­ismeretes, jó munkájának köszönhető, hogy búzából a kollektív gazdaság 550 hektáron 2,300 kiló hek­táronkénti átlagtermést ért el. Ilyen hatalmas területen nem volt könnyű kiváló termést elérni. A tagoknak ala­posan meg kellett dolgozniok érte. De meg is dolgoztak. Ezért takarítottak be árpából az előirányzott 95 hektár te­rületről 2.947, tehát közel 3.000 kilót hektáronként. Kukoricából elérték a 3.500 kiló hektáronkénti átlagtermést. Mindez azt bizonyítja, hogy a tagok lelkiismeretesen végezték az összes munkálatokat, pontosan betartották az agrotechnika szabályait. A vezető­tanács jól irányította a termelő mun­kákat. A brigádosok, a könyvelők és az ellenőrzőbizottság tagjai azonban nem végeztek dicséretreméltó munkát. A kollektív gazdaságokban a tagok napi teljesítményét munkanapegység­ben számítják s annak alapján része­sülnek a közös jövedelemből. Ez azt jelenti, hogy a brigádosnak minden nap pontosan be kell vezetnie a bri­gádjában dolgozó tagok teljesítményé­nek megfelelő munkanapegységet. Ha csak egy munkanapegység bevezetését is elmulasztja, megkárosítja az illető kollektivistát. Aki több munkanap­egységet teljesített, annak több kell hogy legyen a jövedelme is. A kacsai kollektív gazdaságban egyes brigádfelelősök nem végzik lelkiismeretesen munkájukat. Megtör­ténik, hogy a munkanapegységek be­írását egyik napról a másikra halo­gatják, míg a dolog körmökre nem ég. Ha azután egy-két hétig nem ve­zetik be a végzett munkanapegysége­­ket, a kapkodás közben, vagy azért, mert már nem tudják, ki mikor vett részt a munkában — egyeseknél elfe­lejtik bejegyezni, másoknál pedig anélkül hogy teljesítették volna Ír­ják be a mun­kanapegységeket. Ez jo­gos elégedetlenséget szül a tagok so­raiban. Az ellenőrzőbizottság csak később jött rá, hogy éppen Vladu Iosifnak, az ellenőrzőbizottság tagjának is 25 mun­kanapegységgel kevesebbet írtak be, mint amennyit dolgozott. Vladu leszt, miután saját kárán tanulta meg, mi­lyen következménnyel jár az, ha nem kísérik figyelemmel rendszeresen a munkát, ellenőrzésre mozgósította a bizottságot. Rájöttek arra, hogy Mihai Stefan brigádos egyes tagoknak ke­vesebb munkanapegységet vezetett be. Azonban nem minden tagnak irt be kevesebbet. Feleségének például — jogtalanul — 25 munkanapegységgel többet jegyzett be. Ez — a brigádos szerint — „véletlenség“ volt. Az ilyen tévedésekben a kollektivisták nem igen hihetnek. Hibát követett el a közgyűlés, hogy nem emelt kifogást az ellen, hogy­ feleséget, családtago­kat olyan brigádokba osszanak be, ahol a férj, vagy az apa a brigádos. A munkanapegységek bevezetését azonban nemcsak a brigádosok, hanem egyes számadók is elhanyagolják, Bratu Andrea számadó sem végzi megfelelően munkáját. Bár a vezető­tanács bírálatával már többször segí­tette, Bratu Andrei mégsem javította meg a munkáját. Az említett hibákért természetesen a kollektív gazdaság vezetőtanácsát is felelősség terheli, elsősorban Polexics Andrei elnököt, "aki nem lépett fel elég erélyesen a hibák elkövetőivel szemben, hanem sok esetben megal­kudott azokkal. Nem ismerte fel, mi­lyen káros következménye van annak, ha a munkanapegységeket nem veze­tik pontosan. Most, amikor az év végi jövedelem­kiosztás előkészítésén dolgoznak, vizs­gálják meg tüzetesen mindazoknak a kollektivistáknak az ügyét, akik azt panaszolják, hogy a brigádos hanyag­ságából nem írták be munkanap­egységeiket. Hasznos volna, ha köz­gyűlést hívnának össze és úgy hall­gatnák meg a tagok jogos sérelmeit, hogy felfedhessék az összes hibákat és a vezetőtanács az ellenőrzőbizott­sággal általános vizsgálatot tartana. Orvosolják a tagok sérelmeit, hogy az évvégi elszámolás alkalmával va­lamennyi kollektivista megérdemelten élvezze munkája gyümölcsét. B. JAKAB MÁRIA. SZABAD SZÓ Szerda, 1­958 december 2 A dolgozó nép jelöltjei Stefan Mircea sztahanovistára, az üzem egyik képviselőjelöltjére méltán büszke a temesvári Bánsági Fémipar munkaközössége. A kiváló sztahanovis­ta számtalanszor bebizonyította, hogy szívén viseli a közösség ügyét. Újítá­saival, észszerűsítéseivel elősegítette a termelés és a munkatermelékenység növelését. Az államosítás óta dolgozik gyárunkban mint vas- és fémesztergá­lyos. Tanulmányozta a szovjet módsze­reket, állandóan fejlesztette szaktudá­sát, emelte ideológiai és kulturális szín­vonalát, s így elsők között volt, akit sztahanovistává avattak. Brigádot szer­vezett, amely sztahanovista komplex­brigáddá fejlődött, élmunkás tagjaiból pedig üzemünk legjobb sztahanovistái lettek. Stefan Mircea elvtárs tudja, hogy ká­derekre van szükség, mert az üzem is bővül. A kádernevelésben­ is lelkesen veszi ki részét. Ő volt gyárunkban a sztahanovista­ iskola vezetője. Mint üzemünk békeharcbizottságának elnöke, világosan látja, hogy a szocialista ver­seny a termelés növelésének legjobb módszere, hathatós eszköz a békeharc­ban is. Stefan Mircea lelkes harcosa a béke ügyének. Tudja, hogyan éltek a felszabadulás előtt gondok között, az állandó munkanélküliség veszélyében az elnyomott, kizsákmányolt munká­sok. Az egyre szebbé váló életet, a nagyszerű jövőt védelmezi Stefan Mir­cea, amikor teljes erejével, minden tudásával harcol a békéért. Érdemeiért többször kitüntették. 1950- ben megkapta a „Munkaérdemrendet" és 1952-ben „A Román Népköztársaság 5. évfordulója“ érmét. Stefan Mircea teljes erejéből dolgo­zik, küzd, harcol jobb életünkért, a szo­cializmus mielőbbi felépítéséért. Ezért jelöltük mi, a Bánsági Fémipar dol­gozói képviselőjelöltünknek. HACK LEOPOLD, levelező * Szentandrás község 6-os számú vá­lasztókerületének honpolgárai egyhan­gúlag Grubacschi Dusan elvtársat, a község állami gazdaságának igazgató­ját javasolták jelöltnek a képviselővá­lasztásokra. Grubacichi Dusan szegényparaszt szü­lők (ma kollektivisták) gyermeke. Szerbszentmárton községből származik. A letűnt burzsoá-földesúri rendszerben nem tanulhatott, a falu kulákjainál szol­gált. Később munkás, majd őr lett a szabadfalusi cukorgyárban. Népi demokratikus rendszerünkben pártunk különös gondot fordít arra, hogy a munkások köréből a tehetsé­ges elemeket felelősségteljes állásba helyezzék, így nevezték ki Gottbec­chi elvtársat is 1948-ban a szentandrási állami gazdaság igazgatójává. A román, magyar, német és szerb nemzetiségű munkások között össz­hangot és jó egyetértést teremtett. Ve­zetése alatt gazdaságunk nagyon so­kat fejlődött, munkakörülményeink megjavultak. Az állattenyésztési szek­torban, ahol ma sok száz szarvasmar­hát és sokezer sertést gondoznak, be­vezették a villanyvilágítást, megjavítot­ták a vízszolgáltatást, az étkezdét, a konyhát, a hálótermeket minden szük­ségessel ellátták. Ugyanez a helyzet a gazdaság többi osztályán is. Van klu­bunk is, az idén vezetékes rádióállo­mást is kaptunk. Grubacichi elvtárs igyekezett segíteni a néptanácsot községünk felvirágozta­tása érdekében indított minden akció­jában. Támogatta az önmegadóztatási akciót is, hogy a községi utat kikövez­hessük, az artézikutak, az iskola, or­vosi rendelő, óvoda javítási munkála­tait, a sporttelep építését elvégezhes­sük. A gazdaságban napközi otthont létesítettünk. Bízunk benne, hogy mint képviselő is a mi ügyeinket, érdekeinket szolgál­ja majd. DUMITRU GHEORGHE, levelező A tervek megvalósulnak — Székek! — a néptanácsi titkár jegyzetfüzetének abba a rovatába, aho­va az „elintézendő“-ket szokta beje­gyezni, kétszer aláhúzta a szót. — Igen — határozza el —, azonnal felhívom Dettát, megtudakolom, mikor küldhetünk a székekért, hogy a kultúr­otthon látogatói végre teljes kénye­lemben nézhessék végig az előadásokat — mert ami igaz, az igaz, jobb támlás széken ülni, mint a padokon. Az bizonyos, hogy a padok nem na­gyon kényelmesek — de akkor, amikor 1947-ben önkéntes munkával egy régi épületet kulturotthonná alakítottak át, erre nem is gondoltak, boldogok vol­tak, hogy van végre egy olyan ta­lálkozóhelyük, otthonuk, ahol tanul­hatnak, szórakozhatnak. Azóta azonban sokat fejlődött a község és a dolgozó földművesek igényei is megnövekedtek. Elhatározták, hogy a kultúrotthon ré­szére a folyó évre előirányzott pénz­alapból többi között 100 új széket vá­sárolnak és megépítik a filmvetítőkam­­rát. Ezt nemrégen be is fejezték. Az utóbbi évek során a giládi dolgo­zó földművesek már megszokták, hogy vásár- és ünnepnapjaikat a kulturott­­honban töltsék, ahol tanulságos elő­adásokat hallgathatnak, a helybeli if­júság vagy a szomszédos községekből vendégszereplésre átjött kulturcsopor­­tok műsorát nézhetik végig. Máskor is helybeli tánccsoportok, a 80 tagú vegyeskórus és fúvószenekar megy át vendégszereplésre Tolvádiára, Csákó­­vára, Bánlakra, stb. Hétközben esténként a falu dolgozói a könyvtárban találkoznak, amely most, miután az őszi munkákat befe­jezték, egyre látogatottabb. Itt rádió áll rendelkezésükre, aki pedig sakkoz­ni akar, azt is megteheti. Gyakran késő este mennek haza a kulturotthonból. Ilyenkor rendszerint arról beszélgetnek, hogy nemsokára a faluban mindenütt villany világít majd. Először — még november elején — a kulturotthonban és az utcákon gyulladt ki a villanyfény. Ezt a falu lakosai az öns­egadóztatásból valósították meg. A falu dolgozó földművesei közül szá­mosan, mint­ Lapadat Adám, Tufarin Sabin, Schultz Jakob, Sörös György, Kovács Mihályék és mások, siettek ki­fizetni a felajánlott összeget, így akar­ták siettetni a munkálatokat. A falu villamosításában nagy érdeme volt Li­­pejean Ioan néptanácsi képviselőnek, akit a falu dolgozói ismét képviselőnek javasoltak. Rövidesen folytatják a mun­kálatokat. Nemsokára meglesz a vetítő­gép is, amit már türelmetlenül várnak felnőttek és gyermekek egyaránt. Népi demokratikus államunk sztálini nemzetiségi politikája eredményeképpen a magyar nemzetiségű dolgozók gyer­mekei saját anyanyelvükön tanulhat­nak. Még 1945-ben újra megnyitották a községben a négyosztályos magyar­­ tannyelvű elemi iskolát, melyet 1934- ben, mint annyi más helyen. Itt is be­zártak. Az utóbbi években román és magyar óvodákat létesítettek, nyáron pedig a dolgozó anyák gyermeküket a csecsemőotthonba adhatják. A „Vörös Október" kollektív gazda­ság, amely ma 56 család közössége, még 1950-ben alakult s azóta szüntelenül fejlődik, erősödik, nagyszerű eredmé­nyei a tagok összetartását, szorgalmát dicsérik. Megvalósítás még a szövet­kezet, az állandó orvosi rendelő, az írástudatlanság felszámolása, az utak rendbehozása és sok minden egyéb, ami megváltoztatta, szebbé tette Gilá­­dot, kellemesebbé, gondtalanabbá la­kosai életét. A néptanácson a község további szé­pítését, fejlesztését tervezgetik. Jövőre a kultúrotthon mellett parkot létesí­tenek, nyárimozit építenek, stb. Ezt mind önmegadóztatásból és részben önkéntes munkával akarják megvalósí­tani. Hogy népi demokráciánkban a tervek meg is valósulnak, arról az évek folyamán a giládiak már meggyő­ződtek. De azt is tudják, hogy egyéni hozzájárulásukkal kell támogatniuk a tervek megvalósítását. Ezért a küszö­bön álló néptanácsi képviselőválasztá­­sokra soraikból a legérdemesebbeket je­lölték, akik majd segítik őket községük szépítésének, fejlesztésének munkájá­ban. * Az ember „jogai“ és­­ a kutyák jogai Amerikában Az Amerikai Egyesült Államok saj­tója egyre nagyobb aggodalommal ír a növekvő munkanélküliségről. Napról-napra nagyobb a m­unkanél­­küli-segélyért folyamodók száma — állapítja meg az ,,United States News and World Report" című lap. — 1953 augusztus 16—szeptember 20 között 31- szer többen folyamodtak ily segélyért, mint az előző évnek ugyanebben az időszakában. Különösen nagy arányo­kat ölt a munkanélküliség Pennsylva­nia állam bánya- és fémiparában, Mi­chigan állam gépkocsi-iparában, a ten­­nesseei, Illinois­ és iowai mezőgazda­­sági gépiparban, Új-Anglia és több délkeletamerikai állam ruházati cikke­ket, lábbelit gyártó iparában, valamint az oly mezőgazdasági jellegű államok­ban is, mint Vermont, Minnesota és Kansas. A lap megjegyzi, hogy egyedül ez év szeptemberében 235.000-el növe­kedett a munkanélküliek száma s a további ,,kilátások" fölöttébb sötétek. A legsúlyosabb arányú munkanélküli­ség jelei a gépgyártó, a kohászati, a szövő- és ruházati cikkeket előállító, valamint az élelmiszer- és az építő­ipar terén mutatkoznak. A lapok napról-napra újabb tömeges munkáselbocsátásokról adnak hírt. A „Wall Street Journal" című lap pél­dául egyetlen egy napon a következő elbocsátásokról számolt be: „az „Ame­rican Locomotive Company" shenec­­tady-i üzeme­ 500, a „Curtiss-Wright Corporation " vállalat woodridge­ gyá­ra 700, a detralt. ..Great Lake Steel Corporation" 600, két pittsburgi fém­ipari üzem szintén többszáz dolgozót bocsátott el máról-holnapra, míg a „General Electric" 4000 alkalmazottat bocsátja el a közeli hetekben. Ugyanez a lap jelenti Detroitból, hogy ott 118.000 teljes munkanélkülit tartottak nyilván ee itte októberében , 5000-el többet, mint az előző hónapban és­te.OOD-el többet, mint tavaly októberben. Az USA mezőgazdasági gépgyártó iparában alig fél év alatt a munkások­nak csaknem a fele vált munkanélkü­livé. S nem múlik el nap, hogy újabb tö­meges elbocsátások hírét ne közölnék a lapok. így vezet a hírhedt „amerikai élet­forma" , a dolgozók „életszínvona­lának emelésére". így értelmezik az „emberi jogokat" a dollárcápák és ágyugyárosok kormányzati rendszeré­ben. A munkanélküliség nemcsak a mun­kanélkülieket sújtja, hanem a még dol­gozó munkásokat is. A munkanélküliek nagy száma bizonytalan helyzetet te­remt a dolgozó munkások számára, akiknek állandóan rettegniük kell a holnaptól Az Egyesült Államokban, a villamos­­ipari dolgozók szakszervezetének ada­tai szerint, 1939-hez viszonyítva kö­zel háromszorosára drágult a meg­élhetés. Éhség, nyomor, munkanélküliség, bi­zonytalanság, terror, erőszak — ezt adja a burzsoá „demokrácia" a széles dolgozó tömegeknek A maximális pro­fitra törő tőkések ugyanakkor mesébe­­illő vagyonokat harácsolnak össze és tobzódnak a jólétben, fényűzésben. .. . Mindazonáltal — a történeti hűség kedvéért — meg kell állapítanunk, hogy vannak még Amerikában kivált­ságos lények, amelyeknek — bár nin­csen gyáruk, sem birtokuk, nincsenek hadiipari részvényeik — mégis jól megy a soruk. Ezek a szerencsés lé­nyek ... — a kutyák. Persze nem az éhező emberekkel együtt a városszéli hulladéklerakodóhelyeken, szemétdom­bokon ételmaradék­ok után kutató, be­horpadt bordáju komondorok, hanem a gyárosok, részvényesek drágalátos ölebei, fajkutyái. Ezek vígan élik vilá­gukat s egész sor intézmény szolgálja jólétüket és kényelmüket. Ezzel a trösztsajtó ráadásul még nem is átall eldicsekedni. Megírja például, hogy a General Foods, Quaker Oats, Swift and Co., Wilson and Armoux vállala­tok évente 200 millió dollár értékben szállítanak friss húst és hús­konzervet Amerika uralnak dédelgetett ölebei szá­mára. S miközben gyermekek százez­rei éheznek — a gazdagok kutyáinak finomnál­ finomabb étkek jutnak: „Dog Food Meal“ és „Purina Dog Chow“­­konzervek, „B-12 vitaminnal erősített" különleges konzervek, csont- és izom­­erősítő készítmények, stb. E kutyák gazdái oly „aggódó szeretettel" őrköd­nek kedvenc elebeik egészsége felett, hogy odahaza külön kutyafürdőt ren­deztek be, sokan pedig sétájuk alkal­mával különlegesen berendezett úszó­medencékhez kísérik őket, ahol persze „szakszerű" felügyelet alatt történik az uri csábosok úsztatása, fürdőzése. Ha pedig netán valamelyik tub­izott, gyengélkedő négylábú páciens elalél a medencében, gyöngéd kezek nyúlnak utána, egyszerre két-három „orvos" is sürgölődik körülötte. New Yorkban például külön strandjuk is van az „előkelő társaság" kutyáinak, a „Dog bath club“-ban. A lakáshiány évről-évre súlyosbodik az Egyesült Államokban. A „lakás­ügyi vegyesbizottság" már 1947-ben kénytelen volt megállapítani, hogy több mint ötmillió munkáslakás a legele­mibb egészségügyi követelményeknek sem felel meg. Ezekben a lakásokban szörnyű állapotok uralkodnak, inkább odúk, mint emberi lakóhelyek. Nem is átalakítani, hanem újjáépíteni kellene őket. Az állami költségvetés lakás­­építkezési előirányzatában azonban ennek halvány lehetősége sem mutat­kozik. A lakásépítéshez szükséges ösz­­szegeket felemésztik a féktelen fegy­verkezés költségei. Bezzeg a tőkések kutyái egyáltalán nem érzik meg a lakásínséget. Kényelmükhöz hozzátar­tozik a rekkenő nyári melegben a villa­mos hűtőberendezés, télen pedig a villamos fűtőkészülék is. S amikor gazdájuk a dőzsölés és naplopás fára­dalmait kipihenni valamelyik előkelő fürdőhelyre utazik, kedvenc ölebei is nyaralni mennek, Grapevineben például (Texas államban), vagy Valley Streara­­ben (Long Islandon) külön „szállodák” nyíltak meg a pihenőszabadságra vitt kutyák számára. A New York melletti „Woodside Ken­­nes" kutya-gyógyszállóban szívelhája­­sodásban szenvedő ebeket kezelnek,­­ miközben az agyonhajszolt amerikai gyári munkások közül havonta ezrivel szedik áldozataikat a tüdőbaj s az egyéb „népbetegségek". , Egy-egy kutya napi kezelési díja az említett gyógyszállókban másfél dol­lárnál kezdődik. Ez több, mint a néger munkás másfél napi,kétnapi átlagos keresete. A „New York Times" nemrégiben be­ismerte, hogy több mint másfél millió amerikai gyermek helyiséghiány miatt igen mostoha körülmények között tanul az idén. Ugyanakkor 6 millió gyermek ósdi, rozzant, sokhelyütt életveszélye­sen megrongálódott, düledezőfélben lévő és tűzveszélyesnek nyilvánított is­­kolahelyiségben tanul. Nagy a tanerő­hiány, mert a tanítói fizetések alacso­nyak. A Stanford­ egyetem „Heller-bi­­zottsága" megállapította, hogy — el­tekintve az oktatásban egyáltalán nem részesülő, több mint 3 millió analfa­bétától — tavaly 1.275.425 tanulót szak­képesítetten oktatók tanítottak Az ele­mi iskolákban működő tanítók létszáma mintegy 70.000-re­ kevesebb a szüksé­gesnél. Iskolahiány, tanerőhiány ... Ez azonban egyáltalán nem mondha­tó a négylábúak „nevelését" végző „in­tézetekről", így például az East Pep­­perellben (Massachusetts államban) mű­ködő „kutyanevelő-intézet", az Elbac Canine College bővelkedik jól fize­­tett... tanárokban, akiknek az a fel­adatuk, hogy „illemtudó magavise­letre" tanítsák a „Jobb házból való" kutyákat. S visszatérve ismét az emberekre, — Íme, mily megállapításra jutott a „Sparkmann" szenátor­ bizottság: „Az egyetemen a tanulás lehetőségét a diák anyagi helyzete szabja meg; ebből ki­folyólag ifjak milliói számára teljesen lehetetlenné vált, hogy továbbtanulja­nak, képességeiket kifejlesszék..." De csak a munkások, kis­ farmerek gyermekei elé mered az anyagi lehető­ségek tilalomfája, a különféle faj­kutyák ... — „magasabb fokú képzett­ségre" tehetnek szert, külön „tanfo­lyamokon" vehetnek részt. New York­ban működik például a „New York City Canine University", s az a teendője, hogy rászoktassa a milliomosok négy­lábú kedvenceit, miként viselkedjenek „előkelő" kutyához „méltóan" emberi társaságban. S mindez csupán néhány kiragadott kép az amerikai monopoltöltések ku­tyáinak életéből. Az ezzel kapcsolatos adatokat maga a Wall Street Journal, az amerikai pénzmágnások félhivatalos lapja sem átallotta közzétenni. Ez a tény is rávilágít, hogy mennyire un­dorító és embertelen az amerikai mo­nopolkapitalizmus uralma — meny­nyire hazug és cinikus a trösztsajtó handabandázása az általa széltében­­hosszában reklámirozott „amerikai élet­formáról" és „demokráciáról". A Wall Street urai századrészben sem fordíta­nak annyi figyelmet s gondot az ame­rikai munkások millióinak helyzetére, mint... kutyáik „jólétére" és „égész-­­ségvédelmére", „pihenésére“ és „okta­tására".

Next