Szabad Szó, 1954. július-szeptember (11. évfolyam, 153-230. szám)

1954-07-15 / 165. szám

. Következetes és szüntelen harcot Dett a rajonban az ipari növények bő terméséért A növényápolás ideje csaknem minden növénynél egyszerre érkezett el, azon­kívül a szénakaszálás, aratás és csép­­lés is most sok munkát ad. Ezek mind­egyike olyan fontos feladat, amelyet el­mulasztani nem lehet, nem szabad. Te­kintve az ipari növények termesztésé­nek jelentőségét iparunk fejlesztésében, a néptanácsi szerveknek, a mezőgazda­sági szocialista egységek vezetőinek úgy kell megszervezniök a munkát, hogy e növények ápolása, kapálása semmi körülmények között el ne ma­radjon. Az ipari növények termésho­zamának növelése olyan feladat, amit minden egységben, minden egyénileg dolgozó földművesnek állandóan szem előtt kell tartani. Az újpécsi állami gazdaságban a vezetőség pontos mun­katerv alapján irányítja ,a növényápo­lási munkálatokat. Hasonlóképpen szin­te óraműpontossággal folyik a növény­­ápolás az ivándai, szókai, dettai és még számos más kollektív gazdaság­ban. A mezőgazdasági társulásokban is, ahol az alapszabályzat szerint szer­vezték meg a munkát, a többi feladat mellett az ipari növények ápolása is jól halad. Igen lelkiismeretesen gon­dozzák az ipari növényeket a fólyiai társulás tagjai. Vetés után, amint a cukorrépasorok láthatóvá váltak, azon­nal elvégezték az első kapálást. Mivel a sok eső miatt rohamosan gyomoso­­dott a talaj, rövidesen megint kapál­tak, most már mélyebben, mint először. Harmadszor az egyelés, csokrozás után kapáltak, egyes táblákon már a negye­dik kapáláshoz is hozzáfogtak. A ki­egészítő fejtrágyázást kapáláskor vé­gezték el. Pólyán az egyénileg gazdál­kodók sem hanyagolják el az ipari nö­vények gondozását. E község határá­ban a kender is gyönyörűen fejlődik. Ami a cukorrépa termesztését illeti, a termelők, mint Săraci­ Petru, aki az el­múlt esztendőben 19.000 kiló hektáron­kénti átlagtermést ért el és Varga Já­nos képviselő, akinek alig volt néhány kilóval kevesebbje, az idén is nagy­szerű termésre számítanak. Săracu Pe­tru, egyébként cukorrépatermesztési megbízott, azt állítja, hogy nagyon sok termelő földjén 20.000 kiló lesz a hek­táronkénti átlagtermés. Ebben a köz­ségben a néptanács végrehajtó bizott­sága, a képviselők és az élenjáró terme­lők lelkes felvilágosító és mozgósító munkával segítették a cukorrépater­­mesztési felelőst. A képviselők és az élenjárók többször is felkeresték azo­kat, akik elmaradtak a növényápolási teendőkkel, elbeszélgettek velük, meg­magyarázták e munka elvégzésének fon­tosságát. Az eredmény: valamennyi ter­melő befejezte már a 3-ik kapálást is. Detta vajonban azonban nem min­denütt halad úgy a növényápolás, mint kellene. Zsebelyen például az élenjáró termelők mellett, akik valamennyi ka­pásnövénynél , így az ipari növények­nél is elvégezték már harmadszorra is a kapálást, nagyon sokan még az első kapálásnál tartanak. Bldaru Dănilă ,196 szám alatti lakos már négyszer ka­pálta meg a cukorrépát, de szomszédja, Blidaru Dănilă (492 szám) még a má­sodik kapálást sem fejezte be. Az előb­binek tavaly 0,58 hektáron 9.000 kiló cukorrépája termett s az idén másfél vagon répatermésre számít. Az utób­binak azonban igen gyenge a vetése, mert elhanyagolta a kapálást, sem a fejtrágyázást, sem a vetéshiányok pót­lását nem végezte el. Zsebelyen van olyan termelő, akinek a cukorrépaföld­jén a gyom közül nem is látszik ki a növény. A kenderrel bevetett területek­ből csupán 25 hektáron ígérkezik jó termés, a többin nem a sok eső miatt, hanem ápolás hiányában gyenge a ve­tés. A dohányültetvények (palántáit) 20 százaléka elgyomosodott. Mindez azért, mert a néptanács nem harcol eléggé következetesen a növényápolási mun­kálatok mielőbbi elvégzéséért. A cukor­répatermesztési megbízott is ha­nyag, számtalanszor a néptanácsi al­kalmazottaknak kell elvégezniük az ő munkáját. Dentán különösen a magán­­szektorban hanyagolták el nagyon az ipari növények gondozását. Moravicán az egyénileg dolgozó parasztok közül a párttagok, mint Poetin Milivoi, Szücs Mihály, valamint Batki Mihály IMSZ- tag kitűntek ugyan a növényápolásban, de a párt­alapszervezet bárója nem vonta be őket egy széleskörű felvi­lágosító munkej megszervezésébe. Mint ahogyan a néptanács végrehajtó bi­zottsága sem használta fel a képvise­lőket arra, hogy akciót indítson a nö­vényápolás gyors elvégzésére a köz­ségben. Detta rajonban a kapásnövények s különösen az ipari növények gondozá­sa terén komoly hiányosságok vannak Nagyzsámon, Klopódián és Nagysom­­lakon is. Nagyzsámon a magánszektor­ban a cukorrépával bevetett 48 hektár­ból csupán 27 hektáron végezték el az első kapálást, a második kapálást pe­dig csak 8 hektáron. A dohányt nemré­giben ültették ki, sürgősen meg kellene kapálni, de a végrehajtó bizottság nem figyelmezteti, mozgósítja erre a terme­lőket. Itt a kukoricával bevetett 884 hektárból is a második kapálást csak 322 hektáron végezték el. Klopódián 20 hektárból csak 14 hektáron kapálták meg kétszer a cukorrépát, harmadszor pedig mindössze 6 hektáron. A len is gyengén fejlődik. A dohánypalánták alig látszanak ki a gyomok közül. Itt különösen a kulákok szabotálják az ipari növények gondozását, Costa Ilie, Dalea Trandafir és a többi kulák egyet­len egyszer sem kapálta meg az ipari növényeket. Mindezeket jól tudja a néptanács s kétségkívül a rajoni népta­nács mezőgazdasági osztálya is, még­sem intézkednek, hogy megfelelő rend­szabályokkal kötelezzék a kulákokat a feladatok végrehajtására. A községi néptanácsok végrehajtó bi­zottságainak most elsőrendű feladatuk mozgósítani és­ irányítani a dolgozó parasztokat, hogy az aratással és csépü­léssel egyidőben elvégezzék a nö­vényápolás időszerű munkáit is. A Detta-rajoni néptanács követelte meg a községi nép­tanácsok végrehajtó bi­zottságaitól, hogy szervezzék meg job­ban és irányítsák határozottabban a munkákat. A mezőgazdasági mérnökök és technikusok mutassanak rá különö­sen a fent említett községekben a nö­vényápolási munkák jelentőségére, ad­janak útmutatást és szaktanácsot a néptanácsoknak és termelőknek. Min­den községben szervezzék meg a nö­vényápolás széleskörű társadalmi el­lenőrzését. Az ellenőrző munkába von­ják be az öntudatos dolgozó paraszto­kat is. Alakítsanak ki olyan közvéle­ményt, amely elítéli azokat, akik el­hanyagolják a növényápolást. Az ipari növények szerződéses ter­mesztési rendszerének megjavításáról szóló kormányhatározatot számos he­lyen nem ismerik a termelők. Pedig a határozatban biztosított előnyök rend­kívül alkalmasak arra, hogy érdekeltté tegyék a termelőket a növények ter­mesztésének és hektárhozamának növe­lésében. A rajoni néptanács végrehajtó bizottsága is hibás, mert nem ellen­őrizte, hogy a községi néptanácsok is­mertették-e a dolgozó földművesekkel a határozatot. Nagyzsámon, Klopódián és Nagysomlakon például hónapok óta nem járt kint senki a rajoni néptanács­tól. Azt mondják, hogy ,,rossz az út". Az biztos, hogy könnyebb az irodából, telefonon ellenőrizni és irányítani a dolgokat. De hogy az igen „köny­­nyebb" megoldás mire vezet, azt a rajoni néptanács mezőgazdasági osz­tályának tagjai most, úgy véljük, ma­guk is láthatják. A­­nyári mezőgazdasági kampány si­keréért vívott harcban biztos iránytű­ként vezérel pártunk és kormányunk határozata. Elsősorban a néptanácsok feladata sikerre vinni a határozat irány­elveit. A dolgozó parasztságot csakis úgy mozgósíthatjuk a feladatok mi­előbbi elvégzésére, ha állandó nevelő és felvilágosító munkával tudatosítjuk előttük a feladatok fontosságát, hogy minden dolgozó földműves megértse: saját érdeke, hogy az ipari növények terméshozamának növelésével hozzájá­ruljon az ipar nyersanyagellátásához. MINGESZ JÓZSEF Élenjáró dohánytermelő Tarcea Petrunak mindig az volt a vá­gya, hogy a földművelés terén hosszú évek során szerzett tapasztalatait al­kotó munkára használja fel. Ehhez azon­ban föld kellett volna. A felszabadulás után teljesült a vágya. Tarcea Petru is, mint a több­ fólyai becsületes dolgo­zó szegényparaszt, földet kapott. Azóta is kemény munkában teltek az évei, s a megélhetés mellett nagy gondot kel­lett fordítania arra is, hogy­ beszerezze a szükséges mezőgazdasági szerszámo­kat, ruhaneműeket, bútorokat, hiszen jóformán semmije sem volt. A kemény munka­s tapasztalatai hozzájárultak a terméshozam növeléséhez, életszínvona­la emeléséhez. Tarcea Petru azonban ezzel nem elégedett meg, még többet akart kicsikarni a földből, hiszen tud­ta, hogy lehetséges ez, csak nem ér­tette meg a módját. Ezért amikor me­zőgazdasági mérnökök jártak a falu­ban, nemcsak hogy végighallgatta elő­adásaikat, hanem kérdezgetett є rész­letesen elmagyaráztatta magának az agrotechnikai szabályokat. Az elsők kö­zött volt a faluban, aki elhagyta az elavult földművelési módszereket s kö­vette az új, élenjáró agrotechnikai sza­bályokat. A „falu tükrén" neve már 1950-ben az élenjárók között szerepelt. 1952-ben szárazság volt, de Tarcea Petru bebi­zonyította, különösen a kukoricánál és a burgonyánál, hogy a többszöri kapá­lás felér egy jó esővel. 1.400 kiló sze­­meskukoricája termett hektáronként, míg a többieknek csupán 800—900 kiló. Az elmúlt esztendőben is valamennyi terményből többszáz kilóval többet ta­karított be, mint mások. Neve az idén a „falu tükrén" az első helyre került, mert gabonája és kapásnövényei a leg­szebbek a határban. Tarcea Petru búzatermése az idén szintén jónak ígérkezik. Kukoricája zöldszárán is fejlődnek már a csövek, 3—4 is van egy száron є akkorák már, mint az ember tenyere hosszában. A Tar­­cea-család azonban a dohányra a leg­büszkébb. Az idén 0,28 hektáron ter­mesztenek dohányt, amely már ember­­rr magasságú. Az elmúlt hét elején az első szedést is elvégezték. Harmincegy 3—4 méter hosszúságú zsinórba fűzve száradnak a dohánylevelek, amelyek már aranysárga színt kaptak. Ifjú Tar­cea Petru büszkén mondja: Az idén 80 százalékban elsőosztályú dohányt szolgáltatunk be. De nemcsak mi — folytatta elégedetten —, hanem szom­szédaink is, akiknek a palántáit mi gondoztuk és akik persze­ megfogad­ták tanácsainkat. Tarcea Petru megosztja a munka ne­hezét fiával, aki már 18 éves. Főképpen ő foglalkozik a dohánytermesztéssel. Az ifjú, apja utasításai szerint gondozta a melegágyakban a dohánypalántákat, óvta a tavaszi fagytól s lelkiismerete­sen elvégezte a fej­trágyázást is. A ta­lajt még az ősszel jó mélyen felszán­tották s tavasszal könnyűekével és bo­ronával többször porhanyósították. Április végén az elsők voltak, akik egy fáktól védett területre kiültették a do­­hánypalán­tákat s hogy a tavaszi fagy kárt ne tegyen bennük; az ifjú Tarcea reggelenként többször is tüzet gyúj­tott füstölés céljából. Később, a nö­vény fejlődése során valahányszor na­gyobb eső volt, a talajkérget azonnal feltörték, nehogy a nedvesség elpáro­logjon. Noha az idén sok eső volt, ifjú Tarcea Petru néha még meg is locsolta a növényt, nem törődve azzal, hogy ezért egyesek kinevették. Idejében el­távolította a felesleges alsó leveleket és az oldalhajtásokat. A többszöri ka­pálás és a helyes gondozás megterem­tette a növény gyors fejlődésének elő­feltételeit. A múlt hét elején feltűnt az ipari érettség első jele: az alsó levelek kezdtek lelógni, törékennyé, gyantássá váltak és fehérkés foltok mutatkoztak rajtuk. Az első szedést a nap legfor­róbb szakában végezték, amikor kissé megfonnyadt­ak a levelek s igy elkerül­ték azok összetöredezését. Az elmúlt esztendőben Tarceáék 0,25 hektárról 230 kiló száritott dohányt kaptak. Az idén a felszabadulás 10. évfordulóját úgy akarják megünnepelni, hogy több mint 300 kiló első- és másodosztályú kiváló minőségű­ szárított dohányt ad­nak át az államnak. SZABAD S­Z. 0“ Szövetkezeteink hozzájárulnak a termésbetakarítás sikeréhez A nyári mezőgazdasági kampányban a tajoni szövetkezeti szövetségek nagy segítséget nyújthatnak a kollektív gaz­daságoknak, a mezőgazdasági társu­lásoknak és az egyéni gazdaságoknak az aratásban, cséplésben és tarlóhán­tásban azzal, ha idejében biztosítják a szükséges szerszámokat, valamint mindazokat a cikkeket, amelyeket a dolgozó parasztság ilyenkor vásárol. A Facsád-rajoni Szövetkezeti Szövet­ség e feladatának igyekezett eleget tenni. Biztosította az összes szükséges szerszámokat, mint: kaszát, sarlót, dobsineket, gépszíjakat, stb., amelye­ket már ki is osztottak a szövetkezeti központoknak, hogy ezekkel a dolgozó parasztok munkafeltételeit megkön­-­­ nyítsék. A munkafeltételek megkönnyi- і téséhez hozzájárul az is, hogy Facsád­­­rajon nagyobb községeinek szérain­­ 36 bódét állítanak fel, ahol gépekhez­­ szükséges cserealkatrészeken, szer­­j számokon kívül különféle hűsítő ita­lokat, szörpöket, cukorkát, kekszet, valamint ipari cikkeket is vásárolhat­nak a dolgozó földművesek. A cséplőgépm­egbízottak ellátása ér­dekében a Szövetség felvette az össze­köttetést a Facsád­ rajoni CSC-vel, hogy megtudva a megbízottak számát, élelmezésükről idejében gondoskod­hasson. Ezekkel az intézkedésekkel a Facsád­­rajoni Szövetkezeti Szövetség, Cer­­nescu Ilie elnökkel az élen, nagymér­tékben hozzájárul a nyári mezőgazda­sági kampány idejében való elvégzé­séhez és a munkálatok megkönnyítésé­hez. * Az újpécsi szövetkezet Bugarschi Stefan elnök irányításával igyekezett a kormány- és párthatározatban előírt feladatoknak eleget tenni, így arra törekedett, hogy minél jobban ellássa a falvakat ipari cikkekkel. A szövetke­zet biztosította a gépekhez szükséges cserealkatrészeket, a kézi aratás előse­gítésére pedig 500 kaszát, sarlót és több mint 1000 kaszakövet szerzett be. Csütörtök, 1954 júílius 15 Csütörtök éjjszaka: részleges holdfogyatkozás Két héttel a június 30-iki napfogyat­kozás után, július 15-ről 16-ra virradó éjtszaka, ismét részleges fogyatko­zást — ez alkalommal holdfogyatko­zást — figyelhetünk meg. A csillagá­szati számítások és az évszázadokon át lelkiismeretesen vezetett feljegyzé­sek bizonysága szerint a fogyatkozá­sok legtöbbször kettes vagy hármas csoportokban jelentkeznek. A csopor­tokat egymástól mintegy hathónapos, az egyes csoportokban levő fogyatko­zásokat pedig két-két hetes időköz választja el. Ha valamelyik csoportban három fogyatkozás van, kettő közülük min­denkor egyforma, azaz: vagy két nap­­fogyatkozás között egy holdfogyatko­zás, vagy pedig két holdfogyatkozás között egy napfogyatkozás látható. Ha­­egy csoportban csak két fogyatkozás van, azok különbözők: az egyik nap­­fogyatkozás, a másik holdfogyatkozás. A hármas csoport központjában levő fogyatkozás rendszerint nagyméretű, teljes fogyatkozás. Ezt a rendszerességet sem holmi természetfölöttinek vélt erők idézik elő — mint ahogyan egyetlen más jelenséget sem. Ez is jól ismert termé­szeti okok következménye. A fogyat­kozásokat már tíz-, sőt százévekre elő­re is meg lehet állapítani. A csoportos fogyatkozások megjelenése természe­tes folyománya annak, hogy a föld a nap körül, a hold pedig a föld körül kering. Ezt a mozgást, mint tudjuk, a föld egy év alatt, a hold 4 hét alatt végzi el (ez utóbbi a mi naptári hóna­punk). Mivel ezek a mozgások nem ugyan­azon, hanem két különböző síkon tör­ténnek és a két sík egymást mintegy 5 fokos szögben metszi, a nap, a föld és a hold csak bizonyos időközben kerülhet egyvonalba s igy fogyat­kozás is csak hathónapos időközökben következhet be. A hold azonban gyor­­san kering a föld körül, majdnem 13- szor gyorsabban, mint a föld a nap körül. Ezért, ha például egy adott pil­lanatban a hold a nap előtt elhaladva eltakarja azt, két héttel később a hold kerül majd a föld árnyékába és elsö­tétül. Ez a magyarázata annak, hogy miért van egy csoportban napfogyat­kozás is, holdfogyatkozás is. Megtörténik azonban az is, hogy két héttel később a hold megint elhalad a nap előtt, újabb napfogyatkozást okoz, vagy a föld árnyékába kerül és ilyen­kor ismét holdfogyatkozás van. Így jönnek létre a három­fogyatkozásos csoportok­ .Június 30-án napfogyatkozást lát­tunk. Akkor a hold a nap és a föld közé került. Két hét múlva, azaz jú­lius 15-ről 16-ra virradó éjtszaka a hold homlokegyenest ellenkező hely­zetbe jut, vagyis a föld mögé, részben annak árnyékába. A holdfogyatkozásoknak — különö­sen pedig a részleges holdfogyatkozá­soknak — tudományos szempontból nincs különösebb jelentőségük. Valójá­ban a hold elhomályosodása kezdeté­nek és elsötétedése befejezésének pil­lanatát nem lehet pontosan megfigyel­ni, mert a föld árnyékának szélei szét­­folyók. Ez okból pontos meghatározá­sokra nem szolgálhat, mint ahogyan szolgált a napfogyatkozás kezdetének és befejezésének pillanata. Ettől elte­kintve, a hold egyébként is egy kihalt égitest, amelyen fogyatkozás idején édeskevés megfigyelni való van. A július 15—16-iki holdfogyatkozás­kor a hold július 15-én, csütörtökön éjtszaka 23 óra 48 perckor lép a föld félárnyékába, amely a föld tulajdon­képpeni mély árnyékát hatalmas gyű­rűként fogja át. A félárnyékbalépést nem láthatjuk, mint ahogyan nem látjuk azt sem, hogy a hold miként halad előre a föld vezette félárnyékgyűrűben. Ezt csak igen pontos készülékek (elektromos fotocellák) segítségével, a holdról visszaverődő fény fokozatos gyengülé­sének mérése útján állapíthatjuk meg. Abban a pillanatban, amikor a hold a föld mélyárnyékába kerül — ami jú­lius 16-án éjfél után 1 óra 9 perckor következik be —, a holdkorong keleti részén (baloldalán) sötét, egyre jobban növekvő bemélyedés észlelhető, amely 2 óra 20 perckor éri el maximális nagyságát, amikor is a hold felületé­nek 41 százaléka sötétségbe borul. Ezt követően az elsötétedett felület nyugat felé (jobbra) haladóan egyre inkább csökken és 3 óra 31 perckor a hold teljesen kilép a mélyárnyékból. A félárnyékban folytatva ulját, fénye észrevétlenül növekszik, 4 óra 53 per­cig, amikor kilép a félárnyékból is. A tulajdonképpeni fogyatkozás ekkor — a félárnyékból valós kijutással — feje­ződik be teljesen. Dr. I. CUREA, tanár Új osztállyal bővült a temesvári 2. számú egyesített kórház A temesvári 2. számú egyesített kór­házban korszerűen felszerelt fogászati osztály létesült, technikai és röntgen­­laboratóriummal. A technikai laboratórium tevékenysé­ge kiterjed az összes fogászati mun­kálatokra. Az új osztály személyzete odaadó és pontos munkával akarja szolgálni a dolgozó nép egészségvédel­mét. Dr. BAUER LÁSZLÓ, levelező A megjelent magyar nyelven „Tartós békéért, népi demokráciáért!“ A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának hetilapja. Bukarest, 28. (296 ) szám Tartalomjegyzék: VEZÉRCIKK: A pártoktatás magas eszmei színvonaláért. * * * Világtörténelmi jelentőségű esemény. — Üzembehelyezték a Szov­jetunióban az első, atomenergiával működő ipari villanytelept. A. CEPICKA: A népi demokratikus állam a szocializmus felépítéséért folyó harc legfontosabb fegyvere. DIMITR GANEV: A bolgár nép biztosan halad a szocializmus győzelme felé. N. P­RASZA DA­RAO: Az indiai parasztmozgalom. T. SAMBOR: A fokozódó ellentétek légkörében. — A washingtoni és a lon­doni angol-amerikai különtárgyalások. WLADIMIR SOKORSKI: A lengyel művészet néhány kérdése. JAN MAREK: Politikai jegyzetek: 1. A Guatemala elleni intervenció szer­vezőinek ügyetlen kibúvói. 2. Adenauer idegeskedik... Mit hallgassunk a rádió műsorából: CSÜTÖRTÖK, JULIUS 16 Zenei műsorszámok: 397 méteren: 5.00: Román népzene, 6.00: Könnyűzene, 7.10: Román dalok, 9.00: Kamarazene, 13.15: Könnyűzene, 14.00: Német népzene, 15.00: Román né­pi dallamok, 16.15: Szovjet könnyűze­ne, 17.00: Kivánsághangverseny a szo­cialista verseny élenjáróinak, 18.00: 'S „művészet mesterei“-sorozat: Yves Montand. 351 méteren, 11.00: Operarészletek, 12.00: Ksztrádzene, 1300: Hazánk kü­lönböző tartományainak zenéjéből, 14.15: Szovjet zeneszerzők műveiből, 14.40: Románcok, 15.15: Keringők, 16.00: Népszerű szimfonikus hangverseny, 19.45: Prokofjev „Romeo és Júlia" ba­lettjének bemutatása zenés-irodalmi montázs keretében, 21.30: Tánczene. Szórakoztató-oktató műsorszámok: 397 méteren, 8.05: A központi lapok tartalmából, 10.00: Irodalmi félóra, 13.40: Beszélgetés gyermekhallgatóink­­kal. 351 méteren, 14.00: Nemzetközi ese­mények kommentárja, 17.95: Ismerettér­­esztő előadás, 19.00: Rádióújság.

Next