Szabad Szó, 1960. január-március (17. évfolyam, 1-76. szám)

1960-01-09 / 6. szám

­ Szombat, 1960 január 9 A szovjet tudomány és technika felsőbbrendűségének újabb bizonyítéka Első visszhangok a küszöbön álló nagyobb hordképességű kozmikus rakétakísérletekkel kapcsolatban Moszkva. (Agerpres). — TASZSZ: Anatolij Dorodnyicin szovjet a­­kadémikus a Komszomolszkaja Pravdában a következőket írja az­zal kapcsolatban, hogy a Szovjet­unió január 15 és február 15 kö­zött újabb nagy horderejű űrraké­tát bocsát fel: A Szovjetuniónak a rakétatech­nikában eddig elért eredményei lehetővé teszik, hogy újabb, nagy­szabású tudományos kísérletet vé­gezzenek a világűrben — írja Do­rodnyicin. A mesterséges holdak súlyának növelése lehetővé fogja tenni a beszerelt tudományos mé­rőeszközök számának jelentős nö­velését úgy, hogy még teljesebb és behatóbb kutatásokat végezhetünk a kozmikus térben a Föld közelé­ben. A szovjet tudós kiemeli, a tudó­sokat mindenekelőtt az érdekli, mekkora hasznos terhet képes a rakéta felemelni és elszállítani más bolygókra. A teher nagysága közvetlenül függ a rakétamotorok teljesítőképességétől. Az amerikai sajtóban élénk visszhangot TASZSZ-közlemény New York­ (Agerpres).­­ Az amerikai sajtóban élénk visszhangot keltett az a TASZSZ- közlemény, amely hírül adta, hogy a Szovjetunió rövidesen nagy horderejű űrrakétát indít útnak ne­héz mesterséges holdak felbocsátá­sa és űrrepülés végrehajtása cél­jából a naprendszer bolygói felé. Az összes újságok nagy címbetük­­kel, feltűnő helyen közölték a TASZSZ-közlemény rövidített szö­vegét és ismételten kidomborítot­ták, hogy az Egyesült Államok a ballisztikai rakéták szerkesztésé­ben lemaradt a Szovjetunió mö­gött. A Szovjetunió újabb kísérletet fog végezni a Csendes-óceán kö­zépső részében új, gigászi rakétá­val, ami megerősíti több szakem­berünknek azt a figyelmeztetését, hogy az Egyesült Államok egyre inkább lemarad a kozmikus ver­senyben. — írja Witkin, a New York Times tudósítója. A cikkíró hangsúlyozza, kevésbé valószínű, hogy az Egyesült Álla­­ mellett a legutóbbi­ ­ak 1961 előtt olyan súlyú és mé­retű mesterséges holdat bocsásson föl, mint amilyet a Szovjetunió már elindított. A Szovjetunió újabb nyilatkozata megerősíti tudósaink többségének azt az aggodalmát, hogy a Szovjetunió fölénye a világ­űr-kutatásban a jövőben még gyor­sabb ütemben fokozódik. A New York Times washingtoni tudósító­ja azt írja, hogy a szovjet rakéták nagyobbak, mint az USA összes eddigi rakétái. Amerikai professzor a szovjet gépipar sikereiről London (Agerpres) A Financial Times című angol lap szemelvényeket közöl Melman amerikai professzor jelentéséből, a­­mely kimutatja, hogy a nyugat-eu­rópai gépipar lemarad a Szovjet­unió gépipara mögött. A szovjet szerszámgépek — írja Melman — rövidesen meghódítják a világpia­cot. A cikkíró összehasonlítja a nyu­gat-európai országok gépiparát a Szovjetunió gépiparával és kiemeli, hogy a Szovjetunióban nagy fi­gyelmet fordítanak a tudományos kutatómunkára, tökéletesebb terme­lési módszereket alkalmaznak, job­ban megszervezik a munkát, széle­sebb körben felhasználják a szab­ványosítást és szakosítást. Ennek eredményeképpen a Szovjetunió egyre nagyobb előnyre tesz szert a nyugati cégekkel szemben. A lap hangsúlyozza, hogy az amerikai szaktudós, aki nagyra be­csüli a Szovjetunió gépiparának színvonalát, három hónapot töltött a nyugat-európai országokban és 15 nagyvállalatban tanulmányozta a kérdést. A római szovjet nagykövet • látogatása Gronchi elnöknél Róma. (Agerpres) — TASZSZ. Sz. P. Kozirjov, a Szovjetunió olaszországi nagykövete január 7-én látogatást tett Gronchi olasz köztársasági elnöknél és kifejezte sajnálkozását, hogy az elnök be­tegsége miatt elhalasztotta terve­zett látogatását a Szovjetunióban. A nagykövet mielőbbi gyógyulást kívánt Gronchi elnöknek. Az olasz államfő kifejezte kö­szönetét a nagykövetnek a jókí­vánságokért és felkérte, tolmácsol­ja K. J. Vorosilovnak, a Szovjet­unió Legfelső Szovjetje Elnöksége elnökének és a szovjet kormány­nak sajnálkozását a látogatás kényszerű elhalasztása miatt. Louis Carlos a braziliai Róma­ (Agerpres). Louis Carlos Prestes, Brazilia Kommunista Pártja KB főtitkára nyilatkozatot adott az Unitának országa politikai helyzetéről. A brazíliai politikai helyzetre jel­lemző az a körülmény­­, hangsú­lyozta Prestes , hogy nagy mére­teket öltött a harc a független és szabad Brazília megteremtéséért, az észak-amerikai imperializmus befolyása és uralma ellen. A mun­kások, parasztok, a nemzeti bur­zsoázia, az értelmiség nagy része és különösképpen az ifjúság szé­leskörű és egységes frontot alkot az amerikai uralom ellen vívott harcban. Prestes a továbbiakban beszélt arról, hogy a brazíliai nép milyen nagy sikereket ért el ebben a küz­delemben. Utalt itt elsősorban az ország kőolaj tartalékainak kérdé­sére. A brazíliai kormányra hosz­­szú időn át óriási nyomást gyako­rolt a Standard Oil és az amerikai kormány, hogy kikényszerítse: az amerikai kőolajipari nagytőke kap­jon szabad kezet Brazíliában. A szocialista, kommunista és a la­burista párt, valamint a Petrobra­­zil hazai vállalat kitartó harca foly­tán azonban az amerikai offenzí­­vát sikerült meggátolni. Egy másik nagy eredményünk az volt, hogy sikerült kampányt indítanunk a nemzetközi pénzügyi alappal kötött kormányegyezmény hatálytalanításáért. Az alap ugyan­is „gazdasági segítséget“ ajánlott fel, de azzal a feltétellel, hogy Brazília ne ruházzon be tőkét az államosított vállalatokba, például a kőolajiparba és a nehéziparba. Az egyezmény tehát arra volt hi­vatott, hogy akadályozza az ország iparosítását és Brazíliát továbbra is az olyan országok soraiban tart­sa, amelyek csupán nyersanyago­kat exportálnak. Az egyezmény el­leni harc széleskörű akciókat ered­ményezett a nemzeti függetlenség védelmében. A kormány végülis kénytelen volt hatálytalanítani az egyezményt. Mindez meggyőzött bennünket arról —, jelentette ki Prestes befe­jezésül —, hogy milyen erős az imperialista ellenes áramlat az or­szágban, s hogy a nemzeti egység irányvonala helyes irányvonal. Presses nyilatkozata politikai helyzetről Fokozott előkészületek a Kuba elleni fegyveres agresszióra Havanna (Agerpres) TASZSZ: Lapjelentések szerint Honduras­­ban, Guatemalában és néhány más közép-amerikai államban fokozzák tevékenységüket a Kuba elleni összeesküvéseket előkészítő ellen­­forradalmi elemek. Mint a Revolu­­cion című újság jelenti, az ellen­forradalmárok fegyvereket halmoz­nak fel és kisebb hajókat készíte­nek elő a támadásra. A lap szerint az agresszió előkészítésében részt vesznek Trujillo és Somoza dikta­tórikus rendszereinek ügynökei, az United Fruit Company észak-ame­rikai társaság szolgálatában álló személyek, valamint Európa, Észak- Afrika és Dél-Amerika különböző vidékeiről toborozott korrupt ele­mek. Az Európából toborozott sze­mélyek többsége volt náci. A Kuba elleni összesküvés elhá­rítására a kubai nép egyesült erővel lép fel, hogy megvédje a forrada­lom vívmányait. Angliában tarjad a Délafrikai Unióból származó áruk bojkottja London­ (Agerpres).­­ Angliában egyre több szervezet és különböző személyiség csatla­kozik a Délafrikai Unióból szárma­zó áruk bojkottjához, amely az af­rikai Nemzeti Kongresszus Párt felhívására indult el tiltakozásul a Délafrikai Unió kormányának faj­üldöző politikája ellen. A Labour Recanch című folyóirat kiemeli, hogy a bojkott egyre nagyobb ará­nyokat ölt. 1959 első 10 hónapjá­ban a friss és a konzervált gyö­­mölcs importja a Délafrikai Unió­ból az előző év hasonló időszaká­hoz viszonyítva értékben több mint 6 millió font sterlinggel csökkent. Az angliai bojkott hatalmas csa­pást mért a dél-afrikai vállalatok­ra, mivel Anglia a Délafrikai Unió termékeinek egyik legnagyobb vá­sárlója S­. ---------­A fajüldözés újabb formája az USA-ban New York­ (Agerpres). — A fajüldözés az Egyesült Álla­mokban újabb formát öltött. Mint a France Presse hírügynökség je­lenti, Lee Davidson, a Klu-Klux Klan Georgia állambeli vezetője közölte, hogy a szervezet Atlanta városban magániskolát épít és ha­sonló iskolákat szándékszik nyitni Georgia állam más városaiban is. Lee Davidson kifejtette, hogy el­két az iskolákat csak olyan fehér gyermekek látogathatják, akiknek a szülei állást foglalnak a faji el­különítés mellett. Az iskolák építéséhez szükséges alapokat az amerikai fajvédő szer­vezetek szolgáltatják, a szervezet vezetői azonban remélik, hogy a hatóságoktól is kapnak pénzügyi támogatást. Szovjet küldöttség utazott Nizzába a kozmosz­­kutatási nemzetközi szimpozionra Moszkva. (Agerpres). TASZSZ. Anatolij Blagomravov akadémi­kus vezetésével január 7-én szovjet küldöttség utazott Moszkvából Franciaországba, hogy Nizzában részt vegyen azon az első nemzet­közi szimpozionon, amelyen meg­vitatják a rakéták, mesterséges hol­dak és űrrakéták segítségével a kozmoszkutatásban elért eredmé­nyeket. Blagonravov akadémikus eluta­zása előtt kijelentette a TASZSZ egyik munkatársának, hogy a szov­jet küldöttség 12 referátumot ter­jeszt elő a szimpozionon, egyebek közt a Hold Földről láthatatlan oldalának lefényképezéséről, vala­mint a kozmikus sugaraknak, a Föld mágneses mezőjének, vala­mint a légkör felső rétegeinek ta­nulmányozásában elért eredmények­ről. A nizzai szimpoziont a kozmosz­kutatással foglalkozó nemzetközi bizottság (COSPAR) szervezi meg. STATISZTIKAI ADATOK szerint Kanadában állandóan növekednek a külföldi és belföldi monopóliu­mok profitjai. A múlt év harmadik negyedében a megelőző év hasonló időszakához viszonyítva a profitok 11,4 százalékkal, a múlt év első 9 hónapjában pedig 17,3 százalék­kal növekedtek. A MÚLT ÉV során 49.500 bá­nyászt bocsátottak el a Ruhr vidé­ken. Az elkövetkező hónapokban újabb tömeges elbocsátás várható. BELGIUMBAN NÖVEKSZIK a teljes és részleges munkanélküliek száma. A múlt év december végén Belgiumban 199.414 munkanélkü­lit tartottak nyilván. Ezek közül 134.260 teljes munkanélküli, 65.154 pedig részleges munkanélküli volt. A munkanélküliség növekedése an­nak tulajdonítható, hogy a terme­lés általában pang, különösképpen az építkezésben, élelmiszer- és készruha-iparban. A JAPÁN KORMÁNY bejelentet­te, hogy a Tokiótól 100 kilométer­nyire délre fekvő Niszima-szigeten távirányítású lövedékekkel lőgya­korlatokat fognak végezni. A szi­get lakossága határozottan tiltako­zik ez ellen. LIBÉRIÁBAN FOLYTATÓDNAK az ünnepségek a köztársasági el­nök és alelnök hivatalos beiktatása alkalmából. Monroviában a fegy­veres erők egységei díszfelvonulást rendeztek. Ezután az államtitkár fogadást adott az ünnepségekre ér­kezett külföldi vendégek és a dip­lomáciai testület tagjai tiszteletére. SZABAD SZÓ. Stáció OtototottoMCI — hím ototzok/ A delhi mezőgazdasági világkiállítás szovjet pavilonjának sikere Delhi. (Agerpres). TASZSZ: Több mint 1 millió ember láto­gatta meg a mezőgazdasági világ­kiállítás szovjet pavilonját. „Brávó Oroszország — brávó oroszok“, írja a vendégkönyvben Szuhab Lai. Nagy hatást tett rám a Szovjetuniónak a mezőgazda­ság terén elért fejlődése — írja Amar Dzsit Szingh mérnök. A szovjet népnek az ipari fejlődés terén kivívott sikerei a tisztelet érzését váltották ki belőlem Lenin csodálatos országa iránt“. Ayyangar, a Népi Kamara elnö­ke így ír: „Az orosz pavilonban a kiállított tárgyak gazdag választé­kát találtam. A diagrammák, tér­képek és prospektusok a mezőgaz­daság majdnem minden ágát visz­­szatükrözik. Minden nagyon ta­nulságos és érdekes. Százszorosan megéri az időt és a fáradságot, amelyet a pavilon meglátogatása igényel. Hálás vagyok a pavilon egész személyzetének a látogatás idején adott segítségért. Oroszor­szág nemcsak iparát, hanem me­zőgazdaságát is fejleszti. Még na­gyobb felvirágzást kívánok Orosz­országnak.“ „Nagyon örvendtem — írja De­­szai pénzügyminiszter —, hogy meglátogattam az önök pavilon­ját, és megismertem a Szovjet­uniónak a mezőgazdaság terén el­ért óriási sikereit. A delhi mezőgazdasági világkiállítás szovjet pavilonjának egyik részlege. A hétéves terv határidő előtti teljesítéséért a mezőgazdaságban Moszkva. Az Agerpres tudó­sítója közli: Ezekben a napokban a szovjet kolhozok dolgozói nagygyűléseken vitatják meg, hogy miképpen telje­síthetik és szárnyalhatják túl a hét­éves tervet a mezőgazdaságban. Hasonló nagygyűlések vannak a köztársasági székhelyeken, a terü­leteken és tartományokban. A tal­­lini megbeszélés részvevői megál­lapították, hogy az Észt SZSZK négy év alatt teljesítheti a hétéves terv előirányzatait az állattenyész­tés tekintetében. Leningrád tarto­mány, Novoszibirszk tartomány, az Ukrán SZSZK ilyen téren két év­vel határidő előtt teljesítik a hét­éves tervet. Számos kolhoz, rajon és egész tartományok tesznek intéz­kedéseket annak érdekében, hogy az év folyamán kétszeresen, vagy éppen háromszorosan növelhessék a hústermelést. Országos verseny folyik a mun­katermelékenység gyors növelésé­ért. Számos kolhoz és szovhoz sa­játítja el Jaroszlav Csizs, Lvov tar­tományi sertéstenyésztő munkamód­szerét. Csizs egyedül 2.000 sertést nevel. Alekszej Csurko, a Nyikola­­jev tartományi Frunze kolhoz dol­gozója versenyre hívta ki Csizset és vállalta, hogy ebben az évben 2.500 sertést nevel. A Szovjetunióban egyébként szé­leskörű mozgalom folyik az állat­­tenyésztők soraiban a munkaterme­lékenység növeléséért és az állatte­nyésztési termékek önköltségének csökkentéséért is. Nyugatnémet lap a Kelettel való kereskedelem kibővítésének szükségességéről Bonn­ (Agerpres). A Die Andere Zeitung című nyu­gatnémet lap állást foglal amellett, hogy a Német SZK bővítse ki ke­reskedelmét a szocialista országok­kal. Itt az ideje annak — írja a lap —, hogy fokozzuk kereskedel­münket a kelet-európai országok­kal és lemondjunk a még megnyil­vánuló kereskedelmi megkülönböz­tetésről. A kommunizmus nem je­lent katonai veszélyt, hiszen leg­főbb célkitűzése az, hogy gyorsan növelje a lakosság életszínvonalát. Az olyan államok, amelyek hajlan­dók az ócskavasak közé dobni az ágyukat csak azért, hogy több vasat adhassanak a lakosságnak, nyil­vánvalóan érdekeltek a béke meg­őrzésében. A szövetségi köztársa­ságnak éppen ezért választania kell: vagy előmozdítja a nemzet­közi feszültség csökkentését a Ke­lettel való kereskedelmi csere foly­tán, mégpedig minden előítélet nél­kül, vagy pedig a hidegháború frontjának megszilárdításán mun­kálkodik. Élesedő harc Franciaország és az USA között afrikai befolyási övezetekért Rabat­ (Agerpres).­­ Az Al-Rai Al-Amin című marok­kói lap washingtoni tudósítója e­­gyik cikkében hangsúlyozza, hogy Franciaország és az Egyesült Álla­mok között egyre élesedő harc bon­takozik ki az észak-afrikai és fe­kete-afrikai befolyási területekért. Az amerikai vezetők de Gaulle óhaja ellenére sem hajlandók ki­zárólag francia befolyási terület­nek tekinteni Afrika északi és nyu­gati vidékeit. A tudósító hangsúlyozza, hogy az amerikai vezetőkörök igyekez­nek megszilárdítani befolyásukat Afrikában s egyben kiszorítani innen a többi imperialista országo­kat. Az USA arra hivatkozik, hogy ki kell tölteni azt a „politikai és gazdasági űrt“, amely állítólag az új, független afrikai államok meg­jelenése folytán alakul ki. Eisenhower — mutat rá a cikk­író — úgy véli, hogy Franciaor­szág minden gazdasági lehetősége ellenére sem képes kitölteni ezt a politikai és gazdasági űrt. Franciaország azonban nem haj­landó egykönnyen átengedni az a­­merikaiaknak észak- és nyugat­afrikai pozícióit. Franciaország — írja a tudósító — teljes cselekvési szabadságot szeretne biztosítani magának, mégpedig nemcsak Al­gériában, Tuniszban és Marokkó­ban, hanem Fekete-Afrikában is. A lap tudósítója egyik amerikai dip­lomata kijelentéseire hivatkozva megállapítja: „De Gaulle igyek­szik biztosítékot és hivatalos ígé­retet kapni Eisenhowertől, mégpe­dig olyan értelemben, hogy az a­­merikai diplomácia korlátozni fog­ja szándékait, vagy éppenséggel lemond róluk azokon a vidékeken, amelyeket Franciaország saját stratégiai övezeteinek tekint­. Franciaország igyekszik kiesz­közölni, hogy az Egyesült Államok ne támasszon igényeket Észak- és Nyugat-Afrikával kapcsolatosan, a Francia Nemzetközösség országait illetően, valamint az olyan orszá­gok tekintetében, amelyek, mint például Kamerun, nemrégiben nyerték el függetlenségüket. A francia vezetők ezzel kapcso­latban arra spekulálnak — álla­pítja meg a tudósító —, hogy az USA igyekszik kiküszöbölni a né­zeteltéréseket az Északatlanti Blokk kebelében és elérni azt, hogy a nyugati hatalmak a csúcsérte­kezlet előtt azonos álláspontra he­lyezkedjenek. Hirdetések OGGOOOCOOOOOGOOOOOCOOOGOOOOOGGOOOCX A Lippa rajoni Helyiipari Vállalat Victoriei utca 321 Telefon 24 vagy 55 KITERMEL: — építkezési anyagokat (durva mészkövet), lyamkavicsot és homokot, tört követ, fa-KÉSZÍT: — népkonyhabútort — fűzfavesszőből font különféle tárgyakat, VALLAL: — gépkocsi- és mechanikai javítást — mérlegjavítást — rendelésre bádogosmunkát és javítást — villamos háztartási tárgyak javítását — asztalosmunkát — építkezési és tatarozási munkát — villamos berendezések szerelését — szilárd javítását. (433). t!liiliiiiiimiiiiiiiiiimiilliiiiiiiliiiililiiiiliiiiiiiiiiiiiiiim­yiiiMMIIIllMliiiiiiiiumiiiiiHUIIIIIIIIIMII Jb* A TEMEOVARi ill „INTREȚINERE4--, KOZPONT DIMITROV utca 2/a.« TELEFON 24­96 .........................mii......................................................................... KÉSZÍT egyszerű,« kivilágítod _____- - BETŰKET SZAKOSZ­TÁLY DIMITROV utca2/ou*i nr1"" ■» TEL.53-»40—■ ___________________►RÉSZÉRE @MOKXQ*M0*19(MX0t0IOVJ*090* galvanizált lemezből a rendelő „ ___________ANYAGÁBÓL._____________ ^CSŐRENDSZERT SZELLŐZTETŐ BERENDEZÉSHEZ. nuiiiiiiiiuiiiimiiiiiuuiiiiiiniHniiuiiiuHiiiuiHiiMiimuiiiimiimiim:uiiiuimiiummiNiimi^HiiiiiimiuiifuuiiiiMiiMNUiiiiiu KÖZLI HOGY A VÍZNYOMÁS TEKINTÉ­LYES MEGNÖVEKEDÉSE A VÍZHÁLÓZATBAN ÉS ENNEK KÖVETKEZTÉBEN AZ INGATLANOK BELSŐ FELSZERE­LÉSÉBEN SZÜKSÉGESSÉ TESZI AZOK ELLENŐRZÉSÉT. A VÍZVEZETÉK FELÜLVIZSGÁLÁSA VÉGETT FORDULJANAK BIZALOMMAL A SZERELÉSI OSZTÁLYHOZ. SZERELÉS OSZTÁLY PAVEL ROTARU U.50. TEL.16 A TUDOMÁNYT ÉS KULTÚRÁT TERJESZTŐ TÁRSASÁG Te­mesvár Tartományi Fiókja KÖZLI, hogy vasárnap, folyó év január 10-én d.e. 11 órai kezdettel TÁR­NOKI GYÖRGY nagyváradi tanár előadást tart magyar nyelven „A VILÁGŰR MEGHÓDÍTÁSA“ címmel az Orvostudományi Intézet nagytermében. A rendkívül érdekes és időszerű előadást a „Mesterséges hold“ és a „Szállnak a darvak“ című filmek vetítése követi. Belépés díj­talan. Közlemények VASÁRNAP, 1960 JANUÁR 10-én, 10 ÓRAI KEZDETTEL az Augusztus 23 kör­út 16 szám alatti szakmai iskola helyi­ségében a Tartományi Fotbalbizottság e­­lemző gyűlést tart, melyre meghívják a tartomány és Temesvár város területén működő összes A és B osztályú fotbal­­szakosztályok vezetőségi tagjait. A te­mesvári futbalbírók és edzők megjele­nése kötelező. A TARTOMÁNYI FOTBAL­BIZOTTSÁG (12): ★ 1960 JANUÁR 24-én kezdődik a „111 csa­pat sakkbajnoksága“. A Román Szak­­szövetséghez csatlakozott Sportegyesüle­tek, amelyek részt óhajtanak venni eze­ken a versenyeken, küldjék el az osztály képviselőjét az 1960 január 15-én tartan­dó technikai gyűlésre, amely pontosan 18 órakor kezdődik a Temesvár városi Testnevelési és Sportszövetség székhe­lyén, Voltaire utca 4. szám alatt. A Sakkbizottság (13), ★ a temesvári Állami német szín­házban három IV-ed és V-öd osztályú színészi állás van üresedésben. Betölté­sük versenyvizsga alapján történik, me­lyet folyó év január 18-án tartanak a színházban. A versenyvizsga anyaga: szabadon választott prózai szöveg felol­vasása, egy vers szavalása és egy jele­net eljátszása egy tetszés szerint vá­lasztott színdarabból. A versenyvizsgára 1960 január 15-ig lehet felratkozni. (10). SZOMBATON, 1960 január 9-én 18 órai kezdettel a Temesvár városi Testnevelési és Sportszövetség helyiségében a Tar­tományi Tekebizottság elemző gyűlést tart, melyre meghívjuk a tekeszakosztá­lyok vezetőségi tagjait, a tekejátékoso­kat és bírákat. A TARTOMÁNYI TEKEBIZOTTSÁG (11). A temesvári „ADA MARINESCU“ se­­lyemszövöde versenyt hirdet SZÖVŐ­­MESTERI állás betöltésére A részvételi feltételek az 1061/1959-es számú minisztertanácsi határozatban van­nak feltüntetve Érdekeltek felvilágosítást kérhetnek a munkaszervezési osztályon, telefon 46-54. A gépkocsiszállítási vállalat GÉPKOCSITELEPE Temesvár, Circum­­valaţium­ utca 4. szám, őröket alkalmaz. Érdekeltek naponta 8—14 óra között je­lentkezhetnek a titkárságon. Főkönyvelőket keresnek azonnal al­kalmazásra a tartományi állami gazda­ságokhoz. Kérvényeket az Állami Gazdaságok Trösztjéhez, Temesvár Köztársaság kör­út 8. szám alá lehet benyújtani. A vízfogyasztók figyelmébe! A Temesvár városi ICOT, hogy mentesítse a dolgozókat a víz-, szennyvízcsatorna-, szemét- és ké­ményseprési díjaknak a vállalat székhelyén történő befizetésétől, megszervezte, január elsejétől kezdődően, e díjak helybeli be­szedését a vízmérőóra leolvasá­sát követő napon-Kérjük az előfizetőket, szer­vezzék meg azt, hogy egy hosz­­szabb időre megválasztott felelős gyűjtse össze előre a lakóktól a pénzt, aki a begyelt összeget nyugta ellenében kifizeti majd az ICOT pénzbeszedőjének. A pénzbeszedés tervbe­ vett idő­pontja viszonylag állandó; va­sárnap és ünnepnapok alkalmá­val két nappal előbbre, vagy két nappal későbbre tolódik. (4). ÉRDEKLŐDNI LEMET A „MUNCA NOUA SZÖVETKEZET VOLTAIRE UTCA 3 SZÁM ALATTI EGYSÉGÉBEN. “SOKSZOROSAS­ VÁLLALUNK JÓ FELTÉ­TELEK MELLETT

Next