Szabad Szó, 1965. április-június (22. évfolyam, 6260-6336. szám)

1965-06-10 / 6319. szám

Nagyszerű ragyogó­­ koncepciós munkára is jelentős szerep hárul Különleges érdeklődéssel olvastam az 1966—1970-es évekre szóló nem­zetgazdaságfejlesztési Irányelvter­vezetet, valamint az 1966—1975 kö­zötti időszakra szóló, s az ország energetikai forrásainak hasznosításá­ra és az ország villamosítására vo­natkozó Irányelvtervezetet. A gépgyártóipar termelésének é­­vi több mint 12 százalékos átlagos ütemű növelése, a nemzetgazdasági ágaknak mind tökéletesebb, magas jellegzetességű és teljesítőképessé­gű felszerelésekkel való ellátása, a craiovai, a vaskapui, az arge­si és számos más hő- és vízierőmű­­nek szükséges, magas paraméterű gépcsoportok gyártásának fejleszté­se jelentős feladatokat állít üze­münk munkaközössége elé. Hiszen a Resicai Gépgyártó Üzem országunk egyik alapüzeme, melynek feladata hozzájárulni az említett objektu­mok megvalósításához — ami kü­lönösen jelentős feladat. Mint a Román Munkáspárt IV. kongresszusának Irányelvterve­zetéből kitűnik, a korszerű technika gyorsütemű terjesztése a nemzet­­gazdaság minden ágában, fő feltéte­le az 1966—1970. évi tervben elő­irányzott feladatok teljesítésének. E tekintetben jelentős szerep hárul üzemünk koncepciós szolgálataira is. A gőzturbinák, hidraulikus tur­binák, a Diesel-villanymozdonyok motorai és forgóvázai, valamint nagyerejű villanymotorok és más termékek terveit meg dokumentá­cióit olyképpen kell kidolgoznunk, hogy azok mind minőségi, mind a teljesítőképesség és tartósság szem­pontjából vetekedhessenek a világ­­piacon lévő hasonló termékekkel, ki­elégítve a megrendelők mindinkább fokozódó igényeit. A főkonstruktőr szolgálat dol­gozóinak figyelme a legkorszerűbb konstruktív megoldásokra, az aggre­gátok fajlagos súlyának csökken­tésére kell irányuljon, felhasználva a magas műszaki jellemzőjű és ki­váló minőségű anyagokat. A fő­metallurgiai és főtechnológiai szol­gálaton pedig a legmegfelelőbb tech­nológiai megoldásokat kell megta­lálják. Biztosítaniuk kell a szerszá­mokkal, szerkezetekkel és mérőmű­szerekkel való jó ellátást, a felszere­lések ésszerű kihasználását, hogy így növekedjék a munka termelékenysé­ge és jó minőségű legyen a kivi­telezés. E szolgálatok feladata nö­velni a gépesítés fokát, főleg a­­zon műveleteknél, melyek gépesítése nagymértékben elősegíti a munka­termelékenység növelését, a termelé­si költségek csökkentését és a mun­kafeltételek megkönnyítését. Különös figyelmet kell fordítani a műszaki-mérnöki személyzet mi­nél ésszerűbb foglalkoztatásáért az adminisztratív munkálatok gépesíté­sére. Így a főtechnológiai és főme­­tallurgiai szolgálatoknál gépesíteni szükséges az anyagok fajlagos fo­gyasztásával kapcsolatos számításo­kat és nyilvántartásokat, hasonló­képpen kell eljárni a termeléselőké­­szítési, illetve a főkonstruktőr szol­gálatnak a gyártási dokumentáció, illetve a tervezési munkálatok ese­tében. Fontos feladat hárul az üzem la­boratóriumi szolgálatára, a labora­tóriumi kutatások fokozása és a legoperatívabb módszerek alkalma­zása tekintetében, főleg az acélok előkészítése és a hőkezelések terén; a meg nem felelő anyagokat pedig már az első fázisban ki kell mu­tatni. A koncepciós szolgálatokon dol­gozó mérnökök és technikusok vál­lalják, hogy fokozott erőfeszíté­seket tesznek az előttünk álló nagy­szerű célkitűzések eléréséért. SMEREA ION mérnök, a Resicai Gépgyártó Üzem koncepciós főmérnöke megvalósítások — távlatok Az állam központosí­tott alapjaiból eszkö­zölt beruházások vo­lumene (milliárd lejben) 250-260 ­ A korszerű felszerelés mezőgazdasági kihasználásával A múlt évben az aradi üvegház­­kombinát kristálykupolái alól össze­sen 1630 tonna paradicsomot és 710 tonna uborkát küldtünk az át­vevő szerveknek. S ami ugyancsak fontos: idejében és a kereskedelem megkövetelte minőségét. A brigá­dok között szervezett szocialista munkaverseny nálunk is hatékony­nak bizonyult, mely hatékonyság hűen tükröződik gazdasági ered­ményeinkben. A több mint öt és félmillió lejes jövedelem minden egyes mérnök, technikus és munkás közös erőfeszítése eredményeként valósult meg, amelyből 1 355 000 lejt előirányzaton felül értünk el. Külön említésre érdemes a terület­egységnyi jövedelem: egy-egy hek­tár több mint negyedmillió lejt hozott a nemzetgazdaságnak. Az Irányelvtervezet körvonalazza, kijelöli a további fejlődés útját. S­em­ tanulunk ebből a tudományos programból, hogy a rendelkezésünkre álló korszerű felszerelés még telje­sebb kihasználásával, egyre több és olcsóbb zöldséget termesszünk. Idén további 12 hektár területet magába foglaló üvegházat vonunk a termelésbe, amely újabb jelentős lépést jelent a nagyüzemi, ipari méretekben történő zöldségtermesz­tés útján. BENGULESCU IOAN, az aradi üvegház-komplexum főmérnöke A IV. pártkongresszus Irányelv­tervezete a nemzetgazdaság fejlő­désének további távlatait érzékel­teti, amely a szocializmus, majd pedig a kommunizmus kapuit nyit­ja meg hazánk dolgos népe előtt. Ebből a társadalomátalakító nagy­szerű tervből derekas részt kell vállalniok a mezőgazdaság dolgo­zóinak s mindenekelőtt az állami gazdaságok munkaközösségeinek. Az ő feladatuk az, hogy a termelés nö­velésére még fellelhető tartalékokat feltárják, kihasználják, s mint jó tapasztalatot elterjesszék. Az Irányelvek tervezete előírja a korai zöldségfélék főként üveghá­zakban és melegágyakban történő termesztésének bővítését, és a vá­laszték változatossá tételét. Az aradi üvegház-komplexum a világ­színvonalon álló mezőgazdasági technika eredményességét bizonyít­ja. A dokumentum fényében a jö­vőben méginkább igyekszünk eleget tenni nagyszerű feladatainknak. A korszerű felszerelés könnyebbé, eredményesebbé teszi dolgozóink te­vékenységét, s ezt kiegészíti a szaktudás növekedése, a gazdago­dó tapasztalat. Az üvegház-kom­­plexumban olyan emberek, kommu­nisták dolgoznak, akik itt tanulták meg az üvegházi hajtatást, s akik eredményeikkel bizonyították be azt, hogy méltó képviselői az új­nak. 1.1 VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ RMP BÁNÁT TARTOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÉS A TARTOMÁNYI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam, 6319. szám 4 oldal­ára 25 iráni Csütörtök, 1965 június 10 MAI SZÁMUNKBAN Az emberek körében folytatott munka művészete Tiszta, fertőtlenített gabonaraktárakat Indulás előtt, életre készen Nagyméretű sztrájkok Olaszország ipari központjaiban (2. oldal) (2. oldal) (3. oldal) (4. oldal) Alaposabb felkészültséggel, több tudással Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit pártunk IV. kongresz­­szusa Irányelvtervezeteinek olvasá­sa közben éreztem: a mély hálát, az elismerést a gondoskodásért, a bölcs előrelátásért... Itt vannak előttem az Irányelvtervezetek. Újra és újra beleolvasok, tanulmányozom szaka­szaikat; minden ami bennük fog­laltatik, pártunk tudományosan megalapozott, következetes politiká­járól beszél... Az oktatás fejlődésével kapcsola­tos részéről szeretnék szólni. Arról, hogy az általános oktatás újraszer­vezésével elért jelentős eredménye­ink biztosítékát szolgáltatják annak, hogy a tanüggyel kapcsolatos cél­kitűzések maradéktalanul valóra válnak. Ezekben a napokban, amikor az egész ország az Irányelvtervezeteket tanulmányozza, többi között az is­kolahálózat fejlesztésére vonatkozó részt is, vizsgáztató bizottság elé lépnek a nyolcosztályos általános is­kolák első végzősei. Az első nemze­dék, amely pártunk bölcs politikája eredményeként alaposabb felkészült­séggel, több tudással foglalja el a középiskolák, szak- és technikai is­kolák padjait. A szak­középiskolák hálózatának fejlesztése —, amint azt az Irányelv­­tervezet kiemeli — az oktatás fej­lődésének egy újabb lépcsőfoka hazánkban. Hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal kössön alapos ismeretséget már a középiskolában a különböző szakmákkal — fiatalok, akikből később nagyszerű szakembe­rek, mérnökök lesznek, olyan embe­rek, akik egyre magasabbra emelik a román tudomány és technika zász­laját ... Pártunk gondoskodása folytán Temesvár rajonban is évről év­re fejlődött az iskolahálózat. Az utóbbi három évben például több mint 200 új tantermet adtak át az iskolásoknak, idén pedig — a mi­nél jobb tanulási feltételek biztosí­tása érdekében — a rajoni népta­nács költségvetéséből újabb össze­get, több mint 1 000 000 lejt bocsá­tanak a tanügy rendelkezésére. GHEORGHE DUMITRU, a Temesvár rajoni néptanács a végrehajtó bizottságának alelnöke . ÜZEMBE HELYEZTÉK A BRAZI­ I POLIETILÉN-GYÁRAT A brazi­l petrokémiai kombinátban üzembe helyezték a polietilén-gyárat. A polietilén-gyártás vegyiparunk ki­emelkedő eredménye a III. pártkon­gresszus Irányelvei szellemében. A gyár a tervben előirányzott ka­pacitás elérése után évi 24 000 ton­na polietilént állít majd elő. Az egész termelési folyamatot automatizálták. Kisszámú kiválóan képzett szakem­ber vezénylőtábláktól irányítja és ellenőrzi a bonyolult gyártási folya­matot. A polietilén a legfejlettebb műszaki eljárással készül: az etilén nagy nyo­mású polimerizációja útján. Az etilént szintén a kombinátban állítják elő le­párlási gázból. Az így hasznosított gáz 17,5-szer értékesebb, mint a tüze­lőanyagként használt lepárlási gáz. A polietilén-gyártás annyira jövedelme­ző, hogy körülbelül két év alatt amor­tizálja az összes beruházási költsége­ket. A polietilént többek között föld­alatti, tengeralatti kábelek, légvezeté­kek szigetelésére, nyomás- és hőálló csövek gyártására, korrózióálló gép­­alkatrészek előállítására használják. Fóliák formájában a mezőgazdaság­ban növényvédelemre, az építőtelepe­­ken pedig a munkahelyek téli elszige­telésére használják. Polietilénből sok közfogyasztási cikket és többféle ipa­ri csomagoló­anyagot is gyártanak. A polietilén gyártási eljárását az I.C.I. (Imperial Chemical Industry), a tervek és berendezések nagy részét a Simon-Carves angol cégek szállították. A gyárat a petrokémiai berendezések­re szakosított brazi­l építő- és szerelő­vállalat építette. Az aradi December 30 textilüzem imprimáló osztályán korszerű fel­szereléssel nyomják a színmintákat a pamut­kelmékre. Építkezések átadása határidőre Évről évre, államunk mind nagyobb pénzalapokat irányoz elő ipari és más nagy fontosságú objektumok felépítésé­re népgazdaságunk gyorsütemű fejlő­dése érdekében. S amint azt pártunk hangsúlyozta: a beruházási terv alap­vető célkitűzése a kivitelezés meggyor­sítása, az objektumok üzembehelyezése határidőre. Az építkezések átadása határidőre, vagy éppen még előbb, azt jelenti, hogy gyorsabb ütemben növel­jük a népgazdaságnak szükséges ter­mékek előállítását, országunk újabb erőforrásait értékesítjük ésszerűen s hozzájárulunk a nemzeti jövedelem e­­melkedéséhez, ezen az uton pedig a dolgozók életszínvonalának szüntelen növeléséhez. Bánát tartományban is több nagy objektum kell elkészüljön az idén, néhánynak az építése pedig már be is fejeződött. A resicai ICMM kollektívája például határidőre adta át a helybeli nagy kohászati kombinát agglomeráló gyárának második tech­nológiai vonalát, az Újmoldovai Bá­nyavállalat keretében pedig jó ideje folyamatban van egész sor berendezés technológiai próbája, úgyhogy már érc-koncentrátumokat is előállítanak. Az újmoldovai építők, a pártkongresz­­szus tiszteletére folyó lendületes ver­senyben bizonyos előnyt szereztek s így előreláthatólag határidő előtt he­lyeznek üzembe fontos objektumokat. Az ipari és más építkezések terén elért eredmények elsősorban annak kö­szönhetők, hogy a pártszervezetek út­mutatására, az idén tovább javult az együttműködés a megrendelő vállalat, a tervezők, építők és a berendezést, a­­nyagokat szállító egységek között, an­nak, hogy legtöbb helyen rendszeresen elemzik a munkálatok helyzetét s ope­ratív intézkedéseket foganatosítanak, ha valahol lemaradás mutatkozik. A felszereléseket, technológiai berende­zéseket szállító vállalatok legtöbbje ütemesen küldi ezeket, az építők job­ban kihasználják teljesítőképességüket, a megrendelők jó része idejében bizto­sítja az építőnek a kivitelezési doku­mentációt s megjavult az anyagellátás is. A Resicai Kohászati Kombinát, meg a Gépgyártó Üzem például idejére beszerezte a dokumentációk nagy ré­szét s igy az építés ütemesen halad­hatott, úgyhogy az ICMMR teljesít­hette főbb terv­mutatóit. Tartományi viszonylatban azonban az építkezések üteme, az előirányzott grafikonhoz viszonyítva, nem minde­nütt kielégítő. Ez a helyzet néhány aradi (Teba és December 30), temes­vári (Harisnyagyár) ipari építkezéssel, valamint erdei gépkocsi-utak építésé­vel, mezőgazdasági objektumokkal. Az okok különbözők. Az aradi megren­delők például nem adták át idejében a teljes műszaki dokumentációt az építőnek, máshol, így Vörösacélon, az építtető nem rendelte meg előrelátóan a szükséges berendezéseket. Néhol az építők nem használják ki megfelelően kapacitásukat, vagy pedig átadják az objektumot határidőre, azonban „el­feledkeznek“ egy-két „apróságról“ (mint az ICMMR, az agglomeráló gyár második vonalának egyes mun­kavédelmi berendezéseiről). Még akad­nak fogyatékosságok a szállított be­rendezések kivitelezését illetően is. Az év hátralévő szakában újabb, még fokozottabb feladatok állnak a tartománybeli kollektívák előtt a be­ruházási terv tekintetében. S számítás­ba kell venni azt is, hogy előkészíten­dő azoknak az objektumoknak építése, melyek már a következő ötéves terv részei lesznek. Ez szükségessé teszi azt, hogy a pártszervezetek vezetésével mindazon vállalatokban, ahol beruhá­zási munkálatok folynak, valamint az építő egységekben, körültekintő intéz­kedéseket foganatosítsanak a nagy fon­tosságú objektumok határidőre vagy még előbb való átadására. Ezek az intézkedések vonatkozzanak a szük­séges dokumentáció teljes biztosítá­sára, a technológiai berendezések ide­jében való megrendelésére és le­szállítására kiváló minőségben, to­vábbá az ütemes anyagellátásra, az építővállalatokban pedig a kapacitások maximális kihasználására, korszerű módszerek alkalmazásának kiterjeszté­sére, hogy pártunk IV. kongresszusá­ig minden egyes munkálatnál ne csu­pán a grafikon szerinti feladatokat tel­jesítsék, hanem előnyt is szerezzenek az építésben. Uj szakaszban a hengerde szerelése G a 1 a c. — A galaci Gheorghe Gheorghiu-Dej Kohászati Kombinát egyik legjelentősebb objektumának, a vastaglemez-h­engerdének szerelése új szakaszba lépett. Az alapzatra szere­lik a hengerállványok kereteit. Széles fronton megindult a szere­lési munka A harmadik (előnyújtó) részlegen és az ötödik (készremun­­káló) részlegen a hengersor szerke­zeteit, részegységeit, reduktorait és más berendezéseit szerelik. A mélyke­mencék részlegén befejezéshez köze­ledik három kemence és a görgős­járatok építése. A dolgozók munkáját megkönnyíti az hogy a két hengerjárat részlegé­ben üzembe helyeztek három futó­darut, amelyek közül az egyik 160 tonna kapacitású. (Agerpres) A szántóföldeken A kertészetben kiterjesztjük az öntözést A bresteai mezőgazdasági termelő­­szövetkezetben az utóbbi években eredményesen fejlődött a zöldségter­mesztés, növekedett a paradicsom, burgonya, paprika és káposztafélék termesztési területe. Idén például már a 10 hektár korai paradicsomon kí­­vül négy hektár paprikát, ugyan­ennyi zöldbabot, nyolc hektár korai burgonyát termesztenek. A kiterjedt kertészet azonban sok munkát is ad, különösen ebben az időszakban. A ki­ültetés után most már az egész területen kapálással kell hozzájárul­­niok a Szalmán János brigádvezető irányításával dolgozó kertészeknek a megkövetelt fejlődési körülmények biztosításához, mindenekelőtt a talaj­­lazításhoz, gyomtalanításhoz. Az ed­digi eredmények azt bizonyítják, hogy jó kezekre bízták ezt a százezreket hozó ü­zemágat. A korai paradicso­mot kétszer megkapálták, s elvégez­ték a hónaljazást is. Idejében kivirá­goztak a palánták s jelenleg már szé­pen fejlődnek az első termések. El­végezték a bresteaiak a paprika, kék­paradicsom és korai burgonya két­szeri kapálását is, jelenleg már fo­lyik a korai káposzta — három hek­tár — értékesítése. Közben működésbe állították az öntözőfelszerelést is, amely összesen 21 hektáron biztosítja a bőséges víz­ellátást. Habár a jelenlegi meglehe­tősen csapadékos időszakban több­nyire kihasználatlanul áll, már a kiül­tetésnél jó szolgálatot tett s a nyári hónapokban valószínűleg ismét hozzá fog járulni a növények követelmé­nyeknek megfelelő fejlődéséhez. Haladnak a gyomtalaní­tással Ámbár a többszöri esőzés akadá­lyozta a növényápolást, az ujmosni­­cai mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjainak sikerült kihasználniuk a munkára kedvező időt. Az alapos munkaszervezés tette lehetővé azt, hogy 30 hektáron a cukorrépa és 40 hektáron a napraforgó második gépi és kézi kapálását is befejezzék. A 230 hektárból több mint százon már gyommentes területen fejlődik a ku­korica. Minden erővel... Az arad-buzsáki mezőgazdasági ter­melőszövetkezetben minden erőt moz­gósítottak az operatív növényápolás­ra. A múlt évi tanulság ösztönző erővé vált idén, mivel a tavalyi el­gyomosodott területeken bizony lé­nyeges volt a termésveszteség. S hogy idén ez nem ismétlődik meg, arra biztosíték a növényápolás eddigi eredménye: 60 hektár cukorrépát két­szer kapáltak meg s egyeltek a föld­művesek, közben már folyamatban van a harmadik gépi kapálás is. Ezen a téren a legjobb eredményt a Bu­tas Adrian vezette brigád tagjai érték el. A napraforgót is kétszer kapálták meg de a legszorgalmasabb földmű­vesek már harmadszorra végzik e fontos munkát. Természetesen az erők nagy részét a 420 hektárnyi ku­korica ápolása foglalja le, a gépesí­­zők és mezőgazdasági termelőszövet­kezeti tagok közösen küzdenek a gyomok ellen, összesen négy kulti­­vátorral dolgoznak a termelőszövet­kezet határában, s ez ideig 320 hek­táron végezték el a sorok közötti gépi kapálást. Morar Gheorghe, Ar­delean Simion és a többi gépesítő jó munkát végzett a közös földeken. Utánuk a növénytermesztő brigádok tagjai kapálják a növényköröket, gyomtalanítják, lazítják a talajt. Növényápolás gépekkel Az orczyfalvi gép- és traktorállo­más traktorosai végzik a hozzájuk tartozó mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek kukorica-, napraforgó- és cukorrépaföldje nagy részének gyom­talanítását, így hát ebben az időszakban bőven van munkájuk a kultivátorozóknak, összesen 6134 hektár kukoricát, több mint 100 hek­tár napraforgót és 354 hektár cukor­répát kell megkapáljanak, gon­dozzanak egészen a betakarí­tásig. Idejében láttak munkához, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nagy részében megakadályozták az el­­gyomosodást. A legjobb eredményt mégis a vingai Kalász termelőszövet­kezetben dolgozó X-es számú brigád traktorosai érték el. A Caracior loan vezette brigád traktorosai végeztek az egész kukoricavetés első gépi kapálá­sával, s már hozzáláttak a második kultivátorozáshoz. Ez ideig 120 hektá­ron végeztek e munkával. Jól dolgoz­nak a vingai December 30 termelő­­szövetkezetben tevékenykedő XI-es brigád tagjai is, akik összesen 710 hektár kukoricát gondoznak. Jól ha­lad a gépi növényápolás a monostori határban is; itt megkezdték a kuko­rica második gépi gyomtalanítását s elvégezték 15 hektár napraforgó má­sodik kultivátorozását is.

Next