Szabad Szó, 1972. április-június (29. évfolyam, 8429-8505. szám)
1972-06-24 / 8500. szám
AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJA A megyei pártkonferencia köszöntésére Iparvállalataink dolgozói határidő előtt teljesítették félévi tervüket jó érzés egy-egy nehéz erőpróbán túl lenni, s tudni azt, hogy az odaadó munkát siker koronázta. Ilyen elégtétel-érzésben részesülhetnek most iparvállalataink dolgozói, akik büszkén jelenthetik a megyei pártkonferenciának: határidő előtt teljesítették félévi tervüket. Kemény munkára, a termelő kapacitás jobb kihasználására volt szükség ahhoz, hogy egy héttel lerövidíthessék a tervidőszakot. Ámde Zsombolyától Nadrágig, Tomeşti-től Dettáig, a munkások, mérnökök és technikusok tízezrei becsülettel helytálltak a szocialista versenyben s nap mint nap tanúbizonyságát adták annak, hogy az Országos Pártkonferencia és a Köztársaság kikiáltásának XXV. évfordulója tiszteletére tett felajánlásokat sikeresen teljesítik, így vált a munkásakarat, a kommunista helytállás a többletértékek bőven buzogó forrásává. Megyénk ipara ugyanis június végéig — az egyhetes időnyerés eredményeként — mintegy 220 millió lej értékű árut adhat a nemzetgazdaságnak előirányzaton felül. Olyan teljesítmény ez, amely azt igazolja: a temesi tájak vállalatainak román, magyar, német, szerb és más nemzetiségű dolgozói osztatlanul magukévá tették a pártvezetőség által kezdeményezett nagyszerű célkitűzést, hogy félévvel korábban teljesítsék az ötéves tervet. S az Electromotor, Electro-Banat és az Azúr üzem, a Gyapjúipar, a Bega, a Mezőgazdasági Gépgyártó-, Javító- és Szerelőüzem, a Garofiţa, a Dermatina, a Június 1. Gyár, a zsombolyai Ceramica, a Lugosi Mondial és a Tomeşti-i Üveggyár, valamint más vállalatok szorgos munkaközösségei tettekkel bizonyítják, hogy újabb és újabb többletmilliók fakadnak az elhatározásból. Az Electromotor Üzem munkás- és műszaki gárdája például büszkén jelentheti a megyei pártkonferenciának, hogy immár 92 ezer kilowatt teljesítményű villanymotort készített és szállított le a megrendelőknek előirányzaton felül. Számottevő munkasikerekről számolhatnak be a nadrági hengerészek is, akik 1200 tonna fémlemezt küldtek ráadásként az ország gépgyártó üzemeinek. A temesvári és lugosi textilgyárak fonó- és szövőmunkásai is kitettek magukért, 50 000 négyzetméter kelmét szőttek terven felül. Ahány vállalat, annyi termelési eredmény. És annyi szilárd elhatározás arra, hogy határidő előtt s kedvező körülmények között teljesítik az idei és az egész ötéves tervet. Konkrét, célravezető pártmunka egy értékes kezdeményezés elterjesztéséért Az idén nem a legsikeresebben kezdték az évet a temesvári Június 1. Kötöttárugyárban. Számos munkás egyéni teljesítménye a követelmények alatt maradt. A pártszervezetet, a párttagságot egyaránt foglalkoztatta a megoldás, míg Winkler Imre, a tervosztály vezetője az egyik nap elmélyült beszélgetést folytatott Ecaterina Baluval, az export részleg felelősével. Ekkor született a kezdeményezés. Lényege: A termelékenység növelésére elsősorban úgy kell hatni, hogy szervezetten foglalkoznak mindazokkal, akik rendszerint nem teljesítik napi normájukat. A két kommunista elbeszélgetett más párttagokkal s a kezdeményezés egyre inkább körvonalazódott. A pártbizottság támogatta az akciót, majd a 6-os számú pártalapszervezet januári közgyűlésének napirendjére került. A javaslatot jónak vélték, megvitatták és határoztak. Hét tagú bizottság alakult, amely azt a pártmegbizatást kapta, hogy az export-részlegen sorra elbeszélgessen a normán alatt dolgozókkal. A bizottság munkához látott. Kutatták az okokat, elbeszélgettek a fiatal munkásnőkkel. Megmagyarázták nekik, hogy fél teljesítménnyel nem gazdaságos korszerű gépeket üzemeltetni, a fél normáért járó fizetésnek pedig ugyancsak ők látják kárát. A bizottság tagjai türelmesen elmondották, mit kíván a munkásbecsület minden egyes dolgozótól, feltárták a mai munkás jogait és kötelességeit. Rámutattak arra, hogy amit ők elmulasztanak, azt másoknak, a szorgalmas normatúlteljesítőknek kell pótolniuk. Egy hónapi kitartó tevékenység után sor kerülhetett az első felmérésre. Megállapíthatták, hogy azoknak a többsége, akikkel a bizottság elbeszélgetett, rendszeresen teljesíti normáját. A kezdeményezés eredményesnek bizonyult, alkalmasnak arra, hogy túllépje az export-részleg kereteit. A hatékonyság „titka“, konkrétan, célravezetően dolgoztak. Elsősorban azokra hatottak, akik visszahúzták a Szőke Rozália Gere Vilmos (Folytatás a 3. oldalon) m A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA ÉS KÖZTÁRSASÁGUNK XXV. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÖBBET, JOBBAT ELÉRNI MINDEN MUNKATERÜLETEN ■ „Érzékeny műszer a szív“ ■ DÉLKÖRÖK ■ Világpolitika ■ Információs oldalunk ■ Sporthírek, tudósítások. Számadás útközben Mindent legyőző új szokás Sokféle új szokás dívik manapság Keresztúron — mint megyénk bármely falujában. Jó is — rossz is — hasznos is — meg haszontalan is. Egyik legújabb az üdülés, a gyógykezeltetés. Tavaly ősszel kezdődött... Miután életbe lépett a szövetkezeti parasztság egészségügyi ellátásának javításáról szóló párthatározat... Traktor mozog a kukoricaföldön. A kultivátor éles kései porbanyitják a földet, vágják a gyomot. Báli Ernő bácsi, a mezei őr a kultivátor késénél is élesebb szemmel figyeli a munkát. Ernő bácsi néhány héttel ezelőtt érkezett haza a gyógykezelésről. — A reumám már nagyon hasogatott. Annyira ment a dolog, hogy alig bírtam mozdulni ... Pedig egy mezei őrnek igencsak szüksége van a lábára. A lábára, meg a szemére. Mert az az ő kenyere, menni meg látni. — ...Aztán mondták, hogy lehet kedvezménnyel fürdőre menni. Gondoltam én is megpróbálom, hátha elküldenek. — S hol üdült? — Gorj megyében, Sucelmn. Képes levelezőlapot vesz elő, mutatja melyik villában lakott. Aztán gondosan viszszadugja levéltárcájába. Dokumentum az. „Történelmi jelentőségű“ dokumentum — persze. Báli Ernő bácsi számára. — Meg mert indulni oly messzire egymagában? — Ami igaz, igaz, egy kicsit tartottam, mert a román nyelvet nem a legjobban beszélem. De aztán simán ment minden. A fürdőnél nagyon rendesek voltak ... — S használt a kezelés? — De még mennyire! Az új szokásokat rendszerint a fiatalok honosítják meg. Ezúttal azonban az öregek voltak az úttörők. Ők voltak az elsők, akik a gyógykezelésre, üdülésre jelentkeztek. Igaz, most már mennének a fiatalok is — csak lehessen. Persze Józsa Ödön (Folytatás a 3. oldalon) Képünkön Kraun József élenjáró operatőrt mutatjuk be munkahelyén (Pantea Gertrud felvétele) Korszerű berendezéssel, minőségileg kifogástalan terméket gyártani — tartják a Temesvári Mosószergyár dolgozói. ■ Az utóbbi napokban hatalmas áradásokat okoztak Törökországban a gyakori esőzések. Több ember életét vesztette, az anyagi kár jelentős — közölte a török sajtóügynökség. ■ Több százezer kolorádóbogár lepte el a dán tengerparti szigeteket. A kártevők, leküzdésére katonákat vezényeltek ki. A katonák azonban tehetetlennek bizonyultak ezzel a szokatlan ellenséggel szemben. A helyi hatóságok most azt tervezik, hogy lángszórók segítségével irtsák ki a burgonyaföldeket veszélyeztető kártékony rovarokat. A koppenhágai repülőtér értékmegőrző raktárából 21 aranyrudat loptak el. A Politiken lap szerint az ellopott arany értéke 300 000 korona. ■ A Vierzy melletti alagútban történt vasúti szerencsétlenség áldozatainak ideiglenes száma: 79 halott és 16 sebesült. Sok utast még nem sikerült kiszabadítani a romok alól. A mentőcsapatok folytatják a vagonroncsok eltávolítását. Az olaszországi Anconában (Marche tartomány) két hét óta mindennaposak a földrengések. A hétfő éjszakai három földrengés után kedden 18.00 óra körül újabb, ezúttal 6 fokos erősségű földrengés rázta meg a várost.