Szabad Szó, 1973. április-június (30. évfolyam, 8738-8815. szám)
1973-04-01 / 8738. szám
Szabad Szó lomról, 1892-ben pedig a román szocialisták a Mișcarea socialistă című lap útján kinyilvánították rokonszenvüket és szolidaritásukat az orosz forradalmárok csoportjával, amelyben ott volt a cári kormány által Szibériába deportált fiatal Uljanov — Vlagyimir Iljics Lenin — is. Azokban az években nagy mértékben fejlődtek az internacionalista kapcsolatok a román és a bolgár szocialisták között. Az országukból kiüldözött bolgár forradalmárok menedékre és igaz barátokra leltek országunk területén. Hasonlóképpen internacionalista kapcsolatok épültek ki a német, francia, olasz, belga és más országokbeli szocialista pártokkal. Az akkori idők munkás- és szocialista sajtójának hasábjai híven tanúsítják a román proletariátus szolidaritását a norvég, dán, holland, svájci, spanyol, kínai, ausztráliai, amerikai, kubai és más országokbeli munkások harcával. A párt belső tevékenysége, szoros kapcsolatai a többi országok munkásosztályának szervezeteivel, a proletariátus A proletariátus egyesülési akaratának és az új forradalmár vezetők tevékenységének eredményeként 1901-től kezdve megalakulnak a „Románia muncitoare“ szocialista körök, azok a forradalmi munkásszervezetek, amelyek széles körű propaganda- és szervező kampányt indítanak a párt helyreállítása céljából. Ennek keretében folyik le 1906-ban a szakszervezeti mozgalom országos megszervezése is, ami maga után vonja a munkásosztály forradalmi akcióinak felélénkülését, a szocialista párt talpraállítási folyamatának meggyorsítását. A román proletariátus továbbra is aktívan részt vesz az ország társadalmi-politikai életében, s ugyanakkor szolidaritási kapcsolatokat fejleszt ki más országok proletariátusának harcával, így 1905-ben a romániai dolgozó tömegek szolidarizálnak az orosz proletariátussal, nagy tüntetéseket rendeznek tiltakozásul a cári ohrana által indított megtorlások ellen. Úgyszintén ismeretes az a segítség, amelyet a román forradalmárok nyújtottak a Potyemkin cirkáló felkelőinek, akik Romániában politikai menedékjogot kaptak. A munkások szolidaritási mozgalmának erőteljes nyomása alatt a román kormány kénytelen volt, megtagadni, hogy kiadja a Potyemkin lázadóit a cári rendszernek. Lenin különös jelentőséget tulajdonít ennek az aktusnak és megállapítja, hogy a román kormány „nem akar annyira lealacsonyodni, hogy vállalja a zsandár szerepét a minden oroszok cárjának kérésére“ és hogy úgy járt el „ahogyan csak egy olyan nemzet kormánya járhat el, amely tiszteli önmagát“. Erőteljesen illusztrálja hazánk forradalmi mozgalmának erejét és kombattivitását a munkásosztály, a román szocialisták részvétele az 1907 évi — Románia újkori története legnagyobb parasztfelkelésének éve — eseményekben. A fellázadt parasztság erőteljes támogatást kapott a munkásoktól, a szocialistáktól, akik kimentek a falvakba és lelkesítették a parasztokat, világosan megjelölték harcuk célját. Ismeretes, hogy a munkások erélyesen tiltakoztak a parasztsággal szemben foganatosított megtorlások ellen, kimagasló vezetőivel, aktív részvétele és hozzájárulása a nemzetközi munkásmozgalom akkoriban felmerült fontos kérdéseinek megvitatásához, nemzetközi tekintélyt szereztek számára. A Magyarországi Munkások Szociáldemokrata Pártjának vezetősége 1894-ben a román szocialistákhoz intézett levelében annak a véleményének adott kifejezést, hogy „a fiatal és erőteljes Román Szociáldemokrata Párt, hála az önök odaadásának és energiájának, fontos helyet foglal el a földrész szocialista pártjai között“. Mint ismeretes, munkásosztályunk forradalmi pártjának kezdettől fogva számtalan nehézséggel kellett szembeszállnia, súlyos megpróbáltatásokat kellett leküzdenie az uralkodó osztályok ellenállása, a burzsoá földesúri rendszer üldözése és terrorja miatt. Ugyanakkor meg kell mondanunk, hogy a párt tevékenységében zavarok nyilvánultak meg, ez a tevékenység korlátozott volt, amit a társadalmi fejlődés akkori stádiuma, a tapasztalatok hiánya, valamint az idézett elő, hogy a proletaismeretes a szocialisták határozott fellépése a felkelők védelmében. Rendkívül fontos mozzanata volt ez az ország demokratikus átalakulásában egyaránt mélységesen érdekelt forradalmi munkásság és parasztság megjelenésének az ország politikai porondján, a burzsoá földesúri kizsákmányolás és elnyomás ellen küzdő két osztály egysége és szövetsége kinyilvánításának. A nagy demokratikus, forradalmi akciókban, amelyek azokban az években Romániában lezajlottak, fontos helyet foglal el a haladó szellemű értelmiség, tudományos és kulturális dolgozók, akik átérezték a nép szükségleteit és törekvéseit, s aktívan részt vettek a küzdelemben a munkások és parasztok, a szocialista harcosok oldalán. Ebben s az időszakban a munkásosztály forradalmi erőinek egyre nyilvánvalóbb kikristályosodása megy végbe, s ez a folyamat kifejezésre jut az ország összes Románia muncitoare köreinek egyesítésében és a Romániai Szocialista Szövetség megalakításában. Az 1910. évi Szocialista Kongresszus leszögezi a Romániai Szociáldemokrata Párt megalakítását, s a párt ünnepélyesen „a régi, elpusztíthatatlan szocialista gyökerek friss hajtásának“, az 1893-ban megalakított Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártja természetes folytatójának nyilvánítja magát. A munkásosztály pártja, amely az új körülmények között továbbfejlesztette forradalmi mozgalmunk politikai vonalát, alapvető célként tűzte maga elé a harc fokozását a proletariátus és a néptömegek felszabadításáért a kizsákmányolás és az elnyomás alól, a régi rendszer megszüntetéséért. A párt szembeszegült azzal, hogy az ország kincseit eladják az idegen tőkének. Ugyanakkor felsorakozott a II. Internacionálé keretében lévő baloldali pártok és csoportok köré, határozottan állást foglalva az imperialista háború ellen és fontos szerepet játszott a Zimmerwaldi Konferencia kezdeményezésében és megszervezésében. A párt intenzív munkával harcra mozgósította a néptömegeket Romániának a háborúba való belépése ellen, a semlegességi politikáért. A párt veriátus és akkori vezetői nem voltak kellően érettek ideológiai szempontból. Az a körülmény, hogy a párt vezetőségében olyan, politikailag és ideológiailag következetlen elemek is voltak, amelyeket nem fűztek szoros kapcsolatok a munkásosztályhoz, a múlt század utolsó éveiben egyre súlyosabb megrázkódtatásokat okoztak, s ezek végül az RMSZDP tevékenységének időleges megszakadásához vezettek. Ennek ellenére a forradalmi harc tovább folyt, a különböző munkáskörök és szervezetek tovább működtek, és az osztálycsaták tüzében a munkásosztályból és a haladó értelmiségek köréből egész sor új szocialista formálódott és emelkedett ki, mint például Ion C. Frimu, Ştefan Gheorghiu, Alexandru Ionescu, Alecu Constantinescu, Mihail Gh. Bujor, Gheorghe Cristescu, Dimitrie Marinescu és mások. Ezek valamennyien annak szentelték erejüket, hogy tömörítsék a munkásosztály sorait, s marxista alapon újjászervezzék a pártot. Vetésével a széles dolgozó tömegek sztrájkokat, összejöveteleket és tüntetéseket rendeztek a háború ellen; ezek az akciók az 1916. június 13- án Galaţiban megtartott nagy tüntetésben érték el tetőfokukat. Mint ismeretes, két évi semlegesség után a burzsoá földesúri Románia csatlakozott az imperialista Antant koalícióhoz, amely a nemzeti egység követelményének kielégítését ígérte. Az egységes nemzeti állam megteremtése abban az időben behatóan foglalkoztatta a néptömegeket, s a román nép, a proletariátus, a szocialisták létfontosságú követelménye volt. Lenin már 1917 januárjában nagy érdeklődést tanúsított e kérdés iránt, megállapítva, hogy „nagyon sok román és szerb (a románok és a szerbek összszámához viszonyítva) az országhatáron kívül lakik" és hogy „a burzsoá nemzeti államok megteremtése általában még nem fejeződött be a Balkánon“. A nemzetközi események alakulását meghatározó és a mi történetünkre is rendkívül pozitív hatást gyakorló momentum volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, amely a cári birodalom összeomlásához és az első munkás-paraszt kormány beiktatásához vezetett Oroszországban, erősen ösztönözve a munkásosztálynak, a világ összes dolgozóinak forradalmi harcát. A cári birodalom öszszeomlása és az osztrák-magyar monarchia széthullása megteremtette a feltételeket Európa e részén a mélyreható társadalmi-politikai átalakulásokhoz, a nemzeti államok kikristályosodásához, és ebben a keretben a román egységes nemzeti állam megteremtéséhez, ami a mindhárom román tartomány néptömegei által vívott évszázados harc győzelmét jelentette. Ezzel egyben beigazolódtak Engelsnek azok a szavai is, amelyeket 1888 januárjában Ion Nădejde román szocialistához írt: „Ha holnap megbukna a pétervári despotizmus, holnapután Európában nem lenne semmilyen osztrák-magyar monarchia“. És amint tudják, így is történt. (Hatalmas taps.) A román szocialisták, akik lelkesen üdvözölték állami egységünklétrejöttének történelmi aktusát, 1919 elején, a Socialistul című lap hasábjain közzétett nyilatkozatban hangsúlyozták: „Mint internacionalista román szocialisták örömmel üdvözöljük a román nép nemzeti felszabadulását és tiszteletben tartjuk az elhatározott egyesülési kapcsolatokat. A mai új Romániának a holnapi szocialista Romániává kell válnia“. (Hatalmas taps.) A román nemzeti állam egységének megvalósulása — az egész ország néptömegeinek korszakalkotó győzelme, amelynek kivívásához a munkásosztály, a szocialista mozgalom értékesen hozzájárult — megnyitotta az ország termelőerői gyorsabb fejlődésének távlatát, s ugyanakkor kedvező feltételeket teremtett a haladó társadalmi erő tevékenységének, a forradalmi munkásmozgalomnak a fokozásához. Az 1918—1920-as években a burzsoá földesúri rendszer ellentmondásainak kiéleződése közben fokozódik a dolgozó tömegek kombattivitása. Ismeretesek az 1918. december 13-i nagy tüntetések, amelyeket a burzsoá földesúri rendszer vérbe fojtott, a munkásosztály háború utáni rendkívül heves forradalmi akciói, amelyek egyre nagyobb méreteket öltöttek és tetőpontjukat az ország egész proletariátusát átfogó 1920. évi általános sztrájkban érték el, alapjaiban megrázkódtatva a burzsoáföldesúri rendszert és bebizonyítva, hogy a munkásság egy olyan társadalmi erő, amely vezetni tudja a népet az egész társadalom forradalmi átalakításáért vívott harcban. Romániában akkoriban haladéktalan megoldásra váró, rendkívül égető kérdések voltak napirenden, mint például a földreform végrehajtása, a falusi feudális termelési viszonyok felszámolása, a háborútól elpusztított gazdaság helyreállítása és új nemzetgazdasági ágak kifejlesztése, a jobb életkörülmények biztosítása a dolgozó tömegek számára. A munkásosztályra, amely számbelileg gyarapodott és amelynek politikai színvonala emelkedett saját harci tapasztalata és az Októberi Szocialista Forradalom győzelmének hatása, az egyetemes forradalmi mozgalom fokozódása nyomán, igen jelentős szerep várt az ország fejlesztésében, a városi és a falusi dolgozók érdekeinek és jogainak megvédésében. Ez szükségszerűen megkövetelte a párt újjászervezését, úgy hogy felléphessen az előrelátható nagy osztálycsaták szervezőjeként, elvállalhassa annak az egész forradalmi harcnak a vezetését, amelyet Romániában a kizsákmányoló osztályok hatalmának megdöntéséért, a proletárforradalom győzelmes megvalósításáért és a szocialista társadalom építésének megkezdéséért kellett vívni. Ebben az időszakban a román élenjáró szocialisták szoros kapcsolatokat tartanak fenn a III. Internacionálé képviselőivel és magával Vlagyimir Iljics Leninnel, megvitatva vele a pártnak a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozása feltételeit. Miközben kezdettől fogva kifejezésre juttatták, hogy csatlakoznak az újtípusú párt lenini elveihez, egyben egész sor ellenvetést hangoztattak arra vonatkozólag, hogy a Komintern beavatkozik a párt vezető szervei összetételének megállapításába — méltán úgy vélve, hogy ez a pártnak magának törvényes joga —, valamint arra vonatkozólag, hogy a Komintern tévesen elemezte és ítélte meg a romániai helyzetet. A román szocialisták e nézőpontjainak helyessége világosan kitűnik a munkásmozgalom utóbbi félszázados történelmi tapasztalatainak fényében. Válaszként az ország társadalmi fejlődésének objektív szükségleteire a román szocialisták képviselői az 1921 májusi kongresszuson egyhangúlag elhatározzák, hogy a szocialista pártot Román Kommunista Párttá alakítják át. (Hosszantartó, erős taps. Ütemesen visszhangzik RKP!). Ezzel magasabb szintre emelkedik a romániai munkásosztály forradalmi élcsapatának tevékenysége. A kommunista párt a forradalmi, szocialista mozgalomnak, a munkásosztály 1893-ban alakított pártjának közvetlen folytatója, tovább vitte és magasabb szintre emelte Románia fejlődésének új körülményei között, a nemzeti és társadalmi felszabadulásért folytatott harcot. Éppen ezért tekintjük ezt a mozzanatot az új Románia fejlődésében döntő mozzanatnak. Sajnálatos módon a szociáldemokrata párt tagjainak egy része nem követte az 1921. évi kongresszuson elfogadott határozatot és különálló szociáldemokrata pártot alakított, s ezzel politikai szakadást idézett elő a romániai munkásosztály soraiban. A munkásmozgalom történelmi fejlődése, a szocialista párt átalakulása Román Kommunista Párttá — döntő mozzanat Románia történetében 3. oldal A munkásosztály szervezeti és politikai egységének helyreállítása, az egységes marxi-leniai párt megteremtése — döntő mozzanat, szükséges cél a politikai hatalom kivívásáért és a szocializmus romániai felépítéséért folytatott diadalmas harcban A Román Kommunista Párt megalakulásának első pillanataitól kezdve szembeszáll a burzsoá földesúri rendszer elkeseredett ellenállásával, s a legnehezebb körülmények között folytatja tevékenységét. A Román Kommunista Pártot 1924-ben, alig három évvel megalakulása után illegálisnak nyilvánítják. A Román Kommunista Párt két évtizeden keresztül kénytelen volt illegálisan működni, de a legváltozatosabb harci formákat felhasználva, a munkásosztály, a dolgozók állandó szervezője és vezetője volt. Az 1929. évi nagy lupényi bányászsztrájk, a vasúti és kőolajipari munkások 1933 január—februári hősi harcai, a gazdasági válság éveiben és az ezt követő időszakban lezajlott számos, más sztrájkmozgalom ismételten tanúságot tett munkásosztályunk harci szelleméről, a párt ama növekvő képességéről, hogy megszervezze és vezesse a forradalmi harcokat. Amint már más alkalmakkor is kijelentettem, ez a képesség fokozódott, mihelyt a párt vezetését a munkásosztály közvetlen képviselői, a (Folytatás a 4.,5. oldalon)