Szabad Szó, 1977. január-március (34. évfolyam, 9899-9973. szám)
1977-01-04 / 9899. szám
2. oldal Szabad Szó Együtt a munkatársak és családjuk Hagyományaikhoz híven a temesvári Mechanikai Vállalat dolgozói most is együtt szilvesztereztek. A szépen feldíszített étteremben közel hatszázan foglaltak helyet. Szilveszter estéjétől az új esztendő első napjának hajnaláig szórakoztak, táncoltak a temesvári emelő- és szállítógép gyártók. Vidáman és jó kedvvel búcsúztatták el 1976-ot, azt az esztendőt, amelyben számottevő sikereket jegyeztek fel. Csupán az évi árutermelési előirányzatukat több mint 30 millió lejjel tetézték meg, számos emelő és szállítógépet, különböző típusú és rendeltetésű darut gyártottak és szállítottak terven felül nemzetgazdaságunknak. Az új esztendő első perceiben Ionițăragiu igazgató meleg szavakkal köszönte meg a gyár dolgozóinak az elmúlt évben végzett munkát és sikerekben gazdagabb boldog újévet kívánt valamennyiüknek. Az öntők, fémmegmunkálók, hegesztők, lakatosok, technikusok és mérnökök jókedvűen ropták a táncot, hosszantartó tapssal viszonozták a gyár tehetséges ének- és táncegyüttesének tartalmas műsorát. De kitett magáért a vállalat zenekara is, amely megállás nélkül szórakoztatta a vendégeket. Szilveszter éjszakáján itt is sűrűn összecsendültek a teli poharak, szívből jövő jókívánságok hangzottak el. Petru Munteanu, Simion Hanganu, Valeriu Cruceru élenjáró dolgozók, valamint a többi részvevő újévi jókívánságaiból kiérződött az az elhatározás, hogy a gyár munkaközössége 1977-ben további erőfeszítéseket tesz a termelés ésszerű megszervezéséért, a még nagyobb gazdasági hatékonyság eléréséért. Raffai György Vidámság a temesvári színpadokon A hagyományokhoz illően az óesztendő utolsó napjaiban valamennyi temesvári művésztársulat színvonalas vidám műsorral kedveskedett közönségének. A Nemzeti Színház Victor Eftimiu „... escu“ című nagy sikerű vígjátékát, a Román Opera pedig Johann Strauss A denevér című operettjét mutatta be. Az Állami Német Színház zenés-humoros műsort állított össze, amelynek jeleneteiben idős és fiatal nézők egyaránt meglelték a kedvükre valót Halló, itt kabaré! a címe a Temesvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatójának, amelyet december 30-án láthattunk. A sikeres próbálkozás során, az eddigi szilveszteri előadások útjait járva, színtársulatunk művészeti vezetői igyekeztek a legtöbb és legváltozatosabb humort, zenét és táncszámot kerek egészbe ötvözni. A közel három órás előadáson az előadói közösség nagy része fellépett, s persze mindenki mást nyújtott, mint rendesen . .. Diákszilveszter Az év utolsó napjaiban több diákismerősöm hívott fel telefonon. B.O.É.K ! — Hol szilvesztereztek? — igyekeztem megelőzni őket kérdésemmel. A hegyekben, a Szemeniken, a Pietrele menedékháznál (Retyezát), a Muntele Micen, barátaimnál, vidéken, itthon Temesváron, az Egyetem étkezdéjében (...), válaszolták . .. Az esztendők találkozása után néhány perccel látogattunk el a Temesvári Egyetem étkezdéjébe. A közös diákszilveszteren asztalonként visszhangzottak még a hagyományos jókívánságok: „La mulfi ani.“, sorra jártak a tele poharak. Újra felcsendülnek a hangszóróban a kedvelt táncmelódiák, felizzik a hangulat. Táncvetélkedő: mindenki a legjobb nyolc táncosnak szurkol. Az ünnepi összejövetel legszebb lányának megválasztásakor sem hagy alább a jókedv és vidámság. Barátaink asztalhoz ültetnek. Nem térhetünk ki vendéglátói figyelmességük elől. El kell fogyasztanunk a ház különlegességét, a gombásmártást. Koccintunk és ... végre (!) elbeszélgethetünk. Petru Andea, a Temesvári Egyetemi Központ RRDESZ tanácsának elnöke, és Dumitru Cutu, az Orvostudományi Intézet RKDESZ tanácsának titkára, a szervező bizottság alapemberei az éjfél előtti eseményekről tájékoztatnak. A mulatság tulajdonképpen már kora este elkezdődött. Minden érdeklődő diákot szívesen láttak, közel 400-an jöttek el ide. , Vajda Sándor Nagyszentmiklós Az Aranka-parti városban is kellemes hangulatban, a múlt évi eredményes munka gazdag eredményei fölötti elégtétel érzésével búcsúztatták az 1976. évet és köszöntötték az új esztendőt az ipari egységek és a gazdagon termő közös földek román, magyar, német, szerb és más nemzetiségű dolgozói. Más eredményeik mellett, a városbeliek tavaly csaknem 16 millió lej értékű helységfejlesztési hazafias munkát végeztek. A fiatalok az Ifjúsági Klubban, a Líceumban, az idősebbek az étteremben, a Kultúrházban, az Expressz büfében szervezett szilveszteri mulatságokon vigadtak. A helybeli fogyasztási szövetkezet szakácsai, cukrászai és csaposai kitettek magukért, kiváló minőségű, jellegzetes bánáti ételeket és italokat, azoknak is a legjavát szolgálták fel a vendégeknek. Zsombolya A város dolgozói tavaly 26 millió lejjel haladták túl az ipari árutermelési tervet, jó termést takarítottak be a földekről, nyolcmillió lej értékű városfejlesztési hazafias munkát végeztek, három kilométernyi vízvezetéket létesítettek a saját erőforrásaikból. Eredményekben gazdag évet hagytak tehát maguk mögött, volt mire emelni a poharat a Kultúrházban, a Ceramica Vállalat dísztermében, a Dacia vendéglőben, a Doina büfében, az Ifjúsági Klubban megrendezett szilveszteri mulatságokon. Mint ahogy testvéri összefogásban dolgoznak a román, német, magyar, szerb és más nemzetiségű dolgozók, szilveszter éjszakáján is együtt vigadtak, kívántak egymásnak egészséget, boldogságot, újabb sikereket. Delta Gazdag volt megyénk legifjabb , városában is az év végi számvetés. Az ipari dolgozók 9,4 millió lej értékű áruval termeltek többet tervüknél, a helység két 60 lakásos tömbházzal, két óvodával és egy bölcsődével bővült, új préseltlemez-gyár létesült, a lakosok 9,7 millió lej értékű hazafias munkával fejlesztették a várost, a közös földekről az eddigi legkiemelkedőbb termést takarították be. Négyezer dettai lakos vett részt a szilveszteri mulatságokon és köszöntötte vidám hangulatban az új esztendőt. Buziás Az üdülővárosban is többhelyütt rendeztek szilveszteri mulatságot. A Gyógyfürdő Komplexum új éttermében több mint ötszáz helybeli és beutalt mulatott együtt — kitűnő hangulatban. Nem maradt el a hagyományos Pluguşor sem. (Szőcs Gyula, Ereier Thomas, Ioan Lungu és Gheorghe Leucuţa tudósítása) Pohárköszöntő a jól végzett munkára és 1977 ígéreteire Négy tudósítás megyénkből Hulló, itt kabaré!... a Temesvári Állami Magyar Színházban Egyetemi hallgatók Szilvesztere Az 1977. január 5-12-i népszámlálás az egész lakosság támogatását igénylő, jelentős politikai akció Egy nap maradt már csak a nemzetgazdaság további fejlődését, egész társadalmi életünk előrehaladását meghatározó politikai akció, a népszámlálás és a lakásösszeírás megkezdéséig. Az esemény előkészítése már hetekkel, hónapokkal ezelőtt megkezdődött s tegnaptól elindultak a népszámlálók is, hogy előzetesen megismerkedjenek kerületükkel, tájékoztassák az állampolgárokat, felvilágosítsák a lakosokat, a háztulajdonosokat, a bérlőket, ismertessék kötelezettségeiket. Az akció politikai jellegéről és jelentőségéről már több esetben szóltunk. Most, amikor gyakorlati kibontakoztatása van soron, talán inkább azt érdemes és kell hangsúlyozni, hogy az akció támogatása, segítése minden lakos, minden állampolgár hazafias kötelezettsége, mivel a január 5—12-i népszámlálás és lakásöszszeírás következtetései a jövő munkaerő-gazdálkodásának, iskolapolitikájának, a népesség-mozgás irányainak meghatározásában döntő fontosságúak, s ugyanakkor alapját képezik a lakásalapfejlesztés holnapi terveinek. Az egész társadalmi életünket befolyásoló, a jövő fejlesztési programok kiinduló pontját képező népszámlálás egyik alapvető elvárása tehát a pontosság, az, hogy mindenki hiteles adatokkal válaszoljon a népszámlálók kérdéseire, ezeket a válaszokat már előre tisztázza, átgondolja, s operativitásával segítse a népszámlálók munkáját. (A többi között igen fontos, hogy pontosan megnevezzük szakmánkat, foglalkozásunkat, munkahelyünket, képesítésünket, letelepedési évünket, a lakásépítés esztendejét stb.) Annál is fontosabb a bemondott adatok és évszámok hitelessége, mert az egész népszámlálást az állampolgárok nyilatkozata alapján folytatják le, tehát semmilyen adatot, számot, tényt nem ellenőriznek a népszámlálók. Ilyen körülmények között természetes, hogy a bizalmat pontossággal és őszinteséggel viszonozzuk! Másrészt a népszámlálás megfelelő körülmények közötti lebonyolításának egyik fontos előfeltétele, hogy az akcióban részvevő személyzet is pontosan, az elvárásoknak megfelelően végezze feladatát, biztosítsa az adatok titkosságát, viselkedjen civilizáltan a lakossággal szemben és nem utolsósorban a lakásokba való belépéskor mutassa fel igazolványát. Ez a követelmény már a megelőző látogatások alkalmára is érvényes. Annak érdekében, hogy a január 5—12. közötti népszámlálás és lakásösszeírás zökkenőmentesen, fennakadás nélkül folyjon, az akcióban részvevő személyzetet a törvény védelme alá helyezték. Mindazok, akik bármilyen formában akadályozzák munkájukat kihágást, illetve törvénysértést követnek el s velük szemben büntetést alkalmaznak! Holnap tehát megkezdődik egy olyan politikai akció, amelynek eredménye hosszú távon fontos segédeszköze lesz nemzetgazdasági tervezésünknek, felméri demográfiai és lakáshelyzetünket, meghatározza a fejlődés irányát. Senki se tekintse egyszerű statisztikai műveletnek, tulajdonítson megfelelő jelentőséget e kérdésnek és segítse minden vonatkozásban annak jó körülmények közötti lefolyását, biztosítsa az adatok, tények hitelességét. Az állattenyésztés gyorsütemű fejlesztésének segítségére A Román Kommunista Párt XI. kongresszusának Irányelvei az 1976—1980-as ötéves tervről és Románia 1981—1990-es gazdaságitársadalmi fejlesztésének irányvonalairól előirányozzák az állattenyésztésnek a következő években történő gyors ütemű fejlesztését. Az előirányzatok megvalósítását biztosító műszakiszervezési intézkedések tudományos megalapozásához olyan adatokra van szükség, amelyek részletes képet nyújtanak a jelenlegi állatállomány összetételéről, sajátosságairól és termelőképességéről. Ezért született elhatározás, hogy az egész országban összeírják a háziállatokat. Az összeírás 1977. január 5-én reggel 8 órakor kezdődik és január 12-ig tart. Ez alkalommal összeírják az összes szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, lovakat, kecskéket, szárnyasokat és méhcsaládokat. Az állatok számlálásával egyidőben sor kerül a tenyészállatok fajtánkénti összeírására is. Az állatszámlálást a szocialista egységekben a helyi technikai személyzet végzi el, a háztáji gazdaságokban pedig a mezőgazdasági technikusok — megyénkben 600-an — írják össze az állatokat, figyelembe véve a fajta szerinti összetételt. Az öszszeírás adatai nagy jelentőségű dokumentációs anyagot szolgáltatnak a háziállatok létszámáról és minőségéről. Ezek figyelembe vételével dolgozzák majd ki a hús-, tej-, gyapjú- és tojástermelés stb. növelését biztosító intézkedéseket. A háziállatok összeírásának jó körülmények közötti elvégzésében nagy jelentősége van a lakosság, az állattartók segítségének. Arra van szükség, hogy minden olyan lakos, akinek az összeírás tárgyát képező állatai vannak, fogadja bizalommal az ezzel megbízott személyeket és jelentse be az összes állatait. Teodor Şelariu, a háziállatok összeírásával foglalkozó Temes megyei bizottság titkára иЖШМЛТїА Nr. COMISIA PENTRU HBC8NSAM3MVEL VQPVbAfim Sl AI» LOCUINȚELOE Toy. este imputemfejt in basa* Шстеїиіиї: Consercaul de Sat nr. 145/1976, * eMatt» operații!»» de inregistrere la сттШпШЩ populCțM si al locuintelor din 5 ianuarie 1977, in ram*«,' ф 4- ШСЕШШ& ~~ Toy. se Witi-moa# cu balettele de identitate seria nr. —-■ elibéres de ..___41-.. .■ ПГ.---_____ PREȘEDINTE, Иніа , mus ianuarie 1977 A népszámlálásban és a lakásösszeírásban részvevő személyzet különleges, e célra kiállított igazolvánnyal rendelkezik: a népszámlálók — az itt közölt — zöld színű igazolványt mutatják fel; a főrecenzorok igazolványa piros, míg a kerületi felelős recenzorok igazolványa kék színű.