Szabad Szó, 1978. október-december (35. évfolyam, 10440-10518. szám)
1978-10-01 / 10440. szám
2. oldal Lídia éppen krumpli. LEVEST EVETT az üzemi étkezdében, amikor felfigyelt arra, hogy mellette két asszony nyári függönyről beszélget. A Vörös Pipacs üzletbe hoztak belőle Három méter a szélessége és viszonylag olcsó. Visszament az öltözőbe, kitakarította a szekrénykéjét s fogalma se volt, melyik lánytól kérjen felvilágosítást a nyári függöny milyenségére vonatkozóan. Lidia harmincnyolc éves volt. Egyetlen kislánya meghalt és Géza, az ura, kijelentette: neki most már nem kell több gyerek. Eleget sírtak, bánkódtak az elhalt kislányukért. Meglesznek magukban, maguknak. Faluról kerültek a városba, mindketten, jól kerestek, s ennek ellenére roppant beosztással, szerényen éltek. Ők már ezt így szokták meg. A pénzt a takarékban tartották. Abból kivenni egyiküknek se volt szabad így egyeztek meg. A szabadságot a szüleiknél, falun töltötték. Olcsó volt és meghitt, örvendtek az együttlétnek és segítettek a soron lévő munkában. Lebarnulva, megizmosodva, fáradtan tértek haza. De ezt az egészséges fáradtságot ők már megszokták, hiányzott volna, ha este nem érzik tagjaikban a napi munkát . ...AZ ASSZONY EZEN A NAPON hazament is leült az ebédlőbe. Ült a hűvös szobában, kint perzselt az augusztusi nap s ő a függönyt nézte. Akkor vásárolta, amikor ide költöztek. Tíz éve múlt, Gyér mintájú, keskeny műanyag függöny lógott a karnisról alig ért a fűtőtestig. Amikor vették, még élt szegény Lajos, a nagybátyja, az szegte be, haza is hozta nekik. Egy ember becsengetett, hogy kétszáz lejért karnist árul. Ez is jó volt, nem kellett utána járni. Megfelelt. Tíz évvel ezelőtt. Évente kétszer kimosta a függönyt. Sokáig áztatta, szidta a port, a füstöt, de a függöny valamiért nem akart kifehéredni. „Kiszolgált" — mondja ki ezen a délután Lidia és Géza, az ura, ijedten figyeli. Mi történhetett az asszonnyal, nézelődik, motyog. Megkérdi mi a baja. — Vehetnénk egy szép nyári függönyt! — іду as asszony. A férfi szemügyre veszi a téli és nyári függönyt, az egyetlent, amelynek kivehetetlen már a színe. Lyuknak, szakadásnak nyoma sincs rajta. — Beléd ugyan mi ütött, nincs ennek a függönynek baja! — Nincs, persze, hogy nincs, de ronda. És megengedhetjük, hogy újat vásároljunk. KÉT BORZALMAS NAP KÖVETKEZETT. A férfi eldugta a takarékkönyvet, az asszony nem beszélt vele, nem is főzött rendesen, duzzogott. Ha a férfi szó istaSbbCLsCSbCVbGL ra bízta, olyasmit mondogatott, hogy nincs az ő életében semmi öröm. Bemegy a gyárba, hazajön, meg a tévét nézi, különben — az utóbbi nélkül — megbolondulna az egyhangúságtól. Ők még nem is öregek, de nem tudnak szépen élni jönni, menni, lakást csinosítani, szép függönyön keresztül kinézni a világra A férfi a harmadik napon megadta magát. Kivett a takarékból ezer lejt , az asszonynak adta. „Felőlem az utcán is elszórhatod a pénzt, ha már enynyire rád jött a költekezés." Az asszony ezért a mondatért nem haragudott meg. ő csak a nyári függönyről álmodott. Most, még nyár van, azt húzza fel a karnisra. Szombat este fel is tette. Leült a székre és nézte. Majdnem elbőgte magát a gyönyörűségtől, olyan szép, mintás volt a függöny, szinte virított a szürke, piszkos falon. — Géza, gyere csak! Jött a férfi. — Te Géza, ez annyira szép, hogy nem igaz, hogy én rögtön leszedem onnan. Géza olyasmit morgott, amiben Lidia öreganyja is szerepelt. Az asszony nem hagyta magát. Rohant széket hozott, ráállt s máris szedte le a nyári függönyt. — Hát akkor most mi a nyavalya lesz? — érdeklődte meg az ember Az asszony nevetett, azt felelte, hogy két nap alatt kifestenek. Halványsárgára festik a falakat s aztán újból felteszik a függönyt. Igen ám, de festék kellett. A férfi hamarább megadta magát, mint a függöny vételekor. Tényleg eltelt öt esztendeje s ők nem pingálták. Lidia puha ronggyal, letörölte a falat a fűtőtest mellett , annyival beérték. Igen, de akkor még nem vásárolhattak nyári függönyt. AUGUSZTUS VÉGÉRE VÉGEZTEK a festéssel Vidám, halványsárga színben ragyogott az ebédlő s a karnisra felhúzták a függönyt. A tiszta falakon, az új függönyön másként tört meg a napfény. Az ő lakásuk volt ez, ahol annyi bánat érte őket, ahol meghalt a kislány, de azért merőben új otthon benyomását keltette Lidia hajat mosott s elment a fodrászhoz vágatni. Nem ő nyírta le a haját otthon a konyhaasztalra állított tükör előtt. Modern vonalú, rövid hajú frizurát ajánlott a fodrász. Lidia hazament és megállt az ebédlőben. A férfi felkelt a díványról és bámészkodott az aszszonyra. Az ő felesége volt ez az asszony, de valami izgató, fiatalos báj költözött az arcára. Azt már nem tudta eldönteni, hogy a környezet — a csinosított lakás — tette ezt vele, az asszony hozta haza a szépséget a fiúsra nyírott frizurájával vagy egész egyszerűen boldog volt. A férfi odament az asszonyhoz és megtette ami már évek óta elmaradt kettőjük kapcsolatából) megcsókolta Lídiát. És felfedezték, hogd még nagyon is tudnak örvendezni egymásnak. A nyári függönyön túl, az ablakon túl, az esti égbolton ott ragyogott a telihold. • • • • NYÁR! FÜGGÖNY A szerelemről kérdez, emberségünkre válaszol... - ÉVADNYITÁS STÚDIÓELŐADÁSSAL - Hol kezdődik és hol végződik a szerelem? — kérdi mindegyre a költőt megszólaltató Bósy Anna, a Temesvári Állami Magyar Színház ideiglenes otthonának színpadán Az életfa alatt, az ágy, a bölcső és a kopjás-jelképű sírhant egyszerűségében is sokatmondó színpadképben elindul negyvennyolc perces útjára Bodor Pál prózaverse. Felhangzik és elhal a szerencsés rendezői ötlettel felharsányított újrameg-újrafogalmazódó kérdés ■— és a lírai telítettségű faggatókra mindegyre ráfelel-rábizonyít a néző érzelem-hullámhossza. Mert Fábián Ferenc rendezői ötlete kézenfekvő és ezért keresetlenségében is hangsúlyos. Lehetne az ismétlés, az újrajátszatott kérdésfelvetés félrehallató, a költői gondolathalmazból kizökkentő — de mégsem az! Ami a szövegben háttérhatásra is törő költői kimunkálás, az Eósy Anna megszólaltatásában lekerekített és főként megmagyarázott szemléletébresztés. A költő válaszai a vissza-visszatérő kérdésre meggyőző erővel hangzanak: A boldogság aranyalmája / ott fészkel a sötét lombozatban, / tündököl a liget mélyén, / és hívogat... A boldogság I aranyalmája mindenkié I vagy senkié. Avagy: Az egész világ szerelme, I Ez a forradalom — / hogy legyen mindenkinek / Két maroknyi levegője, / Tisztasága..., és zárósorai előtt felfakad emberségünk alfájaként és ómegájaként az üzenet: A zenészekhez, költőkhöz , szobrászokhoz szólok: / Énekeljétek meg e változó erőt, / mely uralkodik az emberen, / s uralja őt, így épülhet — és épül is — a nézőben-hallgatóban sokarcú sokatmondással az a gondolat, amely végsősoron emberségünk kozmoszának csillag sajátja: a soha el nem múló szerelem! ,1» magasztos érzés, amelyet költők kitalációjának nem tekinthetünk — mégha ők is írnak legtöbbször róla! A nemzedékváltó érzés, amelyet őseink tudatosítanak általunk sarjainkban, s az ő utódaiknak is gén-galaxiák fénysugaraként, és amelynek világánál szerelmes verset körmöl a kamasz, és sírig tartó fényénél jobb önmagunkat megálmodjuk társunkkal... Hol kezdődik és hol végződik a szerelem? ... A Temesvári Állami Magyar Színház Irodalmi Színpadán az elmúlt héttől felhangzik a kérdés — legközelebb október 4-én a Diákművelődési Házban. Kérdve-gondolkodtató egyszemélyes színháza ez a Bodor Pál prózavers-ciklusát megszólaltató Bósy Annának, aki a legutóbbi interjújában megfogalmazott vallomása szerint ezzel a lírai üzenettel akkor ismerkedett, mikor másodszori anyaságára készült. Az olvasó talán megkérdheti, hogy e nagyon is személyes indíttatásnak, mi köze a színpadi alakításhoz .. Megkérdezheti, de ha ezt teszi, nem értette meg a múlt szerda esti forró hangulatú színházi esemény lényegét: azt a stúdiószínpadi teljesítményt, amelynek folytatását nagyon elvárjuk a színház művészeti vezetőségének fokozott támogatásával, amelyre ezek a kezdeményezések rászolgálnak. (Gondoljunk csak Fali Ilona és Péterffy Lajos Együtt álmodunk című műsorára, az országos fesztiválon elismerést kivívott produkcióra, amelynek itthoni „patronálására“ sajnos, méltánytalanul kevés figyelmet fordított a színház vezetősége.) De ez csak kitérője, illetve kapcsolatteremtő gondolata a hivatásos nézőnek. . Egy bizonyító művész kezdeményező alakításának tapsolt a színház saját terménél jóval nagyobb nézőteret benépesítő közönség. Winterfeld Sándornak a szerzővel azonos gondolati síkon munkáló díszlete ez alkalommal felhívja a figyelmet, hogy a „háttérnek“ is le kell rónunk a köteles tiszteletet. Ha a díszlet műközpontú. Márpedig ez az. Imecs Jenő A színpadon Bósy Anna: „Az egész világ szerelme, / Ez a forradalom — / Hogy legyen mindenkinek / Két maroknyi levegője...“ (Csurcsik Miklós felvétele) a népművelés szolgálatában MARA NICOARA Erdély Erdély az én lelkemnek gyönyörűséges hona. ) A zöldellő hegyeken aranyló itt a fény, s a földbe, melyen járok, mind beletemetkeztek: gazdagon termő őszök, körték, sárgadinnyék és múlt szerelmek, füvek, virágok, letűnt órák, І aranytollú madarak, ellenséges , hadseregek, paripák és dalok. ? Fehér kristályból vannak az óváros utcái, alattuk pedig régvolt tengerek látszanak. І Erdély az én lelkemnek gyönyörűséges hona. " Szabad Szó ALEXANDRU JEBELEANU A vándor halála Már holnap is eltűnhetnék Egy fennséges, sötét erdőben A hegy kúpja mögött, Tarka lombját hullató erdőben, Könnyed levélhalmaza takaróm lehetne... Már holnap is eltűnhetnék Egyszerűen, észrevétlen, zajtalanul, A bódult fenyőfákkal fejtől, Dörmögő medvékkel lábtól Öntudatlanul s érzéketlenül Szétporlanék a bőkezű hóban. Tavaszig Mikor a meredt medve kijön a barlangból. Türelmetlenül topog Hordáim hídján. Mialatt medve-mátkáját keresi, Belém tapossa a sarat És a boldogságot. FRANYÓ ZOLTÁN fordítása CRISTEA SANDU-TIMOC ! A madaraskönyv Egy madaraskönyvről álmodtam, míg a madarak el nem tűnnek, s míg élnek még a folyók! ! Azt akartam, hogy maradjon belőlük egy harmatos lelkű dal, • lepkeszárnyon röpüljön, beszálljon hozzám reggel, s illatokat ízlelve kövesse lépteim. і Nem találtam a könyvet! i Nem leltem a madarat! ! Hol lehet már az a könyv? ! Hol lehet az a madár? і És hol van az a falu?! J Hogyha már mindenikük eltűnt, szürke papírból készítettem 1 fülemülét, szárnya szőlőlevél, s megkértem, hogy Je ne rázza magáról a földrehullt, halott levelek közé. 1j Hallgatott rám a szürke papírból és sárgult levelekből készült madár. » Csillagképek keringtek a homályban és éjfélkor trillázó dalba kezdett, a mély hangja átalhatotta a földet. Mint tükörben, nézte magát a tenger megkövült arcában, s beérte azzal, hogy a szerelem fürtjeit , meg sem született repkényekbe fonja. GHERASIM EMIL fordításai