Szabad Szó, 1979. július-szeptember (36. évfolyam, 10672-10748. szám)

1979-07-01 / 10672. szám

Szabad Szó Az RKP Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának, a Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács Állandó Bik­ójának és a kormány együttes ülése (Folytatás az első oldalról) program az erőfeszítéseket arra összpontosítja, hogy a klasszikus energiahordozók új forrásait, valamint a nem klasszikus energiahordozók — úgy mint a nap-, szél-, geotermikus és más energiák — forrásait tárjuk fel és hasznosítsuk a nemzetgazdaság gyors ütemű fejlődése, az egész nép életszínvonalának szüntelen emelke­dése folytán növekvő szükségletek kielégítése céljából. A program ugyanakkor nagy súlyt he­lyez arra, hogy a legnagyobb hatékonysággal gazdálkodjunk az ország energiaforrásaival, hogy szigorú energia- és tüzelőanyag-takarékos­sági rendszert vezessünk be, mert ez lényeges feltétele annak, hogy biztosítani tudjuk a nem­zetgazdaság gyors ütemű haladását, a nép élet­­színvonalának emelését. A Politikai Végrehajtó Bizottság, a Legfel­sőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Ta­nács Állandó Bürója és Románia Szocialista Köztársaság kormánya jóváhagyta a Román Kommunista Párt ХП. kongresszusának az 1981—1985-ös ötéves tervre vonatkozó irányelv­­tervezetét és Románia 1990-ig szóló gazdasági­társadalmi fejlesztésének irányvonalait, a tu­dományos kutatás és a technológia-fejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő fő orientációit, valamint az e­­nergetikai kutatás és fejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő fő orientációit, és úgy döntött, hogy az ülé­sen elhangzott észrevételek és javaslatok alap­ján eszközölt javításokkal a párt Központi Bi­zottságának plénuma elé terjesszék őket megvi­tatás végett Az ülésen Ilie Verdeţ elvtárs, a kormány első minisztere tájékoztatót terjesztett elő a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa üléssza­kának ünnepi üléséről. A Politikai Végrehajtó Bizottság nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy melegen és nagyrabecsüléssel fogadták Nicolae Ceauşescu ’­társnak, a Román Kommunista Párt főtit­ának, Románia Szocialista Köztársaság el­­■°k a KGST ünnepi ülésszaka részvevőihez kenetét. Ugyanakkor jóváhagyta a ré­­rség tevékenységét a Kölcsönös Útség Tanácsának 33. ülésszakán, meg e tevékenység mindenben mandátumnak, amelyet a bolt­­ottság adott a küldöttségnek, a Sajtó Bizottság értékelte , a kivételes jelentősé­­megalakulása óta el­­eintett a részt vevő '♦tműküdés fej­­-sabb legyen Ügyszin- V szerepet . műkö­­enlőség­­:k or­­- ián ibb t. dokumentumokban foglalt előírásokat, és kife­jezésre juttatta Románia szilárd elhatározását, hogy továbbra is cselekvően részt vesz a KGST keretében kibontakozó együttműködésben, kö­vetkezetesen hozzájárul az összes tagállamok gazdasági és társadalmi haladása érdekében lét­rejött egyezmények megvalósulásához. Az ülésen Nicolae Ceauşescu elvtárs tájé­koztatót terjesztett elő arra az állami látogatás­ra vonatkozóan, amelyet június 23. és 26. között tett országunkban Szpyrosz Kyprianu, Ciprus Köztársaság elnöke Románia Szocialista Köztár­saság elnökének és Elena Ceauşescu elvtársnő­nek a meghívására. A Politikai Végrehajtó Bizottság maradékta­lanul jóváhagyta és nagyra értékelte a Nicolae Ceauşescu elnök és Szpyrosz Kyprianu elnök közötti megbeszélések gyümölcsöző eredménye­it, amelyeket pregnánsan kifejezésre juttat a két államfő által a látogatás befejezésekor alá­írt ünnepélyes közös nyilatkozat. Az ünnepé­lyes közös nyilatkozat megerősíti, hogy Romá­nia Szocialista Köztársaság és Ciprus Köztár­saság szándéka mind kétoldalú viszonylatban, mind a nemzetközi küzdőtéren fellépni és egy­re szorosabban együttműködni mindkét ország és nép javára, az európai és a nemzetközi kö­zeledés, egyetértés és béke ügye érdekében. A Politikai Végrehajtó Bizottság kiemelte, hogy a román—ciprusi magas szintű dialógus új dimenziókat adott a két ország hagyományos kapcsolatainak, ismételten kifejezésre juttatta, hogy Románia és Ciprus kitartó ütemet akar szabni a román—ciprusi kooperációnak és e­­gyüttműködésnek a politikában, a gazdaság­ban, műszaki-tudományos és kulturális téren, valamint más kölcsönös érdekű területeken. Ki­fejezésre jutott az a meggyőződés, hogy e kap­csolatok minden téren való fejlesztése és vál­tozatossá tétele megfelel a két nép haladásra és jólétre irányuló közös törekvéseinek, a nemzetkö­zi enyhülés és együttműködés általános ügyének. A Politikai Végrehajtó Bizottság egyszers­mind hangsúlyozta annak a véleménycserének a fontosságát, amelyre Nicolae Ceauşescu elnök és Szpyrosz Kyprianu elnök között sor került a nemzetközi politikai aktualitás lényeges kérdé­seivel kapcsolatban és amelyen kifejezésre ju­tott, hogy a két ország álláspontja az emberisé­get foglalkoztató kérdések széles körében közel áll egymáshoz és hasonló. A megbeszéléseken Nicolae Ceauşescu elv­társ, Románia Szocialista Köztársaság elnöke ki­fejezésre juttatta, országunk szilárd álláspont­ja, hogy a ciprusi helyzetet politikai úton, tár­gyalásokkal kell rendezni Ciprus Köztársaság függetlenségének, szuverenitásának, területi in­tegritásának, egységének és el nem kötelezett­ségének a tiszteletben tartása, a két ciprusi közösség békés együttélésének a biztosítása a­­lapján. " Nicolae Ceauşescu elnök és Szpyrosz Kypria­nu elnök kiemelte, hogy Románia és Ciprus megkülönböztetett figyelmet fordít a Balkán és a mediterrán térség tartós békéjének és együtt­működési légkörének a megteremtésével kapcso­latos kérdésekre, az európai biztonság megte­remtésére és a kooperáció fejlesztésére, a hel­sinki záróokmány egységes egészként történő megvalósítására, beleértve a katonai szembenál­lás mérséklését célzó gyakorlati intézkedések megtételét is, ami nélkül sem kontinensünkön, sem a világban nem valósulhat meg az enyhülés. Amint hangsúlyozták, a két ország óhaja­zándéka, hogy egyre szorosabban együ­ttmű­­kd a nemzetközi porondon az államok te­­ljes egyenlőség és méltányosság­ot kai­nak előmozdításáért, a leszerelést, s el­­a nukleáris leszerelést célzó konkrét tv intézkedések megtételéért, a gyen­­ek felszámolásáért, egy új nemzetközi rend kiépítéséért, a népek kívánsá­­­kének és a haladásnak a megvaló­­sobb és igazságosabb világ létre­, jóváhagyva a látogatás, a­zu elnök és Szpyrosz Kyprianu­egbeszélések alkalmával létre­­kínokat és megállapodásokat, S­ajtó Bizottság megfelelő intéz­­et. gyakorlatba ültetésükért, a a két ország népe közötti hozottabb és sokoldalú fej­tél javára és hasznára, az ■gyetértés és béke ügye ér-Bizottság ezután a folyó ügyeivel fog- 3. oldal Jó a termés a Lovrin környéki kertészetekben (Folytatás az első oldalról) gazdaságok. Jó közepesnek ígér­kezik a termés. A lovrini, tom­natici, nagykomlósi és gottlobi mezőgazdasági termelőszövetke­zet gyümölcsösében már hozzá­láttak a korai érésű őszibarack szüreteléséhez, értékesítéséhez, így aztán az elkövetkezők során nagy mennyiségű őszibarack szállítmányok kerülnek a temes­vári piacokra. A földieper-ter­­mesztésben a tomnatici termelő­­szövetkezet jár az élen: tizenöt hektár termését adták át a fel­vásárlóknak. Becslések szerint, a meggy­termesztők 15—16 vagony­­nyi gyümölcsöt értékesítenek eb­ben az esztendőben. Mivel ésszerűen hasznosítják a termőföldet, nagy területről két termést takarítanak be. A tom­­naticiak, gottl­obiak, nagykomló­­siak, lovriniak, zsombolyaiak és mások újra művelésbe fogták a már felszabadított területet, őszi káposztát, uborkát, karfiolt ter­mesztenek. E területrészeken táp­anyagutánpótlással, vegyszerezés­sel, öntözéssel és gondos nö­vényápolással segítik elő a jó termés elérését. • sport a sport A sport m­á­j utakon a temesvári tanerők tömegsport-tevékenysége A temesvári tanerők testedzési igényeinek kielégítésére, a tan­ügyi dolgozók szakszervezete 1977-ben megalakította az Ori­zont sportegyesületet. Az első időszakban csak női tornakör működött, idén azonban jelentő­sen kiszélesedett a tömegsportte­vékenység. A Daciada versenyei a tavasszal asztalitenisz, tenisz, röplabda és úszószakosztályt hív­tak életre. A megyei testnevelési és sporttanács termeket és pályá­kat bocsát a tanerők rendelkezé­sére, az Iskolai Sportklub he­tente négyszer lehetővé teszi a Központi parkban levő sport­uszoda használatát. A szakosztályokban kizárólago­san csak tömegsport-tevékenység folyik. Megalakulásukat a legna­gyobb örömmel a volt sportolók fogadták, akiknek lehetőségük nyílt arra, hogy versenyzői pá­lyafutásuk után is rendszeresen végezzenek testedzést. Mihálka Eleonóra volt országos bajnok asztaliteniszező, valamint Doina Coste, Brigitte Angner, Valenti­na Vukovan, Ioana Popescu, Doi­na Brcov és Nistor Suru volt él­vonalbeli röplabdázó és mások számára a szakosztályok tevé­kenysége hasznos időtöltést és a testedzés folytatását biztosítja. Hogy még mindig tudnak , szeretnek sportolni, azt a Dacia­da keretében megrendezett Tan­ügyi és Kulturális Kupa Temes­váron lebonyolított országos dön­tőjén is bebizonyították, ame­lyen 3 első és 3 második helye­zést értek el. A Blaier Dezső által felkészített női röplabda­csapat a rangsor élén, a Nistor Suru által irányított férfi röp­labda-együttes pedig a második helyen végezve érdemelte ki az egyesület vezetőinek elismerését. A vakációban turisztikai akció­kat is szerveznek. Maria Jecn, az Orizont SE elnöke elmondot­ta, hogy az első kirándulás cél­pontja a tengerpart lesz, ahová egy harminctagú csoport látogat. Az Orizont SE tevékenysége nagy népszerűségnek örvend a temesvári tanerők körében, s így az edzéseket és a versenyeket egyre népesebb csoportok láto­gatják. A sportegyesület vezetői arra törekednek, hogy tovább gyarapítsák a szakosztályokat és még változatosabb versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Dudás József LABDARÚGÁS: Az Auto ifjúsági csapata megyei bajnok Dettán került sor a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság el­sőségét eldöntő mérkőzésre a két csoportelső, a Dettai Furnirus és az Auto együttese között. Ezen a találkozón is bebizonyosodott, hogy a két csapat méltán került csoportjában az első helyre. Az 1:1 arányú első félidő után, a második 45 percben a Gépkocsi­szállítási Vállalat fiataljai ra­gadták magukhoz a kezdeménye­zést és végeredményben 4:2 a­rányban múlták felül az ellenfe­let. I .csoport: bajnok az Auto, majd sorrenden következik a Temesvári Progresul, Cukorgyár, Temesvári Şoimii, Electrobanat stb. Az utolsó helyezett a belin­­ci csapat. II. csoport: első a Dettai Furni­rul, majd következik az Újpécs, Ceramica, Parác, Textila, Teh­­nolemn, Mărişarul stb Az­ utol­só helyen a Dudeştii Vechi csa­pata végzett. A VICTORIA MŰANYAG- ÉS CIPŐGYÁR Temesvár, Eroilor út 30-40. szám, telefon 3-54-61 és 3-54-77 (243-as belső) SÜRGŐSEN FELVESZ: vegyész mestereket (a 6/1977-es Törvény előírása szerint); esztergályosokat;­­%• marósokat;­­• hőszigetelő szakembert; bőr­­díszműáru készítőket és vegyioperatőröket. BESOROLÁSI FELTÉTELEK a 12/1971 -es és az 57/1974-es Törvény előírása szerint. TOVÁBBÁ FELVESZ szakképzetlen munkásokat (8-12 osz­tályt végzetteket) munkahelyi szakképesítésre a következő szakmákra: bőrdíszműáru készítő (férfiak és nők); '•■vegyi operatőr, polimérek feldolgozásához­ (férfiak). TOBOROZ tíz osztályt végzett fiatalokat (16-18 éve- í­seket) a Könnyűipari Minisztérium (MIU) szakis­­­­kólájába a következő szakmákra:­­• vegyi operatőr polimérek feldolgozásához (fiúk); • cipőkészítő (lányok, fiúk). BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a vállalat személyzeti-tanügyi irodáján kapható, ahol 1979. július 1­7-ke között lehet feliratkozni.(761)|

Next