Szabad Szó, 1988. január-március (45. évfolyam, 13307-13382. szám)

1988-01-03 / 13307. szám

2. oldal Békés, nyugodt, vidám szilveszter - Vajda Sándor riportja - Történt még T-87 decemberé­nek derekán, hogy a temesvári Buziási úti iparnegyed rangos vállalataiban járva arra kértem egyik ismerősömet, tájékoztasson az idejekorán elkezdődött szil­veszteri előkészületekről. Az ün­nepről akarok írni — mondot­tam, mire ő, kissé meglepődve, őszintén csak annyit kérdezett: ’ „Az ünnep, ünnep, miért kell róla beszélni?“. Valóban, miért kell az ünnep­­ről — szilveszterről riportot ír­ni? Az év utolsó délutánján és később is, éjszaka, illetve az új év első hajnalán a városban, vendéglőkben, klubokban, étter­mekben, művészeti intézmények­ben járva többször is megismét­lődött bennem a kérdés. Hát miért? Amiért a hétköznapokról is beszélnünk kell. Hiszen az ünnep(ek)re is szüksége van az embernek. Az ünnep, akár az értelmes munka, csodálatos do­log, vagy mint a hűség, az el­kötelezett bizakodás, mely nél­külözhetetlen, s nemcsak az ál­tala elnyerhető feloldódás, vi­dámság, öröm és kikapcsolódás okán. Mélységes és felemelő haza- és közösségszeretettel mondotta Tamási Áron, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon le­gyünk benne. Ezért is dolgozik és ünnepel is az ember, hogy valahol otthon legyen az embe­rek között. Ünnepel a terített asztal mellett, szűk vagy széle­sebb családi körben, barátai, munkatársai körében. Kettesben is szokott ünnepelni. Csütörtökön, december 31-én valóságos tavaszi napsütés nyo­mán este felé köd ülte meg a nagyvárost, melynek fényei, fénykiszűrődései mintha még ün­nepélyesebbek lettek volna. Perc­ről percre egyre sejtelmesebbnek éreztem az új év közeledtét, az utcák, a terek nyugodt, békés hangulatában, cseppet sem sie­tős járókelők között kitágult szá­momra a tér, az idő. Képzele­temben felelevenedett a megye térképe. Emberek, számok, té­­nyek-eredmények, megvalósítá­sok, bizakodó dolgozói állásfog­lalások ismeretében arra gon­doltam, hogy szinte minden vá­rosban, településen jó munkát végeztek az idén, rászolgáltak a lakosok az ünnepre, ünneplés­re. A becsülettel való helytállás bizonyítéka például, hogy a te­mesvári, nagyszentmiklósi, lugo­­si és más helységekben gazda­sági egységek munkaközösségei határidő előtt teljesítették az ötéves terv második esztendejé­nek tervmutatóit, hogy építőipa­runk, mezőgazdaságunk úgyszin­tén jó eredményekkel sorakozott fel az ország élenjáróinak sorá­ba. Kollektív vezetőszervek év­záró összejövetelein arról hang­zottak el tájékoztatók, hogy a legfrissebb pártdokumentumok elvárásainak értelmében me­gyénk valamennyi munkaközös­sége kellőképpen felkészült az idei esztendő megnövekedett fel­adatainak ütemes teljesítésére, következésképpen minden felté­tel megvan arra, hogy megyénk idén is példásan valóra váltsa az egységes gazdasági, társadal­mi fejlesztési terv, a megyei ön­ellátási program célkitűzéseit. Csakis ez biztosíthatta ez alka­lommal is számunkra, mindnyá­junk számára a nyugodt, békés, bizakodó szilveszteri ünnepségek­hez való jogot. A színházak, az opera hagyományos kötelezettsé­geiknek adóztak igen színvonalas, szórakoztató, vidám évzáró mű­soraikkal. Jómagam ezek közül a Filharmónia Strauss, Sabin Drăgoi, Gershwin, Haydn, Man­cini és más, ilyenkor ünnepek táján igen gyakran felhangzó, népszerű műveiből összeállított hangversenyére mentem el. O­­schanitzky Péter karmester irá­nyításával, Teodora Ciucur szó­lóénekes,­ Alina Secuianu és Ion Haiduc színművészek közremű­ködésével nagyszerű élményt nyújtott kiváló zenekarunk, én viszont most arról szólnék, hogy ez a műsor is felemelő nyugal­mat, az elégtételekben nemesedő nagyvárosi művelődés meghitt hangulatát árasztotta körünkben. Az esemény minden mozzanatán látszott, hogy megérdemelt ün­nepre készültek filharmoniku­­saink, s összeállításukat a leg­nagyobb szeretettel nyújtották át nagyrabecsült közönségüknek. A pódiumon feldíszített télifa tet­te még meghittebbé a muzsikát, s a szervezőknek színes diára is futotta figyelmükből, mivel kö­zönségüknek boldog és békés új esztendőt kívántak. Akarom mondani, hogy 1987- ben idejében felkészültünk a szilveszterre. A Timişoara ven­déglőben, többek között kilenc órára gyülekeztek — mint Szabó József, a szálloda és vendéglő­komplexum újdonsült főnöke mondotta — a „törzsvendégek“, mintegy 150 személy, akik im­már tíz esztendeje, amióta a vendéglő megnyílt hagyományo­san csak itt töltik ezt a jeles éjszakát. Nyolc óra sem volt még, s a díszes teremben min­den készen állt már az előjegy­zettek fogadására. A bár pult­ján poharakba öntve várta már a Temesvár nevű koktél, hogy előitalként felszolgálják. Az asz­talok látványosan megterítve, a zenekar a helyén, a pincérek kettesével, halkan beszélgettek a terem egy-egy sarkában: start e­­lőtti hangulat, mint a legna­gyobb sportversenyeken, melyek­re igazi profi módon, átgondoltan és sietség nélkül készülnek fel a szervezők. Az összejövetel ét­lapján egyébként nem kevesebb, mint 30 címlet szerepelt, me­lyért ugyanannyian megdolgoz­tak ez alkalommal. Az Ifjúsági Házban 1100 vendégnek terítet­tek. Itt is minden idejében kész volt és ragyogott a nagy előcsar­nok a sok figyelemmel, gond­dal, előzékeny tisztelettel és megbecsüléssel előkészített össze­jövetelt megelőző percekben. A temesvári Mechanikai Vállalat, az Electrobanat, az Electromotor, a Személygépkocsi, az Electroti­­mis, a Victoria Vállalat étkez­déiben, melyeket­ szintén felke­restem, nem kevésbé. Milyen a szilveszter? Ami­lyen a házigazda. Persze azért a vendégek sem... Szóval, érti a kedves olvasó, hogy mire gon­dolok. Ezen a különös éjszakán sokfelé tapasztalhattam, hogy az ünnepen házigazdák, vendégek egyaránt kitettek magukért. Né­hány ismerős családot is felke­restem, mindjárt, hogy éjfélkor otthon is elköszöntöttük az új évet. Láthattam, hogy a kettő, négy, hat esetleg tíz személyes asztalokról sem hiányoztak ha­gyományos ételeink, italaink, s akiket csak megkérdeztem, éle­tük egyik legszebben, legkörül­tekintőbben és legváltozatosab­ban előkészített, legfeledhetetle­nebb szilveszterének nevezték ezt az eseményt. Persze, így szokott ez lenni, mindig az a szerelem a legéde­sebb, amelyikben fülig benne az ember. Azért persze az is igaz, hogy a Béga csatorna, vagy édestestvére, a Ternes, melyek e tájakon jelenvalóságuk­kal egyénítik hétköznapjainkat és ünnepeinket, így a szilvesz­tert is­­sétáló párokat is bőven láttam éjfél után a Bega-parti füzek alatt, melyek most joggal hihetik, hogy tótágast áll a ter­mészet), tehát, ha ezek a folyók beszélni tudnának sokat mesél­hetnének a bánáti ünnepekről. Hiszen ők a hétköznapi embere­ket is megismerhették munka- és társköreiben. Megismerhették érzéseinket a tájainkon végbe­ment óriási társadalmi, gazdasá­gi, kulturális átalakulások so­rán. Talán úgy érezhetnék, akár­csak mi az itt lakók, az őslako­sok és azok is, akik éppen ezek­nek az átalakulásoknak köszön­hetően leltünk (új) otthonra e­­zekben a különben is jó vendég­­fogadó falvakban, városokban, hogy hétköznapról hétköznapra, ünnepről ünnepre, tehát szil­veszterről szilveszterre is egy­re közeledünk egymáshoz, a Ha­zához, s ezen belül a szűkebb pátriánkhoz, a közös megvalósí­tásokhoz, eredményekhez és cé­lokhoz, a közösen kiérlelt érté­kekhez, érzelmekhez való termé­szetes kötődés szüntelen erősö­dése folytán. Sokarcú, soknemze­tiségű valóságunk elvitathatatlan érdeme ez, abban az alkotó, gyü­mölcsözőn gazdálkodó politikai, társadalmi, szellemi és hazafias keretegyüttesben, melyet pár­tunk politikája, konkrét való­­ságszemlélete tett sajátunkká a szocialista építés korszakában, el­sősorban az elmúlt két évtized idején. Ünnepkor, s az új év fogadása során talán mindennél erősebben kiviláglik szavainkból, sőt pozi­tív közérzetünk is ezt igazolja, hogy mennyire szeretjük falun­kat, városunkat, otthonunkat. Lám sokféle értesülés, számadat bizonyítja, hogy a legtöbben ki sem mozdultunk ezen a szilvesz­teren a megyéből. Igaz, mások is kevesen jöttek hozzánk. Az Északi Pályaudvarra beérkező esti bukaresti gyorsvonat húsz megkérdezett utasa közül tizen­kilencen haza­jöttek. A Timi­şoara szállóban csupán 28 sze­mélyt kellett elszállásolni ezen az éjszakán. Szolgálatot teljesí­tő rendőrök szerint, amit saját tapasztalatunk is igazolt, decem­ber 31-én a Temesvár főkapuinál áthaladó, személygépkocsik java­része befelé, a város felé jött, a forgalom egyébként estefelé igen meggyérült, éjszaka szinte alig lehetett mozgó járművet látni az utcán. Természetesen nem kívánok mindezekről messzemenő követ­keztetéseket levonni. Felnőtt szo­cialista megyénk, s ennek a központja, Temesvár nemcsak örökségére lehet büszke. Az em­bereket összetartó erők minősége is egyre nyilvánvalóbb az örök­­ségi alapokon való építkezés­­szépítkezés folyamatában. A kö­zös élmények gyarapodó erőteré­ben, izgalmában szépülünk, gya­rapodunk mi is mindannyian, a­­kik végleges otthonunknak érez­zük e tájakat, e várost. Csalókák a számok. Értesülé­seink szerint hozzávetőlegesen húszezren szilvesztereztek me­gyénkben közös ünnepségeken vállalati étkezdékben, ifjúsági házban, klubokban, turisztikai, közélelmezési, szövetkezeti ven­déglátóipari egységekben. A leg­többen tehát szűkebb családi körben kívánták köszönteni az új esztendőt. Pedig közömbös­ségről, kényelemről itt szó sincs. Kell-e nagyobb bizonyság erre,­­ mint az, hogy a színházakban és­­ egyéb kulturális, művészeti­­ sorokon telt ház volt szilvesz előestéjén, s akit csak­­ kérdeztünk, hazafelé siet, mert otthon vártak rá a barát ,­­ a munkatársak, a szomszédok, az ismerősök. Mondjuk ki őszin­tén, hogy magánéletünk szférái­ban is egyre nyilvánvalóbban megnyilatkozik immár a közös­ségi szellem, a közösségi er­kölcs és gondolkodásmód, a be­­felé fordulással, elidegenedéssel szembeszegülő természetes egy­más iránti érdeklődés, a kölcsö­nös türelem, a közéletiség. Igaz kár, hogy a közösségi, sőt tár­sasélet fő terepe, területe ma még a munkahely, ám legyen rá ez a szilveszter is tanúm, hogy ünnepeinkben is egyre in­kább otthon érezzük magunkat egymás között, fényűzésmentes, ízlésesen, különös gonddal és­­ igyekezettel berendezett korsze­rű lakásainkban, vendéglőinkben, étkezdéinkben, terített asztalok mellett, a zene, a vidámság, a­­kölcsönös megbecsülés és tisztel­­­let, a békés és kellő felelősség­­tudattal megalapozott bizakodás légkörében. Hittel, örömmel, jókedvvel az új esztendő felé A mi világunk a játék, a gondtalan öröm — mondhatnák a legkisebbek, akik mind az óév, mind pedig az új esztendő nap­jaiban szép számmal felkeresték a Pionírpark meseországát A jól végzett munka jutalma a közös szilveszter (Kobicseh Imre és­ Gyur­csik Miklós­­felvételei az Ifjúsági Házban, a Pionírparkban és az Electro­feanat Vállalat étkezdéjében készültek) SZABAD SZÓ

Next