Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993-07-28 / 4. szám

1993. július 28. sz. SZABAD ÚJSÁG Mint ezernyi galóca Virágcsoda Szumátra erdeiben A virág egyik csodája ez a tündök­lően szép, hatalmas virág. Akár egy méter átmérőjűre is megnőhet. Bár amit mi látunk, számunkra csak a fenséges szépség büszke demonstrá­ciója. A valóság viszont annál egy­szerűbb: a világ legnagyobb virága kizárólag az élet, a faj fennmaradásá­ért időtlen idők óta folyó szüntelen küzdelem egy sajátos megtestesítője. A botanikusok Rafflesia amoldii­­nak nevezik. Nem könnyű újra meg­küzdenie azzal a problémával, amit saját magának okozott. Az indonéziai Ha betekintünk a nyílásba, egy tenyérszerű képződményt látunk, amelyből megannyi bí­­borszínű, húsos tüske meredezik. A Rafflesia minden virágában kifejlődnek, függetlenül a vi­rág nemétől. Láthatjuk, a légy már rá is lelt a tüskés tányérra, és a pereme felé közeledik. De előbb még a tányér alatt betölti a rafflesia utódlásában rendeltetett közvetítői szerepét. trópusi őserdők párás, nedves levegő­jében bontja ki gyönyörű, bíbor eser­nyőre emlékeztető virágát. Csak az a baj, hogy az orchideákéhoz hasonló, élősködő életmódjára egy igencsak ritka, Testrastigma lancearium nevű növény gyökerén rendezkedett be. Tehát ha ez az óriási légy­ölő galócá­ra emlékeztető pompás trópusi cso­dalény fenn akar maradni, nagy me­nnyiségű magról kell gondoskodnia. Nos, egy méteres virágban már csak megterem valami... (Z — zs) A légy felmászott a húsos a „he­gycsúcsra ” — a hátán a nyálká­val kevert virágporral. Ha aztán így ellátva rátalál egy leányvirá­gra, megtermékenyíti. Az eredmé­ny egyenesen döbbenetes: egy­etlen rafflesia-virágban minte­gy négymillió mag érik be... Ha a magvak egyike szerencsésen rátalál a tetrastigma otthont adó gyöke­rére, először egy óriási krumplira emlékeztető valami nő ki belőle. Ahogy a bimbó kezd kifakadni, olyan lesz, mint a vöröskáposzta, majd egyre vi­lágosabb, sárgáspiros színre vált. Két évig tart, amíg a nem túl csinos, kö­rülbelül egy kilogramm súlyú bimbó varázslatosan szép, galócaszerűen pettyezett természet­ csodájává válik. Három-négy, öt napon át vár az éle­tet jelentő, megtermékenyítő légyre, amelynek jóvoltából a fantasztikus fo­lyamat újra meg újra megismétlődik. Szovjet genetikusok terméke? • Óriásrákok az északi vizekben A Bild közölte a megdöbbentő hírt, hogy az arktikus tengerekből a délibb vizekbe is eljutottak már a félelmetes méretű és külsejű, eddig ismeretlen óriásrákok. Az állatok nagysága eléri a 2,1 métert, páncélzatuk 4 centimé­ter vastag, testük tüskékkel borított, hatalmas ollójukkal akár az ember kezét is képesek leharapni. Az ismeretlen és félelmetes lé­nyekre norvég halászok hívták fel először a tengerkutatók figyelmét. Eleinte nem akartak hinni a hírnek, rossz tréfának tartották az egészet. De amikor már több halászhajó le­génysége bizonygatta az óriási vízi élőlények létezését, hinni kellett ne­kik. Az óriásrákokat eddig még nem sikerült alaposabban tanulmányozni, de valószínűleg nagyon gyorsan sza­porodnak. Feltehetőleg orosz felség­vizekről érkeztek az Északi-tengerbe, s onnan vándorolnak egyre délebbre. Nagyságukhoz és testtömegükhöz képest mozgásuk meglehetősen für­ge. A zoológusok nem zárják ki, hogy a rákot még 1962-ben a Szovje­tunió laboratóriumaiban tenyésztet­ték ki a genetikusok, mivel Moszkva akkoriban a rákhús exportját tör­tént kutatója szerint az élő természet új korszak küszöbén áll. A fauna egyre inkább ellenőrizhetetlen, és meglehetősen tönkretett bolygón­kon eddig nem tapasztalt módon is harcol a fennmaradásért. Mint ha­sonló példát, a kb. 46 millió óriás ragadozóhangyát említi. Ezek a hangyák sűrű szőnyegként leptek el egy egész falut (Envira) az amazo­­nasi őserdőkben. Mérgükkel képe­sek tyúkot, kutyát, de még borjút is ölni. Pusztításuk nyomán csak csont­vázak maradnak. A rákok életelemét, a tengervizet beszennyeztük, a hangyák természe­tes élőhelyét, az őserdőt kiirtottuk, így a természet kétségbeesett bosszú­ját mi magunk választottuk ki — mondja Wilson professzor. (k.l.—Ivi.) Zolczer László: Kecske, béka felmászott a... (Csibészkorom naplója) Szervusz, Moravcsik úr! Valamikor réges-régen, mielőtt még felnőttem volna, kisgyerek voltam. Akkoriban egy ideig azt hittem, cso­dagyerek vagyok, merthogy még a naplóírásba is belekezdtem. Apám azonban gyorsan helyrebillentette a lelkivilágomat. — Nem az a csoda, hogy írsz, ha­nem az, hogy egyáltalán el lehet utá­nad olvasni. Én szentül meg voltam győződve, hogy betűim gyöngybetűk. — Na hisz! — hüledezett szülem a kockás irkában sorakozó ákombá­­komok láttán. Ha így nézne ki a gy­öngy, már egyetlen gyöngyhalász sem élne, rég megöngyilkolta volna magát valamennyi... Naplómra a húgom katonaládája legalján bukkantam rá a minap. A porlepte szamárfüles füzetről le­fújtam az orrcsiklandó patinát, és fel­ütöttem kemény borítófedelét. Leg­nagyobb meglepetésemre az irkából néhány oldal hiányzott. Délután eldicsekedtem „találmá­nyommal” egykori gyermekcimbo­rámnak, Palikának is. — Sajnos — panaszoltam —, az eleje elveszett, valaki kitépdeste be­lőle a lapokat. Palika a kilencedik nagyfröccs után, kétszer három deci orosz vod­káért töredelmesen bevallotta, hogy ő követte el a „merényletet”, de ez még mind semmi! Elküldte a szöveget az egyik újságnak, s a lap közölte is az elorzott jegyzeteket. — Jóváteszem a vétkem — fogad­­kozott azonban a naplógyilkos —, hazaugrom, és hozom az elcsent „emlékmorzsákat”... Két nap múlva valóban elém is rakta a megsárgult lapokat, én meg visszaragasztottam a füzetbe, így most újfent teljes a naplóm. MÁJUS 15. Ma otthagytuk végérvényesen a Kikapós tanyát, s a nagyvárosba, egy irdatlan magas betonkaptár ha­todik emeletére költöztünk. Szép hely, sok az ember, meg az autó, és — legnagyobb örömömre — renge­teg a madár is, csak az a baj, hogy a kecském sehogyan sem akarja megszokni a lépcsőmászást. A fel­vonótól meg egyenesen irtózik. Be nem tudnám az apró fülkébe a világ összes káposztájáért sem tuszkolni. Persze, meg van ennek is a magya­rázata. Egyszer, tavaly ősszel, amikor rá­tört a szerelem, apám elvitte Gerzson bácsihoz, Lökösfalvára, leánynézőbe. Előtte szülem sokáig ódzkodott az út­tól, hűséges játszópajtásom pedig eközben — szíve szavának engedve — a bibircsókos, ezeregy esztendős vette. Annak idején néhány tucatot az északi vizekbe is telepítettek belő­lük. Dr. Steinar Olsen szerint az állatok menekülnek a radioaktív hulladékkal szennyezett vizekből, és az orosz partok mentén már nem is lelnek elegendő táplálékra. Bjarne Hansen halász megfigyel­te, hogy az óriásrákok leginkább teli­hold idején bukkannak fel. Rendkí­vül falánkok, mozgékonyak és gyor­sak. Követni akarta őket halászhajó­jával, de a rákok villámgyorsan el­tűntek a hajó közeléből. Edward Wilson a Harvard Egye-Kelemen Bori nénémnek kezdte ten­ni a szépet. Bori néni csak asszonynak volt csúf, kecskének például gyönyörű lett volna. Moravcsik úr a derék kecske tisztességesen, illemtudóan udvarolt: eleinte csak kerülgette a ba­nyát, később finoman meg is kerget­te, végül aztán, mikor kiteljesedett benne a szerelem, szarvára kapta, s az út menti árokba penderítette. A fogatlan vénasszonyt vásározó cigányok találták meg. Sajnos, még idejében ráakadtak, saroglyára fektet­ték, s hazavitték. Otthon egy álló hó­napig nyomta az ágyat. Apám ekkor szánta rá magát a végzetesnek bizo­nyult lépésre. Gerzson bácsi, a részeges vén sa­­labakter, a kecskék hivatásos nászra­­bujtogatója egy liftszerű, sötét, ab­laktalan helyiségbe zárta cimborá­mat, s tévedésből egy másik bakot csukott be hozzá. No, a két legény pillanatok alatt akkora patáliát csa­pott, hogy még a körzeti rendőr is az utcára tódult a közeli korcsmából. Nos, Moravcsik úrnak nem siker­ülhetett valami fényesen a nászéjsza­kája, mert attól kezdve nőgyűlölővé vált, s a szoknyás némbereket és a re­verendában sétálgató plébános urat könyörtelenül üldözte. Nem volt szívem szegény jószágot a Kikapós tanyán hagyni, holott ke­nyeres pajtásom, a Varga Ferke vál­tig ígérte, hogy gondját viseli, s a kö­vetkező év húsvét szombatjáig nem enged kést a torkához. Moravcsik úr, a kecske szép fehér szakállú, déli kiállású állat, a hátán vi­rító két fekete foltját büszkén viseli... MÁJUS 19. Megismerkedtem egy lánnyal. Szép kék, szőlőpermetlé színű sze­me, hosszú, selymes haja pedig a de­rekát verdesi. Jó, jó, kicsit nagy (ki­csit nagyon nagy) az orra, de hát iste­nem, senki sem tökéletes — szokta volt mondogatni óhazámban a hege­­dűgyilkoló muzsikás, Gazsi cigány is, amikor tyúklopáson érték a gazdák, s kerítésléccel csárdást ját­szottak a hátán. A lányt Edinának hívják. Az ötö­diken laknak. A szűk­­ lépcsőházban ismerkedtünk össze. Édesanyja ve­zette kézen fogva, én meg épp a csö­könyös Moravcsik urat pirongattam egy kimustrált kerti padlábbal, amikor elhaladtak mellettünk. A finom, puccos nagysága mind­járt zsebkendőt kapott az orra elé, és piházni kezdett. Jaj, de büdös ez a kecske, sápítozott a mellette lépdelő kis vakarcs is, és megvetően végig­­mért mindkettőnket. Félbehagytam a pedagógiaórát, és szorosabban megmarkoltam a jószág nyakörvét, mert Moravcsik úr már harci riadót fújt: fejét leszegte, s jobb mellső lábával a betont kezdte kapar­ni. Ez pedig őnála a támadás legbiz­tosabb előjele. A két áldozatjelölt szerencsére még időben ki tudott menekülni az ajtón... Méghogy büdös a kecském! Mondták már mások is, de hát egy kecskének nem lehet levendulaillata. Mézes szomszédot meg a nagy fene­kű, affektálós szép Juhásznét nem gorombítja le senki, holott olyan bűz­­felhő kíséri őket állandóan, mintha bölcsődei mosodában lennének elk­­vártélyozva. Sőt, Juhásznénak min­den házbéli férfi „kezét csókolom­­mal” köszön, és hamiskásan rá is kacsintanak, pedig tőle még Mo­ravcsik úr is félrefordítja a kobakját. Mondhatom, igen furák ezek a vá­rosi emberek... 11 Természetgyógyászat Az alacsony vérnyomás Az alacsony vérnyomású betegek általában hosszabb életűek, mint a magas vérnyomásúak, ám igen so­kat szenvednek állapotuk miatt: le­vertek, rossz a közérzetük, szédülés kínozza őket. Az alacsony vérnyomást a vérsze­génység is okozhatja­­­­­ ebben az esetben a vérszegénységet kell gyó­gyítani. Nagyon sok egyén vérnyo­mása születésétől fogva alacsony , a populáció 12,5 százaléka születik ala­csony vérnyomással, s náluk ez az állapot a normális. Alacsony vér­nyomás elsősorban az érzékeny, labi­lis idegzetű, az időjárás változásaira fogékony egyéneknél alakul ki. Ők elsősorban a hidegfront átvonulására érzékenyek­­— már két-három nappal ennek megérkezése előtt gyengeséget éreznek, fáradtak, szédülnek. Az alacsony vérnyomással küszködőknek meg kell tanulniuk együtt élni betegségükkel. Reggel, ébredés után pl. soha ne ugorjanak fel hirtelen az ágyból, mert vérnyo­másuk akkor a legalacsonyabb, s könnyen eleshetnek, balesetet szen­vedhetnek. Először nyújtózkodjanak egy nagyot, aztán üljenek fel, végez­zenek légzőgyakorlatokat, azután ló­gassák le és hintáztassák a lábukat az ágy szélén, hogy vérnyomásuk, vér­keringésük felpezsdüljön. Sokan azt hiszik, hogy a vérsze­génység leghatékonyabb ellenszere a vörösbor. A benne található vasnak azonban csak kis része szívódik fel, s habár az étvágyat javítja, és a vér­képződést is elősegíti valamelyest, sokkal ajánlatosabb a különféle gyó­gynövények alkalmazása. Az alapvető vérnyomásnövelő gyógynövények: fehér mustár (mag), kukorica (bibe és bajusz), rozmaring (levél), izsópfű (virágzó szár), német festőrekettye (virágzó szár), orvosi zsálya (levél). Receptek 1 ROZMARING BOR: egy rész frissen szedett vagy rövid ideig szárí­tott rozmaringlevél (pl. 100 g), tizen­két rész fehérbor (pl. 1200 g) — a rozmaringot 7-10 napig áztatjuk a borban, naponta legalább egyszer fel­rázzuk, 7 nap múlva leszűrjük, s na­ponta kétszer fél decit iszunk belőle. 2. ORVOSI ZSALYABOR: ugyanúgy készül, mint a rozmaring­bor, csak az arany más — egy rész apróra vágott zsályalevél, két rész fe­hérbor. 3 IZSÓPBOR: — ugyanúgy ké­szül, mint a zsályabor. Aromaterápia Szédülési rohamok esetén segít az indiai menta, a rozmaringolaj, a ne­­roli és az orvosi zsálya illóolaj. Konkrét felhasználás: az illat­lámpa (Aladin-lámpa) vizébe össze­sen 3-6 csepp illóolajat csepegtetünk, s abban a helyiségben párologtatjuk, ahol az alacsony vérnyomású beteg tartózkodik. Ha sikerül az említett il­lóolajak mindegyikét beszereznünk, akkor egy fajtából csupán egy-két cseppet teszünk a vízbe. Az illóolajakat fürdővízbe is cse­pegtethetjük, és 20-30 perces aroma­­tikus gyógyfürdőt veszünk. Beszerezhetők olyan krémek és hi­dratáló kenőcsök is, amelyek a felsorolt illóolajakat tartalmazzák — ezekkel gyógymasszázs végezhető az egész testfelületen. Dr. NAGY GÉZA

Next