Szabad Vasmegye, 1946. július (2. évfolyam, 142-167. szám)

1946-07-08 / 148. szám

SZABAD VAS MEGYE KEDD,196. JÚLIUS *. A 4228 | Kegyeletes ünnepség színhelye volt vasárnap délelőtt a zsidótemplom­­előtti térség. Nagy tömeg gyűlt egybe, hogy adózzon a 4228 mártír emléké­rül­. A fekete drapériával bevont tri­­­bü­­tön ott láttuk a Szövetséges Ellen­­ő­rő Bizottság, a vármegye, a város, a honvédség, rendőrség, különböző­­hitfelekezetek, a demokratikus pártok, társadalmi egyesületek, hatóságok képviselőit. Az élők e mellett ott voltak a holtak le A romtemplom belsejében, a falhoz ti­­­sztva, a földre fektetve, porosan, tépetten sorakoztak fel a fényképek százai. Mosolygó, gömbölyű csöppsé­gek, vidám, bizakodó fiatalok, komoly felnőttek,ünneplőbe öltözött párok, ka­­rtonáruhás, érdemrendes férfiak, szelíd, kedves öregek.Könnyesszemű asszo­nyok, szomorú férfiak kutatnak a ké­pek között. A megmaradtak keresik az elpusztultak mását A templom balszárnyához épített, ■komor egyszerűségében és impozáns emlékmű talapzatára gyülekeznek a koszorúk. A Magyar Kommunista Párt pirosvirágos koszorúja mellett el­helyezik a város, a Független Kis­gazdapárt, a demokratikus hadsereg, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének koszo­rúit AZ ünnepséget VALTI MANÓ hitközségi elnök nyitotta meg és adta át az emlékművet a megbecsülésnek és a szeretetnek. — Szomorú ünnep, gyászünnep a miénk — kezdte beszédét, majd így folytatta: — Szolgáljon ez az emlékmű «lementeként a jelen és a jövő nem­zedék számára, hogy megtanulja min­denki a gyűlölet csak rombolhat, de az ország újjáépítését csak a szeretet és az összefogás valósíthatja meg. Ebben a szellemben szólnak a töb­biek is. U.Sz. HACKER IVÁN a deportáltak nevében hívja tetemre a gyilkosokat és a bűnös rendszert. — Az, ami itt történt, — mondta be­széde során, az emberi jogok leg­elemibb követelményeinek a sárba­­tiprása, a bibliába és a tízparancso­latba ütköző bűntett volt. Dr. DÉNES IMRE a munkaszolgálatosok képviseletében szólt.­­ — Az antiszemitizmus ugyanazon a fehér lovon jött be az országba, — szólott — amelyen behozták a pusztí­tást és ennek következményét, a pusz­tulást. — Nem bosszút akarunk — foly­tatta, — hanem igazságot, békét, sze­­retetet követelünk. Mártírhalált halt testvéreink emléke legyen örök figyel­meztetés, hogy küzdjünk az emberi jogokért és egy olyan társadalomért, amelynek soraiból a fasizmus ki lesz irtva. Lélekbemarkolóan megrázó sza­vakkal siratta el az áldozatokat. — Legyen vége ennek a gyűlölet­nek — fordult avató imájában az Istenhez — küldd el a béke angyalát, hadd építsük fel végre a béke hajlé­kát. — Értsenek meg bennünket és ne bántsanak minket, hiszen megbün­hődtük mi már minden Vétkünket. A könnyesszemü gyülekezet lehaj­tott fővel, elcsukló hangon mondta papja után az ősi halotti imát. A hitfelekezetek szónoka után SAFRANKO EMANUEL főispán beszélt a kormányzat nevé­ben. — Mint a kormányzat vármegyei megbízottja — kezdte beszédét — szeretném felhívni a figyelmüket ar­­ra, hogy azoknak az emlékére lett emelve ez az emlékmű, akiket a leg­sötétebb középkor barbarizmusát megszégyenítő kegyetlen uralmi vágy pusztított ok Szeretném ha megértenék, hogy az ártatlanok száz­ezreinek az elpusztítása nem a zsidó­ság kérdése, hanem az egész haladó emberiségé.­­ Az antiszemitizmus mindig a reakció fegyvere volt. Ha az uralko­dó osztály az elnyomott és kizsák­mányolt dolgozóknak az elnyoma­tás és kizsákmányolás következtében felgyülemlett jogos felháborodását le akarta vezetni, mindig az antisze­mitizmus jelszavaival jöttek elő és azt a dolgozók érdekei ellen használ­ták fegyverül. — Mi a magyar dolgozók államát akarjuk felépíteni. Mindenki ellensé­ge a dolgozó népnek, aki továbbra is a fajgyűlölet, az antiszemitizmus lángját szítja. — Legyenek meggyőződve arról, hogy a kormányzat lesújt azokra, akik az antiszemitizmus feléleszté­sével akarják megásni ennek az or­szágnak a sírját. Kijelentem, hogy működésemet ennek a szellemnek a jegyében folytatom a megyében. A hatalmas tetszéssel fogadott be­széd után Kovács József alispán, Né­meth István polgármester, majd a Nemzeti Bizottság, a pártok és a szakszervezetek képviselői rótták le kegyeletes megemlékezésüket. A gyászünnepség a himnusz el­­éneklésével ért véget. Dr. HOROWITZ FŐRABBI — Harmincöt esztendei békés pász­torkodás után — jaj dúlt fel az Ősz pap hangja — elvesztettem a gyüle­kezetemet Braun Zsigmondi butorkeresk­ed­ő­m értesíti n. b. vevőit, hogy | üzletét utk­át megnyitónál Kombinált szobák, háló­szobák, konyhák nagy| választékban, Ut cia: Nagykar.utca Gasi ______udvarba»».______ | A Sasareadság-Mol wastrawerseei között Augusztus 20-án felépül az első pesti híd, amelyet eredeti formájában állítanak helyre Mialatt az infláció hatalmas ug­rásokkal igyekszik fel a most már mérhetetlen magasságba, amíg a ká­véházakban, a tőzsdén és az árunél­küli üzletekben a feketézők és valu­­tázók hatalmas fekete üzleteket köt­nek, s hajnaltól késő estig tartó rohammunkával épül újjá Budapes­ten a Szabadság-híd. Az első híd a levegőbe röpített hidak közül, ame­lyet eredeti formájában állítanak helyre. A Gellért-szálló kiégett, ablakai né­mán bámulják az előttük zajló éle­tet, a napbarnított fővárosi, alföldi, dunántúli dolgozók nehéz munkáját. Amíg egy csavar, egy összekötő vas­­,kapocs, egy kis vas sín eljut a helyé­re, sok verejtéket törölnek le a híd­építő munkások. Épül a Szabadság-híd Buda és Pest között. A főváros lakossága, amely soha sem ér rá és mindig siet, amikor oda ér a Szabadság-hídhoz szinte kivétel nélkül megáll egy percre. Megpihenteti szemét a két kapocs, a pesti és budai hídfő már elkészített részén és megelégedettség­gel tekint azoknak a hídépítőknek munkájára, akik elsősorban halad­nak az ország újjáépítői között. Nehezen jutunk be a Szabadság-híd budai részén körülzárt részre, mert mindenütt vasgerendák, állványok, hatalmas gerendák, búgó motorgé­pek, fűrészelő ácsok állják utunkat. Senki sem áll, mintha egy méhkas­­ban lennénk: a hídépítőknek nincs megállás egy percre sem. Azután mé­gis bejutunk és megállunk a hídfő­nél. Végig fut szemünk a budai rész­ről kiinduló hídrészen, amelynek „szálai“ mér majdnem elérték a Duna közepét. Azután egy kis­­ sza­kadás és folytatódik a pesti hídrész. A Duna alattunk méltóságteljesen hömpölyög, a hídépítő munkások úgy járnak a vékony vasgerendákon a levegőben, mintha csak a földön len­nének. Amíg szemlélődünk, megszó­lal mögöttünk valaki.­­• Mi az fiaim, elfáradtak? Hátrafordulunk. Magas, napbarní­tott tolnamegyei ember áll előttünk. Úgy látszik úgy gondolta, hogy mi is ■hozzájuk tartozunk... és hozzájuk tartozni... a hídépítőkhöz csak di­csőség lehet. Azután megindul a beszélgetés. El­mondja, hogy Tolna megye egyik kis községéből jött fel Budapestre, Nagy Gézának hívják és 56 éves. a — Három fiam volt, egy eltűnt a fronton, kettő visszajött. Megnősül­tek, két házam volt. Rájuk írattam és búcsút intettem falumnak. Feljöttem Budapestre, hogy beálljak­ azoknak soraiba, akiknek munkáját nemcsak Budapest népe, de az egész ország lakossága aggódó szemekkel, de nagy büszkeséggel figyeli! Közben a hatalmas esiknényű­ da­ru egy súlyos vasgerendát emel be a helyére, a hídépítők egyik csoportja pedig máris gyors kezekkel „passzít­­ja“ és csavarja be a helyére. — Itt mindenki dolgozik, nincs lazsáló, és „lógás“ — mondja Nagy elvtárs. Senki sem köteles itt dolgoz­ni, de aki vállalta a munkát, az dere­kasan meg is állja a helyét. Bennün­ket nem kell hajtani, hogy dolgoz­zunk. Gerő elvtárs egy héten leg­alább egyszer kijön, de a múlt héten háromszor is kijött, amikor a szere­lés közben lezuhant 40 tonna súlyú, 20 méter hosszú főtartórész kiemelé­sén fáradoztunk. Ha kijön Gerő elv­társ, mindig új erőt merítünk, szinte mindegyikünkhöz van néhány biz­tató szava. Elbúcsúzunk Nagy elvtársunktól. Egy a sok hídépítő közül. Látunk fiatal 18—20 éves hídépítőket, ezek legnagyobbrészt a „magasépítkezés­­nél“, — mint mondják a­ hídépítők, — a levegőben dolgoznak. Egyikük sem szédül és egyikük sem ijed meg a Dunától. Megkeressük Papp István főmér­­nök elvtársat. Meg is találjuk a bu­dai részről kinyúló hídrész legvégén. Egy szál vasgerendán áll. Nem me­gyünk oda hozzá, mert őszintén megvallva: — félünk. Kérdésünkre elmondja, hogy a pesti részen a Du­nába zuhant főtartórészt sikerült ki­­emelni és nem is szenvedett súlyos „sérülést“. Bizakodó Papp elvtárs és mielőtt még elmenne vissza a mun­kásokhoz, biztos hangon jelenti ki: Augusztus 20-ra mégis állni fog a híd, a Szabadság hídja! A pesti hídfőnél éppen olyan szor­gos munka folyik, mint a budai ré­szen. Keskeny deszkapadlón egy fia­talember áll, megpróbáljuk és lassú­­ léptekkel odamegyünk hozzája. — Nem fél itt az ég és föld között? — Megszoktuk már és nem félünk mi már semmitől. Egy félórával ez­előtt még fent voltam a főtartórész tetején. Onnan szép ám a kilátás. (!) — Augusztus 20-ra elkészítjük a „ I" ■—i—— hidat, — folytatja —, akkor azután­ csinálunk egy kis „murit“. Addig azonban megfeszített erővel dolgo­zunk. A Szabadság-híd építése menet­rendszerűen folyik. Megtudjuk, hogy a hídnál pillanatnyilag 600 munkás dolgozik. Még ebben a hónapban be­emelik a még hátralévő 47 méteres úgynevezett Gerber-tartós, közbefüg­­­gesztett középső részt is, amivel az­után a híd visszanyeri békebeli alak­ját. Augusztus 20-ra elkészül a híd, azután megkezdik a villamos sínpá­rok lefektetését. Még ebben az évben megindul a villamosforgalom is a Szabadság-hídon. Építünk, újjáépít­jük az országot! GYEHGYÓI. A Mssytr-Sznyet IMidesz Idzsaság első országos tagresszusa A Magyar-Szovjet Művelődési Tár­saság július 6-tól 9-ig tartja meg első országos kongresszusát. A kongresz­­szus védnöke a köztársasági elnök, a magyar kormány valamennyi tagja részt vesz és felszólal a kongresszuson. Ez a négy nap nagyjelentőségű állo­mása a magyar szellemi és tudomá­nyos életnek, Magyarország kulturális fejlődésének. A Magyar-Szovjet Mű­velődési Társaság rövid egy esztendőn belül a fővárosban és vidéken egy­aránt lelkes úttörő munkát végzett. Megismertette a magyar népet a szov­jet kultúrával, felvilágosította arról a hatalmas előrehaladásról és szép ered­ményekről, amelyeket a Szovjetunió népeinek szellemi és tudományos fej­lesztése során elért. A magyar nép lassan megérti az idők szavát és fel­ocsúdik a 25 éves szellemi rabszolg­a­­ságból, örömmel fogadja az új taní­tásokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Magyar-Szov­­jet Művelődési Társaság első kongresz­­szusa iránt országszerte olyan hihetet­lenül nagy érdeklődés nyilvánul meg, hogy szinte félő, hogy a látogatók se­regét a Zeneművészeti Főiskola hatal­mas nagyterme nem bírja befogadni. A náci iga alól való felszabadulás után a magyar értelmiség felismerte, hogy szellemi életének is fel kell sza­badulnia és műveltsége egy óriási hé­zaga a Szovjetunióra vonatkozó tudás, illetve a valóság ismerete pótlásra szorul. Aki komolyan akarta a magyar szellemi felszabadulást, annak olyan művelődési munka megkezdésén kel­lett dolgozni, amely a magyar nép kultúráját összeköti a szovjet népeké­vel Ezáltal megszerzi azt a gyógyító hatást, mely megvédi a fasiszta mér­gektől. Ezért a Magyar-Szovjet Műve­lődési Társaság nélkülözhetetlen intéz­mény. A társaság nagy budapesti szer­vezetén kívül 75 működő vidéki cso­portja van. Sok társadalmi egyesület, egész üzemek és hivatalok teljes sze­mélyzete testületileg lépett a M. Sz. M. T. kötelékébe. Jelenleg több mint négyszázezer tagja van ennek a kul­turális egyesületnek A Magyar-Szovjet Művelődési Tár­saság szombathelyi csoportjának kül­döttei is résztvesznek a társaság év­fordulóját ünneplő kongresszuson Pusztító erejű viharok a Dunántúlon A Meteorológiai Intézet jelentése szerint vasárnap és a hétfőre virradó éjjel a Dunántúl északi részében he­­lyenkint pusztító erejű viharok voltak. Különösen a Zalaegerszegről jelentet­tek károkat. Legnagyobb csapadékot Káldon mértek: 95 millimétert, Szom­bathelyen 71, Kapuváron 66, Magyar­óváron 59,­­Sopronban 54 milliméter volt a csapadék. Ülvezüres emelés a postáról A posta vezérigazgatósága közi, hogy július 8-ától a posta-, távíró- , telefondíjszabás tételei az eddigiek ötvenszeresére emelkedtek

Next