Szabad Vasmegye, 1947. augusztus (3. évfolyam, 172-196. szám)
1947-08-01 / 172. szám
Új egységes rendszert vezet be a közellátási felügyelség a jegyvezelési és nyilvántartási vonalon A közellátásügyi minisztérium utasította Biszterszky Elemér I. közellátási főfelügyelőt, hogy az alább ismertetett, általa ki-dolgozott rendszert az augusztus 2-án Veszprémben tartandó értekezlet elé terjessze. Az az elf gondolást, amely a főispán és alispán elvtársak hathatós támogatásával alakult ki, nálunk,Vas megyében már életbe is lépteti-ték, szó van arról, hogy az ori ’60 többi részeiben is alkot-i maszák. Az elmelt gazdasági év tanulságaképpen leszögezhetjük, hogy a beszolgáltatási és közellátási nehézségek nagyrészt a pontos áttekintés hiánya miatt következtek be.Az áttekintés hiányának oka viszont a megbízhatatlan nyilvántartási és jelentési rendszer volt Nemrég szó volt arról, hogy az MSzK kereskedők helytelen jelentése és nyilvántartása következtében felsőbb hatóságaik a gazdasági év utolsó hétáig tévedésben voltak és igy a gazdasági év utolsó szakának áthidalása kenyérellátás szempontjából a legnagyobb nehézségbe ütközött Azonban igy volt ez közigazgatási vonalon is. Itt viszont az ellenőrzés munkáját nehezítette meg az a körülmény, hogy az ellenőr a több mint 80 közigazgatási egységnél aa, ugyanazon rendeletek alapján álló, azonban mindig más módszer szerint felfektetett nyilvántartási rendszerrel találta magát szembe. A különböző nyilvántartások, illetőleg a nyilvántartások különböző vezetése azután azt eredményezte, ■hogy a felsőbb hatóságok részeiről esetleg bekért jelentések, miután azok különböző nyilvántartások alapján készültek, nem mutattak egységes képet a vármegye beszolgáltatási, illetőleg ellátási helyzetéről. A fenti tapasztalatok arra késztették az alispáni hivatal illetékes ügyosztályát és a Közellátási Felügyelőséget, hogy mind jegykezelési, mind pedig terménynyilvántartási vonalon teljesen új és egységes rendszert vezessenek be. A nyilvántartás felfektetésénél az érdekelteket az a szempont vezette, hogy az esetleg szükségessé váló áttekintő adatokat a nyilvántartó hatóság haladéktalanul és pontosan jelenthesse. Tehát olyan nyilvántartásra van szükség, amelynek vezetése egyszerű, különleges képességet nem igényel és mindamellett a beszolgáltatás és közellátás minden kérdését felöleli. Ebből a szempontból a leggyakorlatibb megoldás egy teljesen decentralizált nyilvántartási rendszer, melyben minden közellátási tárgy külön nyilvántartáson szerepel. Ez a rendszer kétségtelenül valamivel több munkát igényel, azonban vezetése egyszerűbb, kevesebb figyelmet igényel és a hibaforrások is kisebbek. Ennek alapján külön nyilvántartást vezet a nyilvántartó hatóság a malmok vámkeresményéről, a cséplőkeresetről, külön nyilvántartásban szerepel a gazdálkodó cséplési eredménye. A különböző címen és különböző vételi jegyen beszolgáltatott termények keresztelvezetése szintén külön-külön történet. Amennyiben valamelyik felsőbb hatóság egyik vagy másik beszolgáltatási tárgyról jelentést kérne, azt a nyilvántartó hatóság a szóbanforgó nyilvántartás egyszerű lezárása után haladéktalanul teljesítheti Nem elégszik meg azonban a közellátási közigazgatás a nyilvántartás egységesítésével, hanem a beosztott munkaerőktől megkívánja, hogy az érvényben lévő rendeletekkel tisztában legyenek és a nyilvántartási munkának is meg tudjanak felelni. A .. .. Ezért a közellátási kormánybiztos elrendelte, hogy minden községi nyilvántartó az augusztusi járási tiszti értekezlet keretén belül, a Közellátási Főfelügyelő által felállított bizottság előtt vizsga formájában tegyen tanúságot a fennálló rendelkezésekben való tájékozottságáról. Ugyancsak itt kapnak kioktatást a nyilvántartók az új beszolgáltatási rendszerről is. Az egységes nyilvántartási rendszer lefektetését sikerültnek tartjuk és reméljük, hogy miután ezzel egyik legnagyobb hibaforrás kiküszöbölést nyer, a most következő gazdasági év végén, a legutóbb felmerült nehézségek újból nem következhetnek be. Itt a Szabad Vasmegye matinéjának teljes műsora Nagy érdeklődéssel várt matinénk teljes műsorát közölhetjük olvasóinkkal. A már ismertetett szereplők, Gyarmathy Anikó a Nemzeti Színház művésznője, Máthé Jolán az Operaház tagja, Jákó Pál a Madách Színház tagja, Liontai Konstantin operaénekes és Petri Endre zongoraművész mellett Karinthy Ferenc író is ellátogat városunkba. - S örömmel tudatjuk, hogy a haldifogságból nemrég hazaérkezett ki- tűnő vasi költő és író, Szentkirályi János is fellép matinénkon. Előfizetőink a rendes színházi helyárakból 25 százalék kedvezményt kapnak. A Kultúrház nagytermében vasárnap délelőtt fél 11 órakor megtartandó előadáson kedvezményes áron lehet előfizetni a Szabad Vasmegyét is. Jegyelővétel a Szabad Vasmegye kiadóhivatalában, a József Attila könyvkereskedésben és a Gyorsszolgálatnál. A helyszínen az előadás előtt egy órával. Ma várható ítélet a Gyöngyös-perben Csütörtökön délelőtt befejezte a népbíróság Gyuk-tanácsa Gyöngyös Endre, Kőszeg város volt polgármesterének ügyében a tanúkihallgatásokat. A déli órákban a tárgyalási iratokat ismertette a tanácselnök, a vád és a védelem újabb bizonyítékait nyújtotta be, majd rövid szünet után a vád- és védőbeszédekre került sor. Károlyi Béla dr. népügyész vádbeszédében fenntartotta a vádiratban foglalt vádakat, valamint a tárgyalás folyamán emelt újabb ötrendbeli népellenes bűntett vádját. Kijelentette, hogy Gyöngyös Endre ügye nem pártbosszúból került a népbíróság elé. Egyébként is egy 75 éves múlttal ren- delkező pártnak a 75 éves múlt olyan a méltóság, hogy azt szerény személye- s nek nem kel megvédeni. Védőbeszédéban dr. Freyberger Jenő kőszegi ügyvéd hangoztatta, hogy Gyöngyös Endre a felszabadulás előtt, mint a város polgármestere, nem egy esetben mutatta meg, hogy a nép érdekeit képviseli. A Gestapo által történt elhurcolása, hivatali állásából való elmozdítása és demokratikus cselekedetei, valamint a felszabadulás után az újjáépítés érdekében kifejtett munkássága bizonyítja, hogy mindenkor Kőszeg város és annak lakosságának érdekeit tartotta szem előtt A vád- és védőbeszéd után a tanácselnök bejelentette, hogy a védő viszontválaszára ma reggel 9 órakor kerül sor, ítélet ma a déli órákban várható. A vasutas asszonyok nagygyűlése A vasutas asszonyok nagygyűlést tartottak tegnap délután 4 órakor a vasutas szakszervezet székházában, ahol Repka Ferencné központi küldött beszélt. Előadásában rámutatott azokra a sillerekre, amelyeket a magyar vasutasok és vasutasasszonyok értek el a felszabadulás óta Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter irányítása mellett. Gerő miniszter azonban nemcsak munkát követelt meg a vasutas dolgozóktól, hanem az adott »int» lehetőségek között életszínvonalukat is emelte — mondotta Repka Ferencné. — Beszédét mindvégig nagy lelkesedéssel kísérték és éljenezték az újjáépítés első munkáját. Gerő Ernő elvtárs közlekedésügyi minisztert Repka Ferencné beszéde után Bujtor Lászlóné tartott politikai beszámolót. Megemlékezett az elmúlt két esztendő harcairól és sikereiről, melyeknek élharcosa a Magyar Kommunista Párt, az öntudatos magyar munkásság és haladó értelmiség voltak. | Megérkezett 1 doboz fteePQt 1.70 Markovits Festékház Kőszegi utca 13 csak SZAKÜZLETBEN vásároljon Cseri és EiMeál Szombathely, Erzsébet királyné utca 18 A hadigondozottakért! A múlt reakciós rendszerének nagybirtokos és nagytőkés urai sodorták hazánkat úgy az elsőmint a második világháború szörnyűségeibe. A háború elragadta az apát, a fiút, a férjét családjától, odalökte a férfiak színe javát a halálnak és mérhetetlen nyomorba döntötte az itthonmaradottakat. A világháború legszerencsétlenebb áldozatai mégis a hadúrok"kantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák. A gyermekek, akik visszavonhatatlanul elvesztették a szerető apát, az asszonyok, akik társtalan magányukban, erejük megfeszítésével dolgoznak a család fenntartásáért és a rokkantak, akiknek kezét, lábát, vagy szemük világát, soha semmi hatalom többé vissza nem adhatja. A Magyar Kommunista Párt a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, egyszóval a hadigondozottak megsegítését elsőrendű társadalmi feladatának tekinti. A bilincseiből felszabadult magyar nép már megmutatta erejét, mellyel igyekszik eltüntetni a háború pusztításainak nyomait. Most meg kell mutatnia szívét is. Mert nem lehet közömbös senki azokkal szemben, akik a nagy világégésben legdrágább kincsüket veszítették el: szeretteiket, vagy testi épségüket. Minden kárpótlást meg kell adni nekik veszteségeikért, el kell velük feledtetni szenvedéseiket, kedvet kell adnunk nekik az élethez, lehetőséget és erőt a munkához. Pártunk, a Magyar Kommunista Párt ezt a magyar demokrácia becsületbeli kötelességének tekinti. A Magyar Kommunista Párt azt kívánja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya tegyen meg mindent a hadigondozottak érdekében, amit csak a rendelkezésére álló anyagi és erkölcsi erők megengednek. ★ ( ;1- •: Holnapi számunkban ismertetjük azokat a terveket, amelyeket pártunk a hadigondozotti felsegélyezésére készített. Holnap délután 5 órakor különben az MKP székházában hadirokkant értekezlet lesz, amelyen minden hadirokkant megjelenése, a tárgy fontosságára való tekintettel ajánlatos. Kátránylemez gyártó üzemet létesít a város Kiss Kálmán elvtárs, gazdasági tanácsnok a városi üzemigazgatóság nevében javaslatot terjesztett a városi tanácshoz. A javaslat értelmében a városi üzemek kebelében kátránylemezgyártó üzemet állítanak fel, amihez a nyersanyagot a gázgyár szolgáltatja, a létesítéshez szükséges anyagiakat pedig az üzemi megtakarításból fedezik. A kátránylemezgyártó üzem létesítése nem a hároméves terv keretében, hanem azon kívül történik és a város vezetői remélik, hogy hasznothajtó vállalkozás lesz. A tanács elfogadta Kiss elvtárs előterjesztését s igy az új üzem létesítése gyorsan megtörténik. -rK,'.-TÍTO cAV.-JBEWa3!l ,WM ■! ——VHMUUBMHHHi Elek szövet vezet