Szabad Vasutas, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

Kedves Kolléganők, Kollégák! Ismét eltelt egy év, megint “öre­gebbek” lettünk - szoktuk mondani az óév befejeztével, s fogjuk meg poha­­rainkat, miközben minden jót kívá­nunk egymásnak. Lehetne most sorol­ni hosszasan: vasutasoknak, nem vas­utasoknak mennyi jót és rosszat ho­zott az­ Óesztendő, s ki-ki milyen vára­kozással tekint az Újév elé országunk­ban, s országunkon kívül, a nagyvilág­ban. Vissza- és előretekintő eszmélé­­semből a mindannyiónkat összekötő közös szál kerekedik felül és mondat­ja ki velem azt, amire - bevallva, be­vallatlanul - gondolni sem nagyon sze­retünk. Azt tudniillik, hogy minden embernek abból a nem tudni meddig tartó Egy életéből telt el ezúttal is egy esztendő... Emberibb Újesztendőt ennek je­gyében kívánok lapunk nevében min­den kedves Olvasónknak! Jó lenne, ha a világon Változtatni Akarók, s a Nem Akarók is ebből indulnának ki mindig, az emberi élettel való sáfárkodásban. Újévi köszöntőm­höz hadd vegyem Martin Andersen Nexö dán író gon­dolatait “Ditte, az ember lánya” című regényéből. Ditte helyzetkép: történet Emberibb Újesztendőt! egy falusi lány szenvedéseiről, bol­dogságának kurta fellobbanásairól, egy rövid Emberéletről: “Több milli­árd csillag ragyog az égen, több milli­árd ember él a Földön. Annyi az em­ber, mint a csillag! Azt hihetnők, iga­zuk volt az öregeknek: mindenki a ma­ga csillaga alatt születik. Szerte az egész Földön, síkságokon, magas he­gyeken, sok száz drágán felszerelt csillagvizsgálóban tehetséges tudósok kémlelik éjről-évre a világűrt a legfi­nomabb készülékekkel. Megfigyelnek, fényképeznek, s egész életükön át csak azért küszködnek, hogyan vál­hatnának halhatatlanná egy-egy új csillag felfedezésével, vagy egy csillag eltűntének megállapításával. Egy égi­testtel több vagy kevesebb abból a több milliárdból, ami az űrben kering. Minden másodpercben meghal egy ember. Kialszik a fény, mely soha töb­bé nem lobban, egy Csillag, mely talán különösen szépen világított, de min­denképpen soha nem látott, saját szín­képe volt . . . Egy Élőlény, aki talán Lángészt, talán Jóságot sugárzott ma­ga körül, elhagyja a Földet, az akit csak egyszer látunk, a hússá-vérré vált Csoda nincs többé. Egy emberben sem ismétlődhet a­ másik és ő sem ismét­lődhet soha többé másban. Minden új lény üstökös, amely az Örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a Föl­det. . . Kérészéletű, ragyogó útja egyetlen felvillanás Fény és Sötétség kettős örökkévalósága között. Minden egyes lélekért gyászolnak-e az embe­rek, ha az elhagyja a Földet? Minden egyes ravatalt komoly arccal állnak körül, s így szólnak: Nézzétek mit vesztett a világ, nem kapja vissza soha többé! Nézzétek, milyen különös cso­da csókolta meg személyében a Föl­det! Ó, Ditte nem volt kihunyó csillag, melynek hűlt helyét a térben örökké számon tarthatnánk ... Úgy jött a vi­lágra, mint valami élősdi. Úgy fogad­ták. Nagy kínnal-keservel erőszakol­ta ki magának a földi életet. A több milliárdnyi szürke tömegből munká­hoz látott, s hasznossá tette magát. A Föld gazdagabb lett általa anélkül, hogy ezt neki tulajdonították volna. Egy volt a sok névtelen közül­­ emberi lény, akinek durva keze volt egyetlen ismertetőjele...” Lukácsi Bálint 4. évfolyam 1.szám­ára: 20 Ft A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének lapja SZELLEMVASÚT DftÉGELYPALÁNKON (2. old.) RIPORTER A PÁCBAN (3. old.) HOGYAN ADÓZUNK 1994 BEN? (4-5. OLD.) "LIGA-RENoiS" old.­­ mm irt vzftirt (6. <m.)

Next