Szabad Vasutasok és Hajósok Lapja, 1945 (1. évfolyam, december)
1945-12-01
ííhs nmnnmnf SZABAD VAST’TABOK HATTOK TAFTA3 BT VISSS/A Szakszervezetünk feladata Irta: KIRÁLY GÉZA Az elmúlt évtizedekben szakszervezeteink működése elé olyan akadályok tornyosultak, melyek nagyrészt meggátolták abban a törekvésében, hogy azt a gazdasági harcot, melyet a proletariátus anyagi és szellemi életének megjavításáért kellett volna folytatniuk, csak erősen lefékezve tudták megvívni, hiszen erejük nagy részét az élesen szembenálló politikai rendszerek elleni védekezés őrölte fel. Az utolsó negyedszázad megpróbálta, főleg a nyugati demokráciák felé elhitetni, hogy nálunk, ha csak látszólagosan is, de valamilyen formában él a demokratikus berendezkedés és azt egyedül csak a szakszervezetek életével tudta igazolni, ami azonban korántsem jelenítette azt, hogy a szervezetek tényleg dolgozhattak is úgy, ahogy azt a munkásság érdeke megkövetelte. A meddő politikai harcok, az állandó koncentrikus támadások, az uralmon levő politikai és gazdasági hatalmasságok könyörtelen és kegyetlen nyomása, az egész világbon egyként fellépő gazdasági válság olyan fegyvert adott a tőke kezébe, mellyel szemben a tisztességes és becsületes munkával dolgozó szervezett munkásság akármilyen heroikusan küzdött, csak annyit tudott elérni, amennyit a hatalom jónak látott megengedni az ő politikája érdekében. Mi vasutasok nem voltunk abban a helyzetben, hogy a munkásosztály többen a súlyos harcában részt vehettünk volna, csak kívülről néztük azt, aminek kimenetele nem volt kétséges. Ma más a helyzet. Az átalakulás egészein új feladatok elé állította a szakszervezeteket és lehetővé tette, hogy ezeket a célokat most már a szervezett vasutasság a maga erejével is támogatva, részt vegyen az elkövetkezendő nagy feladatok elvégzésében és kivegye részét abból a munkából, melyből eddig önhibáján kívül kimaradt. Még csak pár hónapja élő szakszervezetünknek összehasonlíthatatlanul könnyebb volna a dolga és hihetetlen lehetősége lenne, ha a múlt nem hagyott volna egy olyan örökséget, melyhez foghatót a világ teremtése óta még senki sem örökölt. A legtökéletesebben kifosztott ország minden javaiból kiforgatva, az elpusztított városok, falvak romok, a hosszú és véres esztendők olyan nyomokat hagytak a lelkekben is, hogy ezek helyreállítása parancsolólag írja elő a legsürgősebben elvégzendő munkákat. Szakszervezetünk nagy, de ezt a nagyságot és a mögöttünk álló erőt ma nem használhatjuk osztályharcra, hanem arra, hogy minden erőnket igénybe véve talpraállítsuk hazánkat — és kinek volna erre nagyobb lehetősége, mint éppen nekünk, vasutasoknak. Erőinket fokozni kell, az építés munkája mellett a szervezésnek további hatalmas fejlődést kell mutatni, mert csak rajtunk múlik, hogy az első célok elérése után milyen eredményeket tudunk a magunk számára biztosítani akkor, mikor a tulajdonképpeni szakszervezeti mozgalmunk elindul abban az irányban, melyben annak haladnia kell és amikor erre a lehetőségek meglesznek. Most, hogy e sorokon keresztül végre megindulhatott az a szorosabb összeköttetés, ami feltétlenül szükséges a tagok és a szervezet között, és hogy ez éppen a legnagyobb ünnep közvetlen előestéjén történhetett meg, mondhatunk-e szebbet szakszervezetünk első feladatairól, mint azt, hogy a most meginduló munkánk a következő karácsonyig hozza meeg mindnyájunknak hazánk talpraállítását, vasútunk felépítését, szervezetünk további erősödését és olyan békét, melyen át elérjük a szebb, boldogabb, igazi békés életet. Tanulj, hogy taníthass ! A felszabadulás óta megoldásra váró és napjainkig megoldatlan problémákkal találkozunk lépten-nyomon. Felrobbantott hidak, mozdony- és kocsiparkunk rendbehozása, vasúti hálózat újjáépítése, szénhiány leküzdése, kenyérkérdés megoldása stb. váltogatják egymást. De nem törpül el jelentőségében az előbbiek mellett az a probléma, amelynek megoldása talán a legfontosabb: harcolni a burzsoázia ellen e szellemi élet terén. Fontos munkaköröket, hivatalokat még ma is több helyen a régi rendszer hű kiszolgálói töltenek be. Egy fontos tény domborodik ki ebből, kevés az a használható munkaerő a fizikai munkásság között, akiket nyugodtan meg lehetne bízni ilyen, felelősségteljes munkakörrel. Mi tehát a teendő? Eddig három területet érintettem, de lehetne még jó néhányat felsorolni. Az első az volt, felépíteni az országot, a második, harcolni a burzsoázia ellen, a harmadik pedig a fontos munkakörök reakciós vezetőinek leváltása. E három terület összefügg és mindennapi életünkben egymástól el nem választható. Hogy tudnék mégis megoldani e problémákat? Erős a dolgozók vasökle! Megsemmisítő csapást tud mérni az ellenségre. De nem elég éles a munkásosztály nagy hányadának a politkai meglátása, tudása. Már pedig ma már csak ez segíthet. Tehát tanulnunk kell. Akármilyen nehéz, fáradságos, türelmet követelő is, el kell végre kezdenünk, nekünk vasutas dolgozóknak elsősorban. Sokat mulasztottunk a múltban. Ma már szállóigévé vált mondás: „nem tanulhattunk, mert legjobban bennünket nyomott el az államapparátus“. Egy a fontos, látjuk a mát, látjuk azt, hogy mit kell tennünk, hol kell elkezdenünk. Tudás ellen csak tudással lehet harcolni. A burzsoázia képviselői egy bomló, rothadó, már nem életképes világnézetet képviselnek! Szembenállunk mi, osztálytudatos dolgozók egy fejlődő, felfelé haladó, új világnézettel. Ez a kiindulópont. Meg kell ismernie minden dogozónak, akár szellemi, akár fizikai dolgozó legyen az, a hamisítatlan magyar történelmet, a társadalom fejlődéstörténetét, a nemzetközi és a magyar szakszervezetek történetét, a munkásmozgalmak történetét, politikai gazdaságtant, dialektikus és történelmi materializmust, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Hogy kezdjük elt Nincs mindenkinek ideje, türelme tanulni. De nincs ma olyan ember — és itt főleg az ifjúságra gondolok —, aki ne töltené el valamivel munka után a szabadidejét. Meg kell mozgatnunk a dolgozók osztályát. Egyesületi életet kell teremtenünk. Könyvtár, sakk, billiárd, ének, zene, tánc, színjátszás stb. Itt vannak a különböző sportágak, turisztika, csak válogatni kell. Bevezetni a dolgozó ifjúságot az eddig ,,úri“-nak nevezett sportágakba, tenisz, vívás, korcsolya, jéghokki stb. . Lehetetlen, hogy az itt felsoroltak közül valamelyiket ne választaná egy ember is. Az érdeklődőket össze kell fogni egy-egy szakmában. Állandó foglalkoztatást, változatos műsort biztosítani számukra s az így összefogott gárdából kiválik majd egy kis csoport, amelyet a tanulás érdekel legjobban. Az oktatás, hiszem ez a legfontosabb, minden helyi csoportban meg kell, hogy induljon. A bizalmi testület és az ifjúság oktatására gondolok elsősorban. Miért? Mert itt van a legtöbb javítanivaló. Sajnos. Ugyanakkor központunkban is meg kell indítani egy oktatóképző, előadóképző szemináriumot. A vidék helyzete félig ismeretlen. Ha szükséges, a Központ szervezzen egy 3—4 tagú oktató csoportot, amely sorbajárná a területeket, előadásokat tartana általános szakszervezeti, politikai kérdésekről. Lehetne még folytatni. E pár sornak azonban nem egy munkaterv lefektetése a célja. Ez nem is az én feladatom. Tehát, harcolnunk kell a rothadó kapitalizmust képviselő burzsoázia ellen szellemi élet terén is. Sőt talán ez a legafontosabb terület. Pótolnunk kell vasakarattal az elmúlt évek kényszerű mulasztását. A rothadó kapitalizmus a szocializmus küszöbe, mondotta tanítómesterünk. Tőlünk függ, hogy mikor lépjük át ezt a küszöböt, mikor lépünk be a „mi szobánk“-ba, a dolgozók társadalmába. A központi vezetőség első és legfontosabb feladata tehát az oktatás megindítása. Nélkülözéseink, szenvedéseink napjai sokkal rövidebbek lesznek, ha vasakarattal fogunk hozzá a tanuláshoz. Erősítsd a Szakszervezetedet! Támogasd a vezetőséget nehéz munkájában! Építsd egy-egy tégla lerakásával a népi demokráciát! Tanulj, hogy taníthass Pálmai István Egységes erővel a kitűzött cél felé írta : GYÓCSI JE ! A magyar reakció a vasutasok között bírta legjobban érvényre juttatni akaratát. Nagyon jól értett ahhoz, hogy a különböző státuszokkal amúgy is széttagolt tömegeket egymással szembe állítsa és öntudatlan bábként saját céljaira felhasználja.. A vasutasság nagy része, mely a vezetést és az irányítást kézben tartja, még ma is régi világban él, ugyanabban a szellemben gondolkozik és dolgozik, nem akar tudomást szerezni arról, hogy a világ megváltozott, egyáltalán nem akarja tudomásul venni, hogy demokrácia van. Egymás után támadják a munkások érdekképviseletét, a Szakszervezetet. Kifogásolják, hogy egyáltalán létezik és természetes, szeretnék, ha nem is létezne. Ha tudjuk azt, hogy a vasutas dolgozók egész más álláspontra helyezkednek, különösen az iparosság és általában azok a szolgálati ágak, hol az elnyomás a legnagyobb volt. Ők felismerték azonnal a Szakszervezet hatalmas jelentőségét és ennek tudatában megindították a szervezkedést. A Vasutasok és Hajósok Szakszervezete ma nem kevesebb, mint 68.000 tagot számlál, erős a szakszervezet, melyre a tagok biztosan támaszkodhatnak, melyre a jövőben hatalmas feladatok várnak. A szakszervezet célja összefogni vasutasságot, öntudatra nevelni őket, éreznzük meg, hogy ők egy olyan társadalmi rendnek a tagjai, kikre az egész dolgozó nép számíthat. Minden Vasutasnak éreznie kell, hogy egy erős szakszervezet tagja, nincs magára hagyva, mögötte 68 ezer szervezett vasutas sorakozik. Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy a felemelkedés útjára léptünk és soha nem fog bekövetkezni az az idő, hogy újra a reakció játékszerévé válljunk. Hatalmas munkát kell végezni, hogy egy ilyen nagy és széteső tömeget eggyé kovácsoljunk, de kijelenthetjük, hogy ez sikerülni fog, mert sikerülni kell öntudatra és ébredni; nem fordulhat elő a jövőben az, hogy nélkülünk, rólunk döntsenek. A vasutasság egy része megmutatta, hogy érett a demokráciára. Gondoljunk az első napokra hetekre, hónapokra, mikor romokból kellett újjáépíteni a pályatestetést, a mozdonyokat, a vagonokat. Lerombolt vasutainkat részben felépítettük. A vasutasok éhes gyomorral, üres zsebbel dolgoztak éjt nappallá téve, példát mutattak és példát Hősök születtek közülünk, fognak mutatni a munka hősiei! A magyar vasutasok megmutatták, hogy tudnak dolgozni, ha akarnak. Önfeláldozó munkájukkal beírták nevüket a történelembe. Tudjuk jól, hogy a vasút az ország vérkeringése és ettől a vérkeringéstől függ az ország léte, vagy nemléte. Tudjuk azt is, hogy nehéz idők előtt állunk. Ez a tél hatalmas erőpróbája lesz a szervezett vasutasságnak. De erőt kell meríteni, s példát kell venni a kitüntetett rohammunkásokról. Lebegjen szemünk előtt az, hogy ez a vasút a mi vasútunk, hogy ezt a vasutat saját magunknak építjük. A szakszervezet mindent elkövet, hogy a szakszervezeti tagok helyzetén könnyítsen és az életszínvonalat a legmagasabb fokra emelje. A szakszervezet központjában, a szakmai titkárságok mellett, különböző csoportokat állítunk fel, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy a szakszervezet ügyét előbbre vigyék. Pl.: egy igen csoport az illetményrendező bizottság, melynek feladata a Szovjet Uniótól, az Egyesült Államoktól, Angol, Francia, Belga, Jugoszláv, Román és Cseh államvasutak illetményrendszerét áttanulmányozni és az ebből leszűrt tapasztalatok alapján egy olyan magyar illetményszabályzat-tervezetet kidolgozni, mely el fogja törölni egyszerss mindenkorra mindazokat a sérelmeket, melyet a 26 éves reakció a vasutasságnak okozott. Felállítottunk egy közellátási bizottságot is, melynek feladata a vidékről jövő kartársak közellátással kapcsolatos ügyeit kijárni, illetve elintézni az illetékes fórumoknál. Egy bizottság most dolgozza ki a baleseti, temetkezési, házassági és születési segély alapszabályait. Segíteni kell és segíteni fogunk mindazokon, kik erre rászorulnak. Vasutasok vagyunk, mindannyiunkat érhet baleset. Ezért a szakszervezet különösen nagy gondot fordít arra, hogy a vasutas árvákat és özvegyeket segítse, nem lesz könny, mit fel nem szárítunk, nem lesz panasz, mit nem orvosolunk. Tanonc- és munkásnyaraltatásokat már a legközelebbi nyáron rendezünk. Pihen i* ki magát végre a vasutasságnak az a rétege, amely eddig csak a terhet viselte. Nagyra értékeljük és segítjük azokat a munkásokat, kik tovább akarnak tanulni. Kijelenthetem: kitörjük azokat a reakciós törekvéseket, amelyek eddig is megakadályozták, hogy azok, akik magányan tanultak és magasabb képesítést szereztek, előremenetelükben hátrányt szenvedjenek mindazokkal szemben, akik, mint kész emberek jöttek a vasúthoz. A szakszervezet különösen jó pontnak veszi és nagyra értékel azokat a vasutasokat, akik magánúton tanulnak, tehát ezek nemhogy hátrányt szenvednének a jövőben, hanem igenis előnyös helyzetbe kell, hogy kerüljenek. "Gerő elvtárs, közlekedésügyi miniszter máris hozzájárult, hogy azok a vasutasok, akik magánúton tanulnak, napi 8 óra helyett 6 órát dolgozzanak, rendes 8 órai díjazás mellett, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésükre tanulás céljából. A szakszervezet fáradhatatlanul dolgozik a szakszervezeti tagok érdekében. Máris sikerült orvosolni az első igen fájdalmas sérelmet. Gerő elvtárs beterjesztésére a minisztertanács elfogadta szakszervezetünk javaslatát, melyben a családi pótlék egységes kiterjesztését kértük az órabéresekre ifi. Megszűntek a kivételek. Nem lesz altiszt, munkás, vagy főtisztviselő, kik családjuk után különböző nagyságú családi pótlékot kapnának. Egyformán kap mindenki, mert a gyermeknevelés egyformán költséges és egyforma áldozatokat kíván a szülőktől. Napokon belül a nyugbéresek a nyugdíjasokká fognak válni. Itt is megszüntetjük a „kaszt-rendszert. Nem engedjük azt a réteget éhen pusztulni, mely a legtöbb áldozatot hozta a múltban. Általában az illetménytervezettel a nyugdíjasok kérdését szintén egy és mindenkorra rendezni fogjuk. Nem fordulhat elő, hogy a nyugdíjas hosszú évek fáradságos munkája után arra kényszerüljön, hogy külön munkát kelljen vállalnia öreg napjaira, szűkös megélhetésének biztosítására. Ezért részükre oly illetményrendszert akarunk beállítani, mely öreg napjaikra gond nélküli megélhetést fog biztosítani. Az új illetményrendszerrel el fogjuk törölni, illetve át fogjuk hidalni azt a szakadékot, ami eddig az órabéresek és a kinevezettek között állt. Az új illetményszabályzat értelmében — meely máris kidolgozás alatt áll — a vasútnál három év után mindenki kinevezetté vászk. Erre garancia a 68 ezer szervezett vasutas, melynek egységes tömegként kell állni szakszervezetünk központi vezetőségének háta mögött, hogy megfelelhessen a követelményeknek és győzelemre bírja vinni a vasutasság harcát egy szebb és egy boldogabb vasutas jövő elérésében. az öntudatos meggyőződésről A háború romhalmazzá tette az egész országot. Vele pusztult minden közlekedési eszközünk. A vasút is használhatatlan állapotban volt. A fővárost és az összes ipari telepeinket éhínség fenyegette. A mentési feladat megindítása a vasúti műhelyekben, fűtőházakban és pályafenntartásoknál dolgozó munkások munkakészségétől volt remélhető. Ahhoz, hogy az élelmiszerszállítás a veszélyeztetett országrészek felé megindulhasson, elsősorban mozdonyokra, vagonokra és a pályatest helyreállítására volt szükség. E nagy munka vállalásával munkástársaink tanúbizonyságot tettek, hogy az évtizedeken át rájuk erőszakolt antiszociális légkör nem fojtotta el bennük a szabadság utáni vágyat, a nem tántorította el őket a munkaszeretet és munkás-összetartás iránti lelkesedéstől. Silány táplálkozás, hiányos ruházat ellenére, hidegben ázva és fázva, de mégis a felszabadulás örömétől áthatva vetették bele magukat az újjáépítő rohammunkába, aminek eredményeképpen sorozatosan tették üzemképessé a mozdonyokat, vagonokat és az útvonalakat. Az elmúlt időkben a munkások még oly áldozatkész teljesítménye mellett is észrevétlenül haladtak el a kizsákmányoló korszak mai. Az államvasutak történetében első feljegyzés került papírra most, amely a munkásérdemeket méltatja és ez a méltatás megfelelő módon kifejezést is nyert. Azoknak a munkásoknak tiszteletére, akik az újjáépítés munkájánál többi társaiknak követendő példát mutattak, a kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium a MÁV Igazgatóságával együtt szeptember 29-én a Sportcsarnokban ünnepséget rendezett, amely alkalommal több kitüntetésre ajánlott munkást megjutalmaztak. A kitüntető adományt Gerő Ernő kereskedelem és közlekedésügyi miniszter elvtárs nyújtotta át. Ezek közül Gálái Ágoston, Pánti Béla és Sári Antal elvtársak a f jenként kapott 15.000 pengő jutalmazási összeget a Szabad Vasutasok és Hajósok Lapja alapjának adományozták Boldog újévet kivan a Vezetőség