Állami gimnázium, Szabadka, 1854
I. Az írástudomány eredetének nyomozása. Mióta megalkotta remekét az örök bölcseség, ’s a lélektelen agyagot saját leheletének isteni szikrájával szállítá életre, ez a teremtmények fejedelme, az ember, eredetijéhez — az Istenhez — törekedve, folytonos tökélyetesedési ösztönnel bir, ’s ezt, az idők nagyszerű befolyása mellett, kissebb nagyobb eréllyel, de szakadatlan haladással törekszik is valósítani. Ezen tökélyetesedési ’s művelődési föladatában pedig némi eszközökre lévén szüksége az emberiségnek, azokat az Istenség legbölcsebb ihlete nyomán szinte — a religio szentséges alapelveit kivéve — maga fedezte fel, és emelte virágzó állapotra az ember. Ily felséges találmány, az emberi művelődésnek egyik legsikeresebb eszköze az írás, melynek felfedezése annyira bámulatos és elmésnek tűnik fel a mélyebben vizsgálódó előtt, miként valóban nem is pusztán emberi, hanem a véletlenül bölcs és jóságos Isten ajándékának tekinthető. És, ha érdeklettebb figyelemre méltatjuk e nagyszerű tárgyat, valóban csodálatos tüneményül lebeg előttünk az a kevésben sokat tartalmazó lelemény, miszerint néhány betűjegyekből, melyek bármely nyelvben — a chinait kivéve — alig haladják meg a huszonnégyet, annyi ’s oly különféle szavakat egybeszerkeszhetünk, melyekkel a léleknek végtelenül terjedő fogalmait ’s a megszámlálhatlan tárgyakat nemcsak kifejezhetjük; de még az ugyanazon néhány betűjegyekből összeállított iratból felismerjük egyszersmind az irálykort, az egyéniséget és ezeknek műveltségi fokozatát. Lehet-e valami fölségesebb, mint szavakká alakított és papírra tett betűjegyek által eszméinket közleni, megértetni a távollévőkkel is, kik kor és térre nézve tőlünk annyira elválasztvák? Nagyon megközelítő azért Diodorus Siculusnak véleménye, melyet az írás mestersége nagyszerűségének kiemelésére nyilvánított) „kinek jutott — úgymond — oly éles elmetehetség, hogy az irodalom felséges voltának kellő dicséretekkeli magasztalására képességet tanúsítson; azon irodalom magasztalására, mely által élők a holtakkal mintegy társalogva, ’s kiket a távolság messzeválaszt, írás segélyével, mintegy tolmács közbejöttével üdvözlik, látogatják egymást, ’s a jó barátok kölcsönös bizodalmának feltárása, sziveik öszhangzó érzelmeinek ömlengése között leront minden közfalat.“ — Ennélfogva a zsidó nép, a hajdankornak ama virágzó nemzete, az írás magasztosságától elbájolva, ezt saját kifejezésével dikduk-nak, az az, felséges találmánynak nevezte, mint tanúsítja Petrus Gregorius Tolosanus 2). — A világ népei pedig, akár a hajdaniakat, akár az újabbakat tekintjük, alig tehetvén fel az emberi tehetséget oly felséges dolog kitalálására képesnek, az írást közvetlenül Istennek, vagy kit ők Istenekül ösmértenek, tulajdonították; igy az egyptiusok Merkúrnak Plutarch szerint3). 1) Libro XII. Bibliothecae. — 2) Libro XVI. Art. mirab. cap. XI. — 3) Libro IX. Convivalium quaestionum.*