Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)

1945-04-07 / 67. szám

4 Védekezés a járvány­veszély ellen A koratavasz mindig a járvá­­­nyok ideje volt. A hosszú ostrom­­Szenvedései, a rossz táplálkozás, és a legyengült szervezet miatt, ma különösen kell tartanunk a járv­atogveszélytől. A védekezés lehetőségeiről és frardítjairól tájékoztatást kértünk egy, a közegészségügyi dolgokban különösen jártas orvostól. Infor- Jnátorun­k azt mondotta,­­hogy­ a Veszély kétségtelenül fennáll, azon­­ban kellő gondossággal elejét ve- Jestják. A közegészségügyi szervek is minden lehetőt megtettek és meg­­ijesznek, hogy a járványt elhárít­ják. A szemét eltakarítása, a nór­­fiárak gyors helyreállítása, a gyógyszerkészletek össz­egyűjtése, jpHid ezt a célt szolgálják. — Különösen milyen betegségek­től­­ tartaniuk? — tettük fel a JpSpdést. — A legrosszabb a kiütéses tí­fusz. Siet a betegséget tetvek ter­jesztik. A védekezés tehát egy­szerű, rendszeres tisztálkodás. Ha ívalaki ruhájában tetűt talál, nem, még a ruhát egyszerűen kimosni, h­anem forrásban lévő vízben kell­­kifőzni. Reméljük a hatóságak­bö­n fel tudnak állítani fertőt­­lenítő állomásokat is. A másik tífusz, valamint a para­­látusz * ellen van biztos védekezés, a tetra-olás. Sajnos, annyi ol­tó- Elny­ett!r'k nincs, hogy mindenkit be lehetne oltani Ajánlatos tehát m­ég a vízvezetővizet is csak fel­­szólalás után inná. Igen fontos a gV. C.-nek tisztántartása is. "A tisztálkodás hiányossága miatt s könnyen felléphet a furunkulózis is jgye® embereknél. Ez a betegség, fen mm is halálos, de csúnya és fájdalmas keléseket okoz. Ez elilen­g, betegség ellen i® lehet védekezni. Site- ten » tisztaság. Mint orvosság, nagyon jól bevált la­sbrélesztő, ennek íze nem valami Jcési-T...* és ma nehéz is le­szerezni. (Viszont gyártanak már kellemes izű, teljes atású söréleszítő készítő irányt. Ez egyébként nem csak ízet, hanem tápszerként is nagyon bevált, mert szénhydrátot,­­zsírt és fehérjét tartalmaz. Több tsukamáj-olaj, amelyet ma nem le­h­et beszerezni, az íze is sokkal jobb, úgy hogy különösen gy­ermek Jsceknek nagyon ajánlható. R­eméljük, hogy nem csak a hatóságok, de Budapest minden la­kosa is betartja az előírt óvintéz­kedéseket és ezzel elhárítjuk a fe­nyegető járvány­veszélyt. CSEPEL írta: László Gyula | Csepel. Már sok-sok esztendő­vel ezelőtt is úgy öl bennem féz a szó, mint valami mesebeli Varázsige, láttam, hogy idős munkások is csak tisztelettel beszélnek róla és észrevettem, hogy ennek a népnek a magyar munkásmozgalomban valami kü­lönös hangsúlya, jelentősége van. Hamarosan megtanultam fezt is. S amikor tíz egynéhány évvel ezelőtt a gödi országúton a munkásifjak százai között me­netelve, felhangzott a „Vörös Csepel, zúgjon a hangod.. biztos voltam benne hogy Cse­pel és Csepel dolgozói' nem nő­­,'múltak el örökre. Valami várakozásteli állapot. Valami csodavárás féle lett raj­­tam úrrá mindig, ha Csepel ne­vét hallottam említeni. Bíztam a csepeli munkásokban. Úgy gondoltam, ha valaki, akkor ők­­azok, akik meg tudják állítani­­a reakció meredek lejtőn futó szekerét, hogy elkerüljük ennek az országnak a pusztulásba, a szakadékba való taszítását. Sajnos, a reakció túl erős volt­­ahhoz, hogy Csepel dolgozói meg tudtak volna velük küzde­ni. De azért nem hiába harcol­tak, nem hiába adták a mártí­rokat. Az a sokezer öntudatos munkás a bizonyíték erre, akik ma az újjászülető, demokratikus Magyarországért, a fasizmus mielőbbi, végleges leveréséért dolgoznak a gyár munkapadjai és a gépek mellett .. Évek múlva közelebbről is megismertem a gyárat. Odaszó­lított a munkám. Mint aki egy új világba került, úgy néztem körül, amikor beléptem a ka­pun. Addig csak kívülről lát­tam gyárat. Nem láttam és nem ismertem belőlük egye­bet, mint a kerítésüket, az üveg- és bádogtetőket, meg a füstölgő kéményeket, amik mint valami figyelmeztető felkiáltó­jelek, magasan emelkedtek ki a kültelki munkásbérházak sivár falai közül. Szédelegve járkáltam a gyár utcáin. Időnként megálltam egy­­egy percre csodálkozni, mert akkor először minden csodála­tos volt. Még soha nem láttam hozzá hasonlót. Megcsodáltam a nagy kalapács hatalmas ütéseit, a fe­héren izzó vastömböket, a ton­nányi súlyú terheket, a könnye­dén emelő darukat és a szenet szállító csilléket, amik emelet­nyi magasan futnak rendeltetési helyükre. Egyszóval, mindent megcsodáltam, még a heggyé hordott ócskavasat is és nem utolsósorban azt a hatalmas tö­meget, mely mint az egészséges test vérkeringése, ki- és behul­­lámzott a gyárkapun át. Meg­piszkolódott ruhájú, törődött­testű, fáradt munkások voltak, akikhez attól a naptól kezdve nemcsak lélekben, hanem a való­ságban is tartoztam . Ott álltam az üzem bejáratá­nál és néztem a forgó kerekek ezreit, figyeltem az anyagot for­­máló ujjak mozgását, hallgat­tam a motorok monoton zené­jét és megkíséreltem magamban lemérni az első negyedórák ha­tását. Azután megindultam a gépek közötti szűk utcácskákon át az üzemvezető irodája felé. Idegen volt a környezet s bár­merre tekintettem, sehol nem fordult felém ismerős arc. Azaz, hogy mégis. Ahogy jobban meg­néztem őket, láttam, hogy nem is egészen idegenek és nem is egészen ismeretlenek. Sőt, vala­mennyit jól ismerem, csak nem itt találkoztam velük a gépek­nek ebben a fülsiketítő­ lármájá­ban, hanem valahol máshol, ta­lán valamelyik népgyűlésen, vagy esetleg az utcán, ahogy kora reggel munkába mentek. Ahogy jobban megnéztem, valóban nem voltak ismeretle­nek ezek az arcok. Sőt, nagyon is jól ismertem azokat a voná­sokat, amik ott húzódtak a szá­juk szegletén és végigszántot­ták a homlokokat. A küzdelmek, a gondok, nélkülözések és a csa­lódások vonásai voltak ezek. Hogyan lehettek volna idegenek nekem ezek az arcok, amelyeket ilyen vonásokkal jelölt meg az élet. Hogyan is nem ismertem ránk az első pillanatban ? Olyan volt ez, mintha az apámat, vagy az anyámat nem ismertem vol­na fel. Az ő arcuk is éppen ilyenné formálódott az örökös robotban, megértettem, nem ide­genek hát, akik ott állanak a gépek mellett, hanem a testvé­reim. Testvéreim, akikhez oda kell mennem, hogy kezet fogjak velük, mert egy a mi családunk, amiképpen az életünk is egy. Bizonyság erre arcunkon az év­ezredes jelek, amiket már gála­rakó ősünk is viselt. * Lassan csurrantak a hónapok, de végül is esztendővé folytak össze. És újra jöttek a hónapok, a maguk örök törvényei szerint. Zajlott a világ, a mindegyre kö­zeledő harctereken dübörögtek a tankok, dörögtek az ágyúk, kele­­peltek a gépfegyverek s lassan forrósodott a nagy kemence, a gyár és kezdtek izzásba jönni az emberek. Az illegális röpcédulák egyre szaporodtak s a gyárvezetőség részéről hiába volt minden intéz­­­­kedés, a röpcédulák terjesztését nem lehetett megakadályozni. A termelés egyre csökkent, s a július 27-i nagy nyári bombázás utáni helyreállítási munkálatok csaknem egészen megbénultak. A front pedig egyre közeledett s tisztában voltunk vele, hogy ez mit jelent számunkra. Októ­ber 15-én azt hittük: na most... De még nem volt elég forró a kemence, s is jöttek a nyilasok. Csizmá­val, revolverrel és kézigránátok­kal dekorálva. misszentni sem igen volt szabad. Azért az illegá­lis röpcédulák tovább terjedtek és amerre nézett az ember, min­denfelé gúnyosan mosolyogtak a néhány szorgalmas kar­lengetén. Mindent megkíséreltek, de a köz­hangulatot nem tudták maguk mellé állítani. A józaneszű cse­peli munkásság tudta, hol a he­lye, mi a kötelessége. Fel tudta mérni az idő komolyságát és tisztában volt azzal a szélmalom­harccal, melyet a német fasizmus folytatott, nyilas csatlósai segít­ségével, a hatalmas Szovjethaza népei, a feltartóztathatatlanul előretörő Vörös Hadsereg ellen. Az a néhány nyilasgazember, aki a sokezer főnyi munkásság kö­zött akadt, még akkor is eszte­len demagógiájuk mézesmadzagát szopogatta, amikor az orosz had­sereg már csaknem a gyár kapu­jánál állt. A felmentő hadsereg azonban nem érkezett meg és nem érkezik meg számukra a felmentés egé­szen bizonnyal a Néptörvényszé­ken sem, ha majd felelniük kell mindazért a cselekedetükért, me­lyet rövid ,,országimentésük‘‘ alatt véghez vittek. Hosszú hetek, sőt hónapok után térek vissza ismét a gyár­ba, hogy számot vessek,­ mi volt a múltban, mi van a jelenben. Sok minden történt ezalatt a néhány hét alatt. Az ostrom, a fölszabadulás, egy új, szaba­dabb élet kezdete, az ezeréves pernek végérvényes likvidálása és még sok-sok egyéb, amik úgy peregnek le előttünk, mint a filmkockák. * *3" Vaj­jon mit találat a gyár­ban? Ezek a gondolatok járnak az eszemben, miközben, mint e lap tudósítója, a gyár felé ve­zető úton, ballagok. A kép, ami utamon kísér, már annyira is­merős, hogy szinte észre sem veszem. Rom, rom és rom. A háború pusztító kezének marko­lása ott van minden házon és minden törtágú, kis rügyező fácskán. Csupán a hídroncsokat nem láttam még. Micsoda ke­gyetlen barbarizmussal tépték cafatokká robbantó zsinórok és robbanó töltetek segítségével nagyszerű alkotását az emberi munkának. Amerre néz az ember, minden a háború rémes szellemét idézd s iszonyodva fordul el a szem a távoli horizont felé, békésebb tájakat keresve. A távolból mint bíztató jel a csepeli gyár néhány füstölgő kéménye integet felém. Én meg­tért fiúként visszaintek nekik: megyek, csak várjatok. Ahogy a messzeség ködén át nézem a gyárat, mindinkább úgy tűnik, hogy nem is füstölgő kémények azok, amik az ég felé nyújto­gatják derekukat, hanem égig nyúló zászlórudak, amiken győ­zelmi zászlókat lobogtat a friss tavaszi szél . Budapesti áruház illatszer, harisnya, szőnyeg, kisbútor, vas, zománc és fa háztartási cikk, élelmiszer, cukorka, papír, könyv, kesztyű, csillár, rádió osztályai részére osztály­vezetőket keres. Írásbeli ajánlatokat, pontos élet­rajzzal, csak hosszú gyakorlattal ren­delkezőktől továbbit „Osztályvezető" jeligére „Leopold Gyula“ hirdető vállalat, Erzsébet*körút 39. Beismerő vallomást tett Szamolovszky kerületvezető, a kétezerszeres gyilkos nyilas A VIII. kerületi politikai rendőr­ségre csapzott hajú, gyűrött arcú férfi kopogtatott be. — Feljelentést kívánok tenni — mondotta halk hangon —, önma­gam ellen. A bejelentés a nyomozók előtt érthető feltűnést keltett. — Kicsoda ön, miért teszi meg önmaga ellen a feljelentést? — kérdezték tőle. „Mindent be akciók vallani" A férfi egy pillanatig habozott, majd ezeket mondotta: — Bart László vagyok. Én vol­­tam a helyettes vezetője és kar­hatalmi parancsnoka a VIII. kerü­leti nyilaspártnak. Tudom, hogy a rendőrség keres engem. Hajszolt vadként bujkálok már hetek óta, nem bírom idegileg, mindent be akarok vallani. A nyomozók ezek után Bartot le­ültették, aki megkezdte vallomá­sát, melynek során gyilkosságok tömegére derült fény. — Én adtam ki a parancsot — hangzott a vallomás­­—­, melynek alapján a VIII. kerületben a ki­végzéseket végrehajtották. Beis­merem, hogy a Teleki-téri és a Sándor-téri nyilvános kivégzéseket én vezettem le. A Teleki-téren többszáz zsidót lőttünk le, a Sán­­dor-téren pedig megfélemlítésül nyilvános kivégzéseket hajtottunk végre. — Kerületemben — hangzott tovább a megdöbbentő vallomás — Szamolovszky Vilmos kerületve­­zető, Orosz Mihály Ítéletvégrehajtó és Fardas Pál különítményvezető „közreműködésével’­ körülbelül ezer embert végeztünk ki. A továbbiakban elmondotta, hogy Szamolovszky „testvérrel” együtt tevékenykedtek zsidók gettóba hur­­colása körül is. Szamolovszky méltatlankodott, hogy mennyit kell járni zsidókkal és azt az ajánlatot tette, hogy a „munka” megkímé­­lése céljából a helyszínen lőjjék agyon őket. Ez ellen Bart tiltako­zott, S­z­amot­ovszky­ék azonban több mint kétszáz szerencsétlent lőttek le a Teleki-tér körüli utcák­ban. — Hol bujkál most Szamo­lovszky? — tették fel neki a kér­dést. Hajsza a tömeggyilkos után Bart elmondotta, hogy az orosz felszabadító csapatok előretörése­kor a pártvezetőség Budára mene­­kült, a Győri­ út 1. szám alá. Itt azonban bombatalálat érte a házat és a vezetők közül 17 ember meg­halt. A nyomozók az adatok alap­ján átmentek Budára, ahol napo­kig tartó izgalmas hajsza követke­zett. Megtudták, hogy Szamo­lovszky először az Ugocsa­ utca 15. számú lakásban bújt meg. Átkutat­­ták a házat, Szamolovszkyt nem találták meg, a pincében azonban két kocsirakomány rabolt holmira akadtak, egy vaskazettában pedig 111.000 pengő készpénz volt. A további nyomozás során kide­rült, hogy Szamolovszky egy isme­rősénél kért szállást a Márvány, utca 11. számú házban, aki azon­­­ban nem fogadta be. Ennek az is­merősnek az adatai alapján elju­tottak a Dísz­ tér 10. számú házba. Már-már úgy látszott, hogy itt sem találnak rá a levitézlett nyilas pártvezetőre, amikor egy sötét­ sa­rokban szekrény mögé rejtőzve elő­került Szamolovszky. Nem védeke­zett, engedelmesen követte a nyo­mozókat a VIII. kerületi kapitány­ságra. Először nem akart vallani, majd Bart vallomásának elébe tárása után megtört és mindent beismert. Elmondotta, hogy nem Bart, ha­nem ő volt a VII. kerületben élet és halál ura és Bart, valamint a nyomozók gyilkosságaira ő adta ki a parancsokat. A bűnlajstrom most tovább bő­vült. Szamolovszky nem ezer gyil­kosságot ismert be, hanem beval­lott kétezren felülit. Az áldozatok neven­je nem emlékezett, az időpon­­tot sem tudta megjelölni, de vallo­mása alapján mozaikszerűen tevő­dött össze ennek a lelkiismeretlen tömeggyilkosnak a jelleme. Kétezer gyilkosság — Arra emlékezem — mondotta —­­, hogy a Népszínház­ utca 18. számú házban lelövettem egy Boda nevű szabót. Ezt a gyilkosságot csak azért követtük el, mert tud­tam, hogy Boda baloldali érzelmű volt. Január elején — folytatta to­vább — egyik „testvérrel” sétál­­tam a Népszínház­ utcában, amikor az egyik ház kapujából kilépett egy nő, aki piros fazekat vitt a kezében. — Na — mondtam a „testvér­nek“ — ez piros fazekat hord a kezében, biztosan kommunista. Mit kellene vele csinálni? — Lelőjtük — hangzott a vá­­lasz. — Erre én elővettem géppiszto­lyomat és a nőt az utcán agyon­lőttem. A beismerő vallomások után Szamolovszkyt és Bartot letartóz­tatták. Jókai (volt Wagner) étteremben Andrássy­ út 44., 3—6-ig Kóczé Antal muzsikál Békebeli konyha t szabadrába Magas árban veszek Schaffhausen Omega Doxa órákat SZOMBAT, 7345 APKTLIS 7. Veres Péter az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke A kormány Veres P­étert nevezte ki az Országos Földbirtok­rendező Tanács élére. Az Országos Földbir­­tokrendező Tanács a földreform­rendelet szerint legfelsőbb és döntő fóruma minden kérdésnek, amelyek a megvalósuláshoz érkezett földre­form felvethet. A Községi és Me­gyei Földbirtokrendező Tanácsok esetleges sérelmes intézkedései a Veres Péter által vezetendő szerve­zetben nyernek végleges elintézést Ordáskirálíyad Felújítás a Fővárosi Operettszínházban Félkegyelmű arisztokraták ke­­ringene­k a színpadon, a történet nagy drámai ütközőpontja, pedig­ az Ifjú hercegivadék nem köthet házasságot a tisztességes, de sze­gény orfeumi énekesnővel. Szabá­lyos békebeli operettmese, alakjai és miliője fedett eljárt az idő, nem is csoda, hiszen­­ huszonnyolc esztendős. A kor azonban csak a szövegkönyvön érzik, Kálmán Imre dallamgazdag, minden ütemé­ben magyar motívumai, remek hangiszereplésű, helyenként a víg­opera magasságait elérő muzsikája változatlanul szép és hatásos. És ez a zene is tilos volt az utóbbi években annyi más tehetséggel együtt Kálmán Imrét is száműzték színpadról filmről, rádióból, amié­rt hogy huszonöt esztendő elmúltá­val most jelenhetett meg újra magyar színlapon a fordító Gábor Andor neve. Versei m­a is frissek, tökéletesen simulnak­ a zenéhez, nem zagyva „slágerek“, hanem könnyedségükben is megejtő, ön­­magukban i­s muzsikáló sorok. Az előadás jó és lendületes. Kál­­mán Imre és Gábor Andor mellett a szereplők között is akad néhány visszatért „száműzött”. Elsősorban a címszereplő Dobay Lávia, akinek hangja talán még hajlékonyabb és szebben cseng, mint a hosszú kény­szerszünet előtti időben. Sárdy Já­nos tökéletes operetthős, a két Latabár kedélyének sem ártották meg a zord időit. A többi szereplő mellett a rendező Tihanyi, a kar­­mester Bródy részesei még a siker. Élek, ami a felújítást fogadta. p. L MEGNYÍLT közvetlen a régi áruház helyisége mellett ideiglenes helyiségben a FILLÉRES mm VII., Rottenbiller­ u. 4.

Next