Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)
1945-04-07 / 67. szám
4 Védekezés a járványveszély ellen A koratavasz mindig a járványok ideje volt. A hosszú ostromSzenvedései, a rossz táplálkozás, és a legyengült szervezet miatt, ma különösen kell tartanunk a járvatogveszélytől. A védekezés lehetőségeiről és frardítjairól tájékoztatást kértünk egy, a közegészségügyi dolgokban különösen jártas orvostól. Infor- Jnátorunk azt mondotta,hogy a Veszély kétségtelenül fennáll, azonban kellő gondossággal elejét ve- Jestják. A közegészségügyi szervek is minden lehetőt megtettek és megijesznek, hogy a járványt elhárítják. A szemét eltakarítása, a nórfiárak gyors helyreállítása, a gyógyszerkészletek összegyűjtése, jpHid ezt a célt szolgálják. — Különösen milyen betegségektől tartaniuk? — tettük fel a JpSpdést. — A legrosszabb a kiütéses tífusz. Siet a betegséget tetvek terjesztik. A védekezés tehát egyszerű, rendszeres tisztálkodás. Ha ívalaki ruhájában tetűt talál, nem, még a ruhát egyszerűen kimosni, hanem forrásban lévő vízben kellkifőzni. Reméljük a hatóságakbön fel tudnak állítani fertőtlenítő állomásokat is. A másik tífusz, valamint a paralátusz * ellen van biztos védekezés, a tetra-olás. Sajnos, annyi oltó- Elnyett!r'k nincs, hogy mindenkit be lehetne oltani Ajánlatos tehát még a vízvezetővizet is csak felszólalás után inná. Igen fontos a gV. C.-nek tisztántartása is. "A tisztálkodás hiányossága miatt s könnyen felléphet a furunkulózis is jgye® embereknél. Ez a betegség, fen mm is halálos, de csúnya és fájdalmas keléseket okoz. Ez elileng, betegség ellen i® lehet védekezni. Site- ten » tisztaság. Mint orvosság, nagyon jól bevált lasbrélesztő, ennek íze nem valami Jcési-T...* és ma nehéz is leszerezni. (Viszont gyártanak már kellemes izű, teljes atású söréleszítő készítő irányt. Ez egyébként nem csak ízet, hanem tápszerként is nagyon bevált, mert szénhydrátot,zsírt és fehérjét tartalmaz. Több tsukamáj-olaj, amelyet ma nem lehet beszerezni, az íze is sokkal jobb, úgy hogy különösen gyermek Jsceknek nagyon ajánlható. Reméljük, hogy nem csak a hatóságok, de Budapest minden lakosa is betartja az előírt óvintézkedéseket és ezzel elhárítjuk a fenyegető járványveszélyt. CSEPEL írta: László Gyula | Csepel. Már sok-sok esztendővel ezelőtt is úgy öl bennem féz a szó, mint valami mesebeli Varázsige, láttam, hogy idős munkások is csak tisztelettel beszélnek róla és észrevettem, hogy ennek a népnek a magyar munkásmozgalomban valami különös hangsúlya, jelentősége van. Hamarosan megtanultam fezt is. S amikor tíz egynéhány évvel ezelőtt a gödi országúton a munkásifjak százai között menetelve, felhangzott a „Vörös Csepel, zúgjon a hangod.. biztos voltam benne hogy Csepel és Csepel dolgozói' nem nő,'múltak el örökre. Valami várakozásteli állapot. Valami csodavárás féle lett rajtam úrrá mindig, ha Csepel nevét hallottam említeni. Bíztam a csepeli munkásokban. Úgy gondoltam, ha valaki, akkor őkazok, akik meg tudják állítania reakció meredek lejtőn futó szekerét, hogy elkerüljük ennek az országnak a pusztulásba, a szakadékba való taszítását. Sajnos, a reakció túl erős voltahhoz, hogy Csepel dolgozói meg tudtak volna velük küzdeni. De azért nem hiába harcoltak, nem hiába adták a mártírokat. Az a sokezer öntudatos munkás a bizonyíték erre, akik ma az újjászülető, demokratikus Magyarországért, a fasizmus mielőbbi, végleges leveréséért dolgoznak a gyár munkapadjai és a gépek mellett .. Évek múlva közelebbről is megismertem a gyárat. Odaszólított a munkám. Mint aki egy új világba került, úgy néztem körül, amikor beléptem a kapun. Addig csak kívülről láttam gyárat. Nem láttam és nem ismertem belőlük egyebet, mint a kerítésüket, az üveg- és bádogtetőket, meg a füstölgő kéményeket, amik mint valami figyelmeztető felkiáltójelek, magasan emelkedtek ki a kültelki munkásbérházak sivár falai közül. Szédelegve járkáltam a gyár utcáin. Időnként megálltam egyegy percre csodálkozni, mert akkor először minden csodálatos volt. Még soha nem láttam hozzá hasonlót. Megcsodáltam a nagy kalapács hatalmas ütéseit, a fehéren izzó vastömböket, a tonnányi súlyú terheket, a könnyedén emelő darukat és a szenet szállító csilléket, amik emeletnyi magasan futnak rendeltetési helyükre. Egyszóval, mindent megcsodáltam, még a heggyé hordott ócskavasat is és nem utolsósorban azt a hatalmas tömeget, mely mint az egészséges test vérkeringése, ki- és behullámzott a gyárkapun át. Megpiszkolódott ruhájú, törődötttestű, fáradt munkások voltak, akikhez attól a naptól kezdve nemcsak lélekben, hanem a valóságban is tartoztam . Ott álltam az üzem bejáratánál és néztem a forgó kerekek ezreit, figyeltem az anyagot formáló ujjak mozgását, hallgattam a motorok monoton zenéjét és megkíséreltem magamban lemérni az első negyedórák hatását. Azután megindultam a gépek közötti szűk utcácskákon át az üzemvezető irodája felé. Idegen volt a környezet s bármerre tekintettem, sehol nem fordult felém ismerős arc. Azaz, hogy mégis. Ahogy jobban megnéztem őket, láttam, hogy nem is egészen idegenek és nem is egészen ismeretlenek. Sőt, valamennyit jól ismerem, csak nem itt találkoztam velük a gépeknek ebben a fülsiketítő lármájában, hanem valahol máshol, talán valamelyik népgyűlésen, vagy esetleg az utcán, ahogy kora reggel munkába mentek. Ahogy jobban megnéztem, valóban nem voltak ismeretlenek ezek az arcok. Sőt, nagyon is jól ismertem azokat a vonásokat, amik ott húzódtak a szájuk szegletén és végigszántották a homlokokat. A küzdelmek, a gondok, nélkülözések és a csalódások vonásai voltak ezek. Hogyan lehettek volna idegenek nekem ezek az arcok, amelyeket ilyen vonásokkal jelölt meg az élet. Hogyan is nem ismertem ránk az első pillanatban ? Olyan volt ez, mintha az apámat, vagy az anyámat nem ismertem volna fel. Az ő arcuk is éppen ilyenné formálódott az örökös robotban, megértettem, nem idegenek hát, akik ott állanak a gépek mellett, hanem a testvéreim. Testvéreim, akikhez oda kell mennem, hogy kezet fogjak velük, mert egy a mi családunk, amiképpen az életünk is egy. Bizonyság erre arcunkon az évezredes jelek, amiket már gálarakó ősünk is viselt. * Lassan csurrantak a hónapok, de végül is esztendővé folytak össze. És újra jöttek a hónapok, a maguk örök törvényei szerint. Zajlott a világ, a mindegyre közeledő harctereken dübörögtek a tankok, dörögtek az ágyúk, kelepeltek a gépfegyverek s lassan forrósodott a nagy kemence, a gyár és kezdtek izzásba jönni az emberek. Az illegális röpcédulák egyre szaporodtak s a gyárvezetőség részéről hiába volt minden intézkedés, a röpcédulák terjesztését nem lehetett megakadályozni. A termelés egyre csökkent, s a július 27-i nagy nyári bombázás utáni helyreállítási munkálatok csaknem egészen megbénultak. A front pedig egyre közeledett s tisztában voltunk vele, hogy ez mit jelent számunkra. Október 15-én azt hittük: na most... De még nem volt elég forró a kemence, s is jöttek a nyilasok. Csizmával, revolverrel és kézigránátokkal dekorálva. misszentni sem igen volt szabad. Azért az illegális röpcédulák tovább terjedtek és amerre nézett az ember, mindenfelé gúnyosan mosolyogtak a néhány szorgalmas karlengetén. Mindent megkíséreltek, de a közhangulatot nem tudták maguk mellé állítani. A józaneszű csepeli munkásság tudta, hol a helye, mi a kötelessége. Fel tudta mérni az idő komolyságát és tisztában volt azzal a szélmalomharccal, melyet a német fasizmus folytatott, nyilas csatlósai segítségével, a hatalmas Szovjethaza népei, a feltartóztathatatlanul előretörő Vörös Hadsereg ellen. Az a néhány nyilasgazember, aki a sokezer főnyi munkásság között akadt, még akkor is esztelen demagógiájuk mézesmadzagát szopogatta, amikor az orosz hadsereg már csaknem a gyár kapujánál állt. A felmentő hadsereg azonban nem érkezett meg és nem érkezik meg számukra a felmentés egészen bizonnyal a Néptörvényszéken sem, ha majd felelniük kell mindazért a cselekedetükért, melyet rövid ,,országimentésük‘‘ alatt véghez vittek. Hosszú hetek, sőt hónapok után térek vissza ismét a gyárba, hogy számot vessek, mi volt a múltban, mi van a jelenben. Sok minden történt ezalatt a néhány hét alatt. Az ostrom, a fölszabadulás, egy új, szabadabb élet kezdete, az ezeréves pernek végérvényes likvidálása és még sok-sok egyéb, amik úgy peregnek le előttünk, mint a filmkockák. * *3" Vajjon mit találat a gyárban? Ezek a gondolatok járnak az eszemben, miközben, mint e lap tudósítója, a gyár felé vezető úton, ballagok. A kép, ami utamon kísér, már annyira ismerős, hogy szinte észre sem veszem. Rom, rom és rom. A háború pusztító kezének markolása ott van minden házon és minden törtágú, kis rügyező fácskán. Csupán a hídroncsokat nem láttam még. Micsoda kegyetlen barbarizmussal tépték cafatokká robbantó zsinórok és robbanó töltetek segítségével nagyszerű alkotását az emberi munkának. Amerre néz az ember, minden a háború rémes szellemét idézd s iszonyodva fordul el a szem a távoli horizont felé, békésebb tájakat keresve. A távolból mint bíztató jel a csepeli gyár néhány füstölgő kéménye integet felém. Én megtért fiúként visszaintek nekik: megyek, csak várjatok. Ahogy a messzeség ködén át nézem a gyárat, mindinkább úgy tűnik, hogy nem is füstölgő kémények azok, amik az ég felé nyújtogatják derekukat, hanem égig nyúló zászlórudak, amiken győzelmi zászlókat lobogtat a friss tavaszi szél . Budapesti áruház illatszer, harisnya, szőnyeg, kisbútor, vas, zománc és fa háztartási cikk, élelmiszer, cukorka, papír, könyv, kesztyű, csillár, rádió osztályai részére osztályvezetőket keres. Írásbeli ajánlatokat, pontos életrajzzal, csak hosszú gyakorlattal rendelkezőktől továbbit „Osztályvezető" jeligére „Leopold Gyula“ hirdető vállalat, Erzsébet*körút 39. Beismerő vallomást tett Szamolovszky kerületvezető, a kétezerszeres gyilkos nyilas A VIII. kerületi politikai rendőrségre csapzott hajú, gyűrött arcú férfi kopogtatott be. — Feljelentést kívánok tenni — mondotta halk hangon —, önmagam ellen. A bejelentés a nyomozók előtt érthető feltűnést keltett. — Kicsoda ön, miért teszi meg önmaga ellen a feljelentést? — kérdezték tőle. „Mindent be akciók vallani" A férfi egy pillanatig habozott, majd ezeket mondotta: — Bart László vagyok. Én voltam a helyettes vezetője és karhatalmi parancsnoka a VIII. kerületi nyilaspártnak. Tudom, hogy a rendőrség keres engem. Hajszolt vadként bujkálok már hetek óta, nem bírom idegileg, mindent be akarok vallani. A nyomozók ezek után Bartot leültették, aki megkezdte vallomását, melynek során gyilkosságok tömegére derült fény. — Én adtam ki a parancsot — hangzott a vallomás—, melynek alapján a VIII. kerületben a kivégzéseket végrehajtották. Beismerem, hogy a Teleki-téri és a Sándor-téri nyilvános kivégzéseket én vezettem le. A Teleki-téren többszáz zsidót lőttünk le, a Sándor-téren pedig megfélemlítésül nyilvános kivégzéseket hajtottunk végre. — Kerületemben — hangzott tovább a megdöbbentő vallomás — Szamolovszky Vilmos kerületvezető, Orosz Mihály Ítéletvégrehajtó és Fardas Pál különítményvezető „közreműködésével’ körülbelül ezer embert végeztünk ki. A továbbiakban elmondotta, hogy Szamolovszky „testvérrel” együtt tevékenykedtek zsidók gettóba hurcolása körül is. Szamolovszky méltatlankodott, hogy mennyit kell járni zsidókkal és azt az ajánlatot tette, hogy a „munka” megkímélése céljából a helyszínen lőjjék agyon őket. Ez ellen Bart tiltakozott, Szamotovszkyék azonban több mint kétszáz szerencsétlent lőttek le a Teleki-tér körüli utcákban. — Hol bujkál most Szamolovszky? — tették fel neki a kérdést. Hajsza a tömeggyilkos után Bart elmondotta, hogy az orosz felszabadító csapatok előretörésekor a pártvezetőség Budára menekült, a Győri út 1. szám alá. Itt azonban bombatalálat érte a házat és a vezetők közül 17 ember meghalt. A nyomozók az adatok alapján átmentek Budára, ahol napokig tartó izgalmas hajsza következett. Megtudták, hogy Szamolovszky először az Ugocsa utca 15. számú lakásban bújt meg. Átkutatták a házat, Szamolovszkyt nem találták meg, a pincében azonban két kocsirakomány rabolt holmira akadtak, egy vaskazettában pedig 111.000 pengő készpénz volt. A további nyomozás során kiderült, hogy Szamolovszky egy ismerősénél kért szállást a Márvány, utca 11. számú házban, aki azonban nem fogadta be. Ennek az ismerősnek az adatai alapján eljutottak a Dísz tér 10. számú házba. Már-már úgy látszott, hogy itt sem találnak rá a levitézlett nyilas pártvezetőre, amikor egy sötét sarokban szekrény mögé rejtőzve előkerült Szamolovszky. Nem védekezett, engedelmesen követte a nyomozókat a VIII. kerületi kapitányságra. Először nem akart vallani, majd Bart vallomásának elébe tárása után megtört és mindent beismert. Elmondotta, hogy nem Bart, hanem ő volt a VII. kerületben élet és halál ura és Bart, valamint a nyomozók gyilkosságaira ő adta ki a parancsokat. A bűnlajstrom most tovább bővült. Szamolovszky nem ezer gyilkosságot ismert be, hanem bevallott kétezren felülit. Az áldozatok nevenje nem emlékezett, az időpontot sem tudta megjelölni, de vallomása alapján mozaikszerűen tevődött össze ennek a lelkiismeretlen tömeggyilkosnak a jelleme. Kétezer gyilkosság — Arra emlékezem — mondotta —, hogy a Népszínház utca 18. számú házban lelövettem egy Boda nevű szabót. Ezt a gyilkosságot csak azért követtük el, mert tudtam, hogy Boda baloldali érzelmű volt. Január elején — folytatta tovább — egyik „testvérrel” sétáltam a Népszínház utcában, amikor az egyik ház kapujából kilépett egy nő, aki piros fazekat vitt a kezében. — Na — mondtam a „testvérnek“ — ez piros fazekat hord a kezében, biztosan kommunista. Mit kellene vele csinálni? — Lelőjtük — hangzott a válasz. — Erre én elővettem géppisztolyomat és a nőt az utcán agyonlőttem. A beismerő vallomások után Szamolovszkyt és Bartot letartóztatták. Jókai (volt Wagner) étteremben Andrássy út 44., 3—6-ig Kóczé Antal muzsikál Békebeli konyha t szabadrába Magas árban veszek Schaffhausen Omega Doxa órákat SZOMBAT, 7345 APKTLIS 7. Veres Péter az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke A kormány Veres Pétert nevezte ki az Országos Földbirtokrendező Tanács élére. Az Országos Földbirtokrendező Tanács a földreformrendelet szerint legfelsőbb és döntő fóruma minden kérdésnek, amelyek a megvalósuláshoz érkezett földreform felvethet. A Községi és Megyei Földbirtokrendező Tanácsok esetleges sérelmes intézkedései a Veres Péter által vezetendő szervezetben nyernek végleges elintézést Ordáskirálíyad Felújítás a Fővárosi Operettszínházban Félkegyelmű arisztokraták keringenek a színpadon, a történet nagy drámai ütközőpontja, pedig az Ifjú hercegivadék nem köthet házasságot a tisztességes, de szegény orfeumi énekesnővel. Szabályos békebeli operettmese, alakjai és miliője fedett eljárt az idő, nem is csoda, hiszen huszonnyolc esztendős. A kor azonban csak a szövegkönyvön érzik, Kálmán Imre dallamgazdag, minden ütemében magyar motívumai, remek hangiszereplésű, helyenként a vígopera magasságait elérő muzsikája változatlanul szép és hatásos. És ez a zene is tilos volt az utóbbi években annyi más tehetséggel együtt Kálmán Imrét is száműzték színpadról filmről, rádióból, amiért hogy huszonöt esztendő elmúltával most jelenhetett meg újra magyar színlapon a fordító Gábor Andor neve. Versei ma is frissek, tökéletesen simulnak a zenéhez, nem zagyva „slágerek“, hanem könnyedségükben is megejtő, önmagukban is muzsikáló sorok. Az előadás jó és lendületes. Kálmán Imre és Gábor Andor mellett a szereplők között is akad néhány visszatért „száműzött”. Elsősorban a címszereplő Dobay Lávia, akinek hangja talán még hajlékonyabb és szebben cseng, mint a hosszú kényszerszünet előtti időben. Sárdy János tökéletes operetthős, a két Latabár kedélyének sem ártották meg a zord időit. A többi szereplő mellett a rendező Tihanyi, a karmester Bródy részesei még a siker. Élek, ami a felújítást fogadta. p. L MEGNYÍLT közvetlen a régi áruház helyisége mellett ideiglenes helyiségben a FILLÉRES mm VII., Rottenbiller u. 4.