Szabadság, 1900. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-10 / 7. szám
2 szertette a Kossuth- és Ugronpártot egymással. A Szentesen megtartott programmbeszédek során kitűnt, hogy Sima Ferencz Ugronékra még dühösebb, mint a Kossuthpártiakra. Ennek oka az, hogy Molnár Jenő a Sima jelöltje nem mert Kossuth Ferencz ellen támadni, nehogy a Kossuth név tiszteletét a szentesi függetlenek előtt megsértse. De más oka is volt; ő ugyanis az esetleges megválasztás után a Kossuth párthoz akart csatlakozni. Annyi bizonyos már most is, hogy Pázmándy Dénesnek semmi kilátása sincs a győzelemre és a harcz Dienes Márton, vagy Molnár Jenő javára fog eldőlni. Ezzel aztán teljes erővel indul meg a háború Kossuthok és Ugronok között, ami különben nem az egész Kossuth pártban kelt örömet. A Kossuth pártban ugyanis sokan vannak, akik Ugronnak személyes hívei, csupán a politikáját nem helyeslik. A csendőrség szaporítása. (Saját tudósítónk távirata.) A csendőrségnek tervbe vett szaporításával Széll Kálmán miniszterelnök egy régi óhajnak kiván eleget tenni. Az ország számos vidékéről ugyanis már régibb idő óta panaszok érkeztek be a közigazgatási fórumok részéről, de magánosoktól, földbirtokosoktól, uradalmi intézőktől és másoktól is, hogy a csendőröket szaporítani kell. Eddig azt főképen pénzügyi okokból kellett elodázni, de most már tovább halasztani nem lehetett. Ott, ahol a közbiztonság megkívánja s különösen némely nemzetiségi vidéken okvetetlenül szaporítják a csendőrőrsöket. Ugronék és a hármasszövetség. (Saját tudósítónk távirata.) Az Ugronpárt a hármasszövetség ellen való állásfoglalásával tulajdonképen a felsőbb körök tetszését akarta megnyerni azzal az okoskodással, hogy a Németországhoz szító osztrák németek kedvét el kell venni az izgatástól és a nagy Németországhoz való csatlakozás gondolatától. Ugronék azonban jó forrásból vett értesülés szerint czért tévesztettek, mert az illetékes körök igen jól tudják, hogy a hivatalos Németország, de még a sajtó túlnyomó és számottevő része is teljesen távol tartja magát a fent jelzett áramlattól és nincs eszében Ausztriában még nagyobb zavarokat kelteni. Golubovszky külügyminiszter szerdai válaszában igen határozottan fog tiltakozni az Ugron Gábor által felhozott vádak ellen. »SZABADSÁG« 1900. január 10. Mit tárgyal a város ? Értesítés. Nagyvárad város törvényhatósági bizottságának folyó évi január hó 11-én esetleg következő napjain, mindenkor délután 3 órakor kezdődő közgyűlésén következő ügyek fognak tárgyaltatni : 1. Polgármesteri havi jelentés. 2. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter ur körrendelete a közjövedelmi bérlők kereskedelmi s iparkamarai illeték kötelezettsége tárgyában. 3. A földmivelésügyi miniszter ur leirata a pásztorokról és legeltetésről alkotott szabályrendelet jóváhagyása iránt. 4. Polgármester jelentése a múlt havi közgyűlésen tett felszólalás folytán a villamos vasút és erőátviteli szerződések jelen állására vonatkozólag. 5. A tanács előterjesztése a város részére szükséges függő kölcsön tárgyában. 6. Ugyanannak előterjesztése a kir. tábla kibővítése ügyében. 7. Ugyanannak előterjesztése a Sz.László kórház részére szükséges szabályrendeleti tervezet iránt. 8. Ugyanannak előterjesztése Gábor János s társainak a réten rendszeresítendő szegényorvosi állásra vonatkozó indítványa tárgyában. 9. Ugyanannak javaslata az iskola és tanító védelmére alkotott szabályrendeletre vonatkozólag. 10. Ugyanannak előterjesztése a hegyközségi birtokosok választmányának a hazai borok védelme iránti lépése megtétele tárgyában 11. Ugyanannak javaslata egy kőnyomda felállítása ügyében. 12. Ugyanannak előterjesztése a 7. hadtest parancsnoksága által rabraktár részére kért közterület átengedése tárgyában. 13. Ugyanannak javaslata Szolnok-Doboka és Kolozs megyéknek a törvényhozás súly, tekintélye hatalma emelése érdekében teendő eljárás iránti megkeresés tárgyában. 14. Ugyanannak jelentése a város ellen Glatz Vilmos által indított perről. 15. Ugyanannak előterjesztése Báró Königswarter Hermann kövezetvám átalánya ügyében 16. Ugyanannak előterjesztése a lat. szert. káptalan kövezetvám átalányára vonatkozólag. 17. Ugyanannak jelentése az irodaszerek szállítására megtartott árlejtés eredményéről. 18. Gyelán Demeter földbérleti szerződése. 19. Csiszár György földbérleti szerződése. 20. Czimmer Károly földbérleti szerződése. 21. Szántay Imre és Fazekas Zsigmond földbérlet átruházási kérvények. 22. Czodán László és Szinger János földbérlet átruházás iránti kérvények. 23. Győr szab. kir. város közönségének határozata a házi ipar pártolása érdekében. 24. A központi választmány az országgyűlési képviselők 1900. évre érvényesen összeállított névjegyzékét beterjeszti. 25 A központi választmányba dr. Márkus László lemondott tag helyébe választás. 26. Rácz Mihály főjegyző szabadságidő engedélyezés iránti kérelme. 27. Lukács Ödön aljegyző szabadságidő meghosszabbitása s fizetése egy részének folyóvá tétele iránti kérvénye. Miről midőn a törvényhatósági bizottság t. tagjait értesíteni szerencsém van egyszersmind tudatom, hogy a közgyűlési tárgyak a közgyűlést megelőző napon a város tanácstermében kitéve lesznek, s bárki által megtekinthetők. Rácz Mihály, főjegyző: Hrazdil Amadeusz Gotfried Bohuszláv. — Saját tudósitónktól. — Nagyvárad, jan. 10. Ez a hosszú és mindvégig következetesen idegen hangzású név sok gondot okoz most a nagyváradi rendőrségnek. A név tulajdonosa és épen nem becsületes viselője egyike a legmegrögzöttebb betörőknek 47 éves, nőtlen róm. katholikus vallású és jelenleg tizenöt évi fegyház büntetését üli le egyik szerbiai fegyházban. A jeles firma egy hét múlva kiszabadul és a fegyház igazgatója megkérdezte tőle, hogy azután hol szándékozik letelepedni. A fogoly bejelentette, hogy Budapestre költözködik, annál is inkább, mert odavaló illetőségű és az apja is ott lakik. A budapesti államrendőrségnek hivatalosan tudomására hozták ezt és ez kiderítette, hogy Hrazdil apja nem Budapesten, hanem Nagyváradon lakik. Ázért tehát a nagyváradi rendőrséghez, állapítaná meg a fegyencz illetőségét és az esetben ha kitűnik, hogy nem nagyváradi illetőségű az országból való kitiltása iránti eljárást indíthassák meg. Persze a nagyváradi rendőrséget nem nagyon örvendeztette meg ez az átirat és rögtön megindította az eljárást az elegáns nevű betörő illetőségének megállapítása tárgyában, hogy ennek alapján esetleg elhárítsa városunktól azt a szerencsét, hogy a kiszabadult fegyencz mint illetőségi helyén itt telepedjék meg. böjtöt, menjen a templomba imádkozni s induljon neki seregestül a bucsujárásnak keresztes processióban, így szoktak nevezetesen a patriárkális időkben védekezni a sáskajárás ellen. Harangszó is legyen bőségggel. Nyáry Pál szomorúan csóválta a fejét, s hozzám fordulva dörmögő: „Lengyelország halálszagát érzem.“ E pillanatban hangos kaczaj hangzott föl mögöttünk. Hátra tekintettünk. Mi ráismertünk az alakra Petőfi volt az. Nagyon átváltozott az arcza. A szakállát nem borotválta rég, az egészen benőtte az arczát, valami gyűrött fehér kalap volt a fején. Vitorlavászon zubbonyt viselt, aminőt a közkatonák kapnak, arra volt kihajtva a széles inggallérja ; semmi katonai dísz, semmi kard az oldalán. Mi ráismertünk, de ő ránk sem nézett ; fogai közt morzsolta : „Fuimus Troes ! Falt Ilon et ingens gloria Acháium.“ Azzal megfordult s odább ment. „Szegény bolond!“ — mondá Nyáry, utána nézve. — „Most ez a nyakravaló nem viselés miatt elvesztette a tiszti rangját, elvesztette a földet a lába alól. Ebben nyilatkozik meg a bolondok idiosyncrasiája, hogy az öltözetet nem tűrik a testükön.“ Azután elmondá Nyáry, hogy mi dologban ál most Petőfi itten. Irt egy magyar marseillaiset, ezzel a czimmel: „Előre!“ (Véres a föld lábam alatt Lelőtték a pajtásomat. Előre!) Ezt fölajánlotta a magyar kormánynak, hogy nyomassa ki százezer példányban s ossza ki a magyar honvédség között. Magának kívánt érte egy összeget. Ha jól emlékszem rá, tízezer forintot. Ha Nyáry Pál lett volna még akkor a miniszter, ő bizonyosan megadta volna azt a magyar Tyrtaeusnak, s azzal Petőfi meg lett volna mentve a jövendő számára: kimenekülhetett volna a külföldre, vihette volna magával Júliáját, Zoltánját s folytathatta volna ragyogását ; hanem hát a tudósok minisztériuma nem birt érzékkel a poéták fajsúlya iránt. Petőfi versét nem nyomatták ki, hanem adtak neki végkielégítésül ötszáz forintot. — No, hát ez épen elég volt zsákmányul a fehéregyházi muszkának. Elválásunknál azt kérdeztem Nyáry Páltól, hogy hát ő nem jön-e el a mai diszlakomára a múzeumba ? Elmosolyodott rá : „Tudod, hogy én vizivó vagyok. Se nem mondok, se nem iszok áldomásokat.“ — Mert hát ez a nap a vigasságnak volt szentelve. Nagy Sándor tábornok dandára volt keresztül vonulóban a városon. A vitéz tisztikar üdvözlésére rendezett a főváros tanácsa bankettet, melyben részt vehetett minden igaz hazafi, aki a két forintot letette ; a katonák, mint vendégek. A diszlakomának a nemzeti muzeum nagy terme szolgált helyiségül, miután a nagy vendéglők mind rommá voltak lőve. A nemzeti muzeum csoda módon megmenekült a bombázástól. Ott visszapótolhatatlan kincsei égtek volna el a nemzetnek. Ebéd ideje előtt itt gyűltünk össze, várakozó közönség, a múzeum külső lépcsőcsarnokában. Én odatámaszkodtam az egyik oszlophoz. Egyszer csak azt veszem észre, hogy valaki más is odatámasztja a vállát. Petőfi volt. Mondhatnám volt neki: „Héj Sándor! Mi sem így álltunk egykor valamikor ezen a múzeumi lépcsőn!“ De csak nem szóltunk egymásnak semmit. Azonban egy másik ismerős alak is került mellém. Régi pajtás a komáromi rajziskolából, akivel együtt tanultuk Orbán Gábor uramtól a görög oszlopok kiczirkalmozását. Nagy köpezős, csontos, de különben lomha ficzkó volt. Brosenbachnak hívták, az apja Verpflegsoberkommissar volt a komáromi várban; a fia hadnagyi egyenruhát viselt.