Szabadság, 1900. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-10 / 7. szám

2 szertette a Kossuth- és Ugronpártot egymással. A Szentesen megtartott programmbeszédek so­rán kitűnt, hogy Sima Ferencz Ugronékra még dühösebb, mint a Kossuthpártiakra. Ennek oka az, hogy Molnár Jenő a Sima jelöltje nem mert Kossuth Ferencz ellen támadni, nehogy a Kos­suth név tiszteletét a szentesi függetlenek előtt megsértse. De más oka is volt; ő ugyanis az esetleges megválasztás után a Kossuth párthoz akart csatlakozni. Annyi bizonyos már most is, hogy Pázmándy Dénesnek semmi kilátása sincs a győzelemre és a harcz Dienes Márton, vagy Molnár Jenő javára fog eldőlni. Ezzel aztán teljes erővel indul meg a háború Kossuthok és Ugronok között, a­mi különben nem az egész Kossuth pártban kelt örömet. A Kossuth pártban ugyanis sokan vannak, a­kik Ugronnak sze­mélyes hívei, csupán a politikáját nem he­lyeslik. A csendőrség szaporítása. (Saját tudó­sítónk távirata.) A csendőrségnek tervbe vett szaporításával Széll Kálmán miniszterelnök egy régi óhajnak kiván eleget tenni. Az ország számos vidékéről ugyanis már régibb idő óta panaszok érkeztek be a közigazgatási fórumok részéről, de magánosoktól, földbirtokosoktól, uradalmi intézőktől és másoktól is, hogy a csend­őröket szaporítani kell. Eddig azt főképen pénz­ügyi okokból kellett elodázni, de most már to­vább halasztani nem lehetett. Ott, a­hol a köz­­biztonság megkívánja s különösen némely nem­zetiségi vidéken okvetetlenül szaporítják a csend­őrőrsöket. Ugronék és a hármasszövetség. (Saját tudósítónk távirata.) Az Ugronpárt a hármas­­szövetség ellen való állásfoglalásával tulajdon­­képen a felsőbb körök tetszését akarta megnyerni azzal az okoskodással, hogy a Németországhoz szító osztrák németek kedvét el kell venni az izgatástól és a nagy Németországhoz való csat­lakozás gondolatától. Ugronék azonban jó for­rásból vett értesülés szerint czért tévesztettek, mert az illetékes körök igen jól tudják, hogy a hivatalos Németország, de még a sajtó túlnyomó és számottevő része is teljesen távol tartja ma­gát a fent jelzett áramlattól és nincs eszében Ausztriában még nagyobb zavarokat kelteni. Golub­ovszky külügyminiszter szerdai válaszá­ban igen határozottan fog tiltakozni az Ugron Gábor által felhozott vádak ellen. »SZABADSÁG« 1900. január 10. Mit tárgyal a város ? Értesítés. Nagyvárad város törvényhatósági bizottsá­gának folyó évi január hó 11-én esetleg követ­kező napjain, mindenkor délután 3 órakor kez­dődő közgyűlésén következő ügyek fognak tár­gyaltatni : 1. Polgármesteri havi jelentés. 2. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter ur körrendelete a közjövedelmi bérlők kereskedelmi s iparkamarai illeték kötelezettsége tárgyában. 3. A földmivelésügyi miniszter ur leirata a pásztorokról és legeltetésről alkotott szabályren­delet jóváhagyása iránt. 4. Polgármester jelentése a múlt havi köz­gyűlésen tett felszólalás folytán a villamos vasút és erő­átviteli szerződések jelen állására vonatkozólag. 5. A tanács előterjesztése a város részére szükséges függő kölcsön tárgyában. 6. Ugyanannak előterjesztése a kir. tábla kibővítése ügyében. 7. Ugyanannak előterjesztése a Sz.­László kórház részére szükséges szabályrendeleti terve­zet iránt. 8. Ugyanannak előterjesztése Gábor János s társainak a réten rendszeresítendő szegény­orvosi állásra vonatkozó indítványa tárgyában. 9. Ugyanannak javaslata az iskola és tanító védelmére alkotott szabályrendeletre vonatko­zólag. 10. Ugyanannak előterjesztése a hegyköz­ségi birtokosok választmányának a hazai borok védelme iránti lépése megtétele tárgyában 11. Ugyanannak javaslata egy kőnyomda felállítása ügyében. 12. Ugyanannak előterjesztése a 7. hadtest parancsnoksága által rabraktár részére kért köz­terület átengedése tárgyában. 13. Ugyanannak javaslata Szolnok-Doboka és Kolozs megyéknek a törvényhozás súly, te­kintélye hatalma emelése érdekében teendő el­járás iránti megkeresés tárgyában. 14. Ugyanannak jelentése a város ellen Glatz Vilmos által indított perről. 15. Ugyanannak előterjesztése Báró Königs­­warter Hermann kövezetvám átalánya ügyében 16. Ugyanannak előterjesztése a lat. szert. káptalan kövezetvám átalányára vonatkozólag. 17. Ugyanannak jelentése az irodaszerek szállítására megtartott árlejtés eredményéről. 18. Gyelán Demeter földbérleti szerződése. 19. Csiszár György földbérleti szerződése. 20. Czimmer Károly földbérleti szerződése. 21. Szántay Imre és Fazekas Zsi­gmond földbérlet átruházási kérvények. 22. Czodán László és Szinger János föld­bérlet átruházás iránti kérvények. 23. Győr szab. kir. város közönségének ha­tározata a házi ipar pártolása érdekében. 24. A központi választmány az országgyű­lési képviselők 1900. évre érvényesen összeállí­tott névjegyzékét beterjeszti. 25 A központi választmányba dr. Márkus László lemondott tag helyébe választás. 26. Rácz Mihály főjegyző szabadságidő en­gedélyezés iránti kérelme. 27. Lukács Ödön aljegyző szabadságidő meghosszabbitása s fizetése egy részének folyóvá tétele iránti kérvénye. Miről midőn a törvényhatósági bizottság t. tagjait értesíteni szerencsém van egyszersmind tudatom, hogy a közgyűlési tárgyak a közgyű­lést megelőző napon a város tanácstermében kitéve lesznek, s bárki által megtekinthetők. Rácz Mihály, főjegyző: Hrazdil Amadeusz Gotfried Bohuszláv. — Saját tudósitónktól. — Nagyvárad, jan. 10. Ez a hosszú és mindvégig következetesen idegen hangzású név sok gondot okoz most a nagyváradi rendőrségnek. A név tulajdonosa és épen nem becsületes viselője egyike a legmegrögzöttebb betörőknek 47 éves, nőtlen róm. katholikus vallású és je­lenleg tizenöt évi fegyház büntetését üli le egyik szerbiai fegyházban. A jeles firma egy hét múlva kiszabadul és a fegyház igazgatója megkérdezte tőle, hogy azután hol szándékozik letelepedni. A fogoly bejelentette, hogy Budapestre költözködik, annál is inkább, mert odavaló illetőségű és az apja is ott lakik. A budapesti államrendőrségnek hivatalosan tudomására hozták ezt és ez kiderítette, hogy Hrazdil apja nem Budapesten, hanem Nagy­váradon lakik. Ázért tehát a nagyváradi rend­őrséghez, állapítaná meg a fegyencz illetőségét és az esetben ha kitűnik, hogy nem nagyvá­radi illetőségű az országból való kitiltása iránti eljárást indíthassák meg. Persze a nagyváradi rendőrséget nem na­gyon örvendeztette meg ez az átirat és rögtön megindította az eljárást az elegáns nevű betörő illetőségének megállapítása tárgyában, hogy en­nek alapján esetleg elhárítsa városunktól azt a szerencsét, hogy a kiszabadult fegyencz mint illetőségi helyén itt telepedjék meg. böjtöt, menjen a templomba imádkozni s indul­jon neki seregestül a bucsujárásnak keresztes processióban, így szoktak nevezetesen a patri­­árkális időkben védekezni a sáskajárás ellen. Harangszó is legyen bőségggel. Nyáry Pál szomorúan csóválta a fejét, s hozzám fordulva dörmögő: „Lengyelország halálszagát érzem.“ E pillanatban hangos kaczaj hangzott föl mögöttünk. Hátra tekintettünk. Mi ráismertünk az alakra Petőfi volt az. Nagyon átváltozott az arcza. A szakállát nem borotválta rég, az egészen benőtte az ar­­czát, valami gyűrött fehér kalap volt a fején. Vitorlavászon zubbonyt viselt, aminőt a közka­tonák kapnak, arra volt kihajtva a széles ing­gallérja ; semmi katonai dísz, semmi kard az oldalán. Mi ráismertünk, de ő ránk sem nézett ; fogai közt morzsolta : „Fuimus Troes ! Falt Ilon et ingens gloria Acháium.“ Azzal megfordult s odább ment. „Szegény bolond!“ — mondá Nyáry, utána nézve. — „Most ez a nyakravaló nem viselés miatt elvesztette a tiszti rangját, elvesztette a földet a lába alól. Ebben nyilatkozik meg a bo­londok idiosyncrasiája, hogy az öltözetet nem tűrik a testükön.“ Azután elmondá Nyáry, hogy mi dologban ál most Petőfi itten. Irt egy magyar marseil­­laiset, ezzel a czimmel: „Előre!“ (Véres a föld lábam alatt Lelőtték a pajtásomat. Előre!) Ezt fölajánlotta a magyar kormánynak, hogy nyo­massa ki százezer példányban s os­sza ki a ma­gyar honvédség között. Magának kívánt érte egy összeget. Ha jól emlékszem rá, tízezer fo­rintot. Ha Nyáry Pál lett volna még akkor a miniszter, ő bizonyosan megadta volna azt a magyar Tyrtaeusnak, s azzal Petőfi meg lett volna mentve a jövendő számára: kimenekül­hetett volna a külföldre, vihette volna magával Júliáját, Zoltánját s folytathatta volna ragyo­gását ; hanem hát a tudósok minisztériuma nem birt érzékkel a poéták faj­súlya iránt. Petőfi versét nem nyomatták ki, hanem adtak neki végkielégítésül ötszáz forintot. — No, hát ez épen elég volt zsákmányul a fehéregyházi musz­kának. Elválásunknál azt kérdeztem Nyáry Páltól, hogy hát ő nem jön-e el a mai diszlakomára a múzeumba ? Elmosolyodott rá : „Tudod, hogy én vizivó vagyok. Se nem mondok, se nem iszok áldomásokat.“ — Mert hát ez a nap a vigasságnak volt szentelve. Nagy Sándor tábornok dandára volt ke­resztül vonul­óban a városon. A vitéz tisztikar üdvözlésére rendezett a főváros tanácsa banket­tet, melyben részt vehetett minden igaz hazafi, aki a két forintot letette ; a katonák, mint ven­dégek. A diszlakomának a nemzeti muzeum nagy terme szolgált helyiségül­, miután a nagy vendéglők mind rommá voltak lőve. A nemzeti muzeum csoda módon megmenekült a bombá­zástól. Ott visszapótolhatatlan kincsei égtek volna el a nemzetnek. Ebéd ideje előtt itt gyűltünk össze, vára­kozó közönség, a múzeum külső lépcsőcsarno­kában. Én odatámaszkodtam az egyik oszlophoz. Egyszer csak azt veszem észre, hogy valaki más is odatámasztja a vállát. Petőfi volt. Mondhatnám volt neki: „Héj Sándor! Mi sem így álltunk egykor valamikor ezen a múzeumi lépcsőn!“ De csak nem szóltunk egymásnak semmit. Azonban egy másik ismerős alak is került mellém. Régi pajtás a komáromi rajziskolából, aki­vel együtt tanultuk Orbán Gábor uramtól a görög oszlopok kiczirkalmozását. Nagy köpezős, csontos, de különben lomha ficzkó volt. Brosen­­bachnak hívták, az apja Verpflegsoberkommissar volt a komáromi várban; a fia hadnagyi egyen­ruhát viselt.

Next