Szabadság, 1900. augusztus (27. évfolyam, 175-199. szám)
1900-08-01 / 175. szám
2 »SZABADSAG« 1900. augusztus 1. magyar nemzeti állameszme szempontjából sokkal szívesebben pártoljuk a járási hatóságok rendszerét. Mi a községeket nem akarjuk kibocsájtani a járási és a megyei gyámkodás alól. Nemzetiségi vidékeken valóságos veszedelem lenne a községek függetlenítése, önállósítása. Hisz, ha ilyen nemzetiségi községeket a szabadjára eresztünk, onnét száműzve lesz a magyarság. Ezek a községek mindmegannyi fészkei lennének az egységes magyar nemzeti állammal szemben az excentrikus törekvéseknek. Csak maradjon meg ezen községek háta mögött a régi jó magyar főszolgabíró, ki erélyesen ellenőrizi a községi kupaktanács működését és üstöküknél fogva tartja a nemzetiségi politikusokat. De különben is földműves ország lévén különösen az alföldön, hol a telkes gazdák az év nagy részében künn a tanyákon szétszórva laknak, szélesebb hatósági körű községi szervezetnek értelme sem lenne. Ott pedig, hol a községi élet kifejlődik és a község egy egész vidék központjává lesz, valamint a nemzeti szempontok is indokolják, könnyítsük meg a községek átalakítását rendezett tanácsú városokká, melyeket ma is egy közigazgatási járás számba vesznek. A község tehát előléptethető, maga egy járás lesz egy középhatóság, mely függetlenítvén magát az eddigi járási hatóságoktól, közvetlen a megye alatt fog állani. Ennek megfelelőleg a járási hatóságok hatáskörét lehetőleg hozzuk összhangzásba a rendezett tanácsú városok hatáskörével. A járási tanács mellé állítsuk oda a járási képviselő-testületet, mely jelenleg nincs. Ekként egy alkotmányos, népképviseleti tényező lesz a járás. Stílszerűség szempontjából is csak helyeseljük ezt a rendszert. Ugyanis a legkisebb közigazgatási egység a kis-község. Kis-község az, amely a maga erejéből nem tud fentartani egy saját községi hatóságot. E czélból kénytelen szövetkezni több hasonlószerű kisközséggel. A fejlődés fokát jelenti tehát, mikor már a kis-község nagyközséggé alakul, önálló községi hatóságot alkot, de még mindig a járási hatóság kötelékében marad. A további fejlődés az lesz, ha ez a község rendezett tanácsú várossá alakul, önmaga képezvén a saját területére nézve járási hatósággal egyenrangú közigazgatási hatóságot. Az analógia abban is megvan, hogy több kisközségnek egy közös alkotmányos tényezője, közös képviselőtestülete van. A járásbeli kis- és nagyközségek pedig egy közös járási képviselőtestületet alkotnak. Ettől emanczipálván magukat a rendezett tanácsú városok, saját képviselőtestületet alkotnak. A községi fejlődés legfelső foka lesz aztán, ha a megyéből is kiválnak és a megyével egyenrangú, önnálló törvényhatóságot alkotnak. A mostani járási hatóság átalakítása nem is valami nagy rázkódással jár. Amennyiben a mostani járási hatóságot egyszerű képviselőtestülettel kell ellátni és gyámhatósági hatáskörrel kell felruházni, úgy, hogy a járás és a rendezett tanácsú város ugyanazon jelentőségű hatóság legyen. A járás központján kell aztán összevonni a királyi biróságot, a királyi adóhivatalt és igy mindjárt egy valóságos vidéki központ lesz a járás székhelye. Ekként a közigazgatás lényegesen összpontosítva lesz, ami a nemzeti államezme tekintetében roppant fontossággal bír. De viszont a községek fejlődésének sem vágjuk útját, sőt biztatjuk arra, hogy iparkodjanak, magukat emanczipálni a járástól. Magyarosodjanak, gazdálkodjanak, csinosodjanak, hogy aztán kellő értelmi, erkölcsi és anyagi feltételek birtokában r. t. városokká legyenek. A jövő hó első felében a belügyi minisztériumban összeülő közigazgatási beosztás és szervezés kérdése. Ez a szervezési kérdés a legelső és legfontosabb feladat Ennek a kérdésnek szerencsés és a mi nemzeti különleges igényeinknek megfelelő megoldása képezheti a helyes kiindulási pontját a közigazgatási rendezésének. A többi mellékes kérdés már csak az ügymenet gyorsítására, tökéletesítésére vonatkozik. Ez a területi beosztás és hatósági szervezkedés azonban már a magyar állam exisztencziáját érinti Olaszország gyásza . A meggyilkolt olasz királyról. Nagyvárad, julius 31. Angelo Bressi golyója Európa egyik legrokonszenvesebb s föltétlenül legcsendesebb uralkodóját találta szivén Monzában, éppen akkor, mikor a nép között forgott s hajlamaihoz híven demokrata foglalkozást űzött, hogy úgy mondjuk. Mert Umberto demokrata volt hajlamainál, neveltetésénél s némiképpen talán — az olasz viszonyokból kifolyólag —eszélyességből is. — Atyjától örökölte a nép szeretetét, meg azt, hogy lehetőleg túltegye magát minden udvari etiketten. Nem volt boldogabb, mint mikor e kölönben sem merev udvari etikett alól kivonhatta magát, otthagyhatta Rómát s a vidéken járhatott, a nép közé vegyülhetett s részt vehetett annak „vasárnapi“ mulatságain, dijlövészetein, dijtornászatain, dijkerékpározásain s hasonló egyéb, medáliákkal, zászlókkal és trombitás zenekarokkal súlyosbított vasárnapi szórakozásain. Ily vasárnapi polgári mulatságon vett részt nyári tartózkodási helyén, Monzában s itt érte a gyilkos golyó. Ősszel Rómába kellett visszatérnie, mert megkívánták az államügyek s a parlamenti viszonyok. De egyszerű életmódjához itt is hű maradt, politikai tekintetben pedig lehetőleg háttérbe szorult, alkotmányos uralkodóhoz híven mindent (sokszor nagyon is sokat) minisztereire hagyva. Délelőttönkint állami ügyeket intézett el, kihallgatásokat adott, délután pedig rendesen kikocsizott vagy a Borghese-kertbe, vagy a Pinciora, vagy a lóversenyre. Fogata egyszerű volt nagyon, semmivel sem különb, mint a mi számozatlan frakkereink s ha a bakon ülő fehértollas vadász el nem árulta volna, ugyan senki sem sejtette volna, hogy az egyszerű fogatban Olaszország királya ül. Mindig fekete polgári ruhában járt, a katonai egyenruhát csakis elkerülhetetlen alkalmakkor öltötte föl. Ha pedig több ideje maradt, akkor csekély kísérettel, sokszor csak hadsegédének kíséretében, kilovagolt a római campagnán fekvő kis vadászkastélyába, Castel Porzianoba. Ilyenkor ritkán mulasztotta el, hogy azután a parasztokkal szóba ne álljon, ki ne kérdezze őket életkörülményeik felől s esetleg meg ne segítse őket. Pár év előtt egy csoport paraszttal találkozott, kik a campagna egy részét bérbe vették, ott valami szövetkezetfélét akartak létesíteni, de a hozzávaló kormánysegélyt nem tudták kieszközölni. Mikor Umberto a parasztok vezetőjétől mindent apróra kikérdezett, ott a helyszínen ötvenezer frankot adott nekik a magánpénztárából. A parasztok nyomban visszafordultak s a Ionosén egy vörös koldus olyan meggyőzőleg tudta összetett kezét a közönség felé kinyújtani, hogy nem volt ember, a ki ne dobott volna neki egy-két fillért. (Igaz, hogy a vörös ebből csinos házat is épített már Török Bálinton, ahol tudvalevőleg sok nyaraló van a fővárosból. Ezeknek aztán mindig jó pénzért adta bérbe a házat mig ő maga idebent nyújtogatta a markát a templomajtóban.) Számos, mivel már előtte való nap, otthon sem kapott volt volt enni, az éhségtől kidülledt szemmel, sóvárogva nézte a járókelő férfiakat, gyermekeket, asszonyokat. Érezte, hogy ő még a koldusnál is koldusabb, mert hiszen meg sem tudja értetni az emberekkel a maga nagy nyomorúságát. — Istenem, — állt meg most előtte egy fiatal polgárleány, aki egy tagbaszakadt cselédfélével jött arra a piaczról, — Istenem, Treszka, milyen éhes lehet ez a szegény kutya. De milyen éhes ! Ezzel a jó lelkek gyors elhatározásával benyúlt a kosárba, és kihúzva belőle egy darab kolbászt, odadobta Szamos elé. Az mohón kapott utána, és egy fél percz alatt befalta. Aztán csillogó szemével kérőleg pillantott a leányra. Egy szegény éhező koldus, — szólalt meg a vörös a templomajtóból reszkető kezét kinyújtva a leány felé, aki azonban, úgy látszott, meg sem hallotta a szavait. — Azon gondolkozom, Treszka, — beszólt a cselédhez, — hogy nekünk ott, a Ferenczvárosban amúgy is kellene egy jó, házőrző kutya. Csakhogy mama sajnál érte pénzt adni, hát nem ártana, ha talán ezt a szegény állatot hazavinnők. Nézze milyen hálásan néz rám! Nézze ! Csaljuk magunkkal, Treszka ! Szamos még egyszer rápillantott a leányra, aztán mintha megértette volna, mit akarnak, föltápászkodott és lassan, illedelmesen, szinte félénken, megindult a sarkukban. * Szamos — a ferenczvárosi házban ugyan Caesarnak nevezték el — jótevőinél igen jól szolidan és hűségesen viselte magát egy fél esztendeig. Éberen őrizte a ház udvarát, és ha éjjel valaki csak elment a deszkakerítés mellett, Szamos már ugatott. A mellett ügyesen megfogta a patkányokat is, ha pedig egy kis szabad ideje maradt, odasomfordált Rózsika mellé — úgy hívták a leányt — és megnyalogatta a kezét. Szőrös fejét pedig hálásan dörgölte a szoknyájához. Egyszer azonban rettentő dolog történt. Számos, azaz, hogy Caesar egy tavaszi estén eltévedt, s a gyéren világított utczán egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy egy zsemlye szinü termetes vizsla fut utána. Számos — fiatal állat volt még — megijedt és elakart iramodni, de a vizsla utolérte. Ez úri kutya volt, látszott a bőr szájkosarán és czifra, kivert nyakravalóján . . . . . . Asszonya pedig, már mint Rózsikának az anyja, ez emlékezetes este után bizonyos időre egy szép napon kikergette házából szegény Szamost. — Mit, hogy nekem itt megkölykezzék ? — mondta dühösen. — Na, még csak az kellene És mivel a kuvasz nem akart elhinni, hogy ósdi előítéletek miatt az olyan hű szolgát, mint ő komolyan el lehessen kergetni, az első ajtónyitáskor megint csak visszaosont. Az erényes és feldühödött asszonyság forró vizet loccsantott feléje. A víz ugyan nem forrázta le a kutyát, mert ideje korán elugrott előle, de az a haszna csakugyan megvolt, hogy Szamos nem merte többször betenni lábát erre a veszedelmes portára , még a háza tájékát is elkerülte, úgy megijedt a leforrázástól. Lehet, hogy ez az ijedség is siettette, de tény, hogy Szamos még aznap éjszaka meghúzódott egy kapumélyedésben, és mikor hajnalban kapunyitáskor a házmester rávágott a seprűvel, s el akarta venni tőle az újszülött kölykeit, neki ugrott és megmarta az arczát. A rendőr persze mindjárt telefonozott a peczérnek, s ez nemsokára be is jött az anyakuvaszért, dróthurkot vetett a nyakába, s kiránczigálván a kamrából, belódította a rácsajtós, csúf, zöld kocsiba. A kicsik közül egyet csakugyan még aznap megvett Labárdyné ő nagysága tudniillik szintén anya volt: előtte való héten hagyta ott az urát, és egyetlen, nyolcz éves fiacskáját. (Ha ügyes ügyvédje van, úgy lehet, még tartásdíjat is kap majd az urától.) A kuvaszt pedig, hiába vonított a kölykeiért, levitte a peczér.