Szabadság, 1900. december (27. évfolyam, 276-295. szám)

1900-12-01 / 276. szám

XXVII. évfolyam. Előfizetési feltételek: Szétküldéssel Helyben : Korona Negyedévre 6. — Félévre 12.— Egész évre 24.— Vidékre postával : Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre 28.— Kiadó­hivatal: Nagyvárad, szombat 1900. deczember 1. Kossuth Lajos-utcza, (Biharmegyei takarékpénztári épület), hova a hirdeté­sek és az előfizetés-dijak küldendők-Egyes szám­ára 10 fillér.SZABADSÁG POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 276-ik szám. Hirdetések dija: 6 hasátoe petitsorért egyszer 12 fillér Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 4 hasábos petitsorért 40 fillér. Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastag betűkkel — — — 8 fillér. Reclam soronként — — — 2 kor. Szerkesztési iroda : Kossuth Lajos­ utcza (Biharmegyei takarékpénztári épület.) K­éziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYES­ MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN Vörösmarty Irta: Hegyes­ Márton. Az a nap, melyen e sorok megjelennek, s melyet mai lapunk homlokán visel, országos ünnepnek napja. Az egész magyar haza hálás kegyelettel üli meg a legnagyobb magyar epicusnak s a Szózat ihletett költőjének emlékét. Ma van Vörösmarty Mihály születésének 100 ik évfordulója. Éppen 100 esztendeje annak, midőn a fehérmegyei Nyék kis udvar­háza egyik szobácskájában fölgyult az isteni láng, mely pár évtized múlva bevilágította fényével a magyar költészet minden égtáját. Bevilágította úgy, hogy az a fény nem csak kialudni, de soha még csak elhalványulni sem fog. Hogy mi volt nekünk Vörösmarthy Mihály, erre a kérdésre helyesen csak úgy felelhetünk meg, ha ismerjük azon kor irodalmi és társadalmi viszonyait, midőn ő odaállt úttörőül a magyar Parnassusra.Akkor a magyar irodalom még csak embriójában, a kezdet kezdetén volt, s a magyar irodalmi nyelv, mely a Rákóczi féle sza­­badságharcz befejeztéig a Pázmán munkáiból s a kuruczdalokból kitünőleg más nemzetek niveauját, még a nyugat legboldogabb nemzet létét is jóval túlhaladta, a Mária Terézia alatti korszak elnemzetietlenítő hatása folytán már nem létezett. Ezen áldatlan korszakban az irodalmi működés nemcsak elismerésre, de még a mindennapi kenyérre sem számíthatott biztosan. És Vörösmarty Mihály mindezeknek teljes tudatában határozta el magát arra, hogy szíve ösztönét követve, kizárólag a magyar irodalom művelésének szenteli minden gondolatát, nem törődve a meg rém hallgattatással, a félreértéssel, a nélkülözéssel. S ezen elhatározásához hű maradt egész munkás életén át. Az ő fellépése az irodalom terén megelőzi Széchenyinek a politikai téren való fellépését. De ez nemsokára követte amazt. Attól fogva aztán a két nagy szellem folyton egy után, egy szér felé haladt. Mindegyikőjüknek vágya és eszményképe a haza nagysága volt. Ezt akarták megvalósítani, egyik a költészet, másik a közgaz­daság és a politikai irodalom terén. Két évtized alatt, a harminczas és negyvenes évek meg is valósították rémes ideáljukat. Vörösmarty oly széppé alkotta a magyar irodalmi nyelvet, hogy számtalan költeményét a mai kifejlett irodalmi nyelv szülött­jének tartanók, ha nem tudnók azokra azt, hogy azokat Vörösmarty már 50—60 sőt 70 évvel ezelőtt megirta. Ily módon kedveltette meg a magasabb körökben és a népnél egyaránt lassankint a magyar irodalmat. S azt nem önczélul, hanem eszközül tűzte maga elé, hogy igy hatván és alkotván, a hazát derítse fényre. Épen mint Széchenyi, Isten áldása sikerrel áldotta meg ernyedetlen küzdelmüket. Egy egész tábort toboroztak nagyjainkból és legjobbjainkból maguk köré, s ezekkel megalkották a modern Magyarországot, iro­­dalmilag is, politikailag is. Hogy ne lenne tehát örökre szent minden magyar előtt Vörösmarty Mihály emléke ? A nagy költő boldog megelégültséggel tekinthetett vissza hosszú, küzdelemteljes működésére a nagy napok eljöttével, a népek szabadságának hajnalán, 1848-ban. Egy egész phalanxja vette őt körül az ő önzetlen példáját követő, irodalmi kitűnőségeknek, az uj nem­zedékből, az ő tanítványaiból; oly fokra emelve a magyar szépirodalmat, a minő az, belbecs tekintetében, magasabban talán soha sem fog állani. S a haza is, a mélyé volt az ő minden gondolata, szabad és független lön, lerázva magáról az osztrák kizsákmányolás és elnyomatás évszázados békéit. De a haza is hálás lön nagy költőjéhez. Beválasztotta őt törvényhozóul az első nemzetgyűlés tagjai közé. Az elért boldogság azonban rövid ideig tartott. Jött a nagy jégverés s * Odalett az emberek vetése­. A haza mélyen érző nagy költőjét szivén találta ez a csapás. Élt még ugyan azután 6 esztendeig, de az már lassú haldoklás volt. Elvesztette hitét s bár egyszer még kitört kebléből az elfojtott sóhajtás, telve vad fájdalommal, de jósoló sejtelemmel is, hogy »Lesz még egyszer ünnep a világon«, — lelke mégis elborult, kétségbeesett. így halt meg Vörösmarty Mihály, kiről igen találólag jegyzi meg életirója, Gyulai Pál, hogy nevét mindig együtt fogják említeni Magyarország újjászületési korszakának legnagyobb embereivel, mert e korszaknak küzdelme, dicsősége és gyásza egyszersmind az övé is. Jegyezzük föl jól, maradandólag ezen szavakat sziveinkbe ma mindnyájan, midőn a nagy költő születésének 100-ik évfordulóján a kegyelet országos ünnepét üljük, íme, még is van tehát ünnep a világon. És adjuk át emlékét szent örökség gyanánt utódainknak is. A nemzet, mely nagyjainak emlékét megszenteli, ezzel csak magát tiszteli meg. Legyen az az emlék örökké áldva minden magyar előtt!

Next