Szabadság, 1901. január (28. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

1901. január 1. A SZABADSÁG- ködő különböző 20 filléres betéti társaságokban kisebb-nagyobb mértékben érdekelve vannak. Hogy az előnyére, vagy hátrányára van e az iparos polgároknak azt birálni nem szándék­­szom, mert a szegény embernek a tőkegyűjtés még áldozat árán is javára válik, s ezt avval is inkább mondhatom, mert a közelmúlt években ilyen intézménynek létrehozásán magam is közre­működtem. Az iparosok érdeke azonban az ipartestület vezetőinek más irányt jelölt ki, amennyiben az országgyűlés az iparosok közjólétének előmozdí­tása czéljából megalkotta a gazdasági és ipari hitelszövetkezetről szóló 1898. XXIII-dik tör­­vényczikket, melynek alapján a fővárosban meg­alakult egy évvel később az országos központi hitelszövetkezet. Az ipartestület vezetősége az országos jellegű egyesületek részvényeiből két darab 1000—1000 koronás részvényt szerzett meg azon világos czélzattal, hogy ennek alap­ján meg fogja alakítani az ipartestületi hitel­szövetkezetet. Ezen intézmény az iparos közkívánalom alapján 1899. október hóban megalakult, s a kereskedelmi miniszter az intézmény czéljainak előmozdítására 10,000 korona kamatnélküli köl­csönt és 800 koronát rendelkezésre volt szíves adományozni. Az iparos polgárok pedig 30,000 korona értékű üzlet­részeket írtak alá. Ezen összeggel 1900. január 15-én az ipartestület he­lyiségében és a testület támogatása alatt meg­kezdtük szövetkezeti működésünket. Az elmúlt egy évről számadásainkat a leg­közelebb tartandó ipartestületi, és hitelszövet­kezeti közgyűléseken sáfárkozásunkról kötelessé­günkhöz híven el fogunk számolni, mélyen meg­fogjuk üzletrészeseinket és ipartestületünk min­den egyes tagját győzni arról, hogy intézmé­nyünk az iparos polgárok jól felfogott érdekeit lelkiismeretes pontossággal képviselte, mert az elmúlt egy év alatt kétszázezer koronát bocsáj­tottunk hat és fél kamatra az iparos érdekek szolgálatára, mely hitelt nagy részben oly iparo­sok is igénybe vették, kik más pénzintézetekben hitelt nem élveztek. Hitelnyújtásunkkal előmozdítottunk számos kis és nagy válalatokat, gépek és műszerek meg­szerzését elősegítettük, heti 2—3 koronás vissza­fizetésekkel többeket keresethez juttattunk, szó­val a szövetkezeti eszme megvalósítását úgy hajtottuk végre, hogy az országos központi hi­telszövetkezet kiküldött ellenőre írásban és szó­val teljes megelégedését nyilvánította. Hogy azonban szövetkezetünk a jövőben az iparosok vállalati igényeit még fokozottabb mérv­ben teljesíthesse, kívánatos, hogy ipartestületünk minden egyes tagja legalább egy darab ötven midőn mintegy félálomban, se ébren, se alva, átengedhette magát csapongó és merészröptű képzeletének, a midőn zajtalan éjszakán játszi könnyűséggel eregette lehetséges és lehetetlen történetkéknek színes fonalát, s a szárnyra ka­pott képzelet akadálytalanul repül egy álomvi­lág határtalan birodalmában? Az ember találé­konysága, ötletessége hihetetlen arányokat ölt, a­miket agya ilyenkor kieszel, meglepő. De a midőn aztán mindazt, ami agyán átvillant, lelki szemei előtt elvonult s amit képzelőereje eléje varázsolt rögzíteni akarja, ujjai közül az alakok és ötletek kisiklanak, a szines látományok el­mosódnak, merész gondolatainak láncza szétsza­kad s a midőn papírra akarja vetni, amit ki­eszelt, fájó csalódással látja tehetetlenségét. Csak kevesen tudják maradandóvá tenni e látományaikat, szárnyra kapott képzelődésüknek e tarka alkotásait s agyuknak gondolat villa­násait. E kevesek közé tartozik Lynkeus is. Történetként, meséit olvasva, az a hitem támadt, hogy valamennyit az éj csöndje szülte a melyben a képzelet szárnyait kibontja. De egyben ezek közül is kiválik. Történetkép, ha egyesek testetlen képzelő­dések is, mindenkor a valóság talajához tapad­nak, mindenkor czélt szolgálnak, igazságot akar­nak bizonyítani, áligazságot megsemmisíteni, mindenkor czélzatosak, mintha egy előzetesen megállapított alapeszmét burkolt volna színes mesébe. Könyvét olvasva a szemforgató álszentes­kedés szörnyülködve hirdeti majd, hogy úgy­nevezett szép­ségekhez is hozzányúlt, a titokban és gondolatba­n szemérmetlenek megbotránkozva mutatnak ma­d reá, hogy kényes thómáival néha a pornographia mesgyéjéig tévedt, de a gondol­koronás részvén­nyel birjon, amely heti egy ko­ronával 50 hét alatt szerezhető meg. Mély tiszteletem kifejezése mellett arra ké­rem iparos polgártársaimat miszerint a más in­tézményeknél eddigi betéteiket megszüntetni és az újra belépéstől annyiban tartózkodni, hogy képességi erejük megfeszítése nélkül az ipartes­tületi hitelszövetkezettől legalább egy üzlet­részt jegyezni szíveskedjenek. Ezt az iparos polgárok érdeke minden kö­rülmények közt megköveteli, hogy ezen intéz­mény anyagi erőben gyarapodjon, mert csakigy és ez által leszünk képesek az iparosok közkí­­vánalmának szolgálatot telj­esí­teni. Ez az intéz­mény az iparosoké, s így minden iparosnak ér­dekében kell, hogy álljon, miszerint az megerő­södjék, hogy képes legyen hivatását teljesíteni. Kérelmem megújítva az iparos polgároknak az uj évben boldogságot kívánva maradok 1900 deczember 31-én őszinte tisztelő hivök Bertsey György, kodó olvasó más véleményen lesz, mert a könyv minden sorából kiérzi az erkölcsi szigort és komolyságot. Lynkeus még a nemi élet elfaj­­zásait is úgy írja le, hogy leírása úgy hat reánk, mintha egy természeti jelenséget észlelnénk, a­melyben visszatetszőt nem találunk. Lynkeus könyve az utolsó évek egyik leg­becsesebb irodalmi alkotása. A­midőn igaz lelki gyönyörűséggel olvastam, mélyen meghatott, lelkiismeretemet uj életre keltette. Vágy támadt bennem, hogy e lelki élvezetet másokkal is meg­osszam s e vágy legyen mentsége áradozó sza­vaimnak s a szigorú bírálat határain tulcsapó lelkesedésemnek. A primadonna okmánya. — Saját tudósitónktól. — Budapes­t, deczemb­er 81. ... És a­mikor az elkényeztetett, dédelge­tett primadonna és az „agyonzaklatott“ direk­tor között tarthatatlan lett a helyzet hosszú harcz után, megjelentek a színházi égbolt lát­határán a vidéki felhőgomolyból a kis Ámon Margit, a Fedék Zsazsa (olvasd : Sári) Bojár Teruska és aztán pont következett. A pont után pedig megalakultak a pártok. Az egyik párt nevezte magát Zsazsapártnak, a másik Ámonpártnak, a harmadik Bojárpártnak, az egyik a Royalban, a másik az Orientben, a har­madik a Metropolban tartotta főhadiszállását. De miután minden akczió reakcziót szül, úgy történt itt is és csakhamar újjá született letett és újból szervezkedett a Kürypárt, mely főhadi­szállását a Pannóniában tartja vala. A hadi létszám ereje azonban sokáig titokban maradt. Kiki a maga rokon­a vagy el­lenszenvétől vezéreltetve, vagy ádáz kulisszaér­­dekek csúcspontjáról mérlegelve a helyzetet, csatlakozott az egyik, vagy másik párthoz és megeredtek dühöngve, toporzékolva tehetetlenül vergődve, vagy diadalmaskodva a kisded in­trikák. És bár a Küry-párt mindinkább elhatalma­­sodott , az egész vonalon mégsem uralhatta a szituácziót. Az ellenpártok kisebb-nagyobb győ­zelmei itt-ott bosszúságot okoztak s a színházi hullámok hol szelíden, hol kavarogva verdesték a pártok jobb és balszárnyait. . . * Aztán hirtelen mint derült égből a villám megjelenek vala egy újabb párt, mely idegen istennőnek áldoza. És sokan elpártolának a hazai istennőktől, hogy Halton diadalszekerét húzzák a liktorok, sőt még a konzulok, a kvesztorok és a tribünök is. És ekkor megindult a testvérháború. A Küry-párt körülhordozá a véres kardot és szerte a határmegyéken vésztüzeket gyujtatott, messze lobogtatva zászlaját, amelyen e szavak szórtak tűzszikrákat: Veszélyben a haza! Sokan a „Talpra magyart“ szavalták és a vérbunkós nóta mellett toborzották a hadsereget a hazai istennő oltalmára. És a sereg gyűlt és a lelkesedés árja, a hazaszeretet szent érzéseinek égisze alatt rohamosan emelkedett és a pártos­kodás rut­tusája, mely annyiszor romlással fe­nyegette e szegény hazát, csakhamar elülni látszott. És ekkor az idegen istennő megijedt a fe­­nyegető veszélytől és még­ mielőtt a harcz egész erejében kitört volna, és mielőtt még Korbuly József a „Hazánk“ népszerű szerkesztője, ki a haza jeligével, a sereg élére állhatott volna, Missz Halton eltűnt egy szebb hazába, de nem a­nélkül, hogy itt hagyja a Haltonláz utolsó baczillusait. És ekkor uj jelszavak keringtek a leve­gőben. — „Ovácziót a hazai Istennőnek !“ — Bizalmi nyilatkozatot Kürynek, az ara­nyos Klárának. — Gyilkos óvszereket a Haszonláz elnyo­mására ! ... És nagy sürgés forgás zsibongás ke­rekedett az Otthonban, a­hol a hadsereg fő­hadiszállását felverte. És leültek az augurok is megszövegezték a nyilatkozatot. Nehéz munka volt. A legjobb erők sem vonakodtak részt venni a dicsőséges okirat megszerkesztésében. Heltai Jenő az epitheton ornausokat gya­rapította. Molnár Géza a mondatok kerekded­­ségén csiszolgatott, sőt Bródy Sándor sem kés­lekedett kritikai szavát felemelni, így például a „de“ szócska határozottan az ő műve, így szólt ugyanis: — A „de“-t bele kell venni. Ez hézag­pótló ! Ambrus Zoltán helybenhagyólag bólintott. Márton Miska így kiáltott fel : — A „de“ határozottan fényes ! * Az okmányt aztán díszesen megrajzolta, felékesítette Márkus Géza, az Otthon zseniális universális művésze. I Mariska ! Micsoda hatalmas termet, milyen göm­bölyű, de széles vállak! Hej, de jól illett oda az a remek fej az egészségtől duzzadó arczákkal, vértől majd ki­csattanó ajkakkal és avval a két szemmel, me­lyekből diadalmasan ragyogva sugárzott ki az életkedv, egészség, erő .... De hát mit fecseg­jek, mit részletezzek sokat, mondtam már, hogy nem volt párja kerek e világon Gerzson uram Mariskájának .... Mariskára nézve, gyakran kívántam, sok hasonló lányt ennek a szegény magyar hazának, mert így talán több dolguk volna az anyakönyvvezetőknek újszülöttek be­vezetésével és nem vetemednénk egyre-másra arra a szomorú kijelentésre, hogy: „nem boldog a magyar.“ Lehetett is, de büszke volt Gerzson Tamás uram Mariska lányára. Gyakran mondogatta a feleségének. Ez oszt a lány! Ez már igen! Testalkatát, az erőt, egészséget tőlem örökölte! Hej, adjuk csak egyszer férjhez, meglátod as­­­szony, majd meglátod, hány unokával lep meg ez minket! Legalább hattal, és csupa fiúval. * A türelmetlen és idegen olvasó (udvarias szerzők olvasóikat kedveseknek és szeretetre­méltóknak titulálják, én aki az olvasók gárdá­jába is tartozom, állíthatom, hogy az én jelzőim megfelelőbbek és igazabbak), tehát mondom a szeszélyes olvasó már biztosan számon kéri, hogy a czímben Gerzson uram lányait említem, de eddig még csak egyről beszéltem, Mariskáról. Hát volt még Tamás bácsinak több leánya is ? Volt . . . igenis volt, dehát Irénről nem nagyon szeretett urambátyám beszélni. Irén afféle kis penészvirág volt. Egészen­ az ellentéte Mariskának. Kis vékony, vézna, sápadt, sapka« Gerzson Tamás lányai. Irta: Dr. Molnár Jenő. Ismeritek Gerzson Tamás uramat ? Hát per­sze, hogy ismeritek. Aki őt egyszer látta, egy­hamar ugyan el nem felejti. Öles termet, széles vállak, piros pozsgás, egészségtől duzzadó arcz, vidám, kedély és nevetése, mit nevetése! har­sogó kaczagása, moly tán a harmadik határban is hallatszott, megyeszerte ismertté tették Ger­zson Tamás urambátyámat . . . Hát ami azt illeti Tamás bátyámnak nem is volt oka a szomorúságra megáldván őt az egek jó egészségen kívül még vagy tízezer hold te­hermentes földecskéjével és megajándékozták őt Mariskával, egy olyan lán­nyal, kinek párját ugyan hiába keresed egész Magyarországon és a kapcsolt tartományokban . . . Mariska volt Gerzson uram kedvencz leánya, szemefénye. Mariska­­ festő ecsetje, szobrász vé­sője kellene, hogy ezt a női műremeket elébed varázsolja . . . Istenem milyen lány volt ez a 3

Next