Szabadság, 1901. május (28. évfolyam, 102-124. szám)

1901-05-03 / 102. szám

1901. május 3. ____________ »SZABADSÁG« séges a szinügyi bizottság. Mert, hogy nevetsé­ges, azt elismerte mindenki. Ők tudták, hogy miért. A viharosnak indult és méla akkorddal végződő ülésről tudósítónk a következőket be­­jelenti : A szinügyi bizottság mai ülésén Ho­rá­­n­y­i Géza dr. elnöklete mellett a következők voltak jelen : Dési Géza dr., Stark Gyula, Vá­­rady Zsigmond dr., Moskovits József dr., Becz­­­kay Lajos és Somogyi Károly színigazgató. Az ülésen azért voltak olyan kevesen, mert a szom­széd teremben a városháza nagytermében a köz­­igazgatási bizottság ülésezett, amelyen a szín­ügyi bizottság több tagja részt vett. H­o­v­á­n­y­i Géza dr. az ülés megnyitása után felolvasta a jövő havi műsort, illetőleg csak tervezetet, amely így hangzik : „Szép Heléna,“ — „A baba,“ — „A madarász“, — »Ripp,“ — „Carmen,“ — „Üdvöske,“ „Hoff­­mann meséi,“ — „Kis alamuszi,“ — „Parasztbecsü­let,“ — „A bor,“ — „Vadorzók,“ — „Dolovai nábob leánya,“ — „Ocskay brigadéros,* — „Uriel Acosta,“ — „Trilby,“ — „Énekek éneke,* — „Szép Meluzina,“ — „Tricoche és Cakórét,“ — „Tolonc,“ — „Betyár kendője,“ — „Pünkösdi királyné,“ — „A cigány,“ — „Csipkerózsa,“ — „Nagyvárad szépe.“ Amint előbb említettük, ez csak tervezet, amit bizonyára még kevésbbé tart be Somo­gyi Károly, mint a műsort. A műsor­terve­zetre az engedélyt különben a szinügyi bizott­ság maga adta meg, legutóbbi bizalmas jellegű ülésén. Moskovits József dr. szólt elsőnek arról, hogy a s­zínigazgató milyen kevéssé veszi figyelembe a színház törzsközönségének, a bér­lőknek az érdekeit. Állitását meggyőző bizo­nyítékokkal támogatta. Elmondotta többek kö­zött, hogy Ocskay brigadéros hatszor került előadásra a színházban. Nem az ellen van ki­fogása, hogy az Ocskay brigadéros megy hat­szor, hanem annak borzalmasan resz előadása ellen. Miért nem tette ezt a szép darabot az igazgató legalább más szereposztással jobbá, változatosabbá ? Miért nem léptette fel Ocskay­­ban Bihari Ákost, a­ki azt örömmel ját­szotta volna el ? Mikor még sem Székely Irén, sem Á­m­o­n Margit nem voltak itt, ope­retteket adott az igazgató primadonna nélkül, miért nem léptetett fel vendéget az igazgató. Fedik Sári örömmel fellépett volna. Kije­lenti, hogy mindezeket a jövőre nézve mondja. Somogyi Károly igazgató azzal men­tegetőzik, hogy mivel Újházi és Hegedűs is ajánlkoztak fellépésre és nem volt abban a helyzetben, hogy elfogadhassa ajánlkozásukat, nem akarta megsérteni őket a Bihari fellépte­­tésével. (!) V­á­r­a­d­y Zsigmond dr. nincs egy vélemé­nyen az előtte szólóval, mert —­ szerinte — tisztán a bérlők érdekében beszélt. Azt ké­rdi, s mint valami fehér angyalszárny eltűnt, bele­hullt az éjszakába. Másnap este hazajött. A tücsök cirregett, ritkán, kérdően, rezignáltan s fáradtan kisírt szemekkel. Jucika ma gyorsan elutazott, a vő­legénye egy kicsit beteg lett, csak egy kicsit különben is kész a stafírung. De már nem jön többé vissza. A másik két leány is lehorgasztotta a fejét s Tanos nem tanult senkit, semmit az udvaron. Már hideg fuvalmak jártak. Tanos még hazajött egy este. A füstös, a ködös, a festett rongyokat, a pénzért dobbanó sziveket rég látta. Az utca rideg volt és hűvös. Reflexiók játszottak a szirén, gúnyos édesség finom me­lódiái. Eh ! Tisztaság, a gyengéd érzések finom művészete, szeretet, mely átkarol felemel mele­gít, sugárral, fénnyel tölti be a lelket buta áb­rándok, melyek felcsillantatok, fulladjatok bele a piszokba, a szemétbe a röhögésbe . . . Cirp . . . Hallatszott valahonnét, finoman, busán, alig hallhatóan. Cirp . . . hallatszott szomorúan, fájdalmasan sajgó keservvel, vala­melyik fal repedéséből, a­hova az őszi szelek nem értek el, csak a hideg, a fájó hideg. Cirp... cirp . . . hangzott s ez őszi éjszakának a szive megsajgott a szomorú hangtól. Cirp . . . mondta a tücsök mégegyszer és meghalt. Tanost megcsapta, elkapta a füst s elte­mette a szivét, hogy miért ne adhatná Somogyi az Oc­seay brigadérost hatszor egymásután, ha megtelik a színház. D­é­s­i Géza dr. : Az utolsó két előadásnál Üres volt a ház. V­á­r­a­d­y Zsigmond dr. azt pedig szépnek tartja, hogy a társulat maga volt vonzerő és nem kellett idegeneket felléptetni. Nem tartja helyesnek, hogy a szinügyi bizottság a szerep­­osztásba és a darabok előadásába — kivéve, ha azok ízléstelenek — beleavatkozik. Ha ezt teszi a szinügyi bizottság, akkor rövidesen ne­vetségessé válik. Dési Géza dr. azt mondja, hogy a kö­zönség most tartja nevetségesnek a szinügyi bizottságot, mert nem avatkozik bele semmibe. Okos emberek, kapacitások véleménye ez. Itt támadt vita a fölött, hogy a szinügyi bizottság miért nevetséges M­e­z­e­y Mihály arról beszél, hogy a hiányzó tagokat miért nem pótolja az igazgató. Osztja Moskovits dr. véleményét és meggyőző­dése szerint beszél. A szinügyi bizottság a kö­­zönség bizottsága nem az igazgatóé. Hoványi Géza dr. kijelenti, hogy a jövő évi kisebb bérlet mellett ki lesz elégítve a közönség érdeke. A Bihari fellépése ügyében azt mondja, hogy az azért maradt el, mert a felhívásra, hogy milyen szerepben akar fel­lépni, Bihari egy nappal később, akkor vála­szolt, mikor a műsor már meg volt állapítva. (!) M­e­z­e­y Mihály kitünően jellemezte a kö­zönségnek a véleményét a színügyi bizottságról. Azt mondotta, hogy a közönség azt hiszi, hogy a bizottság két pártból áll: Egy igazgató ellenes és egy igazgató melletti pártból. A dolgok szabadabb megvitatása érdekében megfontolásra ajánlja, hogy jelen legyen-e a színigazgató a bizottság ülésein. Az igazgató nem tagja a bizottságnak a szabályrendeletnek is ez az intenciója, hogy az üléseken az igazgató ne legyen jelen. V­á­r­a­d­y Zsigmond dr. szükségesnek tartja az igazgató jelenlétét, hogy rögtön fel­világosít­ást adhasson valamely kérdésnél, Ho­v­á­n­y­i Géza dr. szintén. Több bizottsági tag mondotta, hogy az igazgatónak felszólalni csak a bizottság engedelmével lehet. A társaság tagjainak névsorát a jövő esz­tendőre, április hó 15-éig be fogja mutatni az igazgató. V­á­r­a­d­y Zsigmond dr., már most megfontolandónak tartja, hogy a jövőben hány általános bérletszünet lesz. Hoványi Géza dr. azt válaszolja, hogy ezt csak akkor tudják meg, ha majd a jövő évi kisebb bérlet együtt lesz. Ezzel véget ért az ülés. Május elseje halottja. — Golyó után Tettél. — — Saját tudósitónktól. — Nagyvárad, május 2. Csodálatos öngyilkosság történt a mult éjjel Nagyváradon. Egy elkeseredett ember főbelőtte magát először és, hogy a golyó nem oltotta ki az életét felakasztotta magát, így azután sike­rült meghalnia. Az eset részleteiről a következőket jelenti tudósítónk: Rövid idővel ezelőtt Gyenge Imre szabó­mesternél dolgozott Bedekovics Mihály. Bedekovits 57 éves volt már de hányt-ve­­tett élete alatt nem tudott sehogy sem zöld ágra vergődni és öregségére is csak szabólegény, a mások alkalmazottá maradt. Az öreg legény el volt keseredve e miatt. Szűkszavú, zárkózott ember volt ugyan, de ha néha beszélni kezdett csak úgy áradt belőle a keserűség. A Hármas­­utca 571. szám alatt levő házban lakott, a­hol gyakrabban panaszkodott is sorsa miatt Az elkeseredése valóságos kétségbeeséssé vált akkor, a­mikor Gyenge Imre is elbocsátotta és állás nélkül maradt. A házbeliek vigasztalták Bedekovicsot, a­ki a részvétért nagyon hálás volt, a­minek sok­szor kifejezést is adott. Elkeseredése azonban egyre nőtt és hogy két hétig semmi keresete sem volt környezete szinte el is volt készülve­ ­ az öngyilkosságra, a­melyet ma reggel fedeztek fel. úgy történt a dolog, hogy valaki ma haj­nalban benyitott az udvarban levő fás színbe és ijedten hőkölt vissza, mikor egy akasztott em­bert látott ott lenn lógni. A felfedezés híre csakhamar elterjedt és a fásszin köré sokan gyűltek, a­kik rögtön felismerték az öngyilkost. Mindjárt jelentést tettek a rendőrségnek, a­mely megindította a vizsgálatot és arra a különös felfedezésre jutott, hogy Bedekovics mielőtt felakasztotta volna magát, már elkövetett egy öngyilkossági kísérletet forgópisztol­lyal. A sze­rencsétlen ember kétszer halántékon lőtte ma­­­gát. Az 5 mm-es golyó azonban nem ütött ha­lálos sebet és a halálra szánt ember egy levél megirása után újból megkísérlette az öngyilkos­ságot, a­mi azután sikerült is neki. Mielőtt fel­akasztotta volna magát, ezt a levelet írta : Bocsássanak meg, hogy úgy tettem. Isten velők Kérem ne boncoljanak fel, mert attól félek. Lövés után írom e soro­cat, azt gondoltam, hogy halált hoz, de semmi bajom sem lett, még levelet is írtam utána Győrtelekre . Hogy mi fog következni, azt nem tudom. Meg­halni vágyom, utálom az életet. Fölakasztom magam. Május elsején akartam a másvilágra menni. Nagyon erősen akarhatott meghalni Be­de­kovits Mihály, hogy miután egyszer sze­mébe nézett a halálnak, képes volt ezt a leve­let megírni és meghalni. Teljesen nyugodt, hig­­hadt, ép elmére vallanak ezek a sorok, de vég­telen nagy elkeseredésre is. Hogy mi fog követ­kezni , azt nem tudta Bedekovits Mi­hály, csak azt tudta, hogy öregségére szabóle­­génynek lenni nagyon rossz. Nekiment inkább a nagy ismeretlennek. Azt írja végül, hogy május elsején akart a másvilágra menni. Vörös májust feketén ünnepelte Bedekovits Mihály, a­kinek hálásak lehetnek a szocialisták. Az ő öngyilkossága erősebb érv a szocialis­ták mellett, mint ezernyi dörgő szónoklat. Az öngyilkos zsebében 76 fillért találtak. A szerencsétlen ember Szolnokra való. Holt­testét a hullaházba szállították.­­Azt az utolsó akaratát, hogy ne boncolják fel, teljesítette az ügyészség, a­mely elengedte a boncolást. H­ÍREK, Nagyvárad, május 3. Az udvari bál. A csodaszép, tündéri fényű udvari bálról táviratunk nyomán beszámoltunk már. A bálon, a­melyről sokat beszélnek és írnak mindenütt, jelen volt Schlauch Lőrinc nagyváradi bíbo­­ros püspök, G­aj­ári Ödön és Telegdy József országgyűlési képviselő is. A bálnak volt egy jelenete, a­mely mindörökké felejthe­tetlen lesz azok előtt, a­kik tanúi voltak. Olyan jelenet ez, amilyen aligha történt udvari bálon, sőt még sokkal kevésbbé szertartásos helyeken is ritkán. A lelkesedésnek egy olyan kitörése s ennek egy olyan visszhangja, amilyenre csak a magyar ember képes. A férfiak oldalán,­­ mert az etikett szerint a férfiak az egyik olda­lon, a hölgyek a másik oldalon állottak, — külön csoportban voltak a képviselők. Mikor a terem feltárult ajtaján át belépett a király és mögötte feltűnt Ferenc Ferdinánd főherceg dalias, magas alakja, egyszerre a képviselők csoportjából egy erős, harsány hang belekiáltja az udvar megérkezésének ünnepies csöndjébe: — Éljen a mi trónörökösünk ! Egy pillanatra nagy csönd, a király is mintha megállott volna. De csak egy pillanatig tart a rémület a soha nem hallott, szokatlan, etikett-ellenes kiáltáson. Aztán széttöri a lelke­sedés a spanyol bilincseket s megszólal a ma-

Next