Szabadság, 1901. július (28. évfolyam, 149-174. szám)
1901-07-02 / 149. szám
XXVIII. évfolyam. Előfizetési feltételek. Szétküldéssel Helyben : Korona Negyedévre 8. — Félév» 12.EgéBX évre 24.— Vidékre postával : Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre 28.— Kiadóhivatal: Kossuth Lajos-utc.», (Biharmegyei takarékpénztári épület), hova a hirdetéseit és az előfizetés-dijak küldendők. Egyes számára 10 fillér Nagyvárad, kedd, 1901. julius 2. POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 119-ik szám.. Hirdetések dija : 6 dasáb *8 petitsorért egyszer 12 fillér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 3 hasábos pénitsorért 40 fillér. Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastag betökkel — — — 8 fillér. Reclam sor nként — — — 2 kor. Szerkesztési iroda : Kossuth Lajos-póza (Biharmegyei takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. Ügyvédi boltok. II. * moly mentségei vannak. Az ügyvédek száma elszaporodott. Az ügyvédek és családjaik nagyobb igényekkel élnek. Az általában elhatalmasodó anyagelvi és világnézet a pénz nagyobb szeretetét és tiszteletét vonta maga után. Mindezek elemi erővel kényszerítik néha az ügyvédet, hogy az emelkedett szempontokat elejtse. Ezek feledtetik el néha, hogy ők mindenekelőtt jogvédők és ezek juttatták azt a szempontot az első sorba, hogy a jogvédelemért díjazás jár. Innentül az eme kórságba esett ügyvéd irodája bolttá alakul. Beadványok halmozása, a peren kívül kiegyenlítésre törekvés elejtése, a peres lépések szerfelett mohó megtétele, az alaki szabályok által megengedett minden joglépés villámgyors alkalmazása: ezek nem veszélyes betegség külső ismérvei. Belsőleg a beteg kóros izgalmat árul el, mihelyt az alperes nem nyújt kellő fedezetet, ellenben a feltétlen szigoros nősz ridegségébe árasztja el lelkét mindaddig, míg a költségek behajthatósága biztosnak mutatkozik. E betegség első hatása, hogy a jogi szempontok háttérbe szorulnak. A beteg az igazság keresését' s méltányosság emlegetését mulatságosnak nevezi és néha ennek fennhangon, cinikusan kifejezést is ad. További hatás, hogy a tulajdonképeni ügyeket, a vitás jogkérdésekben szereplést betegünk lehetőleg kerüli, mert jól tudja, hogy a bíróság épen annyit ítél annak az ügyvédnek, ki előtte egy kétes kereskedelmi jogesetet egész napokon át tárgyalt, mint annak a másiknak, aki egy nem vitás számlatartozásra sebbel-lobbal meggyártott blanketta keresetet hoz be s a meg sem jelenő, tehát becsületesen beismerő alperest diadalmasan elmakacsolja. Ezen a visszásságon az igazi jogvévédők nem segitnek, mert hiszen épen azért jogvédők, hogy a blankettagyártás betegségében szenvedő kartársaiknak sem pénzszerzését, sem e szerzésük könnyebbségét nem irigyelik. De betegünk a helyzetet így felismervén, egész erővel veti reá magát a kereskedők számlaköveteléseire, iparkodik minél több blankettát kitölteni, minél több végrehajtást és joglépést eszközölni, így fejlődhetik ki az ügyvéduzsora, a jogvédelemnek üzleti szempontokból, üzlet gyanánt vitele. így azután szaporodik az ügyvédek száma, de apad a jogászegyletek fizető és főleg működő tagjainak mennyisége. Így lesz egyre kisebb ama csekély gárda, mely a hivatalból való védelmek ingyenes, de magas jogászi feladatát ellátni hajlandó. Nehogy félreértsen a laikus olvasó: nem a kereseti blanketták és végrehajtások, csak a móló és nem szükséges eljárások ellen van szavam. Végrehajtások, mint a halál s az adósságcsinálók, örökké lesznek, örökkévalók. De a blankettamunkák gyári összehalmozása és a törekvés, hogy ezen az uton nagy anyagi sikerek éressenek el, könnyen meggátolhatja az amúgy is szorongatott adósnak, hogy kigázoljon és újra felemelkedjék. Az üzleti szempont, mely főleg a kis emberekre nehezedik ólomsúllyal, az egész vonalon kiirtandó volna. Az igazi jogvédőnek mindig törekednie kell az adósnak fintartására, lehetőleg nem szabad megrontására dolgoznia. Oly szabály ez, melyet minden igaz ember alá fog írni, de amelynek ma már sok úri helyen nincsen kelete. Mint a középkor tudatlansága az olasz zománcozás Értesítem a t. közönséget, hogy az összes nyári árukat, n. m.: szalma és nyári posztó kalap, sárga férfi-, női- és gyermek-czipők, valamint színes franczia batiszt és kreten ingeket mától kezdve kiárusítom. Nagyvárad, 1901. június 26. J Fleichard áruháza, Fő-utcza, E borulásnak nálunk Magyarhonban korgen, nyájas olvasó , a mi nyájunk vagy te, írogató és jogvédő embereké. Jaj a nyájnak, ha a pásztor elfeledi a klasszikus latinnak évezredekre szóló tanítását: »Boni pastori est tondere pecus, non deglubere.« A jó pásztornak ma is csak nyírni szabad a juhot, nem korpasztani. Jaj azonban a pásztornak is, ha koppasztásra adja magát: nyájával fizet e bűnért. A jogvédőre e szabály más pásztoroknál szigorúbb módon érvényes. Az igaz jogvédőnek a nyírásra sem szabad gondolnia. Első kötelessége megvizsgálni, talál e a hozzá védelemért forduló polgár dolgában megvédni való igazságot. Aranyhegyeknek sem szabad a jogvédőt az Igazság elnyomásának mocsaras ingoványaiba bevezetni Mindig nem lehet igazsága. Ő is ember. Sokszor fog tévedni. De ha felismeri, hogy az Igazság nem ő nála van, tágítnia kell. Midőn pedig az igazat védi, vagy legalább hiszi, hogy azt képviseli, sohasem szabad elsőrangú szempontnak ismernie el az ügy kezelésénél saját vagyoni érdekeit Nem szabad ennek kedvéért romlást támasztani, sem a létező romlást mesterségesen sokszoroznia. Az ügyet mindig az ügyfél, sohasem az ügyvéd szempontjából kell vezetni. E tételek a magyar ügyvédség múltjában mindig elismert és elfogadott sarkpontok voltak. Az újabb idők fejlődése a művelt nyugaton sokfelé e sarkpontok homályba borulását eredményezte. Jeges felhők. — A „Szabadság“ eredeti tárcája. — írta: Telekes Béla. Babonás sejtelmek büszke gunyolói, fölényes mosolygástok tárgyául szolgáltatva ki dőre Írásomat: hadd szólok im az uj Sodomáról és Giomorráról, mely nagyobb és romlottabb a réginél; hadd szólok a lassú, de biztos pusztulásról, mely ez álszentesküdőn vétkező nemzedéket fenyegeti s az örök természetről, mely mint mondják, emberek erényével, emberek bűnével csöppet sem törődik. Életet érlelő fény, hő és permeteg áldásos ereje, — életet irtó menny kőcsapások, jégverések, záporos orkánok kárhozatos hatalma, egyik sem vonulhat el kétkedésben s tudásban és hitben egyaránt gazdag lelkem előtt oly közönyösfenségesen, hogy napsugár vagy villám, szellő susogás, vagy égzengés jelével, avagy más mi módon ne beszélne hozzám s titokzatos összefüggéseket ne tárna elém. Álmokat látó, álmokat űző, álmokért élő s álmokba haló lelkem, mely oly egyedül s önmagában vivódik a nemzedék harcának közepette, titokzatos összefüggést lát még egy-egy ily napi hírben is az emberiség vétkei és a közönbösnek hirdetett nagy természet pusztítása közt. Szól e napi hir ragyogó, meleg nyári hajnalról, forró, tikkasztó napszakáról s szól aztán hirtelen borulásról, szakadatlan villámlásról s égzengés közt omló jeges zápor pusztításairól rémes és időn. E napihirt én is megírhatom. Ott állok a nyitott ablakban s oly különös érzelmekkel fürkészem a viharos éjszakát s nem félek a villámtól, mert meghalni talán a legrosszabb esetben is csak jó lehet. S előttem ott terül a város, a gazdagság és a nyomor közös tanyája, hol napról napra oly pokoli szenvedéllyel, oly eszeveszettül óriási mindenféleségben harcol az élet két főösztöne : az éhség és a szerelem. Oh mily vadul dühöng most felette a vihar ! És ott terül el, tovább, az ország, a földrész és magam előtt látom im az egész földkerekséget s rajta az egész emberiséget, amint az éhség és szerelem harcát vívja mindenütt. S egyetlen pillanatban látok millió és millió győzelmet meg bukást. A villám pedig egyre villog, a mennydörgés túl zengi a szélvész zúgását s a jeges zápor csak veri, veri a harctért, az éhség és szerelem harcterét, — vájjon miért ? És látom im, a nagy zivatar utján mint pusztul el milliók munkája és reménye : a fényben, hőben, permetegben érlelődött élet a látom, az éhség hadseregének földműves közkatonái, birtokos tisztjei és milliomos gabonakirálya mint nézik tanácstalan elkeseredéssel vesztett csatájokat s úgy érzem, hogy a pusztító viharnak igaza van, mert ők, a kik magot vetnek vagy vettetnek a földbe, pipotya jó bolondnak nézik a természetet s ki akarják zsákmányolni csaló nyerészkedési vággyal, hogy pénzt, kamatozó pénzt szerezzenek rajta — nem a becsületes megélhetésre, hanem megvásárlására mindannak, amiben romlott lelkük, testük gyönyört találhat s ami legtöbbször bűnnél nem egyéb. És eszembe jut a fény és hajnal s a ragyogó napszaka, mely megelőzte az estés éj zivatarát. A be romlott nemzedék mily káprázatos haladásról beszél, mily nagyszerű vívmányokkal dicsekszik, mint épit palotavárosokat, mint dőzsöl pompázó kedvtelések mámorában — mintha csupa boldogság volna e földön minden ember élete ; mintha nem volna igaz, hogy mindenki nyomorultnak s gonosznak érzi, ha nem is önmagát, de mindenesetre felebarátait; mintha nem volna igaz, hogy mindnyájan tudjuk, mily óriási elkeseredettség forr milliók és milliók szívében, akik nem bírnak boldogulni, de mégis a boldogulás, sőt a boldogság komédiáját kénytelenek játszani. S a káprázatos haladást dicsőítő hozsannázás zajában alig hallható egy egy pisztoly-