Szabadság, 1901. július (28. évfolyam, 149-174. szám)

1901-07-02 / 149. szám

XXVIII. évfolyam. Előfizetési feltételek. Szétküldéssel Helyben : Korona Negyedévre 8. — Félév» 12.­­EgéBX évre 24.— Vidékre postával : Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre 28.— Kiadó­hivatal: Kossuth Lajos-utc­.», (Biharm­egyei takarékpénztári épület), hova a hirdeté­seit és az előfizetés-dijak küldendők. Egyes szám­ára 10 fillér Nagyvárad, kedd, 1901. julius 2. POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 119-ik szám.. Hirdetések dija : 6 dasáb *8 petitsorért egyszer 12 fillér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 3 hasábos pénitsorért 40 fillér. Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastag betökke­l — — — 8 fillér. Reclam sor nként — — — 2 kor. Szerkesztési iroda : Kossuth Lajos-p­óza (Biharmegyei takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. Ügyvédi boltok. II. * moly mentségei vannak. Az ügyvédek száma elszaporodott. Az ügyvédek és családjaik nagyobb igényekkel élnek. Az általában elha­talmasodó anyagelvi és világnézet a pénz na­gyobb szeretetét és tiszteletét vonta maga után. Mindezek elemi erővel kényszerítik néha az ügyvédet, hogy az emelkedett­­ szempontokat elejtse. Ezek feledtetik el néha, hogy ők mindenekelőtt jogvédők és ezek­­ juttatták azt a szempontot az első sorba, hogy a jogvédelemért díjazás jár. Innentül az eme kórságba esett ügyvéd irodája bolttá alakul. Beadványok halmozása, a peren kívül kiegyenlítésre törekvés elejtése, a peres lépé­sek szerfelett mohó megtétele, az alaki sza­bályok által megengedett minden joglépés villámgyors alkalmazása: ezek nem veszélyes betegség külső ismérvei. Belsőleg a beteg kóros izgalmat árul el, mihelyt az alperes nem nyújt kellő fedezetet, ellenben a feltétlen szigor­­o­­s nősz ridegségébe árasztja el lelkét mindaddig,­­ míg a költségek behajthatósága biztosnak mu­­­­tatkozik. E betegség első hatása, hogy a jogi­­ szempontok háttérbe szorulnak. A beteg az igazság keresését' s méltányosság emlege­­­­tését mulatságosnak nevezi és néha ennek fennhangon, cinikusan kifejezést is ad.­ To­vábbi hatás, hogy a tulajdonképeni ügyeket, a vitás jogkérdésekben szereplést betegünk lehetőleg kerüli, mert jól tudja, hogy a bíró­ság épen annyit ítél annak az ügyvédnek, ki előtte egy kétes kereskedelmi jogesetet egész napokon át tárgyalt, mint annak a másiknak, aki egy nem vitás számlatartozásra sebbel-lobbal meggyártott blanketta keresetet hoz be s a meg sem jelenő, tehát becsülete­sen beismerő alperest diadalmasan elmaka­csolja. Ezen a visszásságon az igazi jogvé­­védők nem segitnek, mert hiszen épen azért jogvédők, hogy a blankettagyártás betegsé­gében szenvedő kartársaiknak sem pénz­szerzését, sem e szerzésük könnyebbségét nem irigyelik. De betegünk a helyzetet így felismervén, egész erővel veti reá magát a kereskedők számlaköveteléseire, iparkodik mi­nél több blankettát kitölteni, minél több végre­hajtást és joglépést eszközölni, így fejlődhetik ki az ügyvéduzsora, a jogvédelemnek üzleti szem­pontokból, üzlet gyanánt vitele. így azután szapo­rodik az ügyvédek száma, de apad a jogász­­egyletek fizető és főleg működő tagjainak men­­­nyisége. Így lesz egyre kisebb ama csekély gárda, mely a hivatalból való védelmek in­gyenes, de magas jogászi feladatát ellátni hajlandó. Nehogy félreértsen a laikus olvasó: nem a kereseti blanketták és végrehajtások, csak a móló és nem szükséges eljárások ellen van szavam. Végrehajtások, mint a halál s az adósságcsinálók, örökké lesznek, örökkévalók. De a blankettamunkák gyári összehalmozása és a törekvés, hogy ezen az uton nagy anyagi sikerek éressenek el, könnyen meg­gátolhatja az amúgy is szorongatott adós­nak, hogy kigázoljon és újra felemelkedjék. Az üzleti szempont, mely főleg a kis embe­­rekre nehezedik ólomsúl­lyal, az egész vona­lon kiirtandó volna. Az igazi jogvédőnek mindig törekednie kell az­ adósnak fint­art­á­­sára, lehetőleg nem szabad megrontására dolgoznia. Oly szabály ez, melyet minden igaz ember alá fog írni, de amelynek ma már sok úri helyen nincsen kelete. Mint a középkor tudatlansága az olasz zománcozás Értesítem a t. közönséget, hogy az összes nyári árukat, n. m.: szalma és nyári posztó kalap, sárga férfi-, női- és gyermek-czipők, valamint színes franczia batiszt és kreten ingeket mától kezdve kiárusítom. Nagyvárad, 1901. június 26. J Fleichard áruháza, Fő-utcza, E borulásnak nálunk Magyarhonban ko­rgen, nyájas olvasó , a mi nyájunk vagy te, írogató és jogvédő embereké. Jaj a nyájnak, ha a pásztor elfeledi a klasszikus latinnak évezredekre szóló tanítását: »Boni pastori est tondere pecus, non deglubere.« A jó pásztornak ma is csak nyírni szabad a juhot, nem korpasztani. Jaj azonban a pásztornak is, ha koppasztásra adja ma­gát: nyájával fizet e bűnért. A jogvédőre e szabály más pásztoroknál szigorúbb módon érvényes. Az igaz jogvédőnek a nyírásra sem szabad gondolnia. Első kötelessége megvizsgálni, talál e a hozzá védelemért for­duló polgár dolgában megvédni való igaz­ságot. Aranyhegyeknek sem szabad a jog­védőt az Igazság elnyomásának mocsaras ingoványaiba bevezetni Mindig nem lehet igazsága. Ő is ember. Sokszor fog tévedni. De ha felismeri, hogy az Igazság nem ő nála van, tágítnia kell. Midőn pedig az igazat védi, vagy legalább hiszi, hogy azt képviseli, sohasem szabad elsőrangú szem­pontnak ismernie el az ügy kezelésénél saját vagyoni érdekeit Nem szabad ennek kedvéért romlást támasztani, sem a létező romlást mesterségesen sokszoroznia. Az ügyet mindig az ügyfél, sohasem az ügyvéd szempontjából kell vezetni. E tételek a magyar ügyvédség­­ múltjában mindig elismert és elfogadott sark­pontok voltak. Az újabb idők fejlődése a művelt nyugaton sokfelé e sarkpontok ho­mályba borulását eredményezte. Jeges felhők. — A „Szabadság“ eredeti tárcája. — írta: Telekes Béla. Babonás sejtelmek büszke gunyolói, fölé­nyes mosolygástok tárgyául szolgáltatva ki dőre Írásomat: hadd szólok im az uj Sodomáról és Giomorráról, mely nagyobb és romlottabb a réginél; hadd szólok a lassú, de biztos pusztu­lásról, mely ez álszentesküdőn vétkező nemze­déket fenyegeti s az örök természetről, mely mint mondják, emberek erényével, emberek bű­nével csöppet sem törődik. Életet érlelő fény, hő és permeteg áldásos ereje, — életet irtó menny kőcsapások, jégverések, záporos orkánok kárhozatos hatalma, egyik sem vonulhat el kétkedésben s tudásban és hitben egyaránt gazdag lelkem előtt oly közönyös­fenségesen, hogy napsugár vagy villám, szellő susogás, vagy égzengés jelével, avagy más mi módon ne beszélne hozzám s titokzatos össze­függéseket ne tárna elém. Álmokat látó, álmokat űző, álmokért élő s álmokba haló lelkem, mely oly egyedül s ön­magában vivódik a nemzedék harcának köze­pette, titokzatos összefüggést lát még egy-egy ily napi hírben is az emberiség vétkei és a közönbösnek hirdetett nagy természet pusztí­tása közt. Szól e napi hir ragyogó, meleg nyári haj­nalról, forró, tikkasztó napszakáról s szól aztán hirtelen borulásról, szakadatlan villámlásról s égzengés közt omló jeges zápor pusztításairól rémes és időn. E napihirt én is megírhatom. Ott állok a nyitott ablakban s oly különös érzelmekkel für­készem a viharos éjszakát s nem félek a vil­lámtól, mert meghalni talán a legrosszabb eset­ben is csak jó lehet. S előttem ott terül a város, a gazdagság és a nyomor közös tanyája, hol napról napra oly pokoli szenvedél­lyel, oly eszeveszettül óriási mindenféleségben harcol az élet két főösztöne : az éhség és a szerelem. Oh mily vadul dühöng most felette a vihar ! És ott terül el, tovább, az ország, a földrész és magam előtt látom im az egész földkerekséget s rajta az egész embe­riséget, amint az éhség és szerelem harcát vívja mindenütt. S egyetlen pillanatban látok millió és millió győzelmet meg bukást. A villám pedig egyre villog, a mennydör­gés túl zengi a szélvész zúgását s a jeges zápor csak veri, veri a harctért, az éhség és szerelem harcterét, — vájjon miért ? És látom im, a nagy zivatar utján mint pusztul el milliók munkája és reménye : a fény­ben, hőben, permetegben érlelődött élet a látom, az éhség hadseregének földműves közkatonái, birtokos tisztjei és milliomos gabonakirálya mint nézik tanácstalan elkeseredéssel vesztett csatájokat s úgy érzem, hogy a pusztító vihar­nak igaza van, mert ők, a kik magot vetnek vagy vettetnek a földbe, pipotya jó bolondnak nézik a természetet s ki akarják zsákmányolni csaló nyerészkedési vág­gyal, hogy pénzt, ka­matozó pénzt szerezzenek rajta — nem a be­csületes megélhetésre, hanem megvásárlására mindannak, amiben romlott lelkük, testük gyö­nyört találhat s ami legtöbbször bűnnél nem egyéb. És eszembe jut a fény és hajnal s a ragyogó napszaka, mely megelőzte az est­és éj zivatarát. A b­­e romlott nemzedék mily káprázatos hala­dásról beszél, mily nagyszerű vívmányokkal dicsekszik, mint épit palotavárosokat, mint dőzsöl pompázó kedvtelések mámorában — mintha csupa boldogság volna e földön minden ember élete ; mintha nem volna igaz, hogy mindenki nyomorultnak s gonosznak érzi, ha nem is önmagát, de mindenesetre felebarátait; mintha nem volna igaz, hogy mindnyájan tud­juk, mily óriási elkeseredettség forr milliók és milliók szívében, a­kik nem bírnak boldogulni, de mégis a boldogulás, sőt a boldogság komé­diáját kénytelenek játszani. S a káprázatos haladást dicsőítő hozsan­­názás zajában alig hallható egy egy pisztoly-

Next