Szabadság, 1901. november (28. évfolyam, 253-277. szám)
1901-11-01 / 253. szám
2 SZ ABADSAG rendes közönsége, Budapest szép hölgyei mind ott voltak a karzaton s ott nevetgélt boldogan, vidáman Apponyi Albert neje is. A középső karzat legközepén, épen szemben az elnöki emelvénnyel foglalt helyet. Száz és száz látcső irányult felé. De a többiek felé is. Mennyi kiváncsi érdeklődő szép asszony és leány! Előbb azonban a mandátumokról tettek jelentést, közben hire járt, hogy Pekár Gyula mandátumát, amely alaki hibába esett tegnap, végleg igazolták, ami általános örömet keltett az írók, újságírók között. Az elnökválasztás következett. Amikor az az elnök kihirdette Apponyi megválasztását, végigzugott az éljenzés a szélsőjobbtól a szélsőbalig s csak itt tört meg némikép. Apponyiné szeme fölvillogott. Megválasztották az alelnököket is. S az eredmény kihirdetése s kis szünet után megjelent az elnöki emelvényen gróf Apponyi Albert nemes díszruhás alakja. Hosszas, lelkes éljenzés hangzott fel, mely soká elülni nem akart. Apponyi megkezdte gyönyörűen, szépen átgondolt megnyitó beszédet. Közben közben sűrűn hangzott fel a lelkesedés, a helyeslés, a tetszés szava. S végül újólag, ismételten hallatszott! Éljen! Éljen! Éljen! "Részletes tudósításunk itt következik : Fabiny korelnök megnyitja az ülést. Borbély György korjegyző felolvassa a jegyzőkönyvet, mire azt hitelesítik. Korelnök felhívja az osztályokat, hogy tegyenek jelentést a mandátumok megvizsgálásról. Az osztályok jegyzői : Baross János, gróf Forgách Antal, Rabár Endre, gróf Teleki Sándor, Belcska Béni, Bethlen István gróf, Szőcs Pál, Molnár Antal és Horánszky Lajos sorra beadják jelentéseiket. Az alakilag hibás mandátumokat a megalakítandó biráló bizottságnak adták ki. Korelnök bejelenti, hogy 442 képvisel 445 mandátumot mutatott be. E mandátumok közül kifogástalan, tehát az a) pont alá esik : 425 képviselő mandátuma. Alakilag kifogás alá esik, tehát a b) pontba tartoznak 16-an Petícióval van megtámadva, tehát a c) pont alá esik 4 mandátum Figyelmezteti a b) és c) pont alá tartozó képviselőket, hogy a képviselői jogaikat csak ideiglenesen gyakorolhatják. Elnökválasztás. Korelnök bejelenti, hogy a háznak most tisztikarát kell megválasztani. Első sorban az elnökre történik meg a szavazás. Felkiáltások : Helyre ! Helyre ! Korelnök : A névsort Szüllő Géza körjegyző fogja felolvasni. A szavazást megkezdik és közben nagy csosportosulás támad a középen. Korelnök felolvastatja a házszabályok idei vonatkozó pontját, mely szerint mindenki a helyéről rendben szavaz. (Élénk helyeslés.) A szavazás ezután rendben történik. Élénk derültség támad a Fluger Károly szavazásánál. Az öreg sehogy sem tudta az urnába beleilleszteni a szavazólapját. — Nagyon megvénült — szól oda Gajáry Géza korelnök 10 percre felfüggeszti az ülést. Szünet után a koréinak kihirdeti a választás eredményét, amely szerint szavazott összesen : 282 képviselő. Ezek közül 242-en gróf Apponyi Albertra szavaztak. (Hosszas zajos éljenzés a jobb és baloldalon). 36-an Komjáthy Bélára szavaztak. Egy szavazatot kapott Justh Gyula. 3 szavazólap üresen maradt. E szerint gróf Apponyi Albertet a ház megválasztott elnökének kijelenti. (Hosszas éljenzés). Következett az alelnökök választása. A névsort gróf Csekonics Gyula korjegyző olvassa. Alelnököknek megválasztották Dániel Gábort 199 és Tallián Bélát 184 szavazattal. Háznagynak : Csávossy Bélát. Jegyzőknek : Dedovits Györgyöt, Eszterházy Kálmánt Illyés Bálintot, Lázár Árpádot, Molnár Antalt és Nyegre Lászlót választották meg. Sokan Illyés helyett Makkai Zsigára, az ákosfalvi képviselőre szavaztak, a mi viccnek elég rossz vicc. Az eredmény kihirdetése után korelnök köszönetet mond a támogatásért. (Éljenzés.) Átadja helyét Apponyinak. (Zajos éljenzés.) Az elnök beszéde. Gróf Apponyi Albert elnök: A nagy kitüntetésért úgy a maga, mint elnöktársai nevében szive mélyéből mond köszönetét. Hivatásának lelkiismeretesen szenteli egész erejét. Fel fogja emelni feladata magaslatára az a rajongó lelkesedés, amellyel ősi alkotmányunkban e nemzet hatalmas politikai géniuszának legcsodálatosabb művét bámulja és az a törhetlen hit, amellyel a parlamenti intézményekhez, különösen népképviseleti tényezőjének hatalmi állásához ragaszkodik, mert ebben látja úgy a politikai szabadságnak, a nemzeti önkormányzat gondolatának, mint közjogi önállóságunknak legerősebb biztosítékait. (Éljenzés) — Azok a feltételek ugyanis, amelyekhez a parlamenti kormányforma a fejedelmi jogok gyakorlását köti, egyfelől azok állandó összhangját biztosítják a nemzeti akarattal, másfelől lényegileg és formailag elkülönítik a magyar királyi jogkört attól a jogkörtől, amellyel ő Felsége, mint más országok fejedelme bír, általuk nyilvánul meg tüzetesen a magyar királyi hatalom önálló közjogi személyisége és ezzel a magyar korona függetlensége. Az ő politikai életének is a parlament függetlensége volt alapvető meggyőződése s ez átment a vérébe 30 éves képviselő pályája alatt. A ki ezekkel telítve lép az elnöki polcra, annak itt csak egy gondolata lehet: akképviselni tisztjét, hogy e népképviseleti kamarának méltósága megóvassék, tekintélye gyarapodjék, hatalma növekedjék (Lelkes éljenzés.) Teljes bizalommal lép e nagy célok szolgálatába, bízva Istenben, e szék dicső hagományaiban. (Éljenzés.) Az elnöki szék hagyományait érintve fölidéztem a ház előtt Szilágyi Dezsőnek soha nem múló emlékét, akinek nagysága egyaránt kimagaslott az ellenzéki vezér, a kormányférfiu és a kormányt támogató egyszerű képviselő szerepében, de bizonyára sehol sem tündöklőtt ragyogóbb lényben, mint ezen a helyen. Közvetlen elődömre nem mondhatok nagyobb dicséretet, mintha kiemelem azt, kárhoztatva, s ez fáj a léleknek, ezért igyekszik szabadulni a test békéiből s visszaszállani a világszellembe. Ezen elmélet szerint tehát lelkünk a test elporladása után visszatér az istenségbe s ott folytatja örök életét. Ezen értelemben fogunk feltámadni a halál után, földi bajoktól és szenvedésektől ment és örök életet folytatni ; ezen értelemben halhatatlan a lélek. Ezt a hitét igazolta halálával is, mert mikor a börtönben bürök-itallal való kivégzésre ítélve töltötte utolsó napjait, egészen megmerevülésig a legkisebb félelmet sem mutatta a haláltól. Meghatva járok a kivilágított sírok közt, a gyászolók mindegyikének fájdalmát érezem, zokogásuk visszhangzik szivemben. Alig van halandó, aki halottak napján valami kedves halottját ne siratná ; ez élete vigasztaló reményét, korán elhunyt gyermekét követeli vissza a sírtól, az élete boldogságát, hitvesét siratja, a másik jegyesét, az árva gyerek mindenét veszté és siratja elhalt szülőjében s kesereg a sors kegyetlensége miatt. Mindenki szabadon kiönté lelke bánatát. Nekem is van halottam, melyet évről-évre növekvő bánattal siratok; siratom életem tavaszát, a soha vissza nem térő ifjúságomat ; eltűnik lassankint a nélkül, hogy szép virágait, a reményeket felüdítette volna a legszebb érzés, a szerelem ; szeretet nélkül pedig élni nagyon örömtelen olyan szívnek, mely nagyon tud érezni és szeretni. Kell, a kit szeressünk s a ki szeressen ; a szeretet a boldogság alapja és fontos része. A kit csak egy szív is szeret s a ki szeret, az bármennyit szenved, boldogtalan nem lehet, szeretet nélkül pedig minden más vágy teljesülése mellett is csak bolyongás ez a rövid élet a siralom völgyében. A lélek nem értste a testi szenvedéseket ; olyan boldogság vár reánk a halál után is. Némely ember alvás alatt érzi magát csak boldognak, mert nem tud semmiről, az élet gondjai nem gyötrik; a halál is álom, csakhogy hosszú, örökkévaló, tehát nem lehet rész. És mégis az emberiség mindig félt a haláltól, de soha ki nem kerülhette ; egész földi létünkben gondolunk a halál utáni állapotra, de el sem tudjuk gondolni, milyen lehet az; valami megmagyarázhatlan sötétségnek tűnik föl , azért félünk tőle, mert nem ismerjük. Születésünkkor nem félünk a reánk váró élettől, pedig mennyi bajt és fájdalmat tartogat számunkra, a halál utáni állapottól félünk, holott bizonyos, hogy szenvedésektől mentve leszünk benne. Nem büntetés, nem csapás tehát reánk a halál, de megváltás sok szenvedéstől; azért boldogok a halottak, mert ők már túl vannak mindezeken a fájdalmakon és boldogtalanok az élők, mert egy órával sem tudják előre, milyen bajok várnak reájuk. Testünknek sorsa bizonyos: a halál után szétmálik, porrá változik ; de mi lesz lelkünkkel ? A lélek jövőjéért aggódott mindig az élé s bizonytalansága megszomoritja rövid földi életét; ezen bizonytalanság tudata minden örömébe mintegy mérget csepegtet. A halottak napját az emberiség azért emeli ki a többi ünnepnap között, hogy ezekkel a fájó gondolatokka foglalkozzék ; valójában nem is ünnepnap mint a többi, hanem a magába szállásra szánt idő, mikor lelkünk megnyugtatása végett keressük az összeköttetést, titokban kérdezősködvén azon állapotról, melyben ők örök álmukat alusszák. Azért ezen értelemben az emberiségnek ez a legegyetemesebb ünnepe, vagy jobban mondva gyásznapja, melyet nem lehet vallásfelekezethez kötni, mert a halál egyformán vár mindnyájunkra ; a halál után megszűnik köztünk minden különbség, vagyonbani, társadalmi állásban s ekkor jutunk az igaz egyenlőségbe; a temető fái alatt valósul meg az eszményi testvériség, melyért az emberek életökben küzdenek, az, hogy egyiknek teste százados márvány sírboltban nyugszik, a másiké elrejtve valahol az erdőben porlik, vagy a tenger fenekén, nem tesz semmit, mert az nincs kihatással a lélek másvilági életére. De hát mi lesz a lélekkel ? ez a kérdés már azóta foglalkoztatja és kínozza az emberiséget, ahogy először látták, hogy testvérek, az emberiséget ahogy először látták, hogy testvérek, az ember, aki velük együtt élt, megszűnt beszélni s bárhogy költötték, mozdulatlan és szótlan maradt. A halál tehát a gondolkodás legrégibb kérdése s mégis a legtitkosabb, holott minden ember foglalkozik a megfejtésével. Csak világosságot lehet vetni reá, mint arra a kérdésre, hogy mi a fény, a sötétség ? Legmegnyugtatóbb módon világította mi életünk és lelkünk mivoltát eddig a régi görög bölcs, Sokrates, 2300 évvel ezelőtt. Szerinte a világ mindenséget szellem, az istenség tölti be, mely rendben tartja a világtestek mozgását, egyiket mégsemmisiti, másikat teremt s óriás munkát végez a világűrben ; ebből a világszellemből jut egy parányi rész az emberi testbe, azt mozgatja s bölcsen igyekszik annak életét vezetni, kormányozni, uralkodik a test fölött; de mily csekély ereje van az emberi testnek ! ezt érzi a lélek, fáj neki nagyon ez a korlátozottság, hiszen mint a világszellemnek része testünkbe lépése előtt hozzá volt szokva a világot kormányzó óriási munkához és alkotásokhoz, parányi erejű testünkben pedig csekély, gyarló munkára van 1903. november 1.