Szabadság, 1901. december (28. évfolyam, 278-301. szám)

1901-12-01 / 278. szám

2 SZABADSÁG 1901. deczember I. Házi és társadalmi nevelés. IX. Irta: Gramma Dome. Nagyságos asszonyom! Szinte félve nyúlok tollamhoz, hogy nagy­ságos asszonyomnak ismét a nevelés dolgairól írjak, de felbátorit levelének azon biztositó ki­tétele : „oh, folytassa kérem, oly szívesen ol­vasom leveleit“. Méltóztassék elhinni, én is na­gyon szívesen írom őket, mert­ az igazat meg­vallva, egyetlen munkám után sem arattam olyan sikert, mint a­minőt tolmácsol nekem nagyságos asszonyom szíves érdeklődése. Szinte el tudom képzelni, mint mosolyog nagyságos asszonyom felelmem oly őszinte be­ismerésén is, mint a­ki tudja, hogy a félénkség nem mindig vele született hiba a gyermeknél, azt méltóztatik talán gondolni, hogy félénksé­gemért felelősség ért kicsiny koromban volt oktalan dajkámat, vagy pedig, hogy szegény néhai édes­anyám verte volt belém ezt a ter­mészetet. Mert hiszen köztudomású és szomorú valóság, hogy sok családnál, „ha a kisded sír vagy rosszalkodik, ahelyett, hogy valódi okát kutatnák, ráijesztenek s azzal akarják őt csil­lapítani“. Kopogtatnak, vagy más ismeretlen hangot utánoznak és amellett mondogatják: „Jön a bubus, a hétfejű sárkány, elvisz a vas­­orrú bába, a fekete farkas, a nagyszakállú zsidó“ stb. Sokszor a gyermekijesztésre nagyon alkal­mas kéményseprőt is hívogatják: „vigyed el ezt a rész gyermeket“ ! Nem, nem nagyságos asszonyom. „Nem vagyok úri családból való. Nem volt nekem selyem pap­lan takaró. Tanító mester volt Is­tenben boldogult jó édes atyám és habár mű­vész volt a maga mesterségében, még­sem él­hetett úri módon. Aztán — és igen jellemző a mi viszonyainkra — kevés ember van, aki a tanítót úrnak tartja. Pedig az. Valóban az. Azaz, hogy jobban érdemli ezt a jelzőt, mint sok más halandó, akinek könnyen osztogatják. Mondom nem volt nekem sem okos, sem okta­lan dadám. Szegény édes­anyám sem ijesztett meg soha, sőt ellenkezőleg, ha eljött a kémény­­seprő, már messziről azzal, mutogatta: látod azt a fekete embert? Tudod-e miért olyan fekete? azért, mert az tisztítja a kéményeket, aztán a koromtól lesz olyan fekete, de ha megmosdik, olyan fehér­­, mint mi. így bátorított, így világosított fel az én jó anyám és a­mikor a a kéményseprő hozzánk is eljött, édes­anyám az ölébe vett és kimentünk a konyhára fogadni a jövevényt. Anyám barátságosan beszélt vele, a kéményseprő szolgálatkész mozdulataiból pe­dig észrevehettem, meggyőződhettem, hogy nincs mitől félnem. Igaz, hogy az első a kalomrdal kissé inamba szállott a bátorságom és úgy ka­paszkodtam az édes­anyám nyakába, hogy ha bizony máskor sem volt több a napszám és másfelé ilyenkor őszi-téli időben még annyit sem fizetnek. Szerencsére belátták ezt minden nagyobb kellemetlenkedés nélkül a munkások is és dologhoz láttak, mert hát — élni kell. Az „Ébresztő“ körül lévő urak elvekkel és ta­nácsokkal szolgálnak ugyan, de kenyeret, hajh kenyeret azt nem adnak . . . erősebb legény lettem volna, bizonyára elment volna édes jó anyámnak a kedve, hogy ölében cipelgessen. De aztán megszoktuk egymást. Sőt amikor máskor is eljött, szappant kínáltam neki: bácsi, mosakodjon! mert nagyon fekete. Bizonyára ezen udvariassági tényben is több volt a félelemből, mint a bátorságból, de hát megszoktam ez utóbbit is, mert meggyőződtem, hogy még­sem olyan fekete az ördög, mint a­minőnek látszik Visszatérve a bábuc­oz, méltóztassék csak elképzelni, mennyi bajt okoznak a tudat­lan dajkák és azon oktalan „édes mamák“, akik a­helyett, hogy távol tartsák a gyermeke­ket mindentől, a­mitől a gyermek elrémülne, vagy megijedne, mesterségesen fejlesztik azt a pici kis csíráját a félelemnek, a­melyet a gyer­mek a világra hoz Ugyan nem minden, de a legtöbb gyermek már az első napon félelmet árul el ösztönszerü mozgásaival. Nem lesz érdek­lődén tudnunk azt, hogy ezen ösztönszerű féle­lemnek némi alapja abban rejlik, hogy pl. az ál­dott állapotú anya hirtelen megijed. Igen érdekes azon feljegyzés, hogy »egy nő, ki gyakran és erősen ijedezett, három hónappal gyermekének születése előtt érezte, hogy magzata rángatód­­zik Nem kevésbé érdekesek és megszívlelendők Bell K. intő feljegyzései. Ezek szerint nem fél még a 6 —7 hónapos gyermek, hogy ha őt fel­emeljük, de ha lefelé eresztjük, nagy félelmet árul el. Ha az édes mama, vagy Lotti kisas­­­szony lábra állítja a kis Luciufc és tárt karjai­val védi „nem kis félelem nélkül,“ bár nagyon is ügyel arra, hogy ne legyen távol a mamától vagy Lotti kisasszonytól, „hogy ha leesnék, a mama vagy dajka ölébe essék“ ha a kis gyer­mek a járást próbálja meg és elesik, bizony nem egyhamar telik neki kedve a járás mester­ségét megtanulni, inkább négykézláb jár ne­vetve, mint diceg döcögjön nagy félénkséggel. Igaz, hogy ez az ösztönszerű félelem idővel elmúlik. Akkor tudniillik, hogy ha a gyermek megnő és látja, hogy ha áll, nélkülözheti a dajka védő karjait, ha jár, ritkábban érintkezik az arra a padló­deszkájával, ha elesik pedig, fel is tud kelni De ha mi nevelők ezt megelőzőleg mesterségesen istápoljuk a gyermek félelmét, akkor az maradand lesz Bebizonyított tény, hogy a 3 —10 hónapos cse­csemőnél a hallás okoz inkább félelmet mint a lá­tás. A tűzvész lángjaiban gyönyörködik a kis gyer­mek és gyönyörködésének azáltal ad kifejezést, hogy mosolyogva kapálódzik a kezeivel, hogy a lángokat megfogja. De ha trombita hangot hall, megáll a lélegzete, majd ismét gyorsul, figyel és igyekszik a dajka vagy a mama testé­hez simulni. Ha villámlik és mennydörög, a gyer­­mek ez utóbbitól fél. Vannak nagyságos asszonyom, nagyobb sza­bású nevelő tudósok, akik állítják, hogy a féle­lem nemcsak anyai, hanem ősanyai örökség. Valósággal csoda, hogy a sok városatya-jelölt közül egynek sem jutott eszébe szegedi min­tára újjászervezni a törvényhatóságot s megsza­­porítani a városatyák számát. Mindjárt több lett volna a kilátás . . . Bárnemt legyen is, én mégis azt tartom, hogy a neveléstől sok függ. A szülők, a környezet nyu­godtsága elegendő, hogy a gyermekből a félel­met kiirtsa. De viszont félénk szülők gyermekei soha sem lehetnek bátor székelyek. Nagy feladat vár e tekintetben a szülőkre és nevelőkre és ajánlatos volna, hogy a félelem mibenlétével és lélektani okaival megismerked­jenek és különösen a gyermeki első években ke­rüljenek el mindent, a­mi félelem gerjesztő. Amit a gyermek megszok, a­mi előtte min­dennapos, az nem ébreszt benne félelmet. Ami szokatlan, amit ritkán lát attól fél a kis gyer­mek. A gyermek kicsiny korában neki megy a kutyának, játszani szeret ve e, mert esetleg látta, hogyan játszik vele édes­apja, vagy nagyobbik testvére; a cicával is szívesen játszik, akár a mac­ka az egérrel, de amikor a cicuska belekar­mol a kis arcába, sok idő kell, amíg hozzá nyúl. A paraszt fiú neki megy lónak, tehénnek féle­lem nélkül, a kis urfi gyerek a juhtól is elsza­lad. A bárányhoz is félve nyúl és a zsákban sivitó malaccal meg sem akar ismerkedni, ha­mar befut a harmadik szobába és ha a malac nagyon sivit, a kis urfi már a sifonban próbál­gatja, hány percig tudja a lélegzetét visszatar­tani. De azért a kulcslyukon mégis kikukucskál, mert kíváncsisága nagyobb aranyakat ölt mint a félelme, mivel hogy biztonságban érzi az ir­háját. Nem hagyhatom szó nélkül Nagyságos as­­­szonyom némely szülők ama balgaságait sem, hogy mikor a gyermek közel jár a tanköteles korhoz, és ha valami cintalanságot követ el, azzal ijesztgetik, hogy „ne megállj, majd felad­lak az iskolába , majd ád neked a tanító úr“. A lelkiismeretes tanító rövid pár nap alatt ugyan helyrehozza azt a balgaságot, mert ép­pen ellenkezőleg mutatja be magát tanítvá­nyainak, de azért mégsem maradhat megrovás nélkül az ijesztgetés. Mert egyik hibát követi a másik. Amikor a gyermek tapasztalja, hogy milyen édes bácsi a tanító úr, egyúttal azon ke­serű tapasztalatra is jut, hogy a mamuska, a papuska vagy pedig Henrette kisasszony hazu­dott. — Ugyebár Nagyságos asszonyom ! az ilyen tekintélyhez aztán gratulálhatunk ? — a szülőknek ! Szó sincs róla. Bármennyire igyekezzünk helyesen eljárni, célunkat soha sem érhetjük el. De legalább megközelíthetjük. A gyermeket nemcsak a mama meg az apa, hanem a Hen­riette vagy Lotti kisasszonyokon kívül még a környezete is neveli, és lehetetlen őt minden rossztól visszatartani. Ámde épp ezen szomorú valóság arra int bennünket, hogy legalább mi ne szaporítsuk a rossz és helytelen benyomá­sokat. Annál inkább nem, mert a mi benyomá­saink hatásosabbak és jobban megmételyezik az idegen benyomásokat, melyeket mi okkal-móddal és természetet után nagyon is gyengíthetünk­ el. Dicséret érte Hegy­esi Mari asszonynak, a nagy művésznőnek és Kacziány Violának, a kiválóan nagy tehetségű kezdő, de szintén mű­vésznőnek és dicséret a társulat többi tagjainak is, akiknek nemes ambíciója ritka szép sikerre vezetett. * Megjött a közigazgatási bizottság döntése is a városi virilisek dolgában s igy most már mi sem áll útjában a városatya választásnak. Még a héten okvetlenül rendkívüli közgyűlést tartanak, amelyen megállapítják a választások napját minden valószínűség szerint december 15-ében. Ehez képest természetesen egyszerre új lendületre kaptak a választási mozgalmak, sőt már kevésbé és legkevésbé hivatalos liszták is forognak közkézen, amelyeknek terjesztői föltétlen kezességet vállalnak, hogy az ő lisz­­tájuk megy keresztül a választáson. Mondani sem kell, hogy minden egyes bizottsági tagsági helyre legalább négy-öt aspiráns van, akik most hol nyíltan, hol titokban, hol személyesen, hol megbízottjaik által­­ dolgoznak. A választók, a boldog választók, egyebet sem tesznek, mint látogatókat fogadnak és ígérik a szavazatukat. * Hogy Tháliáról se feledkezzem el, örömmel konstatálom, hogy Brieux hatalmas darabja „A város talár“ nagy sikert ért el a mi színpadun­kon. Kétszeres érdeklődéssel várta a közönség a jeles szerző darabját most, amikor Párisban a cenzúra megakadályozta a „Les avariés“ színre hozatalát. Csodálatos, hogy az emberek nem akarják elismerni, hogy milyen ostobák. Hogy nem elég az iskola tanítása, hogy tanítani kell mindenütt, mint a régi görögöknél, az utcákon, a tereken, az erdőn, a mezőn és hogy tanítani kell legfőképen ott, ahol arra a legalkalmasabb a hely: a színpadon. A vörös talár­ról külön­bözők a vélemények, egyet azonban minden kritikus elismer, hogy szükséges volt, hogy kellett ez a darab, amely nemcsak a franciák, de a világ összes bíráit arra figyelmezteti: »Vigyázzatok ti, akiknek kezében van a hata­lom, hogy embertársaitok fölött ítéljetek, vi­gyázzatok nagyon, mert ti is emberek vagytok“. A remek dráma Nagyváradon óriási sikert ért . A hangverseny­ szezon 13 elkövetkezett s itt nálunk, Nagyváradon, Burmester, a híres csodahegedüs nyitotta meg a koncertek sorát. S még ezt a művészi eseményt el sem feled­hettük, már egy másik nagy st­lü hangverseny­ről kapunk hírt. Jön Klárika, az ország ara­nyos Klárikáj­a, akit azóta sem volt alkalmunk Nagyváradon látni, amióta Halász Lajos kollegánk vezetése alatt macskazenét adtunk Szalóky Eleknek, aki világfájdalmában kedve­zőtlen kritikát mert írni Klárikáról. Annál nagyobb örömmel vette tehát tudomásul Nagy­várad közönsége, hogy Klárika jön. Nem is kell reá sokáig várni, hétfőn este már élvezni és csodálni fogjuk elragadó bűvös-bájos művé­szetét a Fekete Sas nagytermében, mely bizo­nyára sok-sok idő óta nem volt olyan zsúfolt, mint most lesz, a Klárika hangversenyén. PPP-

Next