Szabadság, 1901. december (28. évfolyam, 278-301. szám)
1901-12-01 / 278. szám
2 SZABADSÁG 1901. deczember I. Házi és társadalmi nevelés. IX. Irta: Gramma Dome. Nagyságos asszonyom! Szinte félve nyúlok tollamhoz, hogy nagyságos asszonyomnak ismét a nevelés dolgairól írjak, de felbátorit levelének azon biztositó kitétele : „oh, folytassa kérem, oly szívesen olvasom leveleit“. Méltóztassék elhinni, én is nagyon szívesen írom őket, mert az igazat megvallva, egyetlen munkám után sem arattam olyan sikert, mint aminőt tolmácsol nekem nagyságos asszonyom szíves érdeklődése. Szinte el tudom képzelni, mint mosolyog nagyságos asszonyom felelmem oly őszinte beismerésén is, mint aki tudja, hogy a félénkség nem mindig vele született hiba a gyermeknél, azt méltóztatik talán gondolni, hogy félénkségemért felelősség ért kicsiny koromban volt oktalan dajkámat, vagy pedig, hogy szegény néhai édesanyám verte volt belém ezt a természetet. Mert hiszen köztudomású és szomorú valóság, hogy sok családnál, „ha a kisded sír vagy rosszalkodik, ahelyett, hogy valódi okát kutatnák, ráijesztenek s azzal akarják őt csillapítani“. Kopogtatnak, vagy más ismeretlen hangot utánoznak és amellett mondogatják: „Jön a bubus, a hétfejű sárkány, elvisz a vasorrú bába, a fekete farkas, a nagyszakállú zsidó“ stb. Sokszor a gyermekijesztésre nagyon alkalmas kéményseprőt is hívogatják: „vigyed el ezt a rész gyermeket“ ! Nem, nem nagyságos asszonyom. „Nem vagyok úri családból való. Nem volt nekem selyem paplan takaró. Tanító mester volt Istenben boldogult jó édes atyám és habár művész volt a maga mesterségében, mégsem élhetett úri módon. Aztán — és igen jellemző a mi viszonyainkra — kevés ember van, aki a tanítót úrnak tartja. Pedig az. Valóban az. Azaz, hogy jobban érdemli ezt a jelzőt, mint sok más halandó, akinek könnyen osztogatják. Mondom nem volt nekem sem okos, sem oktalan dadám. Szegény édesanyám sem ijesztett meg soha, sőt ellenkezőleg, ha eljött a kéményseprő, már messziről azzal, mutogatta: látod azt a fekete embert? Tudod-e miért olyan fekete? azért, mert az tisztítja a kéményeket, aztán a koromtól lesz olyan fekete, de ha megmosdik, olyan fehér, mint mi. így bátorított, így világosított fel az én jó anyám és amikor a a kéményseprő hozzánk is eljött, édesanyám az ölébe vett és kimentünk a konyhára fogadni a jövevényt. Anyám barátságosan beszélt vele, a kéményseprő szolgálatkész mozdulataiból pedig észrevehettem, meggyőződhettem, hogy nincs mitől félnem. Igaz, hogy az első a kalomrdal kissé inamba szállott a bátorságom és úgy kapaszkodtam az édesanyám nyakába, hogy ha bizony máskor sem volt több a napszám és másfelé ilyenkor őszi-téli időben még annyit sem fizetnek. Szerencsére belátták ezt minden nagyobb kellemetlenkedés nélkül a munkások is és dologhoz láttak, mert hát — élni kell. Az „Ébresztő“ körül lévő urak elvekkel és tanácsokkal szolgálnak ugyan, de kenyeret, hajh kenyeret azt nem adnak . . . erősebb legény lettem volna, bizonyára elment volna édes jó anyámnak a kedve, hogy ölében cipelgessen. De aztán megszoktuk egymást. Sőt amikor máskor is eljött, szappant kínáltam neki: bácsi, mosakodjon! mert nagyon fekete. Bizonyára ezen udvariassági tényben is több volt a félelemből, mint a bátorságból, de hát megszoktam ez utóbbit is, mert meggyőződtem, hogy mégsem olyan fekete az ördög, mint aminőnek látszik Visszatérve a bábucoz, méltóztassék csak elképzelni, mennyi bajt okoznak a tudatlan dajkák és azon oktalan „édes mamák“, akik ahelyett, hogy távol tartsák a gyermekeket mindentől, amitől a gyermek elrémülne, vagy megijedne, mesterségesen fejlesztik azt a pici kis csíráját a félelemnek, amelyet a gyermek a világra hoz Ugyan nem minden, de a legtöbb gyermek már az első napon félelmet árul el ösztönszerü mozgásaival. Nem lesz érdeklődén tudnunk azt, hogy ezen ösztönszerű félelemnek némi alapja abban rejlik, hogy pl. az áldott állapotú anya hirtelen megijed. Igen érdekes azon feljegyzés, hogy »egy nő, ki gyakran és erősen ijedezett, három hónappal gyermekének születése előtt érezte, hogy magzata rángatódzik Nem kevésbé érdekesek és megszívlelendők Bell K. intő feljegyzései. Ezek szerint nem fél még a 6 —7 hónapos gyermek, hogy ha őt felemeljük, de ha lefelé eresztjük, nagy félelmet árul el. Ha az édes mama, vagy Lotti kisasszony lábra állítja a kis Luciufc és tárt karjaival védi „nem kis félelem nélkül,“ bár nagyon is ügyel arra, hogy ne legyen távol a mamától vagy Lotti kisasszonytól, „hogy ha leesnék, a mama vagy dajka ölébe essék“ ha a kis gyermek a járást próbálja meg és elesik, bizony nem egyhamar telik neki kedve a járás mesterségét megtanulni, inkább négykézláb jár nevetve, mint diceg döcögjön nagy félénkséggel. Igaz, hogy ez az ösztönszerű félelem idővel elmúlik. Akkor tudniillik, hogy ha a gyermek megnő és látja, hogy ha áll, nélkülözheti a dajka védő karjait, ha jár, ritkábban érintkezik az arra a padlódeszkájával, ha elesik pedig, fel is tud kelni De ha mi nevelők ezt megelőzőleg mesterségesen istápoljuk a gyermek félelmét, akkor az maradand lesz Bebizonyított tény, hogy a 3 —10 hónapos csecsemőnél a hallás okoz inkább félelmet mint a látás. A tűzvész lángjaiban gyönyörködik a kis gyermek és gyönyörködésének azáltal ad kifejezést, hogy mosolyogva kapálódzik a kezeivel, hogy a lángokat megfogja. De ha trombita hangot hall, megáll a lélegzete, majd ismét gyorsul, figyel és igyekszik a dajka vagy a mama testéhez simulni. Ha villámlik és mennydörög, a gyermek ez utóbbitól fél. Vannak nagyságos asszonyom, nagyobb szabású nevelő tudósok, akik állítják, hogy a félelem nemcsak anyai, hanem ősanyai örökség. Valósággal csoda, hogy a sok városatya-jelölt közül egynek sem jutott eszébe szegedi mintára újjászervezni a törvényhatóságot s megszaporítani a városatyák számát. Mindjárt több lett volna a kilátás . . . Bárnemt legyen is, én mégis azt tartom, hogy a neveléstől sok függ. A szülők, a környezet nyugodtsága elegendő, hogy a gyermekből a félelmet kiirtsa. De viszont félénk szülők gyermekei soha sem lehetnek bátor székelyek. Nagy feladat vár e tekintetben a szülőkre és nevelőkre és ajánlatos volna, hogy a félelem mibenlétével és lélektani okaival megismerkedjenek és különösen a gyermeki első években kerüljenek el mindent, ami félelem gerjesztő. Amit a gyermek megszok, ami előtte mindennapos, az nem ébreszt benne félelmet. Ami szokatlan, amit ritkán lát attól fél a kis gyermek. A gyermek kicsiny korában neki megy a kutyának, játszani szeret ve e, mert esetleg látta, hogyan játszik vele édesapja, vagy nagyobbik testvére; a cicával is szívesen játszik, akár a macka az egérrel, de amikor a cicuska belekarmol a kis arcába, sok idő kell, amíg hozzá nyúl. A paraszt fiú neki megy lónak, tehénnek félelem nélkül, a kis urfi gyerek a juhtól is elszalad. A bárányhoz is félve nyúl és a zsákban sivitó malaccal meg sem akar ismerkedni, hamar befut a harmadik szobába és ha a malac nagyon sivit, a kis urfi már a sifonban próbálgatja, hány percig tudja a lélegzetét visszatartani. De azért a kulcslyukon mégis kikukucskál, mert kíváncsisága nagyobb aranyakat ölt mint a félelme, mivel hogy biztonságban érzi az irháját. Nem hagyhatom szó nélkül Nagyságos asszonyom némely szülők ama balgaságait sem, hogy mikor a gyermek közel jár a tanköteles korhoz, és ha valami cintalanságot követ el, azzal ijesztgetik, hogy „ne megállj, majd feladlak az iskolába , majd ád neked a tanító úr“. A lelkiismeretes tanító rövid pár nap alatt ugyan helyrehozza azt a balgaságot, mert éppen ellenkezőleg mutatja be magát tanítványainak, de azért mégsem maradhat megrovás nélkül az ijesztgetés. Mert egyik hibát követi a másik. Amikor a gyermek tapasztalja, hogy milyen édes bácsi a tanító úr, egyúttal azon keserű tapasztalatra is jut, hogy a mamuska, a papuska vagy pedig Henrette kisasszony hazudott. — Ugyebár Nagyságos asszonyom ! az ilyen tekintélyhez aztán gratulálhatunk ? — a szülőknek ! Szó sincs róla. Bármennyire igyekezzünk helyesen eljárni, célunkat soha sem érhetjük el. De legalább megközelíthetjük. A gyermeket nemcsak a mama meg az apa, hanem a Henriette vagy Lotti kisasszonyokon kívül még a környezete is neveli, és lehetetlen őt minden rossztól visszatartani. Ámde épp ezen szomorú valóság arra int bennünket, hogy legalább mi ne szaporítsuk a rossz és helytelen benyomásokat. Annál inkább nem, mert a mi benyomásaink hatásosabbak és jobban megmételyezik az idegen benyomásokat, melyeket mi okkal-móddal és természetet után nagyon is gyengíthetünk el. Dicséret érte Hegyesi Mari asszonynak, a nagy művésznőnek és Kacziány Violának, a kiválóan nagy tehetségű kezdő, de szintén művésznőnek és dicséret a társulat többi tagjainak is, akiknek nemes ambíciója ritka szép sikerre vezetett. * Megjött a közigazgatási bizottság döntése is a városi virilisek dolgában s igy most már mi sem áll útjában a városatya választásnak. Még a héten okvetlenül rendkívüli közgyűlést tartanak, amelyen megállapítják a választások napját minden valószínűség szerint december 15-ében. Ehez képest természetesen egyszerre új lendületre kaptak a választási mozgalmak, sőt már kevésbé és legkevésbé hivatalos liszták is forognak közkézen, amelyeknek terjesztői föltétlen kezességet vállalnak, hogy az ő lisztájuk megy keresztül a választáson. Mondani sem kell, hogy minden egyes bizottsági tagsági helyre legalább négy-öt aspiráns van, akik most hol nyíltan, hol titokban, hol személyesen, hol megbízottjaik által dolgoznak. A választók, a boldog választók, egyebet sem tesznek, mint látogatókat fogadnak és ígérik a szavazatukat. * Hogy Tháliáról se feledkezzem el, örömmel konstatálom, hogy Brieux hatalmas darabja „A város talár“ nagy sikert ért el a mi színpadunkon. Kétszeres érdeklődéssel várta a közönség a jeles szerző darabját most, amikor Párisban a cenzúra megakadályozta a „Les avariés“ színre hozatalát. Csodálatos, hogy az emberek nem akarják elismerni, hogy milyen ostobák. Hogy nem elég az iskola tanítása, hogy tanítani kell mindenütt, mint a régi görögöknél, az utcákon, a tereken, az erdőn, a mezőn és hogy tanítani kell legfőképen ott, ahol arra a legalkalmasabb a hely: a színpadon. A vörös talárról különbözők a vélemények, egyet azonban minden kritikus elismer, hogy szükséges volt, hogy kellett ez a darab, amely nemcsak a franciák, de a világ összes bíráit arra figyelmezteti: »Vigyázzatok ti, akiknek kezében van a hatalom, hogy embertársaitok fölött ítéljetek, vigyázzatok nagyon, mert ti is emberek vagytok“. A remek dráma Nagyváradon óriási sikert ért . A hangverseny szezon 13 elkövetkezett s itt nálunk, Nagyváradon, Burmester, a híres csodahegedüs nyitotta meg a koncertek sorát. S még ezt a művészi eseményt el sem feledhettük, már egy másik nagy stlü hangversenyről kapunk hírt. Jön Klárika, az ország aranyos Klárikája, akit azóta sem volt alkalmunk Nagyváradon látni, amióta Halász Lajos kollegánk vezetése alatt macskazenét adtunk Szalóky Eleknek, aki világfájdalmában kedvezőtlen kritikát mert írni Klárikáról. Annál nagyobb örömmel vette tehát tudomásul Nagyvárad közönsége, hogy Klárika jön. Nem is kell reá sokáig várni, hétfőn este már élvezni és csodálni fogjuk elragadó bűvös-bájos művészetét a Fekete Sas nagytermében, mely bizonyára sok-sok idő óta nem volt olyan zsúfolt, mint most lesz, a Klárika hangversenyén. PPP-