Szabadság, 1902. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1902-06-01 / 127. szám

2 is ilyen nyomatékkal és sul­lyal csak a köz­bizalom erejével fellépő államférfit képes megvédelmezni. Ezek azok a kedvező jelenségek melye­ket a lefolyt ülésszak eseményeiből — fik­­szírozni óhaj­ottunk. Improduktivitás a legis­­latorius téren, de biztató jelenségek a jövő politikai alakulásra! — Íme a lefolyt szes­­­szió karakterisztikonja. Politikai hírek. A román iskolák szubvenciója. Aradról jelentik a Rad. Lev.-nek : Az aradi szinodus ülést tartott, hogy a nagyváradi viká­­riátus alá tartozó román iskolák állami segítése felől határozzon Az állami segély elfogadása el­len heves szavakban kikelt Rotariu Pál ügy­véd, ki a Himsea-párt egyik vezére. Man­gr­a Vazul ellenben fölhívta a szinodus figyelmét az az iskolák állapotára, a kormány iránt való bi­zalmatlanságra okot föntorogni nem lát. Az ál­­lam segítséget minden skrupulus nélkül el lehet fogadni. Hamsen Ágoston, aki tudvalevőleg az egyik püspökjelölt, ellene szavaz annak, hogy a román iskolák államsegítséget ne vegyenek igénybe. A többség, Mangrával élén, az állam­segély kérését szavazattöbbséggel elhatározta és fölírnak ez ügyben a közoktatásügyi minisz­terhez. Bosnyákok a delegációban. Budapesti tudósítónk táviratozza : A delegáció mai ülésére egész sereg bosnyák ember jött el és hallgatta végig a karzaton s bosnyák vitát mind­addig, a­mig Káll­a­y Béni közös pénz­ügyminiszter fel nem szólalt. Ekkor mintegy ütésre, mindnyájan felkeltek és szó nélkül eltá­voztak, a­mi nagy derültséget keltett. A bosnyákok különben egy panaszos füze­tet is szétosztattak a delegátusok között, de e füzetben felsorolt vádjaikat Kállay miniszter alaposan megcáfolta. SZABADSÁG 1902. junius 1. A bosnyák költsépzés, Budapest, május 31. — Saját, tudósi tönktől. — A magyar delegáció ma Andrássy Gyula gróf elnöklete alatt teljes ülést tartott, a­me­lyen első sorban harmadszori olvasásban is el­fogadták a külügyi költségvetést. Ezután a magyar és osztrák delegációk ha­tározatainak összeegyeztetésére kiküldendő he­tes albizottság tagjaivá megválasztottak : Dániel Ernő dr., Faik Miksa, Hegedűs Sándor, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Perczel Dezső és Szerb György. Bosznia költségvetése. Münnich Aurél előadó az egyesült ve­gyes albizottság nevében elfogadásra ajánlja Bosznia és Hercegovina költségvetését. W­i­t­c­e­k Frigyes grófnak kifogása van a zárszámadások egyes adatai ellen és a közös aktivákról kimerítő kimutatást óhajt. Magát a megszállott tartományok költségvetését elfo­gadja, de nem fogadja el a hegyi ütegekre elő­irányzott és az ottani csapatok létszámának eme­lésére szánt költségeket. Nem tartja ugyanis megengedhetőnek, hogy az amúgy is terhektől roskadozó ország újabban megterheltessék meddő kiadásokkal Rakovszky István nem érti, mily jogon tárgyalják itt ezt a költségvetést, holott Bosz­niának más a szouverénje, más a kormánya s a mellett a senki országa Bosznia. De hát Bosz­niával azt lehet tenni, amit akarnak, Kállaynak szabad keze van A velencei Márk-téren oly szelídek a galambok, hogy az idegenek kezéből is eszik a kukoricát. Itt a galamb szerepét a sajtó játsza, a­mely Kállay kezéből szedi az aranyos búzakalászokat és ennek üdvös hatása alatt bármi történik is Boszniában, a sajtó min­dig hallgat felőle, miként a sír. Nem lát, nem hall senki semmit, még a Budapest utcáin járkáló panaszos bosnyák kül­döttséget sem. Boszniával való helyzetünket tarthatatlan­nak mondja. A kormányzati rendszer tette tart­hatatlanná. A bosnyák adminisztráció a Bach rendszer bosnyák kiadásban. Az emberi jogokat lábbal tiporják, spicli rendszer uralkodik, s ilyen körülmények közt nem csoda, ha a pénzügymi­niszter Boszniában eredmények helyett csak elé­­gületlenséget tud felmutatni. Boszniában nincs szabad sajtó, vannak a kormány ál­tal sugal­mazott újságok, melyeket nem olvas senki, de olvassák a horvát újságokat, melyek az elle­nünk való gyülölséget egyre szí­ják. A Reamter* politika szerencsétlen voltát festi, elmondja, hogy elidegenednek tőlünk a szerbek, a törökök meg elmennek szuverénjükhöz a török szul­tánhoz, aki őket elszállásolja és megnyugtatja őket, úgy hogy megelégedetten, távoznak el tőle. Bosznia számára népképviseletet kér. Ki­fejti, hogy a­milyen szerencsétlen, Bosznia ad­minisztrációja, époly szerencsétlen az a gazda­sági politika, melyet ott követnek. A bosnyák mohamedánok helyzetét tárja fel, akikkel a legbrutálisabban és legigazságta­­lanabbul bánnak. Erre példákat sorol fel. Hi­báztatja a kormány azon intézkedését, hogy az ok nélkül kivándoroltak hazájukba vissza nem térhetnek. Kérdi a minisztertől, ki adta meg neki a jogot arra, hogy Bosznia bennszülöttjeit hazátlanokká tehesse. Ilyen intézkedések növe­lik a mi leglelkesebb és legelszántabb ellensé­geinket. Az a meggyőződése, hogy a szerencsét­len kormányzatnak épen az ellenőrzés hiánya az oka, azért indítványozza, hogy küldessék ki egy országos bizottság a Bosznia-hercegovinai állapotok tanulmányozására, hogy tájékozást szerezzen arról, valjon alaposak-e a mohamedán bosnyákok panaszai, és ha igen, minél előbb orvosoltassanak. A bizottság működéséről tegyen jelentést a jövő évi delegációnak. Ok­olicsányi László nem kíván a költ­ségvetéssel foglalkozni, csak azon visszaélések­kel akar foglalkozni, melyeket a bosnyák moha­medánok a delegáció elé terjesztett emlékiratuk­ban elpanaszolnak. Helgteleníti azt, hogy Boszniában is nemzetiségi kérdést csinálnak azáltal, hogy hol a török mohamedánok, hol meg a szerbeket és horvátokat nyomják el. Eb­ben a szellemben kormányozni nem lehet. Csat­lakozik Rikovszky indítványához. Elnök: Ki akar még szólani ? Rakovszky István kijelenti, hogy sze­retné előbb a közös pénzügyminiszter válaszát hallani és azután fog szót kérni. Kállay Báni közös pénzügyminiszter ki­jelenti, hogy szívesen teljesíti Rakovszky kéré­sét és nyilatkozik a felmerült kérdésekben. Mindenekelőtt kijelenti, hogy maga is sze­retné, ha a bosnyák budgatet a két törvényho­zás szavazná meg. De a­míg e felett nem ha­tároznak, az eddigi uzust kell követni. A felszólalók erősen hibáztatták a bosnyák adminisztrációt. Felhozza, hogy a francia köz­­igazgatás kitűnő, Elszász és Lotaringia még­sem voltak megelégedve vele. A Bach korszak hasonlatot furcsának tartja, mert senki sincs az országban, a­ki azt a közigazgatást visszakí­­vánná. Boszniában megtartották a régi közigazga­tási beosztásokat. Nem­­ dolgoztak rohamosan, ha­nem lassú haladással a régi institúciók alapján és a nép felfogásának megfelelőleg. Mindenek­előtt a korrupció kiirtására törekedtek és az egyforma igazságszolgáltatásra, ha alant hibáz­tak, azt a felső hatóságok jóvá tették. Hivatal­nokok hibáit el nem simították, sőt azokat a nép előtt büntették. És most rátér az elégedetlenségre. Miért vannak elégedetlenek ? Hát egy másik kérdéssel nél­a veleérző emberi szívnek kell beszélni s ellenezni minden a kivándorlást gátló vagy csak meg is nehezítő intézkedést, ha azonban mezőgazdasági munkások kivándorlásáról van szó, akkor felülkerekedik a hazafi s én, aki személyesen s hosszú időn át tapasztaltam Észak- Magyarországon (Nyitra megyében) hogy a földmivesnek nincs, vagy csak ritkán van oka jogos panaszra, én volnék az első, a­ki minden szigorítást helyeselnék. S itt is ugyancsak a szív szavára hallgatok. Érzem, hogy ellenmondásba keveredtem s most ki kell magam vágnom magyarázattal. E magyarázatom azonban — félek — kissé­­ hosszú lesz, mert egész tengeri utazásomat, ott szerzett tapasztalataimat kell megírnom, vagy legalább is vázolnom. Kezdem ott, hogy tartva a hajózási ügy­nökök túlkapásaitól, Hamburgban a „Hamburg- America Limit központi irodájába mentem s ott tudakozódtam, vajjon ajánlhatják-e, hogy III. osztályban utazzak (Zwischendeck) vagy helye­sebbnek tartják-e, ha II. osztályú kabinjegyet váltok. S ott — hangsúlyozom az igazgatósági irodában s nem holmi szédelgő ügynöknél — azt az információt kaptam, hogy legcélszerűbb eltekintve attól, hogy legolcsóbb is, ha III. osztályban (Zwischendeck) utazom, mert ott kitünően el vagyok látva. Nagy eloquenciával elmondta nekem mind­azt, a­mi a külön­b c­medre küldött prospec­tus 10. oldalán olvasható s annyira persvadált, hogy én tapasztalatlan belementem a csapdába. Úgy okoskodtam, hogy hisz minden vállalat azon van, hogy minél drágábban adja el érté­keit, s első sorban, hogy ép a finomabbakon, te­hát legdrágábbakon adjon túl mielőbb. Ha te­hát az igazgatóság egy hivatalnoka nekem az olcsóbb dolgot — ez esetben helyet — ajánlja úgy azt a bizonyára személyes jóindulatból teszi s s ezen jóindulatot még meg is köszön­tem. Nos, hanem aztán a hajon alaposan meg­jártam. A meghatározott időben megjelentem a Hamburg America-Line kikötői váró­érmében s ott találkoztam jövendő baj­társaim­mal. Mily alakok ! Iszonyat fogott el, midőn láttam azo­kat a kiéhezett arcokat, midőn belenéztem azokba a szemekbe, melyekből hol a legnagyobb elkeseredés, hol meg a legvégső harcra való elszántság volt olvasható, midőn láttam azt a sok, rongyokba takart nyomort, azt a temérdek siró, rakonczátlan piszkos gyereket s meg­gondoltam, hogy ez lesz társaságom hos­­­sza 10 napon át. Ezt ígérte a prospectus pedig az ut dacára, hogy a legcsendesebb idő­ben tettük, valójában 13 napig tartott. 505 ki­vándorló (Zwischendeck-utas) volt a hajón s in­n­kább azokat tartotta a társaság 3 nappal to­­vább, csakhogy kőszénben takaríthasson. Elkép­zelhetitek ezen egy tényből magából, hogy mennyibe kerülhetett a társaságnak egy-egy IIL oszt utas ellátása ! El lettünk helyezve a „Phoenicia“ hajó fe­délzete alatt levő pincében, már­mint mi a „szerencsések“.Voltak aztán nagyon sokan, akik még egy emelettel alább az alattunk levő pin­cébe kerültek. De oda már csak el sem mertem látogatni, így tehát ezen helyiségről nem be­szélhetek. Elég az, a­mit az első, a felsőbb pincében láttam. Irtózattal gondolok vissza ezen tartózkodási helyre s mégse adnám sokért, hogy a nyomor ezen legalsóbb el nem képzelt fokával megismerkedhettem. Ha van egészséges tüdőtök, jó szemetek és főleg erős szigetek ; ha nem féltek a patkányok­tól , akkor jöjjetek velem megnézni a nyomor ezen helyét. Előbb azonban vegyetek fel ócska rész ruhát, mert ez való ebbe a bűzbe, piszokba. Ha a meredek lépcsőn lekerülve a felénk áramló bűz okozta első ájulási rohamtól fel­ocsúdtunk s szemünk a setétséghez kissé hozzá­szokott, ott látjuk magunkat egy körülbelül 10 lépés hosszú, 8 lépés széles helyiségében, mely levegőjét és világosságát az imént általunk használt lejárótól nyeri. Előrelépve vigyázzatok, Stterczegfi, Gyula, férfi-, női-, divat- és rövidáru üzlete Nagyvárad, Szánt László-tér. Ajánlja kitűnő minőségű férfi fehérneműit, legújabb nyak­­k­endőket, bélés- és rövidáruit, --------------------valamint a legújabb - . női nap- és eső­ernyőket, szalag, gombok, derékfűzők, ha­risnyák nagy választékban. Szállott áruk I--------------------Szabott Arak I Kiváló tiszteletiel : »7 28 46 Herczegh Gyula,

Next