Szabadság, 1902. augusztus (29. évfolyam, 179-203. szám)
1902-08-01 / 179. szám
1902. augusztus 1. SZABADSÁG Három galambért hat hónapi börtön. — A király kegyelme. — — julius 81. A magyar büntetőtörvénykönyvnek egyik legtarthatatlanabb része a vagyon elleni bűncselekményekről szóló fejezet, amely a mostani viszonyoknak teljesen meg nem felelő drákói szigorusággal bünteti a lopást. A vétkes és csalárd bukások tettesei, akik ezrek erejéig károsítanak meg másokat, pénzbüntetéssel vagy rövid tartamú fogházzal bűnhődnek, míg a legkisebb érték eltulajdonításáért a legtöbb esetben két esztendei fegyházzal sújt a törvény s ha az enyhítő körülmények bármilyen nagy számmal fordulnak elő, a büntetés hat hónapi börtönnél kisebb nem lehet. Bármelyik bűncselekmény büntetésénél szigorúbb különben aránylag a lopás büntetése s legelső sorban ezért szükséges a büntető törvénykönyv reformálása, amelynek különösen a lopásról szóló része jó és helyes lehetett a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején, amikor még tartott a betyárvilág és falvak egész lakossága tolvajokból állott, de teljesen helytelen, rosz és célra nem vezető mostani viszonyaink között. A tüntető törvénykönyv kegyetlen szigorúságát fényesen igazolja egy bűnügy, amelyet a mult esztendőben fejeztek be a nagyváradi törvényszék előtt. Kis István jómódú nagyszalontai gazdának András nevű 16 esztendős fia megirigyelte a szomszéd tanya tulajdonosának Madas Jánosnak három szép, búbos galambját s elhatározta, hogy azt bármi áron megszerzi magának. 1900 május 20-án este azután végre is hajtotta a tettét. Elment a szomszéd tanyára, fölmászott a padlásajtóhoz s könnyű szerrel lefeszítvén az ajtón lévő kis lakatot bement a padlásra. Ott azután megfogta a három búbos galambot, s indult vele hazafelé. Amint azonban a padlásról leért, a becsületes suhancot bántani kezdte a lelkiismerete. Meggondolta tehát jól a dolgot, elengedte a három búbost, amely azonnal visszarepült a padlásra. De már késő volt. A dolgot a tanyán észrevették és följelentették a szegény” Kis Andrást, aki ellen megindult a bűnvádi eljárás, amelynek során ő bevallott mindent, úgy, amint a dolgot itt előadták. Meg volt a főtárgyalás is. A vádlottat, tanúkat kihallgatták, a közvádló vádolt, a védő védett, a törvényszéknek pedig ítélnie kellett, mégpedig szigorúan. Kis Andrást bűnösnek mondották ki a btkv. 333. §-ába ütköző 336. §. 3. pontja szerint minősülő lopás bűntettében és ezért a 92 §. alkalmazásával elítélte a legkisebb kiszabható büntetésre, hat hónapi börtönre A vádlott, védője Szabó György dr-nak, a kiváló ügyvédnek tanácsára megnyugodott az ítéletben, minthogy a jogorvoslat amúgy sem használt volna. Az ítélet feltűnést keltett a jogászok körében, sok szó is esett róla pár nap alatt, bár mindenki belátta, hogy az ítélet jogos és hogy a törvényszék másképen nem ítélte ezt. Szabó György dr. a vádlott édesapjának a nevében a kegyelmi kérvényt adott be a Felséghez, hogy engedje el a fiú meggondolatlan csingjáért kiszabott, rendkívül szigorú s egész életre megbélyegző börtönbüntetést. A kérvényre nézve az igazságügyminiszter véleményt kért a nagyváradi királyi ügyészségtől, amely szintén rendkívül szigorúnak véleményezte a büntetést s annak leszállítását javasolta. A kegyelmi kérvény sorsa fölött legfelsőbb helyen mostanában döntöttek és a király nyolc napi fogházra szállította le a Kis Andrásra kiszabott hat hónapi börtönt. Nagyszalontán Kis István uram házában bizonyára nagy örömöt fog okozni a király kegyelme, amelyről a nagyváradi királyi ügyészség a következő értesítést küldte oda: Kis István gazdálkodónak Nagyszalonta. A nagyváradi királyi törvényszék által jogerősen hat havi börtönre ítélt fia, Kis András érdekében benyújtott kegyelmi kérvénye alapján értesítem, hogy a nagyváradi királyi főügyészség 1520—902 f. ü. számú leirata szerint ő császári és apostoli királyi felsége legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Kis Andásra lopás büntette miatt kiszabott hat havi börtön helyett nyolc napi fogházbüntetés alkalmaztassák. Felhívom, hogy fiát Kis Andrást fogházbüntetésének foganatba vétele végett, folyó évi augusztus 11 ének reggel nyolc órájára annál is inkább állítsa elő, mert ellenesetben elővezettetése iránt fogok intézkedni. Vámossy Mihály, kir. ügyész: A király kegyelme megnyugtató, de az kétségtelen, hogy a király kegyelmét nem lehet minden egyes esetben igénybe venni. Pedig a lopási esetek nagy százaléka rászorulna az ilyen korrigálásra a büntetőtörvénykönyv szigorúságával szemben. — Rabszolgaság a cselédszobában. — julius 11. (A tanár úr cselédje. — Négy évi szolgálat fizetés nélkül. — Börtönbe juttatom. — Visszalépett ügyvédek ) (—s.) Cselédek sorsáról szép szittya hazánkban sok panasz szólott már. Vannak nálunk még mindig gazdák, akik azt a szerződéses viszonyt, amelyben cselédjükkel vannak, felhatalmazásnak tekintik arra, hogy rabszolgául tartsák cselédjüket és a cselédszobának vannak néma tragédiái, amelyeknek hallatára az ember ökölbe szorított kézzel szeretne szétzúzni bizonyos koponyákat. ... A cselédszoba esetei közül elbeszélünk itt egyet a maga vérláziló egyszerűségében. Hőse Türr L jos dr reáliskolai tanár, akit nemrégiben mindenkinek — derék tanártársainak is — örömére elhelyeztek Nagyváradról Aradra. A tanár úrnak volt egy cselédje. Ügyefogyott, szegény, hatvanéves, öreg asszony. Nagy esztendeig szolgált Türr Lajosnál és ez alatt az idő alatt kellett volna kapnia valami — bizony nem nagy — bért. Kellett volna kapnia, de nem kapott. Szidást, durvaságot inkább — de pénzt azt nem. A szerencsétlen öreg asszony egy ideig tűrte ezt az állapotot, de azután el akarta hagyni ezt a szolgálatot, ahol keserves munkájáért még a maga kicsike, nyomorult bérét sem kapja meg. Nos és most nyilatkozott meg a maga teljes mivoltában Türr Lajos ur humánus, nemes lelke. A tudatlan, szegény öreg asszonyt azzal fenyegette, hogy ha el mer tőle menni, börtönbe juttatja, becsukatja mert az öreg asszonynak most büntetésből (!) kell nála szolgálnia. Szegény, tudatlan, öreg cseléd : nem mert mozdulni. De Türr urat négy év után áthelyezték végre Aradra Szegény rabszolgáját oda nem vitte magával a tanár úr, de hátralékos bérét sem fizette ki. Az öreg asszony, akit különben Szilágyi Gáspárnénak hívnak, elpanaszolta a baját egy neves nagyváradi ügyvédnek, aki jószívüen pártfogásába vette ügyét és felszólította Türr urat, fizesse meg azt az összeget, amellyel cselédjének tartozik. A tanár úr nem válaszolt a felszólításra. Az ügyvéd erre beperelte Türr urat a rendőrségnél, amely cselédügyekben bíráskodik is. A kereset, amelyet Szilágyi Gáspárné beadott, így hangzik: Tekintetes rendőrkapitányi hivatal! Dr Türr Lajos tanár, volt nagyváradi, jelenleg aradi lakosnál négy évig szolgáltam 12 korona havi fizetés mellett. A négy év alatt azonban fizetésemet, többszöri sürgetés dacára sem kaptam meg, sőt valahányszor fizetésemet kértem, dr Türr Lajos azzal fenyegetett, hogy ha béremet követelni, vagy őt otthagyni merem, börtönbe juttat. Ekképen megfélemlítve, nem is mertem béremet követelni, miglon 1901. évi szep-Az éjjel az özvegy Flemingné több irattal a kandalóba dobta férje utolsó írott kérését, közönyösen nézte, hogy a lángok körülnyaldossák a papírt, míg végre az teljesen elhamvadt. Azután aludni ment és — mintha semmi sem történt volna — mélyen, jól aludt másnap reggelig-Fent egy szegényes kis szobában feküdt a „zászlótartó“, de nem aludt. Ajkai halk imát rebegtek. Hálát adott Istennek, hogy talált egy gyönyörű asszonyt és gyermeket, kik hivatva vannak betölteni az űrt életében, melyet fia elvesztése okozott, hogy talált menedéket, itthon van ismét, hallja a szellő susogását a régi jegenye fák között, melyek alatt mint gyermek, oly sokszor játszadozott. Kivánhatott-e még többet? . . . III. Amidőn a szegény „zászlótartó“ azt hitte, hogy végre nyugalmat talált, látni kellett, hogy ellenséggel áll szemben. Hosszabb ideig élt itt. Menye megsajnálta és be akarta vallani bűnét, de nővére, ki vele együtt lakott, rábírta arra, hogy azt ajánlja neki, hogy eltávozzék, mutassa meg, hogy férfi, nem szorul két nő támogatására. Az öreg „zászlótartó“ egy szó nélkül hagyta el a szobát. Ez késő este történt, midőn Jimy a lovaglástól kifáradva már régen aludni tért. Midőn másnap kora hajnalban az öreg John Fleming életében másodszor búcsút mondott házának, lábujjhegyen ment végig a folyosón és megállt végtelenül szeretett unokájának ajtaja előtt. A sors minden csapását elviseli, jöjjön bármi is, de Jimy! Szomorú szívének világossága ! Jimi! Hogyan hagyja itt? Letérdelt és megcsókolta a küszöböt, melyet lábai reggel érinteni fognak Azután szomorúan távozott az erdők felé. Az ország legtávolabb fekvő helyére ment, hogy a legmostohább sorssal küzdjön. Időről-időre irt Jimynek, de sohasem tudatta vele nyomorát. Anyja azt mondta, hogy nagyatyja „üzleti dolgok“ miatt utazott el. Jimy sokáig szomorkodott nagyatyja távozása miatt. Néhány év múlva segítségére jött az idő a leánykor minden szórakozásával. Meghívták egy rokonához Baltimore-ba ; itt barátnőket szerzett magának. Észrevették, hogy nemcsak anyja szépségét örökölte, hanem atyja jóságát is. Fokozatosan enyhült az elválás okozta fájdalom és végre puszta emlékké változott. IV. Régen irt már a „zászlótartó“ unokájának és ő sem hallott róla semmit, midőn egy munkás otthonban töltött és után reggel leült a ligetben egy padra. Egy úr távozva, a padon hagyta újságát. Ő felvette és a lap egyik hasábján unokája esküvőjét olvasta Lionel Trafford úrral. Kiegyenesedett a büszkeségtől, midőn unokájára, mint asszonyra gondolt. Fájt neki, hogy még ajándékot sem küldhet neki, legalább egy szép melltül hozzá illő dobozban. De hiszen még ma nem is reggelizett, mert nem volt miből! „Úgy látszik, magamfajta vagy pajtás“ — mondotta rekedt hangon egy züllött alak, ki a mellette levő padon ült. „De most alkalmam van pénzt keresni, ha akarsz, jöhetsz te is. Hallottál e már valaha a „zászlótartásról ?“ Deszkát csatolnak állványon a válladra, azon hirdetés áll és azt körül kell hordoznod az utcát.“ Egy emeletes ház balkonján fiatal pár ült. „Lionel“, mondotta a nő, olyan boldog volnék, ha megtaláltuk volna őt.“ „Talán nem is kapta meg leveledet!“ „Természetes, hogy nem kapta meg. Kértem, hogy látogasson meg. És én a régi címra küldtem a levelet. Látva ezt a sokaságot az utcán, nincs is már reményem, hogy valaha még megtaláljuk.“ Kevés idő múlva Jimy Lionelt egy ősz emberre figyelmeztette, aki háttal volt hozzájuk, vállán pedig valami cipőhirdetést hordozott. Ott állt az ember tömegben, minden oldalról lökdösve. A fáradságtól és az éhezéstől kimerülve egyszerre ájultan rogyott össze.