Szabadság, 1902. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1902-10-01 / 229. szám

2 SZABADSÁG szitene kedvező hatásából, ellenben az ügy­védi élethivatás megélhetési viszonyai nem javulnának, mivel a túlszaporodás minden megtehető kedvezést azonnal fölemésztene. Ezen a hibás nyomon tárgyalta a buda­pesti ügyvédi kamara tegnap Plósz Sándor igazságügyi miniszter kérdését is, a­melyeket a jogi oktatás reformtervével összefüggő igazságügyi javaslatok, nevezetesen pedig az ügyvédi kvalifikáció új berendezése érdekében intézett a kamarákhoz. A budapesti ügyvédi kamara ezen alka­lommal mélyebben belement Wlassics kul­tuszminiszter oktatási javaslatába is. Többi közt a jogi oktatásnak egyetemekbe való centralizációját sürg­eil s a vidéki akadémiák ellen foglal állást. Ez a kérdés, azt hisszük, a kamarák érdekkörét tulajdonképpen nem­ is érinti s így e részben a kifejtett vélemény nem egészen illetékes. A felsőbb oktatás érdekei, az állam pénzforrásai s a szerzett régi jogok tisztelete nem eshetik a kamarák megfontolása alá. Egyébbiránt is az államnak itt szerzett ne­vezetes garanciák, azt his­szük, annyira meg­nyugtatólag hatottak, hogy e részben V­las­sics javaslata már túl van a kifogásokon. Nevezetesebb ennél az, hogy a budapesti ügyvédi kamara a vizsgálatok egységesítése ellen kel ki, a közigazgatási kvalifikációt másodrendűvé szeretné tenni. A bírói és ügy­védi, de kivált az ügyvédi kvalifikáció szá­mára az egységes államvizsgálaton túl még így — a le doctorátus — elméleti vizsga betolását kívánja s az egységes gyakorlati igazságügyi vizsgálatot kiváltképpen ügyvédi vizsgálattá szeretné tenni olyképpen, hogy a bizottságok fele ügyvédekből álljon. Máskü­lönben pedig 4 évi gyakorlatot kér s ezen­felül az ügyvédi vizsgálaton túl még két évi ügyvédi gyakorlatot. A budapesti kamara ezen elhatározásai­ban sajnálkozva látjuk az 1874. évi hibák folytatását Az ügyvédi kar számára követelt »kultura-többlet« olyan gondolat, a­mi csakis egyoldalú fölfogásból fakadhatott. Egyáltalán nem is tudjuk azt megérteni, hogy a súlyo­sabb elméleti cenzusnak teljesen kudarcot vallott rendszerét miért akarják éppen az ügyvédek fentartani? Avagy az egyre sza­porodó értelmi proletárság helyzete jobb lesz-e az által, hogy a »kultúra többletet­« is a nya­kába akasztják a koldus-tarisznya mellé? Azt, hogy a kamara hosszabb, összetéve tehát 6 évi gyakorlatot akar stabilizálni, megért­jük, bár nem tudjuk biztosan, hogy ezzel a fölpanaszolt proletárságon segítenek-e, avagy inkább ezt egy más rétegebe place­b­ozzák. Ellenben az ügyvédi karnak reklamált maga­sabb kényszer-kvalifikáció teljesen érthetetlen, kivált a­mikor nyilvánvaló, hogy a doktorá­tust, mai tömeges és üzletszerű formájából, a kultuszminiszter ki akarja szabadítani, hogy azt újra tanulás által megszerezhető tudós sokká tegye. Éppen az ügyvédi kar érdekében állana annak belátása, hogy a tudományos cenzus­sal ilyen létszám-leszállítási eredményekre nem szabad de nem is lehet törekedni Eddig is hiábavaló volt. A­mi pedig a közigazga­tási kvalifikációt illeti, megint csak az ügy­védi karnak kellett volna belátni, hogy ennek a pályának az ügyvédi és bírói pályával való kvalifikatív összekapcsolása milyen óriási ha­tással fog lenni egyrészt az ország adminiszt­ratív közérdekeire, másrészt arra, hogy az ügyvédi kar — a közigazgatási reform elő­­haladatával — természetes levezető­ csatornát kapjon a közigaztási hivatalok felé. Hiszen a minősítés egyesítésében oly tisztán ki van fejezve ez a helyes gondolat! Igazán megvallva, nagyon szeretnénk, ha a budapesti ügyvédi kamara a gravomenek szűk látkörén túl is figyelembe venne egyet-mást. És ha látását nem kötnék le annyira amaz, egyébiránt mindenki által sajnált nehéz ba­jok a­melyekben a budapesti ügyvédség ver­gődik. Ha már az ügyvédség maga nem akar, vagy nem bír ezekből egy kivezető gyökeres reform­gondolatot megérlelni, leg­alább azt tegye meg, hogy a kormány reform­­terveit több tárgyiassággal mérlegelje s ez által példát adjon a többi kamarának. net se igen volt még, de a kérvények száma nem e miatt növekedett oly rendkívüli mérv­ben, mert e kérvények 9/10­ része a szünet első hónapjában érkezett a képviselőházhoz. Összesen pedig nem kevesebb, mint 143 kérvényt küld­tek a törvényhatóságok a képviselőházhoz. Nem érdektelen erről kis statisztikát állítani össze. A nemzetiségi törvény módosítását kéri 5 vármegye és törvényhatóság; a képviselő vá­lasztási törvény módosítását kéri 11, a kóbor cigányok megrendszabályozását 9, a 30 filléres tanítói nyugdíjpótlék eltörlését 12, a városi és megyei árvapénztárának kezeléséről szóló tör­vényszakaszok módosításáról 6, a vármegyei tisztviselők fizetésjavítását 5, a hivatalnokok vasárnapi munkaszünetét 6, Kossuth Lajos ér­demeinek törvénybe iktatását és a Bikócsy és Bercsényiről szóló törvény eltörlését 23, az ön­álló vámterület felállítását 10, a harmad­éves katonák nyári szabadságolását 4, az adóvégre­hajtásnak a tavaszi és nyári hónapokban való felfüggesztését 18 és végül az elesai csapások által okozott károk miatt adótörlést kér 8 vár­megye és 3 sz. kir. város törvényhatósága. Lesz tehát a kérvényi bizottságnak dolga mindjárt a második ülésszak elején, de legalább negyed óráig fog tartani mindjárt az első ülé­sen, a­moig mind e kérvényt Apponyi Albert­­gróf házelnök bemutatja a képviselőháznak. Politikai hírek, A kép­viselőház kérvénye?. (Saját tudósítónk­tól.) Az alkotmányos éra óta még nem érkezett­ soha ennyi kérvény a képviselőházhoz a nyári szünet alatt, mint ez idén. Igaz ugyan, hogy tűrt ilyen hosszú szó­ 1902. október 1. Nagyvárad város világítása. — Az áramszolgáltatás feltételei. — — szeptember 3­. Lapunk tegnapi számában közöltük a vil­­lamvilágítási szabályzatnak azt a részét, a­mely a belső berendezésekre vonatkozik, most kö­zöljük azt a nem kevésbbé fontos részt, a­mely az áramszolgáltatási feltételeket­ tárgyalja. A szabályzatnak idevágó pontjai a követ­kezők : 1. § A villamos telep áramot szolgáltat a vá­rosi vezetékhálózat egész területén az áramfejlesztő telep és a vezeték hálózat mindenkori teijes­ itési képességétől megszabott mértékben. 2. § A városi központi villamos megán­fejek részére csak akkor köteles világítást szol­gáltatni, ha fál évre nézve írásban belépési nyi­latkozat alapján magát kötelezi óa a nyilatkozat­ban és jelen szabbályrendelet b;a körülírt felté­teleknek magát aláveti, továbbá, ha arány­talanul nagy nehézségek forognának fenn, péld­ául ha a legközelebbi me­lékvezetékek a bevezetés ha­csak egyik nevezetes példája. Szeretném én, ha most mindaz a pénz egyszerre az én zsebemben volna, a­mivel a vadász-honfitársaim csak az idén is beragasztották az apró sörétek nyomait Szent István koronájának országaiban. A legtöbb megsörétezés egyébiránt fogoly­­vadászat idejére esik. A fogoly alacsonyan repülő madár, a­mel­lett olyan hirtelen robban fel az egész csapat, mintha gránátot lőttek volna az ember felé. A lövéssel szuszogni pedig nincsen idő. Ám a mé­lázó vadász, a­ki előbb körültekintget és azután lő a fogolyra, az jobb, ha elmegy Németországba egyetemi professzornak Lőni kell azonnal, két pillanat alatt, még pedig nem az egész csapatra, nekem egy bizonyos madárra. És ha sz alacso­nyabban röpül, mint a többi (pedig ren­desen erre pályázik az ember), ekkor könnyen meg­esik a hiba. Magas kukoricában, vagy bozótos, ligetes területen gyakoroltatván a fogolyvadá­­szat nemes művészete, hát persze, hogy eltéved egy egy palánka 10-es, vagy 12-es sörétecske a kapálgató kiszálgató emberek közé is, vala­mint, p. szomszéd vadászpajtáshoz­ is. Kivált ak­kor, a­mikor a felrobbant csapatot egyszerre 3—4 vadász lövöldözi és a levegőben ütköző «sörétszemek szinte őrületetlen görbe irányokat ■ vesznek fel a paralenlogram híres törvényé­nél fogva. Annyi bizonyos, hogy a­hol hévvel megy a fogoly vadászat, arra nem jó mászkálni. Szem­­­behajtani azonban a foglyot, ritkán szokás. Csakis olyan helyen, a­hol indás sűrűségben bújtak meg és még kutyával is nehéz őket „felpisz­kálni". Ilyenkor a hajtók szembejönnek a va­dásznak. Avagy ha nagyon is nagy sz­avak kényelemszeretete és röstellk a nagy melegben a kukoricást járni. Ilyenkor is szembe megy a hajtás és a felrebbent, szembeszálló foglyokra egész sortüzek esnek a tábla végéről Hullik is töven . . . haj­tóval vegyest. Ez a rózsa tövise. Máskülönben a mi kií­rná­k alatt a kisebb fajta vadász­atok fezt ép­pen a fogolyvadászat a legszebb. Nagy uraink­­­­nak van is ilyenkor vendége bőven külföldről.­­ Muszka, német, francia, de kivált angol ur szi­­í­vesen jön ilyenkor vendégnek és valósággal el van bájolva attól a fogolybőségtől, a mi ezt a­­ mi szép országunkat előtte még szebbé teszi. Mert szép az ország is, a fogoly vadászat is. ] Az ősznek ereszkedő, birisnyális parlagon, sér­­i­guló kukorica erdőkben, répavetés, vadmuhar­­ közt, cserjésben, füzesek aljában vonul végig a­­ járás és minden sar­okban esik egy kis fegyver s ropogás. A mellett ragyog a napsugár, a fals­­i vereken, a domboldalakon, a hegygerincen és a gyémántnál is tisztább az üde levegő. Valóságos­­ költészet ez. És ne tessék azt hinni, hogy a paraszt ezt nem érzi. Talán jobban is érzi, mint az ur. Turgr­ajev az ő „vadásziratait“ két pompás fa­lusi alakkal kezdi Az egyik kori, a prózai, okos, reális, de rideg és poézis nélküli paraszt­­gazda. A másik Kittinücs, az érző szivü, a ter­mészetit szeretve bámuló, költői hangulato­kkal megáldott, vagy megvert, temperamentumos paraszt. Ez mindig a vadász urak körül setten­kedik. Tudja a járást mindenfelé és szenvedél­lyel megy ki faajtóvezetőnek, hajtónak, csősznek, vagy akárminek, hacsak a szabadban lehet. Hát ez a Kalinács a magyar földön is sok ezer példányban találtatik, bár Kovács Matyinak, Bölcsök Páternek, vagy éppen Kolernik Janó­nak hivjife. A föld poézise, emberben kifejezve. És ez az embertípus nem is az utolsó. A hajtok is ebből kerülnek ki, de ebből a vadőrök és vadorzók is. Egyazon fajta nép. És éppen ezért van köz­tük összetartás is. Ritka hely az például és ta­lán nem is jó magyar vidék, ahol a vadőrök és az orvvá­diszo­ve egymással ellenségeskednének. A szabály az, hogy titkos jóbarátok legyenek és az urak jóvátétele mellett tartsanak egymással nemes szövetséget. És tartják is. Valahányszor nagyobb vadászaton fordulok meg, ahol 2­0- 300 hajtó is összekerül, figyelő szemmel nézem az ő dolgaikat. A hajtőket cso­­portonkint főbb hajtok vezetik. Hiszen tudunk mi magyarok káromkodni, az igaz, de a legöre­gebb öreg béres káromkodása is csak szelid zefir-fuvarom ahhoz képest, amit ezek a vezetők hajtás közben végbevisznek. Olykor szinte azt­ csodálom, hogy Szent Hubert nem vág közibük egy jól kihegyezett istennyilát. És mégis Az a káromkodás nem komoly. Csak azért van, hogy szebb legyen a vadászat és az uraságok jobban örüljenek neki. A hajtók és vezető embereik, valamint a vad­őrök nagyon jól értik egymást és amennyi orvvadász van a környéken, az mind ott van mint hajtó, vezető, vagy akármiféle főbb ember. A sivalkodó és folyton fecsegő gyere­khad C3&fc

Next