Szabadság, 1902. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1902-11-01 / 256. szám
2 napján, az őszi borulatban, a mi ez évi nagy halottunkról, a ki azonban mindég élni fog szivünkben s utódaink hálás kegyeletében, s a kinek emléke legyen áldott mindenha! Hegyesi Márton. . .................— : ' —. ' -v. js; . : SZARADSAG Â politikai helyzet — október 31. (K. sz.) A politikai szituáció horizontja a lefolyt hét alatt sem tisztult. A bizonytalanság köde fedi ma is még a helyzet további alakulását. A parlament ülései egyelőre el vannak napolva, a jövő hét elején azonban újból összeülnek a törvényhozók az indemnitás javaslat tárgyalására, amelynek alkalma kínálkozik az általános politikai helyzet megbeszélésére. Az ellenzék erősen készül a diszkusszióra, de a kabinet elnöke is bizonyára teljes fegyverzettel várja a támadásokat. A közeljövő kényes kérdései közül ma is változatlanul előtérben állnak a katonai javaslatok s elsősorban a póttartalékosoknak rendes szolgálatra való igénybevétele. Közismereti, hogy a Széll-kabinet tiszteletreméltó alkotmányos érzületről tévén tanúságot, a felmerülő aggodalmak hallatára egyelőre levette napirendről a törvényjavaslatot. Ám ez a kérdés végleges elejtésével nem egyértelmű. Az újoncjutaléknak valamely formában való felemelése elől kitérni nem lehet. Sok és komoly hang hallatszik a mellett, hogy a kontingens felemelését nyíltan és őszintén kell követelni a parlamentektől az ország védelmének érdekéből. Bizonyos, hogy a kormánynak semmi oka sem lehet, hogy e ténytől elzárkózzék, ám a megoldás módját egy más tekintet teszi nehézzé. Az újonckontingens direkt felemelése úgy nálunk, mint Ausztriában csakis parlamentáris úton lehetséges. A 14 -ik szakasz alkalmazása itt kizártnak vehető. És úgy a kérdés váljon a reichsrath munkaképesnek fog-e mutatkozni e feladat elvégzésére. Ha ezt a garanciát osztrák részről megadják, nagy kontingens direkt felemelését célzó javaslatok előléptetésének mi sem áll útjában, ellenkező esetben azonban a méltányos és jogosan óhajtott megkötésekkel mégis fel kell újítani az egyelőre ad akta tett jelenlegi megoldási módozatokat. úgy véljük, hogy e kérdés megítélésére ez a helyes szempont. Valószínű, hogy a meginduló indemnity-vitában a pártközi egyezmény magyarázata is felmerül. Ebben azonban az ellenzékre nem vár diadal, akadnak más példák is. Csak olyannak vagyunk alkotva, hogy ilyen meztelenségek láttára elfogy a kicsiny hitünk. A szellemnek értéke, lelkeknek önmagából való alkotása, mindez tán csak fantom. Hatás, siker, diadal, nem kölcsönvett és nem meghatározott eszközökkel elért, tán nem is tud már mozgásba hozni embereket. Hisz mindez múló bolondság, a melynek nyoma nem marad s a melyről bizonyítványt nem adnak. Pedig mondom — és exemplum docet — a szellemiek sorában e földön nem esemény a mi irat nélkül marad és nem érték, amit számokkal osztályozni nem lehet. Azért aki lángolást érez az agyában, az komprimálja és tegye el jobb időkre. Bolondul poétának ne menjen. Bújja az aktákat és a fizika bölcs tanítása nyomán váltsa munkára a lángot. — Csak így jövedelmez. Ha ezen felül marad még energia, az is szépen felhasználható. Elvégre a ház is vár tőlünk valamit és a tisztes polgári kötelezettségeknek is áldozni kell. Ezt már az iskolában is tanítják, „kötelességtudás“ címe alatt. De tanulhatnak a nagygyerekek is és megtanulhatnák, hogy — a példa okáért — a városatyának bizony közgyülni is kell. Mert csupán kétszer mulaszthatják el büntetlenül a közgyűlést, harmadszor már a néhány szorgalmas egyedül ítél a restek felett. Itt már mentség nem használ. Noha mentség is van. Széll Kálmán miniszterelnök interpretációja a 99 : XXX. t.-c.-re nézve annyira helyes, oly szemmelláthatóan korrekt, hogy e thémának a vitába beledobása csak a kormányelnöknek szerezhet diadalt. A kiegyezés perfekcionálása végéhez a lefolyt héten sem jutott el. Még a két kormány előkészítő munkájában sem. A további szóbeli tárgyalás csupán azért késik, mivel a kabinetek várják a reichsrath helyzetének további alakulását. A kiegyezési szituációnak összpontja az osztrák reichsrathban van. A kormányok megegyezése az érdekek méltányos kielégítése alapján nem késhetik, ám e megegyezésnek csak akadémikus az értéke, amíg Ausztriában annak és az autonóm tarifa már kész tervezetének elfogadására nincs alkotmányos testület. Íme, a közeljövő kérdései, amelyek a szituációt ködössé és borússá teszik. Nem a Széll-kabinet hibája, hogy a helyzet így alakul, sőt az ő előrelátó politikája sok tekintetben enyhíti a nehézségeket. És ha valamelyik, úgy az a higgadt és a szélsőségektől óvakodó regime ez, amely az országot is ki fogja vezetni a ködös helyzet útvesztőjéből. Még két nap, azután huszonnégy órára megfeledkezünk az élő emberekről és a halottainkról gondolkodunk. Mert halottja mindenkinek van, annak is, akinek nincsen élő embere. A természet egyik legszebb és legnagyobb törvénye, hogy minden teremtett lénynek kell valakit szeretnie, mert a szeretet a fundamentuma ennek a nagy és hatalmas világnak. Nem a nihilizmus, se nem a világháború lehetne az, amely kiszakíthatná az élet és a világ sok évezredes gyökerét, hanem egyedül a szeretet hiánya. Ahol nem szeretnek, ott nincs élet, de amíg az emberiségnek muszáj szeretnie, addig mindig lesz élet. Huszonnégy óra . . . Csak ennyi időt foglalnak le maguknak a temető csöndes emberei az élők idejéből. Mintha a dér csípte, kései virágok a sírokon szomorúan bólingatva az őszi szürkületben azt mondanák : nekünk ennyi is elég, de ti siessetek, mert rövid az élet . . . Rövid, rövid . . . minden szenvedése, gyötrelme és kínjai mellett is rövid, mert mindig csak egy pillanatig élünk. Csak a jelen pillanata a mienk, a következő ... ki tudja ?! Egyik népszerű városatya például azt mondta: — Nem mehetünk a közgyűlésre, mert sok volt a kötelezett lumpolás és a katzenjammer- Nem csekélység ám, hajnalig táncolni teaestélyen és hajnalig tósztázni a Szigligeti-banketten . . . De itt már közbevágott valaki és kijelentette, hogy ilyen légből kapott kifogások csupán feleségi körökben fogadhatók el. A beszéd tehát ismét az asszonyokról folyt, mégpedig — természetesen — ismét maliciózus formában. Bűnös férjek megrögzött szokása ugyanis az asszonyokat, főképp más asszonyát rágalmazni. A mi ellen csak azért nem kell tiltakozni, mert asszonyaink nem szorultak rá a mi védelmünkre. Aki védelmezni akar, az jól válassza meg védencét. Ami erős, tartalmas, színes és formás, az maga felel a támadásokra és bizony rossz szokás, fölöslegesen védeni azt, ami nem is gyenge és talán meg sem támadtatott. A sokat emlegetett s szinte már legendaszerű vidéki irodalom sem gondolta volna, hogy védelmére kelnek — nem létező bajok miatt — olyan helyről, a hónán csupán az istápolás volna helyén. A dolog tán már el is avult, hiszen olyan régen történt, vasárnap egy hete. Irodalmi társaságunk ülésén beszélt Imrik Péter dr s a régi recept szerint kitanított minket az idealizmusra. A tanítást köszönjük szépen. Majd meglátják az annyira 1902 november 1. Vasárnapi levél. Irta : Lux Terka, Budapest, október 31. És kigyúlnak a temetők sírjain a virágok, a fővárosi emberek ezrei tolonganak be a díszes temető kapuin, a gazdagok kocsin jönnek, drága koszorúkkal megrakottan, a szegények papiros virágokkal karjukon, apró, olcsó gyertyácskákat szorongatva kezükben. Nagy eltérés van külsőségben a szegény és gazdag gyászában, de a lelkek mélyén mindenütt gyász van. Az egyik lélekben mélyebb, a másikban kevésbé mély, de gyász nélkül, legalább egyszer egy esztendőben, nincs a legcinikusabb lélek sem. S a szép nagy, víg és bűnös Budapest levegőjében kavarog az ősz szomorú virágának, a krizantémnak illata. Ez a halál virága és az őszi viola. A fényes virágos boltok kirataiból eltűnnek egy napon a primadonnáknak készített óriási csokrok és krizantém-keresztek, szomorú viola-koszorúk kerülnek helyükre. A lámpakereskedések selyemernyős szalonlámpái mellett is, sötét sírlámpák, mécsesek foglalnak helyet, s míg azok mellett, majd szép, bizarr pongyolás asszonyok francia novellákat fognak olvasni, ezek mellett gyászruhás özvegyek és siró árvák fognak imádkozni. És a legszomorubb benne az, hogy: a bizarr pongyolás szép asszony sirja mellett is igy fog majd egyszer — egy szomorú novemberi napon valaki imádkozni a sirlámpa imbolygó világa mellett. Szép, de nagyon szomorú ez élet és ne vessen senki követ arra a boldogtalan halandóra, aki beáll a saját maga végzetének és azt mondja: elég! A kerepesi úti szöglet palota előtt is jól felfogózkodva, ijedt remegéssel mentek el vagy két napig a szép úri asszonyok, ahonnan boldogtalan Sárkány törvényszéki elnök levetette magát. A fővárosi szegény ember, az nyugodtan keresztül lépi a szétfröccsent agyvelőt is és tovább meg a maga útjára. Legfeljebb egy pillantást vet a negyedik emeletre és vállat von: Macskának is borsos ugrás! . . . S az ember alig fordul egyet-kettőt az utcákon, már csődületet lát egy kapu előtt és a mentők kocsiját. S egyik ember a másiknak nyugodtan magyarázza: Egy leány marólúgot ivott. Vagy felakasztotta magát egy ember . . . Három-négy szóban elmondva egy élet drámája. Aki pedig szeret gondolkodni az öngyilkosságok statisztikáján, az okosan teszi, ha észrevételei között nem feledkezik meg arról sem, hogy az elmeorvosok értekezletén, az egyik orvos tabelláris összeállítással kimutatta, hogy az agylágyulások száma Magyarországon sokkal nagyobb, mint minden más államban. Hogy orvosokról van szó, most már az ember önkénytelenül is a művészetre gondol, mert az ő gazdag és zseniális képkiállításuk után ítélve, már nem lancetták és őrült házinyulak között képzeli el őket az ember, hanem barátságos meleg, ízléses szalonban régi mesterek drága művei között. Most már bezárták a derék orvosok kiállítását, amelynek nem volt más hibája, minthogy a kataideális gondolkodású urak, hogy követni fogjuk. És köszönjük szépen a nagyrabecsülést, a megsimogatást, hogy a vidék az erők forrása és „Budapest a tőle várható nemzeti feladatokat teljesíteni nem képes.“ Igen, önérzetünknek felkeltése, ez kell a vidéknek! A vidék ad friss, uj talentumokat — és megőrli őket a kenyérért és a ruháért, amely rongyos. A vidék íróiban, költőiben buzog az ősi, a tiszta forrás. Míg fiatalok és össze nem roskadnak, lopva, éjjel rójják a robot után a lelkük szülte betűket, azután pedig az idealisták és társaik tiszteletpéldányt kapnak könyveikből. Nem a mi hibánk. Elkeserítően szegények vagyunk. A szegénységet lelkiekben is nemzedékről-nemzedékre örökbe hagyjuk. E szegénység mellett is, és a vidék fokozottabb szegénysége mellett fel-felcsap a talentum lángja és valami szebbet, jobbat hoz a közös tengődésbe. Az ország közepén pedig mégis, mennyiségben és minőségben több értékes anyag gyűl össze. Ez természetes és állandó jelenség. Budapestet a természetes fejlődésen kívül az egész ország fokozottan emelte a szűk határokon túl. E munka eredmények nélkül nem maradhatott és még tréfából, még feltűnés kedvéért sem szabad kicsinyleni, vagy kisebbíteni Budapest becsét. A lenézés és a nagy hang ugyanis a mi értékünket nem emeli.