Szabadság, 1902. december (29. évfolyam, 281-303. szám)
1902-12-02 / 281. szám
2 SZABADSÁG különbség nélkül, tessék megnézni az alapítványokat és adományokat, és tessék konstatálni : mennyit adtak a főpapok és mennyit a testvérek ? tessék megnézni a rabsegélyző egyesület tagjait, és alapítványait! méltóztassék figyelmüket a népkönyvtárakra fordítani! Nem sorolok fel több intézményt, nem akarok az illető uraknak ürügyet szolgáltatni ahhoz, hogy: nem adok erre a célra, mert ez szabadkőműves intézmény. De rámutatok az ingyen tejre és ingyen kenyérre: ez is notórius szabadkőműves intézmény és a múlt évek legnagyobb jótéteménye ; erre azt mondja dr Prohászka Ottokár: a szabadkőművesek ingyen tejet és kenyeret adnak, — mi egész embereket adunk a társadalomnak , — ámde a mi kenyerünk és tejünk látható és megfogható, éltet adó és tápláló, az az egész ember pedig — szóvirág. De nem olvad fel tevékenységünk a humanismus szolgálatában ; mind az az eszme, amely előre viszi az emberiséget, nálunk szerető hajlékra talál; örömmel üdvözöltük például a párbajellenes liga eszméjét, szíveresen járultunk ahhoz az akcióhoz, amely a páriák érdekének megóvását, a munkás gyermekek kímélését célozza, és küzdöttünk az ellen, ami szerintünk káros és retrográd, igenis küzdünk tehát a vidéki jogakadémiák haiskörének kiterjesztése ellent, mert ez akadémiák túlnyomóan felekezetiek, nekünk pedig felekezeti tudományra nincs szükségünk; a tudománynak nincs vallása, s a jogelvek egyformán hatályosak a legbuzgóbb katholikus és a szabad gondolkodó atheista ellenében ; látjuk, hogy épen a kötött felekezeti viszonyok folytán az akadémiák niveauja folyton sülyed és a felekezeti ellentétek folytonos kiélesítése következtében szívesebben bízzuk az ifjúság nevelését a felekezet nélküli államra, mint bármely felekezetre. Bűnül rója fel a Tiszántúl, hogy orthodoxok is vannak közöttünk, akik csak a kóser ételeket eszik. Említettem a múltkor, hogy senkinek vallását, vagy vallási meggyőződését nem kutatjuk. Legyen a »kereső« nagykorú, önálló, feddhetlen jellemű és lelkileg művelt ember, akkor felvesszük, tekintet nélkül arra, hogy mit eszik vagy mit nem eszik. A »Tiszántúl «-t pedig kérjük: üssön bennünket továbbra is, amikor csak kedve tartja : okkal, vagy ok nélkül. Hamvazószerdán és Feltámadáskor, szép időben és zivatarban, holdvilágos estén és napsugaras reggal; — »sub pondere eresett palma« : mennél több ellenállásra találunk s mennél több váddal és ráfogással kell szemben állanunk, annál erősebb lesz az összetartás, intensivebb a küzdelem s annál gyorsabban jő el az idő, a midőn eszméink diadalt aratnak s diadalaink gyümölcsét élvezendő az előbbre vitt emberiség. Politikai hírek. A miniszterek hazajöttek. Széll Kálmán miniszterelnök tegnap reggel Bécsbe érkezett Délelőtt tizenegy órakor Schönbrunba hajtatott, ahol őt a király hosszabb magánkihallgatáson fogadta. E kihallgatás folyamán a miniszterelnök referált a felségnek a folyó kormányzati ügyekről. A kihallgatás után Széll Kálmán miniszterelnök este kilenc órakor visszaérkezett Budapestre. A miniszterelnökkel együtt tért vissza a magyar fővárosba Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter is, aki bécsi tartózkodása során referált a felségnek a védőerőjavaslatok plenáris megvitatását előkészítő tárgyalásokról. Amint a kapu kis ajtaja nyílik, a lakás leugrik a bakról s mély hajlással nyitja ki a nyitott hintó kis ajtóját az elegáns ár előtt. Ez koszorút tart kezében, szinte szertartásszerűen, vagy mint aki tudja, hogy sokan nézik, száll be a hintóba, a koszorút jó magasra a kis ülésre állítja fel, aztán hanyagul visszadől a puha párnákon s miután utolsó divat szerinti öltözékét gondosan eligazította, jelt ad az indulásra s bánatot kifejező arccal, merev tekintettel néz a semmibe. Az utcán megbámulják az elegáns fogatot s a drága koszorú is megfelelő feltűnést kelt. A hatás el van érve.Egy férj, aki a halálban is hű az asszonyához. Ezt beszéli mindenki és elhiszi mindenki. Azt persze nem tudja senki, hogy az az angyali jóságú, törékeny, fdligrán kis asszony, aki most ott kin fekszik a rideg sírban, aki egy nő szenvedélyes izzó igaz szerelmével szerette s egy szerető hitves odaadó gyöngédségével, hűségével vette körül férjét, éppen azért szállt korai sírjába, mert egy véletlen áruló levél utján megtudta, hogy férje egy más városban szeretőt tart. És ez a halálra sebzett martír nem panaszkodott nem, szólt egy árva szót sem a férjnek, sem másnak, csak hervadt, fonnyadt napról-napra, mint a kis virág, melyet a nap éltető melengető sugara nem érint, nem csókdos sohasem . . . Egyszer aztán megszűnt minden. A kis virág letört . . . Hatalmas síremlék jelöli fekhelyét a „legjobb, leggyengédebb, leghűbb hitvesnek“ s ragyogó arany betűk hirdetik, hogy „Emelte örörök gyászba borult hitvese“. Már a mint szokás . . . Mig a fogat a temetőhöz ért, az eget szürke felhők borították el, melyek közzül egy sötét szinü a napot is eltakarta; majd a szél is fölkerekedett s kellemetlen hűvös fugalommal járta be a hirtelen szomorúvá vált temető-tájékot. A férj gyorsan ugrott ki a fogatból s kettőzött léptekkel sietett az obligát vizitre. A koszorút oda helyezi a sarcophag fényes márvány lapjára, gallérját óvatosan feltűrte, cylinderét szemére húzta s a helyzethez illő pózba helyezkedve átadta magát a semminek! . . . Mert gondolatai nem voltak. Csak egy érzés bántotta. Fázott. Az idő mindjobban hűvösre vált s nehogy vékony kabátja miatt meghűljön, a koszorú egy levelét letépve zsebébe csúsztatta, hogy otthon dísz-asztalán levő emlékei közé helyezze, amint szokás, aztán sietve tartott kifelé. Olyan szürke kietlen volt itt most minden; a tájra ólom szinű ég borult s a hűvös szél bántóan csapdosta össze a sirok felé borult fák lombjait, a port fölverte körös-körül, sőt a lomhán hullni kezdő hideg esőcseppeket is arcába véve. Szökött már. A temető kapujában megállót s a mint elegáns fogatát meglátta, melynek fedelét már felhúzta a gondos lakás, vágyva gondolt a dagadó ruganyos párnákra s megelégedetten dörzsölte össze puha, fehér kezeit, miközben azt gondolta : Hát csak jól van ez igy berendezve. Inkább robogok én be a városba, az élet árjába, mint feküdném lent a sírban. S ha már kettőnk közül egyiknek meg kellett halni: hát jól van ez így! Gyors iramodással robogott el a hintó, aztán csakhamar nem maradt utána semmi zaj, semmi nesz. Mintha az előbb sem lett volna ott senkisem. 1902. december 2. Országgyűés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, december 1. A válságról ma már nem is beszéltek. Minden ellenzéki vérmes remény szétfoszlott, miként a buborék, mihelyt Apponyi Albert gróf és báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter megjelentek a folyosón, majd az ülésteremben, mindketten a legnyugodtabb magatartással végezve dolgait és társalogva a kormány fejével Széll Kálmán miniszterelnökkel. — Ez tehát nem sikerült — szóltak elégedetten a szabadelvűek. Az indemnity vitát ma Barta Ödön kezdtemeg és már szokása szerint ismét mérges volt- Előbb a horvátokra, aztán a bánra, majd a kormányra és a kormányelnökre, de legdühösebb volt a ház maga, mert Barta szűk beszédet ígért és lett olyan tág, amelybe minden belefért és amelynek se vége, se hossza nem volt. Egyébként meg kell vallanunk, hogy amit a horvátokról mondott abban sok igaza volt. E részét beszédének nemcsak pártja, de a jobboldal is figyelemmel hallgatta. A legérdekesebb azonban beszédében az volt, hogy Beöthy Ákos egyre kontrázott neki, úgy, hogy néha úgy tűnt fel, mintha Beöthy beszélne, vagy mintha mind aketten egyszerre beszélnének. Még négy szónoka van az indemnyitnek, remélhető tehát, hogy e hét végéig mégis csak véget ér a vita. * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök: Apponyi Albert gróf. A kormány részéről jelen voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László, báró Fejérváry, Géza, Darányi Ignác és Cseh Ervin. Elnök fél 11-kor megnyitja az ülést és beterjeszti az elnöki irományokat. Következett : Az indemniti tárgyalásának folytatása. Barta Ödön: Beszédét lehetőleg szűk keretbe foglalja, mert igen röviden lehet megindokolnia a kormány elleni bizalmatlanságát, csupán utalnia kell az elvi ellentétekre, az ország mai helyzetére és akkor a bizalmatlanság kézenfekvő. Ellentétben van a ministerelnökkel az 1899-iki kérdéses törvénycikk magyarázatát illetőleg. Mert a gazdasági önállóság megteremtése benne van a törvényben és a miniszterelnök mégis tagadja, holott a kormány maga is akarta annak kifejezését, mert szüksége volt arra, hogy magát másokkal szemben felfegyverezze. (Tetszés a szélbalon.) Szól ezután a horvát dolgokról. Szerinte téves információkból indultak ki a horvát képviselők, amikor minket támadnak a saját hibáikért és mulasztásaikért Ez eszébe juttatja a farkas és bárány meséjét. A bárányok mi vagyunk, mert nem mi zavarjuk a vizet, hanem a horvátok, amikor belső zavargásaikat, illetve azok külforrásait eltitkolni akarják. Tomasics horvát képviselő boldog ember, mert két hazája van: horvát és magyar, holott némelyek azt tartják, hogy egy embernek csak egy hazája lehet. Az 1868. XXX. t.-c., amelyet jórészt maguk a horvátok csinálták, kimondja, hogy a horvátok horvát községi illetőségű magyar állampolgárok, mégis külön horvát hazafiságot emlegetnek. Beszédeik is úgy hallatszanak, mint akik Bécsnek panaszkodnak inkább, mint nekünk. (Tetszés a szélbalon.) A horvát viszonyok úgy látja, nem előnyünkre, hanem hátrányunkra változtak. Ezután Héderváry gróf horvát bánt támadja, akit első sorban okol a horvát és szerb zavargások miatt. (Közbeszólások a horvátok részéről.) Nem érti, miért érzékenykednek a horvátok, ha a bánról van szó, hiszen a bán a magyar állam egyik hivatalos közege, akit itt jogosan vonnak felelősségre. (Zajos tetszés a szélbalon.) A bánnak igen jól kellett volna ismernie a zágrábi viszonyokat, elég ideje van ott, mégis a legválságosabb időkben otthagyta Zágrábot, egy gyámoltalan helyettesre bízta a kormányzást és fürdőre ment. No hát akkor a bécsi műnyelven szólva, megérdemli, hogy azt mondják neki „gengens baden ! “ (Derültség, élénk tetszés.) Hiszen ez az eljárása okozta, hogy Zágrábban közel három hónapos statárium volt és tudtára adja a horvátoknak, hogy a statárium megszüntetését ők (a szélbal) eszközölték ki a pénzügyi bizottságban. (Élénk helyeslés a szélbalon). Ő úgy látja, hogy Horvátországban erősen kacérkodnak a macedónokkal, albánokkal és arrafelé gravitálnak is. A kiinduló pontja ennek Bécsben van, és az izgatás szálai onnan futnak szét, hiszen a legutóbbi zavargás is egy Bécsben élő szerb diák cikkéből eredt, mert a bán Bécsbe küldi azokat az ifjakat, akiket az administrációban használni akar. (Zaj a szélbalon.) Nyolc napig folyt a tiszta