Szabadság, 1903. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

­ 2 magához rendelte, majd a miniszterelnökkel foly­tatott tanácskozás után Láng miniszternél jelent­kezett. Eme kihallgatás folytán a statisztikai hi­vatalban lázas munka kezdődött. Három héten át csakis felesküdött hivatalnokok (mert tudvalevőleg a statisztikai hivatalban jelenleg száztíz díj­­nok van alkalmazva) éjjel-nappal felváltva dolgoz­tak és elkészítették mindazon adatokat és azokat csoportosan összeállították, melyek a magyar auto­nóm vámtarifához szükségesek. Amint egy csopor­tosítással elkészültek, Varga mint tanácsos azt személyesen átadta Láng miniszternek. A munka tegnap fejeződött teljesen be, miről b­ifzírozott sürgönyben értesítették tegnap Széll miniszter­­elnököt Bécsbe. Tegnapelőtt Láng miniszter külön jutalom gyanánt e munkálatért Varga min. taná­csosnak 1000 koronát, a hivatalnokoknak pedig rangfokozat szerint 180 és 120 korona jutalmat utalványozott ki. Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, december 31. A képviselőházat ma délelőtti tíz órára hívta össze A­p­p­o­n­y­i Albert gróf, tehát szokatlanul korán arra való tekintettel, hogy csak formai ülés­ről volt szó, mégis már jóval előbb igen sok kép­viselő volt együtt a házban a párt minden olda­láról. Az új év beköszöntőjére gyűltek össze oly sokan. A képviselők szinte pártkülönbség nélkül lázasan tudakozódtak a benfentesektől, mit tudnak, mit hallottak Bécsből? Lesz-e kiegyezés vagy nem? Pozitív választ azonban senki sem adha­tott. Tíz óra felé jött a házba Lukács László pénzügyminiszter, a­kit még a folyosón elfogott Kossuth Ferenc, a­kivel hosszabban beszélge­tett a Bécsben történtekről. Láng Lajos és F­e­­jérváry minisztereket sűrű csoportok vették kö­rül, de egyik sem tudott, vagy nem akart bővebb felvilágosítást adni : — Majd meghalljátok holnap Szélltől. — ez volt a stereotip válasz. Apponyi jóval fél 11 után nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy az összeférhetlen­ségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimon­dotta, hogy az összeférhetlenség esete fenn nem forog Jelentette továbbá, hogy az állandó össze­­férhetlenségi bizottság beterjesztette Beck Marcel összeférhetlenségi ügyében az iratokat, melyek az összeférhetlenségi ítélő bizottságnak fognak ki­adatni. Ezt a bizottságot Apponyi január 19-én SZABADSÁG sorsolja ki és ugyanakkor fog ítélni az összefér­t ellenségi ügyben. Bemutatta az elnök Hevesvár­megyének az ujoncjutalék emelése ellen beadott kérvényét s ezt a szélsőbal élénk éljenzéssel fo­gadta. Ekkor felállott Lukács László pénzügymi­niszter és általános várakozás közepette beterjesz­tette Széll Kálmán miniszterelnök nevében a fő­rendek összeférhetlenségéről szóló törvényjavaslatot. Vártak más előterjesztést is, de a bécsi tárgyalá­sok miatt minden egyébb beterjesztés elmaradt. Még a mai jegyzőkönyvet hitelesítették és ezután az ülés véget ért. 1903. január 1. A tüdővész. Tüdőbetegek szanatóriuma Biharmegyében. Nagyvárad december 31. Levelet kaptunk a mai postával. Orvosi kéz­ből, orvosoknak szólót. Szomorú számokról beszél a levél, azokról, a­melyek egyik legkérlelhetetle­nebb ellenségünk, a tüdővész pusztításait mutatják. Egyben azonban rá is mutat az enyhítés módjára és égető szükségére, nem puszta teóriával, hanem megvetvén mindjárt egy tüdőbeteg szanatórium alapját is, 7 hold telek adományozásával. A leve­let egész terjedelmében itt közöljük : Nyílt levél dr Popovits György megyei főorvos úrnak! A köznapi élet szemetes ládáiban turkálók, a gúny és kicsinylés deprimáló gőzkörét leküzdve, a nagy­nyilvánosság színe előtt jövök hozzád ez uj év napján s kérlek : alkosd meg azt, mit lelked jónak, nemesnek sugal; mert jól tudom, hogy jelen so­raim, az uj év ébresztő hatása alatt egyik ked­venc eszmédet élő testté fogja változtatni. Régi kedvenc eszméd és veled együtt minden orvostársadnak a tüdővész (tuberculosis) betegség meggátlása elleni sikeres küzdésnek minden téren való megindítása. Bihar megyében ennek minél tágasabb irány­ban való keresztül vitelére annál parancsolóbb alakban van szükség, mert hazánk vármegyéi kö­zött — mint ez köztudomású — a tuberculosis­­ban elhaltak magas számát Bihar megye 6 ik he­­­lyen mutatja. Mert 1901. évi kimutatás szerint a legkevesebb halálozás Ungmegyére esik, hol elhalt 21, mig Pestmegyére 181, Torontálra 130, Nyit­­rára 125, Veszprémre 121, Bácsbodrogra 117, Bi­harra 115 halálozás esik. Magyarországban egy évben — a magyar birodalmon kívül — 1901. évben elhalt összesen 70, 750 egyén tuberkulosis­­ban ! Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy egy mai napság folytatott háború valamely civi­lizált állam között egyik-egyik féltől sem igen­­ ki­von nagyobb véráldozatot. És Magyarország csak a tuberkulosisnak évente fizet ennyi ember életet!! A statisztika kérlelhetetlen számai mellett felesle­gessé válik minden harci riadó fuvás, ékes szólás, itt tenni kell! Ne vedd ezért tőlem szerénytelen­ségnek, ha felkérlek közös kedvenc eszménk zászló­jának kibontására. Amily megdöbbentő a számadat nagysága, annyira elszomorító az a tudat, hogy ez az óriási szám redukálható volna, ha a társadalom saját érdekében saját védelmére megmozdítható lenne és megmozdulna Bihar várm­egyében is. Próbáljuk meg ! Hívd össze Bihar vármegye intéző elemeit egy aktív bizottság megalakítására, kik egy Bihar­­megye területén építendő „tüdőbeteg-szanató­­­rium“ ügyében eljárnának, mert a tuberkulosis tovaterjedésének meggátlására törekvő intézkedé­seknek ez lehet az első kiinduló pontja. Próbáljunk, tegyünk, igazoljuk be ezúttal is, hogy a legtöbb humanitárius intézmények mag­vetői a társadalom által oly sokszor méltatlanul sértett orvosi rend, a társadalmat fenyegető ve­szedelemben magasan felül áll mindég a köznapi emberek hétköznapi gondolkodásán s a velük szemben sokszor hálátlan társadalom javáért min­denkor az elsők között állanak a harcban a saját életük kockáztatásával, életexistenciájuk­­ hátrá­nyára. A magam részéről a bihari szelíd emelkedésű hegyek egyik legszebb pontján 7 hold területű helyet szanatórium építés céljaira díjtalanul át­engedek. Ha azonban „Argus“ tiszta szívemből jövő ajánlatomat magyarázni akarná, felkérem, kegyeskedjék Bihar megyének hozzáférhetőbb he­lyén nagyobb területet bocsátani át díjtalanul szanatórium helyéül, amely esetben én szerény ajánlatommal tiszteletteljesen félre állok. Kitartást, boldog uj évet kíván Biharon, 1902. december 31. Tisztelő hived : Dr Péchy Károly. — Saját tudósítónktól. — N a g y v á r a d, december 31. Már-már egész megszokottá kezd válni, hogy a hírlapok naponként egy-egy újabb sikkasztásról számoljanak be az olvasó közönségnek. Az utóbbi évtizednek ezt a kóros jelenséget kétségkívül a nehéz és sok gonddal járó életküzdelemnek lehet tulajdonítani, mely különösen az alsóbb, kisebb fizetésű és családos hivatalnokok körében üti fel tanyáját, hogy aztán a nyomorban sínylődőknek becsületét is megfossza. Csak nemrégen adtunk hírt arról, hogy egy bi­­harmegyei községben az adóvégrehajtó a beszedett pénzeket saját céljaira fordította. Tegnap hasonló szomorú dologról értesítettek bennünket Komádi nagyközségből. Azután beteg volt egy kicsit és vagy két hétig várta hiába János a megszokott helyen. A lelki­ismeret furdalásai rávitték Jánost, hogy előzetes engedély nélkül látogassa meg a lakásán Mar­­gitját. Margit még mindig ágyban feküdt, de már majdnem egészen egészségesen, az ő tágas, vilá­gos szobájában, a­hol semmiféle lányos csecse­becse nem tette kellemetlenné a környezetet. Já­nost meglepte a lakás egyszerű előkelősége, mely nem hasonlított a könnyelmű nők cifra otthoná­hoz, sem a polgári leányok műfehérséggel telített szobájához, hanem valami egészen különös, de nagyon kellemes volt a hatása. Talán ez okozta, hogy János egészen megilletődve ült le az ágy mellé és mialatt a bájos fiatal lányt, meg a kö­rülötte levő jólétet szemlélte, könnyelműen arra gondolt, hogy a dologból házasság is lehetne. Nagylelkűségi roham volt ez, a­melyben hajlandó lett volna feleségül venni egy nőt, a­ki házassága előtt földi szerelemmel mást szeretett, bár ez a más ő maga volt. János tehát meghatva és kissé szomorúan kérdezősködött Margittól a betegségéről és elhide­­gülésének az okairól. — Látja Margit, én értem a maga tartózko­dását. Tudom, hogy nagyot vétettem maga ellen, a­mikor megraboltam az ártatlanságát. Közönsé­ges csábító vagyok és mikor látom, hogy maga kezd megismerni és eltávolodni tőlem, nagyon bánt a lelkiismeret és azon gondolkodom, hogy tehetném valahogyan jóvá a bűnömet. A leány csodálkozó arcot vágott e bűnbánat­­tal teli beszédhez és igy szólt: — Maga, kedves barátom, borzasztóan téved. Nem akarom kicsinyíteni, de biztosíthatom, hogy nem csábított el, sőt erre semmi kísérletet sem tett. Hacsak a virágait nem tartja csábítási esz­köznek. Nyugtassa meg a lelkiismeretét a­felől, hogy az én vágyaim és akaratom nélkül eszébe sem jutott volna, hogy valaha a magáé leszek. Ha nem tudnám, hogy a legteljesebb jóakarat vezette, nagyon megsértődnék azért, a­mit az imént mon­dott. Azok szerint én most becstelen és rossz te­remtés vagyok, benne vagyok a sárban, holott olyan embernek érzem és tudom magamat, mint ezelőtt. Nagyon szép, hogy olyan szentnek becsülte leányságomat, de ebben egyúttal benfoglaltatik az énem lebecsülése, a­mely pedig független a leány­­ságtól, vagy az asszonyiságtól. — Nem értem magát, Margit. Én jó szándék­kal, sőt komoly szándékkal jöttem és maga kicsú­­fol. Mit akar hát akkor. Miért hagyott el? — Nem csúfolom ki. A komoly szándékai is nagyon tiszteletreméltók. De nem kérek belőlük. Ha azt akartam volna, kezdhettem volna azon és a­hogyan észreveszem, maga nem utasította volna, vissza egy szép és jó jövedelmű leánynak a kezét. Én azonban nem vágyom a házasságra, magával pedig, János, — ne vegye rossz néven, — épen nem. Mert az örök taposó malomba beállani na­gyon meggondolandó cselekedet. Ahhoz azonban, a­mit én tettem, nem szükséges olyan sok gon­dolkodás. Szerencsére a két kezemmel keresem a kenyerem és nem kérdezi senki, „tiszta“-e az életem, nem estem-e a romlásba, a­mely csupán a legényeknek van engedélyezve, leányoknak csak az anyakönyvi hivatal után. — Nos, és mi kifogása van az anyakönyvi hivatal ellen ? — Semmi. Adja át neki üdvözletemet. Hanem jól érzem így magamat. Feleslegesnek tartom, hogy kelletlen kötelességeket vállaljak magamra. Egyáltalában nem érdeklődöm a maga fehérneműje és kabátjának a leszakadt gombjai iránt. Az élet ki­vételesen életet, színt és nyugalmat adott nekem. De nem látom biztosítottnak, vagy valószínűnek, hogy leendő gyermekeim is megtalálnák az örömöket- Ez enyhítő körülmények nélkül pedig nem tudnám igazolni magam előtt a létezésüket. — Maga nagyon könnyelmű, Margit és még

Next