Szabadság, 1903. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1903-01-01 / 1. szám
2 magához rendelte, majd a miniszterelnökkel folytatott tanácskozás után Láng miniszternél jelentkezett. Eme kihallgatás folytán a statisztikai hivatalban lázas munka kezdődött. Három héten át csakis felesküdött hivatalnokok (mert tudvalevőleg a statisztikai hivatalban jelenleg száztíz díjnok van alkalmazva) éjjel-nappal felváltva dolgoztak és elkészítették mindazon adatokat és azokat csoportosan összeállították, melyek a magyar autonóm vámtarifához szükségesek. Amint egy csoportosítással elkészültek, Varga mint tanácsos azt személyesen átadta Láng miniszternek. A munka tegnap fejeződött teljesen be, miről bifzírozott sürgönyben értesítették tegnap Széll miniszterelnököt Bécsbe. Tegnapelőtt Láng miniszter külön jutalom gyanánt e munkálatért Varga min. tanácsosnak 1000 koronát, a hivatalnokoknak pedig rangfokozat szerint 180 és 120 korona jutalmat utalványozott ki. Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, december 31. A képviselőházat ma délelőtti tíz órára hívta össze Apponyi Albert gróf, tehát szokatlanul korán arra való tekintettel, hogy csak formai ülésről volt szó, mégis már jóval előbb igen sok képviselő volt együtt a házban a párt minden oldaláról. Az új év beköszöntőjére gyűltek össze oly sokan. A képviselők szinte pártkülönbség nélkül lázasan tudakozódtak a benfentesektől, mit tudnak, mit hallottak Bécsből? Lesz-e kiegyezés vagy nem? Pozitív választ azonban senki sem adhatott. Tíz óra felé jött a házba Lukács László pénzügyminiszter, akit még a folyosón elfogott Kossuth Ferenc, akivel hosszabban beszélgetett a Bécsben történtekről. Láng Lajos és Fejérváry minisztereket sűrű csoportok vették körül, de egyik sem tudott, vagy nem akart bővebb felvilágosítást adni : — Majd meghalljátok holnap Szélltől. — ez volt a stereotip válasz. Apponyi jóval fél 11 után nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy az összeférhetlenségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimondotta, hogy az összeférhetlenség esete fenn nem forog Jelentette továbbá, hogy az állandó összeférhetlenségi bizottság beterjesztette Beck Marcel összeférhetlenségi ügyében az iratokat, melyek az összeférhetlenségi ítélő bizottságnak fognak kiadatni. Ezt a bizottságot Apponyi január 19-én SZABADSÁG sorsolja ki és ugyanakkor fog ítélni az összefért ellenségi ügyben. Bemutatta az elnök Hevesvármegyének az ujoncjutalék emelése ellen beadott kérvényét s ezt a szélsőbal élénk éljenzéssel fogadta. Ekkor felállott Lukács László pénzügyminiszter és általános várakozás közepette beterjesztette Széll Kálmán miniszterelnök nevében a főrendek összeférhetlenségéről szóló törvényjavaslatot. Vártak más előterjesztést is, de a bécsi tárgyalások miatt minden egyébb beterjesztés elmaradt. Még a mai jegyzőkönyvet hitelesítették és ezután az ülés véget ért. 1903. január 1. A tüdővész. Tüdőbetegek szanatóriuma Biharmegyében. Nagyvárad december 31. Levelet kaptunk a mai postával. Orvosi kézből, orvosoknak szólót. Szomorú számokról beszél a levél, azokról, amelyek egyik legkérlelhetetlenebb ellenségünk, a tüdővész pusztításait mutatják. Egyben azonban rá is mutat az enyhítés módjára és égető szükségére, nem puszta teóriával, hanem megvetvén mindjárt egy tüdőbeteg szanatórium alapját is, 7 hold telek adományozásával. A levelet egész terjedelmében itt közöljük : Nyílt levél dr Popovits György megyei főorvos úrnak! A köznapi élet szemetes ládáiban turkálók, a gúny és kicsinylés deprimáló gőzkörét leküzdve, a nagynyilvánosság színe előtt jövök hozzád ez uj év napján s kérlek : alkosd meg azt, mit lelked jónak, nemesnek sugal; mert jól tudom, hogy jelen soraim, az uj év ébresztő hatása alatt egyik kedvenc eszmédet élő testté fogja változtatni. Régi kedvenc eszméd és veled együtt minden orvostársadnak a tüdővész (tuberculosis) betegség meggátlása elleni sikeres küzdésnek minden téren való megindítása. Bihar megyében ennek minél tágasabb irányban való keresztül vitelére annál parancsolóbb alakban van szükség, mert hazánk vármegyéi között — mint ez köztudomású — a tuberculosisban elhaltak magas számát Bihar megye 6 ik helyen mutatja. Mert 1901. évi kimutatás szerint a legkevesebb halálozás Ungmegyére esik, hol elhalt 21, mig Pestmegyére 181, Torontálra 130, Nyitrára 125, Veszprémre 121, Bácsbodrogra 117, Biharra 115 halálozás esik. Magyarországban egy évben — a magyar birodalmon kívül — 1901. évben elhalt összesen 70, 750 egyén tuberkulosisban ! Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy egy mai napság folytatott háború valamely civilizált állam között egyik-egyik féltől sem igen kivon nagyobb véráldozatot. És Magyarország csak a tuberkulosisnak évente fizet ennyi ember életet!! A statisztika kérlelhetetlen számai mellett feleslegessé válik minden harci riadó fuvás, ékes szólás, itt tenni kell! Ne vedd ezért tőlem szerénytelenségnek, ha felkérlek közös kedvenc eszménk zászlójának kibontására. Amily megdöbbentő a számadat nagysága, annyira elszomorító az a tudat, hogy ez az óriási szám redukálható volna, ha a társadalom saját érdekében saját védelmére megmozdítható lenne és megmozdulna Bihar vármegyében is. Próbáljuk meg ! Hívd össze Bihar vármegye intéző elemeit egy aktív bizottság megalakítására, kik egy Biharmegye területén építendő „tüdőbeteg-szanatórium“ ügyében eljárnának, mert a tuberkulosis tovaterjedésének meggátlására törekvő intézkedéseknek ez lehet az első kiinduló pontja. Próbáljunk, tegyünk, igazoljuk be ezúttal is, hogy a legtöbb humanitárius intézmények magvetői a társadalom által oly sokszor méltatlanul sértett orvosi rend, a társadalmat fenyegető veszedelemben magasan felül áll mindég a köznapi emberek hétköznapi gondolkodásán s a velük szemben sokszor hálátlan társadalom javáért mindenkor az elsők között állanak a harcban a saját életük kockáztatásával, életexistenciájuk hátrányára. A magam részéről a bihari szelíd emelkedésű hegyek egyik legszebb pontján 7 hold területű helyet szanatórium építés céljaira díjtalanul átengedek. Ha azonban „Argus“ tiszta szívemből jövő ajánlatomat magyarázni akarná, felkérem, kegyeskedjék Bihar megyének hozzáférhetőbb helyén nagyobb területet bocsátani át díjtalanul szanatórium helyéül, amely esetben én szerény ajánlatommal tiszteletteljesen félre állok. Kitartást, boldog uj évet kíván Biharon, 1902. december 31. Tisztelő hived : Dr Péchy Károly. — Saját tudósítónktól. — N a g y v á r a d, december 31. Már-már egész megszokottá kezd válni, hogy a hírlapok naponként egy-egy újabb sikkasztásról számoljanak be az olvasó közönségnek. Az utóbbi évtizednek ezt a kóros jelenséget kétségkívül a nehéz és sok gonddal járó életküzdelemnek lehet tulajdonítani, mely különösen az alsóbb, kisebb fizetésű és családos hivatalnokok körében üti fel tanyáját, hogy aztán a nyomorban sínylődőknek becsületét is megfossza. Csak nemrégen adtunk hírt arról, hogy egy biharmegyei községben az adóvégrehajtó a beszedett pénzeket saját céljaira fordította. Tegnap hasonló szomorú dologról értesítettek bennünket Komádi nagyközségből. Azután beteg volt egy kicsit és vagy két hétig várta hiába János a megszokott helyen. A lelkiismeret furdalásai rávitték Jánost, hogy előzetes engedély nélkül látogassa meg a lakásán Margitját. Margit még mindig ágyban feküdt, de már majdnem egészen egészségesen, az ő tágas, világos szobájában, ahol semmiféle lányos csecsebecse nem tette kellemetlenné a környezetet. Jánost meglepte a lakás egyszerű előkelősége, mely nem hasonlított a könnyelmű nők cifra otthonához, sem a polgári leányok műfehérséggel telített szobájához, hanem valami egészen különös, de nagyon kellemes volt a hatása. Talán ez okozta, hogy János egészen megilletődve ült le az ágy mellé és mialatt a bájos fiatal lányt, meg a körülötte levő jólétet szemlélte, könnyelműen arra gondolt, hogy a dologból házasság is lehetne. Nagylelkűségi roham volt ez, amelyben hajlandó lett volna feleségül venni egy nőt, aki házassága előtt földi szerelemmel mást szeretett, bár ez a más ő maga volt. János tehát meghatva és kissé szomorúan kérdezősködött Margittól a betegségéről és elhidegülésének az okairól. — Látja Margit, én értem a maga tartózkodását. Tudom, hogy nagyot vétettem maga ellen, amikor megraboltam az ártatlanságát. Közönséges csábító vagyok és mikor látom, hogy maga kezd megismerni és eltávolodni tőlem, nagyon bánt a lelkiismeret és azon gondolkodom, hogy tehetném valahogyan jóvá a bűnömet. A leány csodálkozó arcot vágott e bűnbánattal teli beszédhez és igy szólt: — Maga, kedves barátom, borzasztóan téved. Nem akarom kicsinyíteni, de biztosíthatom, hogy nem csábított el, sőt erre semmi kísérletet sem tett. Hacsak a virágait nem tartja csábítási eszköznek. Nyugtassa meg a lelkiismeretét afelől, hogy az én vágyaim és akaratom nélkül eszébe sem jutott volna, hogy valaha a magáé leszek. Ha nem tudnám, hogy a legteljesebb jóakarat vezette, nagyon megsértődnék azért, amit az imént mondott. Azok szerint én most becstelen és rossz teremtés vagyok, benne vagyok a sárban, holott olyan embernek érzem és tudom magamat, mint ezelőtt. Nagyon szép, hogy olyan szentnek becsülte leányságomat, de ebben egyúttal benfoglaltatik az énem lebecsülése, amely pedig független a leányságtól, vagy az asszonyiságtól. — Nem értem magát, Margit. Én jó szándékkal, sőt komoly szándékkal jöttem és maga kicsúfol. Mit akar hát akkor. Miért hagyott el? — Nem csúfolom ki. A komoly szándékai is nagyon tiszteletreméltók. De nem kérek belőlük. Ha azt akartam volna, kezdhettem volna azon és ahogyan észreveszem, maga nem utasította volna, vissza egy szép és jó jövedelmű leánynak a kezét. Én azonban nem vágyom a házasságra, magával pedig, János, — ne vegye rossz néven, — épen nem. Mert az örök taposó malomba beállani nagyon meggondolandó cselekedet. Ahhoz azonban, amit én tettem, nem szükséges olyan sok gondolkodás. Szerencsére a két kezemmel keresem a kenyerem és nem kérdezi senki, „tiszta“-e az életem, nem estem-e a romlásba, amely csupán a legényeknek van engedélyezve, leányoknak csak az anyakönyvi hivatal után. — Nos, és mi kifogása van az anyakönyvi hivatal ellen ? — Semmi. Adja át neki üdvözletemet. Hanem jól érzem így magamat. Feleslegesnek tartom, hogy kelletlen kötelességeket vállaljak magamra. Egyáltalában nem érdeklődöm a maga fehérneműje és kabátjának a leszakadt gombjai iránt. Az élet kivételesen életet, színt és nyugalmat adott nekem. De nem látom biztosítottnak, vagy valószínűnek, hogy leendő gyermekeim is megtalálnák az örömöket- Ez enyhítő körülmények nélkül pedig nem tudnám igazolni magam előtt a létezésüket. — Maga nagyon könnyelmű, Margit és még